Cities in Motion előzetes

2011. január 29.
77.4761
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lac profilja, adatai
Lac
A tömegközlekedés egyike az olyan témáknak, melyekkel kapcsolatban szinte mindenkinek van mondanivalója, aki akár egy alkalommal is utazott buszon. Aki eddig úgy gondolta, hogy egy tömegközlekedési cég vezetőjének lenni nem nagy kihívás, és Ő bármikor jobban tudná igazgatni a vállalatot, mint annak jelenlegi vezetői, az jobban jár, ha az éles bevetés előtt tesz egy próbát a jelen cikk alanyával, hátha rádöbben, hogy a legfelső körökben sem minden fenékig tejfel. Cities in Motion teszt következik.



Cities in Motion előzetes - 2. kép

Gazdasági szimulációs játékokkal nem hogy Dunát, hanem egyenesen Amazonas-t lehetne rekeszteni. Amikor Chris Sawyer 1994-ben megalkotta a Transport Tycoon címre keresztelt játékát, valószínűleg még senki sem gondolta, hogy az elsőre unalmasnak tűnő koncepció ennyire életképes a gyakorlatban. Márpedig a skót úriember alkotásáért odavolt a játékos társadalom, úgyhogy hamar ráálltak a készítők az ahhoz hasonló programok gyártására. Eleinte ennek persze örültünk, hiszen a minőség volt a fő szempont, ahogyan azonban telt az idő, egyre inkább a mennyiség volt a meghatározó, mígnem a kétezres évek közepére odáig jutottunk, hogy a pokolba kívántuk az összes ilyen jellegű játékot, amelyek nagy része egyszerűen ócska, élvezhetetlen bithalmaz volt. Egyik bukás nagyobb volt, mint a másik, s amikor azt hittük, hogy az összes szimulációs lehetőséget lefedték már, mindig rátaláltak egy-egy új iparágra, melyet virtuálisan felvirágoztathatunk.

Az utóbbi egy-két évben azonban megcsappant az ilyen játékok száma, s úgy tűnik, a fejlesztők is belátták, hogy a "Fesztiváli WC tycoon" és a "Kátyú szimulátor" nem feltétlen az, amire a stílus hívei vágynak. A Cities in Motion, mint ahogyan a címe is mutatja, visszatér arra az ösvényre, amelyen a stílus több mint másfél évtizede elindult. Lássuk hát, hogyan sikerült ez a manőver Colossal Order csapatának!

Cities in Motion előzetes - 3. kép

A játék címe körülbelül annyit tesz, minthogy "Mozgásban a város", s ez tökéletesen tükrözi is azt, hogy miről is szól a finn srácok/lányok hamarosan megjelenő alkotása. Feladatunk az adott település tömegközlekedésének a felvirágoztatása lesz, kielégíteni az utasok igényeit úgy, hogy mindeközben lehetőleg profitot is termeljen a vállalkozásunk. A játékban szinte minden előfordul, ami kapcsolatba kerülhet egy ilyen jellegű vállalatnál, így van, hogy gazdasági infláció nehezíti meg az életünket, járgányok robbannak le a szerelvényeink előtt, baleset történik, vagy éppen a veszteséges időkben a város megdob minket pár ropogós zöldhasúval, fű alatt kisegítve a cégünket.

A játékban négy különböző játékmód áll rendelkezésünkre, igaz, a tutorial nem tekinthető teljes értékű opciónak. A betanító módon felül lehetőségünk van még a Campaign, Scenario és a Sandbox játékmenet kipróbálására is. Mivel a szerkesztőségünkbe eljuttatott példány még csak a játék béta verziója, mely nem tartalmazza a Campaign módot, ezért azt sajnos nem állt módomban kipróbálni. A végleges változat minőségére azonban a maradék lehetőség is kellő rátekintéssel szolgál, így remélhetőleg pontos képet adhatok a februárban megjelenő programmal kapcsolatban.


