Viszonylag nehéz dolgom van, ha szeretném nektek összefoglalni ezt a rendkívül patinás sorozatot. Valószínűleg mi itt, Európa közepén sosem fogjuk annyira magunkénak tudni a Yakuza életérzést, mint japán barátaink. Már csak azért sem, mivel nálunk alapjában véve van egy pejoratív felhangja a dolognak, hiszen sokan egy egyszerű bűnszövetkezetnek tartják, mint például az orosz maffiát.
Van benne igazság, mert tényleg létezik egy olyan szárnya, akik elég erős illegális tevékenységet folytatnak, de ennél kategóriákkal összetettebb a dolog. Ázsiai barátainknál egyszerre jelenti a becsületet, testvériességet, hűséget, lojalitást meg egy csomó olyan motívumot, amit ők másképp értékelnek, mint mi. Pontosan ezért nem is csoda, hogy olyan nagy respekt övezi kint ezt a témát.
Ha csak a videojátékos kivetülését nézzük, vissza kell tekernünk egészen 2005-ig az idő kerekét, mert bizony akkor jelent meg az első adaptáció a témában, még Ps2-re. Egy kvázi GTA klónt képzeljetek el, azaz sandbox alapokon nyugvó, erősen történet orientált darabot, amit teljesen átsző a rájuk jellemző, egyszerre kőkemény és totálisan infantilis stílus. Amennyiben a spinoff részeket nem számítom, jelen tesztünk alanya a hetedik darab ebben a meglehetősen kacifántos spirálban.
Ha össze kellene foglalnom egy mondatban, akkor valami olyasmi lenne, hogy a Zero hoz mindent, ami miatt megszerettük Kazuma Kiryu-t: brutális bunyó, mély történet és elképesztő mennyiségű extra kontent zsúfolódik a korongra. Vesszünk is el egy picit ebben a neonfénytől izzó korszakban.
Amit nem mondtam, hogy ez az epizód a kvázi nulla kilométerkő. A helyszín természetesen Japán, Kamurocho, ami egy fiktív Tokiónak felel meg. Hősünk, a már sokat emlegetett Kiryu, aki itt még egyszerű bérizom, ennek megfelelő megbízatással. Egy szimpla adósság behajtáshoz kérik fel szakértelmét, amit sikerrel meg is old, félig kitaposva a szuszt valami szerencsétlenből. Kicsivel később a klán meglehetősen türelmetlenül berendeli, kérdőre vonván hogy mégis mi a jó életért gyilkolta meg a férfit.
Persze kiderül, hogy az egésznek semmi köze sincs Kiryu-hoz, sokkal inkább a területhez, ahol a bűntény történt. A sztori másik főszereplője nem más, mint Goro Majima, aki Sotenbori (Oszaka) városrész hírhedt császára. Kitagadták klánjából és egy éjszakai klub tulajdonosa, ami egyen a börtöne is. Egy nap újabb munkával keresik fel: meg kellene gyilkolnia egy teljesen védtelen kislányt. Erre természetesen nem lesz képes, inkább szárnyai alá veszi és ki akarja deríteni, hogy miért akarták eltenni láb alól.
Nagy hiba lenne részemről, ha ennél többet árulnék el a sztoriról, mivel elég durván izgalmas és összetett. Egy igazi, hamisítatlan bűnügyi krimit kapunk, tele mindenféle áthallással és utalással a Yakuzák életére. Sajnos rettentő lassan indul be az egész, de ez is jellemző a sorozatra, így ezt hibaként nem lehet felróni neki.
Folyamatosan mutatják be az újabb szereplőket, mindezt kellően kidolgozott és mély jellemekkel párban, de tipikus ázsiai mentalitásban, azaz rengeteg videóval és párbeszéddel egybekötve. A történet tehát kifejezetten lassan indul be, de ha ráérzel a kényelmes, alapos tempóra, akkor onnantól egy pillanatig sem ereszt. Érdekesség, hogy meghagyták az eredeti, japán hangsávot, amitől természetesen teljesen autentikus az egész, de ahhoz, hogy megértsük az összefüggéseket, bizony egy közepes angol nyelvtudás nem árt.
Az a fura helyzet állt elő, hogy nálunk szűk két évnyi csúszással jelent meg a stuff egyébként, tehát aki már próbálta az eredeti kiadást, annak túl sok újdonsággal nem tud szolgálni. Előre hoznám az anyag talán legnagyobb negatívumát, ami sajnos a külsőségeket érinti. A felkelő nap országában megjelent amúgy Ps3-ra is és ez magával vonzza azt, hogy nem túl szép. Maga a stílus amúgy rendben van, kiválóan hozza a 80-as évek végét (ekkor játszódik a kaland): mindenhol színpompás neonok izzanak, dübörög a zene, lehetetlen bőrkabátban és szerkóban mászkál mindenki, egymás hátát érik a jóféle klubok.
Sajnos hiába nagy kiterjedésűek a negyedek, lehetetlenül szűk folyosókból állnak, illetve eléggé elnagyolt minden. A főbb szereplők megkapták a megfelelő poligon mennyiséget, de a mimikájuk eléggé nevetséges, ráadásul hiába mászkál egy csomó ember az utcákon, interakcióba lépni nem nagyon lehet velük.
