Görögország nyugati szigetvilágára sodor el minket a sors keze; karakterünk, függetlenül attól, hogy nő (Kassandra) vagy férfi (Alexios), Kefaloniában kezdi meg pályafutását. Hatalmas játékterület vár ránk, illetve egy Odüsszeiához hasonlatos mese melynek csak egy töredékét sikerült átélni a bemutató folyamán. Ebből nem lesz nehéz kitalálni, hogy ismét egy nyitott világú szerepjátékra aggatták rá az AC nevét. Természetesen ettől nem lesz automatikusan rossz.
Hogy sorsunk mikén alakul, arra nagy befolyással lesznek a választásainknak, már az elejétől fogva. Dialógusokban történő válaszadásaink alapján fog reagálni ránk a világ: ha megkegyelmezünk az életünkre törő banditáknak megvan az esély rá, hogy visszatérnek erősítéssel, vagy kisegítenek, ha bajba keverednénk, illetve, ha egy küldetés során összeszedett relikviát odaadományozunk a templomnak, ahelyett, hogy jussunkat kérnénk érte, a papnő hálája jeléül, bármilyen információt vagy tudást hajlandó lesz megosztani velünk.
A minket körülvevő szereplők alapvetően érdekesek, élik életüket tőlünk függetlenül, és bátran vetődnek odébb, mikor közéjük rontunk lóháton. Egyetlen probléma itt a szinkronhangokkal volt; félreértés ne essék, a színészek jó munkát végeztek, viszont nem szimpatikus, hogy angolul beszélnek, ráadásul görög akcentussal, közbeékelve itt-ott egy-egy görög szót is. Igazán nagy felüdülés lenne, ha ógörögül beszélnének; felirat van, egyébként is állandóan azt lessük az akcentusból adódó félreértések elkerülése végett, és már a Far Cry Primal elkövetett hasonlót, itt is fantasztikusan hatna.
Visszatérve a játékmenetre, kétféleképp lehet majd játszani: az egyik módban a játék mutatja, merre kell menni a küldetéseknél, illetve kérdőjelekkel jelzi, ha van érdekesség a közelünkben. A másik mód viszont kivágja a tanulókerekeket az ablakon és Leónidaszt is megszégyenítő rúgással küldi be a játékost a sűrűbe, hogy maga ollózza össze a kapott információkból, merre kell mennie. Az utóbbi nagyszerű adalék azok számára, akik már unják a "Kövesd a fehér nyulat... izé nyilat" típusú játékmenetet.
A küldetések továbbra is érdekesek, színesek és változatosak. Inkább lopakodós orgyilkosként ildomos teljesíteni az ellenségekkel teletűzdelt missziókat, de van nyomozós és felderítős feladat is, melyek a játékos leleményességét teszik próbára, semmint a gombnyomós készségét. A mesterséges intelligencia még mindig butácska, könnyű elcsalni a katonákat füttyel, vagy elrohanni előlük, nem igazán fognak követni sokáig. De nem baj, valahogyan ellensúlyozni kell a harcokat, melyek roppant mód nehézkessé váltak.
Ez abból fakad, hogy nincsenek igazán kombók a hátulról történő orgyilkosság kivételével (ami egyébként is egy automatikus ölés-kombó). Ha csetepatéra kerül a sor, akkor gyors és erős támadásokra van lehetőségünk, melyeknek csak az előbbi részét tudják blokkal megfogni a pajzzsal felszerelt rosszakarók. A többi kénytelen elszenvedni a pergős R1 nyomogatásából származó csapásokat, kivéve, ha több ellenség van egyszerre, mert akkor fellökhet akárki, aki épp nem az általunk püfölt célpont, így a kitérés gomb lesz nagy barátunk.
Fegyverrel védekezni is lehet, de nagyon nehéz elkapni a ritmust, hibára meg nincs igazán lehetőség, mert a kevés életünk nagyon gyorsan el tud fogyni. Vagyis a harcok leginkább abból állnak, hogy szurkálunk, majd látjuk célpontunk felénk vágtató barátját, kitérünk, futunk egy kört körülöttük, és megismételjük, ameddig porba nem hullik az összes.
A fejlődésrendszer három képzettség ágat foglal magába, melyekre szintlépések után oszthatunk pontokat: lehetünk megállíthatatlan harcosok, páratlan vadászok, vagy tökéletes orgyilkosok. Fegyverarzenálunkat is ezekhez alakíthatjuk, melyeket úgynevezett vésetekkel láthatunk el; ezek erősíteni fogják bizonyos képességeinket, és bónuszt adhatnak méregből vagy hátba szúrásból fakadó sebzéseknek, többek között.
A grafika annyira nem volt tetszetős sajnos. Félreértés ne essék, egyáltalán nem mondható rondának, de sok helyen, főleg, mikor madarunkat hívtam elő, találtam szembe magam csúnyácska animációkkal, zavaros textúrákkal. Egy PS4 Prótól azért többet várna el az ember, főleg, hogy az elődhöz képest mérve is vannak elmaradások vizualitás terén, de remélhetőleg ezen még változtatnak.
Minden hibája, és szubjektív hasfájásom (hangok) ellenére nagyszerű játéknak ígérkezik az Assassin's Creed Odyssey. A történet és a fejlődésrendszer nagyszerű, és ez ki is egészült egy GTA féle "Bounty" rendszerrel, eltántorítva minket a rosszalkodástól. Ez a rendszer más szereplőkre is érvényes, így lesznek ebből fakadóan levadászható célpontok, továbbá rengeteg kalandozásra, küldetésre, románcra és látnivalóra is számíthatunk. Az Október nem jöhet elég gyorsan.