Cities in Motion előzetes - 4. kép

A játékban, mint azt pár sorral feljebb már említettem, a fő célunk a vállalatunk profitjának növelése mellett az adott város infrastruktúrájának a felvirágoztatása lesz. A végleges játékban négy város kap helyett, a tesztelt verzióban Helsinki, Amszterdam és Berlin sajnos nem szerepelt, viszont Bécs mind a négy korszakával jelen volt. A Scenario módon belül választhatunk, hogy a közlekedés terén mely időszakban segítsük ki a várost a nehéz időszakban, így attól függően, hogy melyiket választjuk, lesz más a végső feladatunk. A '30-as években a pénzügyi válságot kell sikeresen túlélnünk, a '60-as években pedig a metróépítés kapja a főszerepet. Pár évvel később, a kőolaj árának tartós emelkedése miatt kell alternatív energiaforrások után néznünk, míg napjainkban szintén az átállás lesz a feladatunk, csak éppen a "zöld" energiára.
Az idővel, pontosabban a korszakokkal való játszadozás kétségkívül a játék egyik legnagyobb bája. Szignifikáns különbség igazán a járműveken vehető észre, hiszen nyilván teljesen más fajta buszokat, hajókat láthatunk 1935-ben, mint 2020-ban. Előfordult, hogy abbahagytam az éppen folyó játékot, és "beültem egy kicsit a homokozóba", hogy a régi korok szerelvényeivel játszadozzak. Magam sem értem, hogy miért tetszettek ennyire a régi korok járművei, mindenesetre tény és való, hogy sokkal kevésbé voltak személytelenebbek, mint a mai idők műanyag- és fémszörnyei.

A játékban öt tömegközlekedési "kaszt" közül választhatunk, őket variálva építhetjük ki a leghatékonyabb infrastruktúrát. Az öt járműcsoport - busz, villamos, metró, helikopter és komp - magától értetődően eltérő tulajdonságokkal bír, éppen ezért célszerű kétszer meggondolni, hogy mire költjük el a társaság pénzét. Példának okáért a metróhálózat kiépítése az egyik legkényelmesebb munka, hiszen a föld alatt maximum csak a vakondokat zavarjuk, viszont ez is az egyik legdrágább, így nem árt ésszel vájkálni az alagutakat, mert igen hamar mínuszba vághatjuk a cég kasszáját.


Cities in Motion előzetes - 5. kép

A játékban fontos szerepet játszanak a világgazdasági események. A különböző diagramokon nyomon követhetjük többek között az infláció mértékét, vagy éppen a munkanélküliségi ráta alakulását is. Amennyiben drágul az üzemanyag, vagy éppen új beruházást szeretnénk kivitelezni, plusz bevételre tehetünk szert a jegyárak emelésével, a járatok sűrűségének csökkentésével, egyes vonalak bezárásával, vagy éppen a fizetések csökkentésével. A megszorító intézkedéseknek persze nem sok ember örül - pontosabban senki -, így csökken az emberek vállalatunkba vetett hite, amelynek következtében kevesebben fogják használni a cégünk szolgáltatásait.

Amennyiben szeretnénk elnyerni az emberek bizalmát, reklámkampányba foghatunk, azonban azon kívül, hogy ez meglehetősen költséges mulatság, a különböző csoportokat is eltérő mértékben fogja érdekelni, így célszerű több, kisebb marketinghadjáratot vezetni, mint egy nagyot, ami azonban csak a leendő utasok felét foglalkoztatja.

Cities in Motion előzetes - 6. kép

Lehetünk azonban bármennyire is tudatos üzemeltetők, néha alakulhatnak úgy a dolgok, hogy sürgősen pénzre van szükségünk. Az ilyen helyzetekben igényelhetünk hitelt a bankoktól, hogy elkerüljük a túlzott jegyáremelkedéssel és vonalbezárással kapcsolatos, fentebb már részletezett kellemetlenségeket. Banki ajánlatokból persze soha nincs hiány, így nekünk is több lehetőségünk van az átmeneti segélynyújtást illetően. Választhatunk alacsony futamidejű, de magas havi részletű ajánlatot, vagy éppen ellenkezőleg, fizethetünk több éven át keveset, ám összesítve több pénzt a hitelintézetnek. Hogy melyiket választjuk, az csak rajtunk áll, mindenesetre érdemes mérlegelni az ajánlatokat, mert hónap elején kikerekedhet a szemünk, amikor a bank levonja a számlánkról az őt megillető részt.