Nem is ekézem tovább ezt a szegmenst, látjátok ti is a képek alapján, hogy nem született új grafikai mérföldkő. Hála a jó égnek a többi viszont hihetetlenül rendben van! A három nagy alappillér közül a második a harc, hiszen nagyon komoly szerepe van itt is. Alapjában véve borzalmasan egyszerű, mivel a két hős fejenként három eltérő stílusban tud bunyózni, amik között egyetlen gombnyomással tudunk váltani.
Itt nem kell persze Tekken mélységű dolgokra gondolni, viszont egy pillanatig sem fogunk unatkozni közben, nem lesz olyan, hogy egyszerű button mash-el meg tudnánk borítani a ránk támadókat. Ehhez társul természetesen egy érdekesebb képesség-fa, ahol új dolgokat vásárolhatunk, esetleg a meglévő ütéseinket, dobásainkat, rúgásainkat tudjuk fejleszteni.
Ezt kivételesen nem tapasztalati pontból, hanem pénzből tudjuk megoldani, amit az elvégzett feladatokért, illetve a minél stílusosabb, látványosabb verekedésért kapunk. Találunk majd elszórva különféle dobozokat, asztalokat, székeket, bézbóz ütőket meg hasonlókat, amiket szintén érdemes magunkhoz szólítani, már csak azért is, mert ha nem mi tesszük, akkor rajtunk fognak csattanni. A harmadik oszlop, amire a játék támaszkodik, az természetesen nem más, mint az elképesztő mennyiségű extra tevékenység.
Ötletem sincs, mikor játszottam utoljára olyan programmal, ahol ennyi mindent kellett és lehetett tenni a fősodor mellett. Egyébként itt fog megmutatkozni irgalmatlanul erősen az, amit a bevezetőben is mondtam: olyan szinten japán dolgokkal is találkozunk, amit nem biztos, hogy klasszikus európai gyomorral be lehet venni.
És hogy mikre gondolok? Biliárd, darts, tekézés, karaoke, áhh, bele sem kezdek a felsorolásba inkább. A zenére éneklés egyébként elképesztően komoly. Megfelelő időben kell a képernyőn megjelenő gombot lenyomnunk a kontrolleren, mint bármelyik ritmusjátéknál. A dolgot nehezíti, hogy egyrészt a szövegek japán nyelven vannak, másrészt meg amit közben a képernyőn látunk, attól garantálom hogy szem nem marad szárazon. Hőseink azért eléggé komoly, talán egy kicsit komor férfiak.
Aztán amikor ezek a díszpintyek beöltöznek tyúknak, szamurájnak meg nem is tudom én még minek, ráadásul közben próbálnak dalolni is, hát ott végem volt. Többször olyan hangosan vonyítottam a nevetéstől, hogy már a kutyám jött oda aggódva megnézni, most akkor tényleg visznek az UFO-k vagy mivan.
De a legkeményebb nem is ez, hanem a recska szimulátor. Egészen pontosan létező, ázsiai felnőttfilmes hölgyekről tudunk amolyan étvágygerjesztő kisfilmeket bámulni, miközben diszkréten rányúlunk a zsepis dobozra. Ha ez nem lenne elég, akkor gyűjthetünk lenge öltözetű lányokról telefonkártyákat, sőt, még iszapbirkózásban is drukkolhatunk a kis gazellatestű néniknek. Hozzá kell tennem, mindez igen ízlésesen van tálalva, sosem lép át egy határt, egyáltalán nem lesz közönséges.
Azt persze mindig is tudtuk, hogy ott náluk egészen máshogy drótozták az agyakat, de én sem hittem volna, hogy jó öt órán keresztül fűzök egy virtuális kislányt, ráadásul a végén még kosarat is kaptam. Ezen kívül még ami nagyon fontos, hogy egészen pontosan 100 mini küldetést is végrehajthatunk, amik főszereplőink történetét mélyítik.
Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy én 51 órát öltem bele eddig a programba, de még a sztori felénél sem tartok, szóval azt hiszem, megegyezhetünk abban, hogy egészen kiemelkedőre sikeredett ez a rész is. Az eredeti hangsávot már méltattam, de nagyon jól sikerültek a különféle egyéb hangok is, főleg a verekedéseké lesz nagyon durva. Olyat szól néhány pofon, hogy azt hittem, eltörtem valaki olyannak a nyakát, akinek nem is szándékoztam.
Brutálisan sokat írhatnék a Yakuza Zero-ról, de inkább rátok bíznám a program maximális kiélvezését. A nem kevés pénzünkért cserébe hihetetlen minőségi szórakozást kapunk: egy kifejezetten csavaros, izgalmas krimit, jóféle verekedéseket, egyszerre két játszható szereplőt, ráadásul olyan tartalommal locsolták ezt nyakon, ami szinte példa nélküli, mind mennyiségre, mind pedig minőségre.
Persze ehhez az kell, hogy hozzám hasonlóan élvezd ezeket, valamint legyél kompromisszum képes a külsőségek miatt, mivel az ugyan stílusos, de messze elmarad a 2017-es szinttől. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a játékot!
Yakuza Zero / Tesztplatform: PlayStation 4
a polcon a helye- Stílus: Akció
- Megjelenés: 2016. január 24.
- Ár: 16.990 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Nagyon izgalmas sztori
- Egyszerű, de jól működő harcrendszer
- Elképesztő tartalom
- Lányok
- A grafika nem 2017-es szint
- Ahhoz, hogy igazán élvezni tudd, kedvelned kell egy kicsit ezt a kultúrát