Engedelmetekkel hagynám most a részletes visszatekintőt a széria egyéb darabjairól (majd a rendes tesztben), sokkal inkább az első benyomásaimat adnám át, mivel szűk egy hónapon belül érkezik a boltok polcaira. Bevezetőként kapunk egy kis instrukciót, hogy ez még ugye nem a végleges darab, sok dolog változni fog, de ez kit érdekel, tudjuk, hol vannak a narcos-ok?
Nem eszik azt olyan forrón, először kreáljuk meg katonánkat. Elég tisztességesen testre tudjuk szabni hősünket, persze menet közben még egy kazal extrát is megnyithatunk majd. Én a durva kemény vagyok, de akarok mindenhol egy Starbucks-ot jellegű hipszter-kommandós mellett tettem le a voksomat. A rövidke eligazításból megtudjuk, hogy Bolíviában járunk és bele kéne köpni a helyi drogdílerek levesébe, mivel elég kemény módon tettek hidegre egy beépített DEA ügynököt.
Ebben a lokális gerillák lesznek segítségünkre, pontosabban először el kell nyernünk bizalmukat néhány szabotázs akcióval. A Béta az egyik teljes kerület feltérképezését engedélyezte, gyakorlatilag az összes megoldandó elsődleges és másodlagos feladattal együtt. Amikor szabadjára engednek minket és először nézünk körbe a tájon, az valami egészen elképesztő. Nagyon nehéz visszaadni, mennyire hangulatos minden: hegyekkel és völgyekkel tarkított sáros utak, csicsergő madarak, erdők, mezők köszönnek vissza.
Szól a háttérben a tipikus dél-amerikai zene, állunk marcona legényeinkkel néhány palalemezből összetákolt kunyhó előtt. Szinte kiveri szemünket a nagybetűs fíling. Aztán ahogy felfedezzük a nem éppen apró területet, ez még erősebben jelentkezik. Világvégi kis településeken vágunk át, favelákat hagyunk magunk mögött, miközben mindenhol a kábítószeresek által okozta pusztulás és erőszak nyomait látjuk.
Villanypóznákra felkötött emberek, tömegsírok, kiégett autók előtt síró egyszerű helyiek szegélyezik utunkat. Felgyújtott tanyák, leölt állatok, elnéptelenedett falvak sorakoznak szépen egymás után. Szó nélkül elhisszük, mennyi szenvednek az itt élők. Az időjárás aztán rátesz még egy jó nagy lapáttal erre: sárosak lesznek az utak, bemocskolódnak az autók.
Summázva az egészet, már most roppant meggyőző ez a szegmens. Szerencsére a feladataink sem egy kaptafára épülnek, ugyanis autót rabolhatunk, védelmeznünk kell másfél percig egy rádiót, különféle házakba hatolunk be, túszokat szabadítunk, konvojt üldözünk.
Ezek csak a főbb missziók, a lázadóknak teljesen más dolgokat kell majd csinálnunk. Diverziót kell elkövetnünk, helikopter lopunk, vallatunk, satöbbi. A játékmenet is ehhez igazodik, mivel embereink minden földi jóval fel vannak szerelve. A legtöbbször drónunkat használtam, mert kiválóan alkalmas célpontok megjelölésére, felderítésre.
Sikeresen teljesített küldetések után fejleszthetjük katonánkat, megnövelve például a kis robot hatótávolságát, a körülöttünk lévők életerejét, pontosabban célzunk a fegyverünkkel, tompul a visszarúgás meg egy kazal egyéb dolog, ami majd a végleges változatban kerül feloldásra. Okosan kell megterveznünk akcióinkat, mivel pillanatok alatt képesek szitává lőni kicsiny popsinkat, ha nem vigyázunk. Jópofa lehetőség az úgynevezett sync shot: ekkor az egyik társunknak kijelölünk egy célpontot, míg mi koncentrálhatunk másvalakire. A térkép nagyságából ítélve szerintem Ítéletnapig is tolhatjuk ezt a stuffot, mert első blikkre a Witcherre is köröket fog verni, főleg, ha mondjuk területenként változnak lehetőségeink.
Tudom, ez eddig túl szépen hangzik, hol a trükk? Sajnos már megint a technikai oldal az, ami egyelőre rettenetesen szörnyű. A játéktér nagyságából adódóan kiemelt fontosságúak a járművek, amik szinte kezelhetetlenek. Nem is tudom, mikor találkoztam utoljára ennyire botrányosan rosszul irányítható légi és földi autókkal, helikopterekkel, a motorokról nem is szólva! Fizika, mint olyan szinte semmilyen formában nincs, ami a kétkerekűeknél jön ki nagyon keményen.
Úgy száguldoztam lefelé a brutális lejtőkön, fák között, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Amikor forgatjuk a kamerát, nagyon sokszor olyan töréseket produkál a stuff, hogy a hajam kettéállt tőle. Ez csak a felszín, a tankhajónyi bugok szinte már megszokottak: eltűnnek a hullák, simán átgyalogolunk falakon, ajtókon, talaj fölött siklunk, deréktól lefelé néha eltűnünk, nincs felirat, hiába van beállítva, nem követi a beszédet katonáink szája.
Tudnám szinte napestig sorolni ezeket a dolgokat, de felesleges. Van még egy szelet, amit ki lehetett próbálni. Pontosabban muszáj volt, hiszen a GRW egyik legnagyobb húzóereje a négy fős coop élmény, hiszen nincs is jobb annál, mint amikor három barátunkkal karöltve tervezzük meg a nagyobb rajtaütéseket. Ez már csak azért is elengedhetetlen, mert mesterséges intelligencia szinte nincs, legalábbis én nem fedeztem fel.
Az esetek nagyobbik felében stabil volt a kapcsolat, de a fentebb taglalt technikai hibák miatt sokszor szinte játszhatatlan volt az anyag. Aztán persze jöttek az érthetetlen kifagyások, szétkapcsolások, a hanggal is volt gond. Amikor viszont minden klappolt, akkor rettentően jól szórakoztunk.
Lehetne még elemezgetni ezt a két napos intervallumot, de a lényeget talán sikerült átadnom. Brutálisan nagy potenciál van a dologban, sok elem már most is a helyén van. Az ilyen béták pont arra valók hogy éles helyzetben legyen tesztelve egy játék, minél több bevont játékosssal, hogy - esetünkben - a hátralévő egy hónapban ki legyenek javítva a bugok.
Reméljük, ez meg is történik, mert szinte minden adott ahhoz, hogy igazán nagyot szóljon a Wildlands, de ehhez a durva, színtiszta technikai hibákat feltétlenül orvosolni kell, mert így megint az lesz, mint a legtöbb Ubisoft játék esetében. Őszintén remélem, hogy most nem ez fog történni.