Cities in Motion előzetes - 7. kép

Természetesen nincs játék hiba nélkül, igaz, jelen tesztünk alanya esetében ráfoghatunk mindent arra, hogy béta verzióval van dolgunk. Igazán nagy bugokkal nem találkoztam, a játék szinte száz százalékig játszható volt, mindösszesen apróbb, zavaró dolgok fordultak elő. Metrót építeni például nagyon körülményes, köszönhetően a több szintnek, mind a föld alatt, mind afelett. Ezen felül nem sikerült rájönnöm, hogy hogyan lehet a rosszul elhelyezett sínpárt eltávolítani a mélyből, ugyanis amint rákattintottam a bulldózer ikonra, egyből a talaj szintjére ugrott a képernyő, és sehogy sem tudtam újra lejutni úgy, hogy a törlés - pontosabban szólva az eladás - funkció be volt kapcsolva.

Szintén érdekes momentum volt, amikor a polgármester azt a feladatot adta nekem, hogy legyek húsz százalékkal népszerűbb a diákok körében. A népszerűség növelése nem volt nagy kunszt, elég volt egy marketingkampányt indítanom, azonban az volt a gond, hogy amikor a város vezetője megkért erre, olyankor éppen kilencvenöt százalékon álltam, melyből adódóan csak öt százalékkal sikerült feljebb kúsznom. A megoldás az volt, hogy rontanom kellett a megítélésemen, ahhoz hogy javítsak rajta. Remélem mindenkinek világos, hogy hol itt a gond...

Technikai oldalról a játékra azt mondhatom, hogy korrektül teljesít. A grafika ugyan szép, de nem kiemelkedően, viszont ezért egy gyengébb vas is elég alá. Zárójelben megjegyzem, hogy ne fukarkodjunk a rammal, a belassulásmentes futáshoz szükségünk lesz minimum két gigára.
Szinkron nincs a játékban, és az effektek is meglehetősen gyengén szólnak - igaz, ezek megbocsájthatóak egy szimulátor játékban. A zeneszerzők előtt azonban le a kalappal. Ugyan nem sok szólam van a játékban, viszont ami van, az meglehetősen magával ragadó.


Cities in Motion előzetes - 8. kép

A Colossal Order csapata jól tette, hogy visszatért a tycoonok gyökeréhez, hiszen a Cities in Motionnal olyat tettek le az asztalra, amely képes lehet arra, hogy új rajongókat szerezzen a stílus számára. Bár a gazdasági rendszeren felül nem nyújt semmi kiemelkedőt a játék, azonban minden egyes része korrektül van összerakva, így az összhatás meglehetősen pozitív. Ugyan a teszt alanya még csak a játék béta változata volt, az tisztán kivehető, hogy mind a műfaj rajongóinak, mind azoknak, akik még csak most ismerkednek vele, érdemes lesz egy próbát tenni a finn csapat debütáló alkotásával.
Cities in Motion teszt következik. '>
6 hozzászólás

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 8 napja

Én most kaptam meg, nagyon jónak tűnik első látásra!

válasz erre

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 17 napja

ez ku*va jó gamma

válasz erre

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 17 napja

Imádom a tycoon játékokat. Sajnos nagyon mellőzött téma mostanában.szomorú smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 17 napja

ez kell

válasz erre

Vendég

14 éve, 3 hónapja és 17 napja

Kis csövi játék de nekem nagyon bejön.mosolygó smiley Teljesen kikapcsol.

válasz erre

valko2

14 éve, 3 hónapja és 19 napja

Jónak hanzgik, roller co. Tycoonnal is csomót játszottam, így asszem új dologgal fog bővulni a polcom.

válasz erre
Cities in Motion
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja