Sosem tagadtam, hogy nagyon bírom a japán dolgokat. Oké, egyedül az ételeiket nem, de minden más, azaz kultúra, nyelv, szórakozás, pachinko szalonok meg a többi elborult dolog is jöhet. Videojáték formában a Yakuza sorozatnál nem nagyon találhatnánk japánabb dolgot, mivel abszolút minden benne van, ami jellemző rájuk. Ami viszont fontos, hogy elképesztően szórakoztató formában tálalják mindezt. Éppen ezért a franchise nagyon durva sikernek örvend, most már a tenger másik felén is. De mit is kell tudni erről a szériáról? Egyrészt mesteri a történetvezetés: hősünk, Kiryu Kazuma életét vesszük végig, ahogy a Dojima család egyszerű kifutófiújából önkéntes száműzetésbe vonuló elnök lesz.
Az a hihetetlen az egészben, hogyha leülsz bármelyik rész elé, akkor is nagyon tudod élvezni az elbeszélést, de nyilván az igazi finomságok akkor bukkannak felszínre, ha egymás után becsületesen letolod az epizódokat. Másrészt ott van a fő helyszín, Kamurocho, illetve Sotenbori. Zseniális, ahogyan a programozók szemünk elé tárják ezt a két negyedet! Minden lüktet az élettől, színpompás neonok villognak éjszaka, szinte érezzük a sok frissen sült finomság illatát, magunkba szippantjuk a lármát. Végül pedig a tartalom. Rettentően kevés olyan anyag van, ami ennyire változatos, szórakoztató másodlagos elfoglaltságokat kínál, mint a Yakuza játékok. Remélem kellően meghoztam a kedveteket az egészhez és csapjunk is bele tesztünkbe, mert megérkezett laborunkba a Yakuza Kiwami 2.
Elöljáróban annyit meg kell említenem, hogy igyekszem a spoilerek számát leredukálni, de mindenképp vissza kell csatolnom néha a nulladik epizódra, illetve a sima Kiwamira, hiszen ahogy mondtam, egymás direkt folytatásai. Egy esztendő telt el Haruka megmentése óta, illetve Terada, a volt Omi Klán elnök is pont ennyi ideje kormányozza a Tojo Klánt. Egy temetőben kezdődik az elbeszélés, ahol Haruka és Kiryu az elesettekre emlékezik (Nishikiyama és Shintaro Kazama, ugye). Dojima Sárkánya megfogadta, hogy hátat fordít a japán alvilágnak és rendes, polgári életet él, miközben szépen nevelgeti fogadott lányát. Ez így nagyjából eddig tartott, mert a semmiből előbukkan Terada és Kiryu segítségét kéri. Nem tart sokáig a beszélgetés, mivel a nagydarab elnököt saját emberei likvidálják, így tulajdonképpen a háború küszöbére sodródik a két nagyhatalmú klán.
Kiryu ezt mindenképp meg akarja akadályozni, így felkeresi Dojima fiát, Daigo-t és ráveszi, hogy próbáljanak meg kieszközölni valamilyen békét kelet és nyugat között. Itt lép be a képbe Ryuji Goda, hősünk tökéletes ellenpólusa és nemes egyszerűséggel elrabolja Daigo-t, illetve az Omi vezért. Na, ezzel a diszkrét felütéssel kezdődik a Yakuza sztori hivatalos második része. Persze a dolog nem ilyen fekete-fehér, nem kevés fordulat és meglepetés kíséri majd utunkat, miközben igyekszünk rájönni, hogy tulajdonképp ki is mozgatja a háttérben a szálakat. Továbbra sincs angol szinkron (nagyon helyesen), így eredeti japán nyelven, angol felirattal tudjuk élvezni a kalandot.
Azért írtam, hogy nagyon helyesen, mert valószínűleg semmilyen szinkronszínész nem tudná visszaadni Kiryu beszédének sokszínűségét. Persze ez magával vonzza azt is, hogy kell valamennyi nyelvtudás a dologhoz, mert különben a neveken kívül semmit se fogunk érteni az összefüggésekből, motivációkból. Annak se kell elkeserednie, akinek mondjuk ez lenne az első epizódja, mivel kapunk egy bő fél órás összefoglalót az előzményekről, így valamennyire képbe hozhatjuk magunkat. Ahogy megszoktuk, a Kiwami alcím egy remake-et takar, tehát az eredeti kiadást tulajdonképp az alapoktól kezdve újra tervezték.
