Civilization V: Brave New World előzetes előzetes

2013. június 07.
70.8521
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Sikerült idő előtti betekintést nyernünk a 2010-ben megjelent Civilization V legújabb kiegészítőjébe, merthogy Sid Meier és a Firaxis a hatodik rész megjelenéséig - ez bizonyára még odébb van -, egy újabb expanziót jelentet meg a játékhoz, méghozzá várhatóan a nyár kellős közepén. Az előzetesünkhöz egy elég alapos tartalommal, ám természetesen korlátozásokkal is járó kipróbálható változatot használhattunk fel, ami ettől függetlenül is mondhatni életre szóló élményt nyújtott számunkra.


Habár nem volt nehéz feladat, de a Brave New Worldről néhány órányi játék után magabiztosan ki merem jelenteni, hogy lényegesen jobb és komolyabb tartalommal bír, mint a korábban megjelent Gods & Kings, avagy a Civilization V első kiegészítője. Nyilván nem volt nehéz a Firaxis részéről felülmúlni akkori teljesítményüket - mielőtt bárki tarkón koppintana, ez szubjektív vélemény - ellenben a Brave New World annyi és olyan újdonságokkal is rendelkezik, amelyek szó szerint óriási hatást gyakorolnak a játékmenetre.

Te Jancsi, itt valami rohadt nagy baj van, a tehenek nagyobbak, mint a vár!

Te Jancsi, itt valami rohadt nagy baj van, a tehenek nagyobbak, mint a vár!


Rendkívül nehéz lenne természetesen minden egyes apróságot kiemelni a számtalan újítás közül, így csak a legfontosabbakra hagyatkoznék, így rögtön ki is emelném a diplomáciát, ami minden korábbinál jobban előtérbe került a játék keretein belül. Ez elsődlegesen annak köszönhető, hogy a Firaxis behozta a világkongresszus névre hallgató új opciót, amelynek keretén belül egy olyan globális problémamegoldó vagy konfliktusteremtő eszköz került a kezünkbe, amivel egyetlen döntésünkkel lehetőségünk lesz kirobbantani akár a sokadik világháborút is. A világkongresszusban dönthetünk ugyanis például az atomfegyverekről, a kereskedelmi szankciókról és egyéb megszorításokról is, amelyekkel kapcsolatban nem olyan biztos, hogy minden egyes nemzetállam egyet fog érteni, köszönhetően a különféle ideológiáknak.

Ezek olyan menők, hogy még a határt is egy nagy kígyóval jelzik.

Ezek olyan menők, hogy még a határt is egy nagy kígyóval jelzik.


A Brave New World keretein belül ugyanis megjelentek az ideológiák, amelyek azon túl, hogy civilizációnk berendezkedését és fejlődését is elősegítik, illetve egy előre kijelölt mederbe terelik, szintén segítenek a diplomáciai kapcsolatok kiépítésében. Példának okáért amennyiben például a szabadság helyett a rendet és a fegyelmet választjuk, sokkal egyszerűbben tudunk kapcsolatba lépni másokkal, ezáltal pedig a kereskedelem és a győzelem is könnyebben kivitelezhető. Apropó kereskedelem! A játékban a kiegészítő feltelepítését követően megjelennek majd a nemzetközi kereskedelmi útvonalak, amelyek működhetnek természetesen határokon belül is, de sokkal nagyobb eredményeket és magasabb jólétet érhetünk el, ha távolabbi városokat célzunk meg, persze mérlegelnünk kell, hiszen minél hosszabb egy ilyen útvonal, annál nagyobb a veszélye annak, hogy a termékek nem fognak célba érni.

Srácok, oszoljatok, összetiporjátok a lakosságot!

Srácok, oszoljatok, összetiporjátok a lakosságot!


Ha viszont terjeszkedni szeretnénk, ezáltal pedig békés módszerekkel felülemelkedni ellenfeleinken, akkor muszáj bevállalósnak lennünk, mert kultúránkat is így tudjuk elterjeszteni a legkönnyebben. A játékban ugyanis újdonságként - a múltkori expanzióban érkezett valláshoz képest lényegesen alaposabb kidolgozottsággal egyetemben - megjelent a kultúra, ami nem csak bizonyos győzelmekhez segíthet hozzá minket, hanem természetesen népünkre is hatással lesz, így minél erősebb a lakosság identitása, annál nagyobb a valószínűsége a győzelemnek is. Nagyon jópofának tartottam, hogy a kultúra egy komoly fegyvertény lehet a kezünkben - ergo felül is emelkedhetünk másokén -, erősítését pedig olyan apróságokkal tehetjük meg, minthogy például feltárjuk egykori ókori városok - vagy városaink - romjait, a talált leleteket pedig múzeumokba szállítjuk, amelyek elősegítik a kultúra fejlődését.

Ekkora olajfolt miatt tutira megütjük a bokánkat.

Ekkora olajfolt miatt tutira megütjük a bokánkat.


Természetesen a kiegészítőből nem hiányozhatnak a szokásos tartalmak sem, így a telepítést követően számtalan új civilizációt is kipróbálhatunk majd - sajátos vezetőkkel, képességekkel, illetve tulajdonságokkal -, de a világ csodái is gyarapodnak érdekes újdonságokkal - a Nemzetközi Űrállomáson "besírtam" -, sőt, két nagyon jól felépített szkenárió is tartozik majd hozzá. Habár ezek közül mi csak az amerikai polgárháborúra koncentráló darabot tudtuk kipróbálni, de hasonló izgalmakkal kecsegtet majd az Afrika kolonizálásáról szóló küldetéssorozat is.

A világkongresszus becsődölt, atomháború várható!

A világkongresszus becsődölt, atomháború várható!


Mindent összevetve én azon a véleményen vagyok, hogy a Brave New World kiegészítő szinte önálló játékként is megállta volna a helyét, annyi komoly és aprócska újdonságot is találhatunk benne, de ezáltal külön jó pont a Firaxis részéről, hogy nem akarják lehúzni a rajongókat, így nyomott áron juthatunk hozzá igazi és hasznos újdonságokhoz, amelyek ráadásul nem csak kedvtelési opciók, hanem a játékmenetre is hatással lesznek. Ha imádtad a Civilization V-öt, de húztad a szádat a Gods & Kings kiegészítő után, akkor a Brave New Worldöt muszáj lesz beszerezned! Minket meggyőzött!
Civilization V legújabb kiegészítőjébe, merthogy Sid Meier és a Firaxis a hatodik rész megjelenéséig - ez bizonyára még odébb van -, egy újabb expanziót jelentet meg a játékhoz, méghozzá várhatóan a nyár kellős közepén. Az előzetesünkhöz egy elég alapos tartalommal, ám természetesen korlátozásokkal is járó kipróbálható változatot használhattunk fel, ami ettől függetlenül is mondhatni életre szóló élményt nyújtott számunkra. '>
21 hozzászólás

Bartaz89

11 éve, 8 hónapja és 4 napja

Tuti nem lesz olyan mint az eddigiek.

válasz erre

dzani

11 éve, 8 hónapja és 6 napja

Ez nagyon eltalált DLC lesz szerintem,gondolom ezzel is elleszek egy pár órát mint a sima Civ V el...

válasz erre

lycanlord

11 éve, 8 hónapja és 6 napja

Remélem lesz olyan, mint az eddigiek meglepett smiley

válasz erre

jezzahun

11 éve, 8 hónapja és 10 napja

legjobb,megéri erre pénzt kiadni!

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 6 napja

Ezt de várom már!

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 12 napja

Nagyon szép grafika, iszonyat jó karakterek, pörgős, lendületes és élethű. Hatalmas játék, imádom!

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 18 napja

Mennyire várom ezt úristen!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 19 napja

marco írta:
Igen.
Az elég szomorú.szomorú smiley Hacsak nem lesz valami jó áron egy pakk, amiben az alap is benne van...

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 19 napja

Nagyon kira gamma!

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 19 napja

De játszanám már!

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 20 napja

De várom már...

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 21 napja

Jó teszt jó játék is lesz. V megvan úgyhogy beszerzem remélem nem lesz drága-

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Civilization V
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja