Az esetek nagy részében szeretem a kihívásokat. Jó egy olyan játékkal küszködni, ami szigorú, de igazságos. Sokkal jobb érzés úgy megoldani egy feladatot, hogy az adott keretek között kihasználunk mindent, amit a gép vagy a program enged. Ez lehet egy jó taktika a stratégiai stuffok esetében, vagy macskaszerű reflexszel is rendelkezhetünk a külső nézetes lövöldéknél, de az sem feltétlen probléma, hogyha géppuska ujjakkal vagyunk megáldva egy belső nézetes anyag esetében.
Élvezzük a kihívást, egészséges mértékben szívunk, de pontosan tudjuk, hogy hol és merre rontottuk el az adott szituációt. No, az XCOM: Enemy Within esetében, ami először az eszembe jut, az egy artikulátlan hörgés, ami vonyítássá alakul át, miközben hallójárataimat a lemez roppanásának csodás, már-már éteri hangja kényezteti.
Na most akkor az úgy van hooooogy....
Mielőtt rátérnék a bevezetőben említett, a virtuális share gomb megnyomásával készült és átélt apróbb intermezzora, pár szóban mindenképp meg kell emlékeznem az XCOM: Enemy Unknownról is. És igen, nemsokára tiszta lesz az a kép is, hogy miért ikszkomozok én itt ennyit. Erősen elgondolkodtam azon, hogy egy nem túl kedves, de cserébe alapos kiselőadást fogok tartani azokról a kiadókról és játékaikról, akik azt hiszik, hogy a gamer réteg teljesen hülye, és félkész dolgokkal ki lehet szúrni a szemüket, hogy aztán majd a különböző, természetesen méregdrága letölthetős tartalmak majd egy komplett egésszé varázsolják a cuccot. Hála a jó égnek azonban még a fejlesztők között is vannak olyanok, akik emberként gondolnak ránk!
A tavaly megjelent, sok szempontból zseniális Enemy Unknown visszahozta a reményt annak a rétegnek, akik még hisznek abban, hogy konzolon is lehet rendkívül jó körökre osztott stratégiai játékokat csinálni, arról meg nem is beszélve, hogy az XCOM brand leporolása mennyi feltartott hüvelykujjat eredményezett a Firaxis Games és a 2K Games házánál. Igen, kedves jóllakott troll olvasók, ez nem egy friss márka, hanem a régmúlt egy nagyon kedves darabja, modern köntösben. Engedelmetekkel a tavaly megjelent részre külön nem térnék ki, mert egyrészt az internet nagyon jó barátunk, másrészt őszintén remélem, hogy nagyon sok olvasónk próbálta és végig is játszotta ezt a zseniális alkotást.
Terminátrix
Nagyon dióhéjban azért annyit elmondanék, hogy egy körökre osztott stratégiát képzeljetek el, a küldetések között pedig a bázisunkat és katonáinkat tudjuk tápolni, mindezt a gaz ufók ellen. Szóval, a most megjelent Enemy Withinnek kellene az új üzleti modellnek lennie. Egyrészt tartalmazza az alapjátékot, másrészt olyan mennyiségű kiegészítés érkezett hozzá (ráadásul majdnem budget áron!), hogy simán lehet egy hetven százalékban új játéknak nevezni. A sztori és az alapok természetesen nem estek át ráncfelvarráson, de felesleges is lett volna.
Az első és egyben talán a legnagyobb új dolog az a Meld bevezetése. Ez egy új típusú idegen anyag, ami szinte határtalan lehetőségeket nyit majd meg előttünk, ugyanis katonáinkat innentől kezdve egy elég alapos génmanipulációnak vethetjük alá. Adhatunk nekik gyorsabb regenerálódást a sérülésekből, dupla szívet (khm, Warhammer 40K, valaki?), messzebbre látó szemeket, esetleg olyan lábizmokat, amik egy sima ház tetejére mászás nélkül fel tudja juttatni őket. Ha ez nem lenne elég, akkor jön a második fejlődési ág, amikor konkrétan egy terminátor páncélba gyömöszölhetjük be a számunkra kedves bakákat. Na, ők lesznek a pusztítás új angyalai, ugyanis feltápolva gyakorlatilag mindent képesek legyalulni maguk körül.
Menj előre haver, fedezlek, de komolyan!
A Meldet viszont nem lesz túl egyszerű megszerezni! Ha sikerül kiszúrnunk a pályán valahol, akkor bizony adott körünk van rá, hogy odaérjünk és össze is gyűjtsük, ellenkező esetben megsemmisül, aztán pisloghatunk. Majdnem minden etapban kettő ilyen konténert találunk, szóval előfordulhat, hogy sietős lesz a dolgunk és emiatt bizony néha egy bizonyos testrész rosszabbik végére is kerülhetünk. Egyébként ebben az új opcióban az a legjobb, hogy semmilyen formában sem kényszeríti ránk a gép, bőven tudunk boldogulni a jól bevált módszereinkkel, de azért sokkal könnyebb dolgunk lesz ezekkel.
Na jó, itt most hazudtam, de erről egy picit később. Szintén extra dolog egy totálisan új frakció, az Exalt feltűnése. Ezek a nyomorultak emberek, akik szentül megfogadták, hogy átvészelik valahogy az ufó hadakat, aztán meg átveszik a Föld felett az uralmat, szóval a ténykedésünket nem nézik túl jó szemmel. Rendkívül idegesítőek lesznek, mert emberi technológiát használnak, mindig nagy csoportokban támadnak a legváratlanabb pillanatokban, ezért halál rájuk! Ha jól menedzseljük a dolgainkat, akkor egy idő után ki lehet következtetni a főhadiszállásuk pontos helyét, aztán egy jól irányzott rohammal el is söpörhetjük őket, hogy legalább tőlük nyugtunk legyen. Természetesen új ellenfelekkel is gazdagodtak a nyamvadt kis szürke dögök. Az egyik új egysége neve Seeker, aki a kinézete alapján a Mátrixból szökött meg.
Elég idegesítő, mivel ahogy észrevesszük, láthatatlanná válik, hogy aztán egyszer csak a semmiből előbukkanjon és rátekeredjen az egyik emberünkre, fojtogatván és lebénítván azt, egészen addig, amíg valaki ki nem lövi. A másik, nem ennyire vicces új egység a Mechtoid, aki egy sima Sectoid meg egy harci mecha ötvözete.
Höhö, daru
Na, ők igazi nagyágyúk, az elpusztításuk nem kicsit sokszor fog anyázásig fajulni, érdemesebb a kifejezetten kemény katonáinkat kivezényelni ellenük. Szintén nagy pozitívum, hogy az előd egyik legnagyobb hibájának kijavítására, a túlzottan repetitív helyszínekre is tisztességgel rámentek, ezért ha minden igaz, 48 különféle lokációra bővítették a terepek számát. Amin viszont egy szemernyit sem variáltak, vagy ha igen, akkor is inkább a rossz irányba, az bizony a nehézség és az AI csalós megmozdulásai.
A bevezetőben emlegetett kis szösszenet is a harmadik szakasz, tehát a játék legeleje közben fogalmazódott meg bennem. Rögtön az elején már olyan egységekkel támad ez a tetű gép, hogy a hajam kettéveszem, de ha ez nem lenne elég, hiába van a katonáinknak 80 százalék körüli pontosságuk, sokszor simán van olyan, hogy tízből nyolcszor mellélövünk, aztán egyetlen nyüves Sectoid meg kicsinálja a bagázst. És ez még nem is a Classic mód, az Ironman rész meg említésre sem méltó, mert úgy egyszerűen olyan mértékű frusztrációt kéne elviselni, amihez nekem nincs idegrendszerem. Szóval, a gép talán még jobban is csal, mint az Enemy Unknown esetében.
A grafika szemernyit sem változott, még mindig funkcionálisan jópofa, de a felcsendülő dallamok is ismerősek lesznek. Érdemes telepíteni egyébként a játékot a merevlemezre, mert ha csak a lemezről toljuk, akkor sokszor fogunk eltűnő textúrákkal találkozni.
Szóval ki is vette el a fagyid, kisfiam?
A nehezítés ellenére az XCOM:Enemy Within egy példaértékű kiadás! Olyan extra mennyiségű tartalommal tömték meg az amúgy is jó elődöt, amire nem szokott példa lenni, ráadásul rettenetes pénztárca barát áron. Ha szeretted az EU-t, ha csak egy kicsit is érdekel a körökre osztott taktikai szerepjáték, vagy mondjuk a kihívásokhoz vonzódsz, akkor bizony ez a Te játékod lesz!
Egy nő. Nagy fegyverrel. Fusson, ki merre lát!
Hozta a szokásos formát.A játék meg tényleg megérdemli a 8 pontot.