Kukázták a Zero-t és az elődöt hajtó motort, helyette a hatodik részben bizonyított Dragon Engine duruzsol a motorháztető alatt, a végeredmény pedig elképesztő lett! Nem, esélye sincs megszorongatni az olyan nagyágyúkat, mint a Horizon, a God of War, esetleg a Witcher, de ez csak a technikai részre igaz. Fú, nem tudom, nézzétek meg a mellékelt screenshotokat. Én, aki nem jártam sem Sotenboriban, sem Kamurochoban, simán el tudom képzelni, hogy a valóságban is nagyon hasonlóan festenek. Élethű és élettel teli, de nem úgy, hogy még a málló vakolatot is lemodellezték és két PS4 Pro-t kell összekötni hogy megmozduljon a cucc. Nem, sokkal inkább ezeken a helyeken érzed magad: ahogy végig sétálsz a két híd valamelyikén és nézed a folyó csillogását meg a körülötte duruzsoló életet.
Mindenhonnan szól a zene, különféle klubok hívogatnak, a szűk utcákon elhalad melletted nagyon dudálva egy mustársárga Lambo. Eszel az utcán egy jó ráment, de kipróbálod a takoyakit is, mert az orrodban érzed az illatát. Aztán pár gennyláda beléd köt, jól elpáholod őket, majd elmész akupunktúrás kezelésre. Napestig sorolhatnám azokat a dolgokat, amitől egyszerűen öröm ránézni a cuccra. Persze van ennek az egésznek egy árnyoladala, mivel a belső terek kidolgozottsága továbbra is borzalmas, szinte egy teljes generáció a visszalépés a külső részekhez képest. Szaggatással, laggal nem nagyon találkoztam, talán az első pár fejezetben akadt néhány helyen a motyó, de amúgy nem észrevehető, igaz, hogy a 60 FPS-t meg sem közelíti a képfrissítés, az valószínűleg majd a PC kiváltsága lesz - igen, érkezni fog számítógépre (mondjuk nem mostanában), ahogy a Zero már be is futott.
A harcrendszerről már sajnos nem tudok ennyire szuperlatívuszokban beszélni, ugyanis fogták a hatodik rész mechnikáját és egy az egyben átültették ide. Ezzel önmagában még semmi baj nem lenne, de sajnos a negatívumok is érkeztek, azaz nem túl dinamikus a bunyó. Minden egyes elvégzett tevékenység után pontokat kapunk, amit rendszerünk öt osztályba sorol. A különféle új képességek megszerzéséhez, alap dolgaink fejlesztéséhez más és más mennyiségű pont kell, ráadásul más osztályból. Mondok egy példát. Életerőnk megemeléséhez a test fáról kell pontokat elszipkáznunk, míg mondjuk, ha többet akarunk sprintelni, akkor a szociális osztályból vonja le az xp-t. Egyszerű, de jól működő a szisztéma, csak mondjuk nem kellett volna egy az egyben átemelni.
Verekedni egyébként nagyon sokat fogunk, de ezzel nem mondtam nagy újdonságot. Maradtak a kombók, elkapások, meg persze a Heat támadások is. Az életerőnk alatt van egy kék csík. Ha az egy szintig feltöltődik, akkor bizonyos szituációkban a háromszög megnyomásával extra durva mozdulatot tudunk végrehajtani. Mondanom sem kell, ezek a verekedések leglátványosabb pillanatai: pisztollyal ránk támadóknak visszatörjük a karját majd beléjük eresztünk egy tárat saját fegyverükből. Ha kés van nálunk, először gyomron szúrjuk vele az illetőt, majd aztán a térdünkkel markolatig bele is segítjük kicsi testébe az eszközt. Többször volt olyan nálam amúgy hogy hangosan felnyögtem, annyira fájdalmasnak tűnt a mozdulat.
Természetesen mi is tudunk különféle vágó, szúró meg zúzó eszközöket használni, amikkel látványos pusztítást tudunk véghez vinni, sőt, a legtöbbször a járdán fekvő eszközöket is birtokba vehetjük. Nincs is jobb annál, mint egy útjelző bójával félholtra verni ellenlábasunk. Van azonban még egy dolog, amin javítani kéne: a kamerán. Nagyobb tereken még oké, de ha beszorulunk egy folyosóra, akkor kábé semmit sem látunk az egész akcióból, csak annyit, hogy egyre keményebben fogy az életerőnk.
Térjünk rá a tartalomra, mert az újfent nagyon mókás lett. Ha semmi másra nem koncentrálsz, csak arra, hogy lepörgesd a sztorit, egy jó huszonöt óra akkor is van benne. Persze így nem szabad nekiülni egyetlen Yakuza címnek sem, mert pontosan a mellékestől lesz annyira ízletes. Adott 76 opcionális küldetés, amiket párbeszéd ikonnal jelez nekünk a gép térképünkön. Vannak közöttük nagyon egyszerűek, de akadnak összetettek is - érdemes megcsinálni őket, mert egyrészt tovább mélyül ázsiai tudásunk, másrészt jókat nevetünk, harmadrészt király tárgyakkal, esetleg némi pénzmaggal leszünk gazdagabbak. Van darts, shogi, mahjong meg persze karaoke, ezek nem sokat változtak, talán csak annyit, hogy sokkal felhasználó barátiabb lett kezelésük.
Kikerült a táncikálás, de van helyette minigolf, egy full beteg pisilős cucc (Toylets, érted), meg ha olyanunk van, akkor kidobók is lehetünk egy klubban. Kaszinózhatunk orrvérzésig, de a Colisseum-ban úgyszintén verekedhetünk. Nyugi, nem kell félni, maradt a csajozás is, ráadásul hús-vér modelleket kapunk, akiket fotózni kell egyre lengébb/szexibb öltözékben. Már ezek önmagába véve brutális mennyiségű elfoglaltságot biztosítanak, de háromról még nem is beszéltem. Ahogy haladunk előre a sztoriban, megkapjuk Majima Goro idővonalát, így tulajdonképp az ő szemszögéből úgyszintén megvizsgálhatjuk az eseményeket. Ez mondjuk nem hosszú, összesen három fejezetből áll, amit négy-öt óra alatt le is zárhatunk, de valamennyire összeköti a Kiwami 1 és 2 közötti rést.
Visszatér a klán kreálás, egy kis csavarral. Ezúttal nem mi vagyunk a támadó felek, hanem tower defense jelleggel bizonyos objektumokat kell megvédenünk a több hullámban támadó ellenségtől. Direkt nem írok többet róla, mert hangosan nyerítve röhögtem, amikor kiderült, hogy kicsoda ennek az egésznek a vezére. Ezt tényleg meghagynám nektek. Amúgy bővíthetjük emberállományunkat sok legyőzött ellenlábasunkkal, meg persze a fejlesztésüket sem hanyagolhatjuk el, sőt, tulajdonképp egy különálló sztorit mesél el ez az egész. A másik ilyen pedig a kabaré klub üzemeltetés. Pontosan úgy, mint ahogy a Zeroban volt, csak itt Majima helyett Kiryu-val, meg persze nagyon csinos hölgyekkel. A lényeg az, hogy a hat asztalunknál felbukkanó vendégekhez a hozzájuk passzoló hölgyet tudjuk odaküldeni és akkor dőlni fog a lóvé.
Persze ez is egy önálló történeti szállal rendelkezik, ahol még a lányok sminkjét is meg tudjuk igazítani, arról nem is szólva, hogy új ruhákat, ékszereket, műkörmöket vásárolhatunk nekik. Tréningeznünk kell velük, csapatépítőre mennünk plusz egyéb nyalánkságok, de itt sem lövök le azért mindent. Nekem hatvan órámba telt egy végigjátszás, ami után ugye megkapjuk még azt a módot, hogy csak kóricáljunk a városokban. Szóval finoman fogalmazva is nehéz belerúgni a tartalomba. Viszont ideje összegezni a dolgokat, mert az összes betűt tele tudnám írni az interneten a játékról.
Iszonyú jó játék lett tehát a Yakuza Kiwami 2! Minden porcikájából süt a készítők szeretete. Nagyon jól áll neki a Dragon Engine, noha a technikai elitbe nem kerülhet, de hát ez egy remake. Bődületes tartalom jár hozzá, közepesen izgalmas fejlődési rendszerrel, kicsit dinamikátlan harcokkal, néha megőrülő kamerával. A sztori, valamint a következetesség, ahogy visszautal az elődökben látottakra, továbbra is lenyűgöző. Amennyiben játszottál már bármelyik epizóddal, egyetlen pillanatig se gondolkodj a vásárláson, minden fillért meg fog hálálni. De buzdítanám azokat is, akik nem ismerik a sorozatot - garantálom, hogy az arra fogékonyak ez után rohanni fognak a többi résszel a kasszához. De ez így van jól, hiszen csak egyetlen Sárkány létezhet, az pedig Kiryu Kazuma!
Yakuza Kiwami 2 / Tesztplatform: PlayStation 4
a polcon a helye- Stílus: Akció
- Megjelenés: 2018. augusztus 28.
- Ár: 13.790 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Lenyűgöző, élettel teli környezet
- Brutális tartalom
- Izgalmas, feszes, hosszú sztori
- Néha megőrülő kamera
- Kicsit dinamikátlan bunyó
- A beltéri részek finoman szólva sem szépek