Azért azt leszögezném, hogy a fejlesztések terén főleg apró-cseprő dolgokra kell gondolni, ezek viszont cserébe tényleg észrevehetőek, úgyhogy máris jobban állunk, mint egynémely más, meg nem nevezett évszámozott játék esetében. A fejlesztők legfőbbképpen most is azt helyezték előtérbe, ami az egész WWE-jelenség alapja, ez pedig nem más, mint a minél nagyobb fun-faktor.
Kezdjük a Showcase-móddal. Idén Daniel Bryan történetét ismerhetjük meg, és kétségkívül ez a legjobb sztori, amihez WWE-játékban eddig szerencsénk lehetett. Végignézhetjük -mit nézhetjük, játszhatjuk is- , ahogy hősünk ismeretlen pankrátorként a Velocityben szorítóba lép John Cena ellen, majd ahogy pici fegyelmezetlenségért (értsd: off-script fojtogatás) kizárják, aztán visszatérve világbajnok lesz, és a történetnek ott még messze nincs vége...
Bár a pankráció kedvelőinek talán ismerősek lehetnek az események, és a The Return of Daniel Bryan cím is előrevetíti a végkifejletet, de spoilerezni mégsem szeretnék, hátha valakinek így élvezetesebb lesz a dolog. Legyen elég annyi, hogy -főleg ebben az őrült környezetben- tényleg egy meglepően szép mesét kapunk az álmok kergetéséről és arról, hogy sohasem szabad feladni, bármi történjék is. Nyilván azért nem könnyeztem meg, ahogy kétajtós szekrények verik szét egymást, de nagyon pozitív csalódás volt ez a rész.
A sztori csak egy dolog, de szerencsére a meccsek lebonyolítását is érdekesen oldották meg. Ahelyett, hogy csak letolnánk egyik bunyót a másik után, minden meccsen vannak követelmények, amelyeknek meg kell felelnünk. Ez lehet egy adott támadástípus végrehajtása, vagy egy esemény előidézése, például hogy megkíséreljük rokkantra verni az ellenfelünket a backstage-ben. Egyszerű napi ügymenet a pankráció világában.
Akárhogy is nézem, ez több okból is királyság. Szórakoztatóbbá, eseménydúsabbá teszi a meccseket, és jó eljátszani olyasmit, ami tényleg megtörtént. Ráadásul megvan a szkripteltség érzése is, ami olyannyira a pankráció sajátja. A dolgok kvázi leutánzása azonban nem minden, néha még az is előfordul, hogy egy adott helyzetben a gép átveszi az irányítást, és egész egyszerűen lejátszódik a szemünk előtt az adott történelmi sportesemény (khm) egyik jelenete.
Ezeknél az úgymond szimulált részeknél fantasztikus, hogy milyen jól néznek ki a mozdulatok, és mennyire hasonlítanak ahhoz, amit a valóságban produkálnak ezek a kiváló fiatalemberek. Könnyen meglehet egyébként, hogy valakinek nem fog bejönni ez a kvázi kontrollvesztős megoldás, de szerintem elég jól működik, nem zavaró, sőt.
Lépjünk tovább a sztori-módról. Egy WWE 2K-játék elképzelhetetlen lenne anélkül, hogy saját szupersztárt kreálhassunk magunknak, úgyhogy természetesen ez most sem hiányozhat. Nem sokban változott az egész mondjuk a tavalyihoz képest, de azért finomhangoltak rajta ezt-azt, valahogy minden jobban kézre áll, egyszerűbb. Ahogy már írtam: apró, de észrevehető fejlődések, például beállítások előnézeteinél csak nagyon pici a megakadás, stb.
Gyakorlatilag minden csak egy pár gombnyomásra van, de az egyszerűség szerencsére nem jelenti azt, hogy ezáltal kevesebb lehetőségünk lenne. Még olyan is akad, amire senki nem számított, például készíthetünk Minecraft-emberkéket is, aztán harcba küldhetjük mondjuk The Undertaker ellen. Persze a játékban nem így hívják őket, a Block bodies nevet kapták, de a vak is látja, hogy Minecraft-figurákról van szó.
Egészen biztos vagyok benne, hogy ez sok pankráció-fanatikusnak nem fog tetszeni, hiszen mondjuk a FIFA-ban vagy az NBA-ben sincsenek nyolc bites karakterek a pályán, de lássuk be, hogy ez egy annál jóval komolytalanabb környezet. Szerintem abszolút belefér, hogy ilyen kocka-emberkéket irányítsunk a szupersztárok ellen, ha másként nem, egyszeri poénként mindenképpen. A klasszikus érvelés pedig itt is érvényes, hogy ha nem tetszenek, akkor nem kell használni őket, ennyi.
Talán mondanom sem kell, hogy egyébként ezeket a kedves karaktereket is testre szabhatjuk. Nagyjából úgy kell elképzelni, hogy üres kockákként indulnak, mi pedig erre rajzolgathatunk arcot, ruházatot, miegymást. Nagyon jó kis rendszer, egyáltalán nem bonyolult, körülbelül tíz perc alatt már össze is dobhatunk valami elfogadhatót, és hajrá, kezdődhet az infantilis móka.
Nézzük a My Player-módot. Amikor elindítottam, óhatatlanul eszembe jutott, hogy ugyan már, hányszor akarják még elsütni ezt a kliséhalmazt, hogy ismeretlen versenyzőből mi leszünk a császárok? Hányszor is jártuk már el ugyanezt a táncot? Van rá bármilyen esély, hogy változtassanak ezen? Hát persze, hogy van, az idén csavartak a dolgon! Ki gondolta volna ezt a felütés után, nem igaz? Bevallom, engem meglepetésként ért, de megint csak kellemesen.
A kezdet semmit sem változott, megkapjuk WWE-próbaszerződésünket, de ezúttal csak azért, hogy aztán szinte rituálisan elvegyék tőlünk, és visszamehessünk a lepukkant termekbe ötfős közönségek előtt bohóckodni. A célunk innentől kezdve már nem pusztán az, hogy újra megmásszuk a ranglétrát, hanem az is, hogy leleplezzük a kedves jóakarót, aki szabotálta a karrierünket. Kicsit bumfordi történet, viszont nem is veszi túlzottan komolyan magát, sok a vicces pillanat. Nekem nagyon a semmiből jött, hogy ezt a módot ilyen jól összekalapálták, és ne feledjük, hogy tovább erősíti az amúgy sem gyenge tartalom-mennyiséget.
Még mindig nincs vége, mert a 2K19-es WWE-ben bemutatkozik a Towers kódnevű játékmód is, ami néhányatoknak például a Mortal Kombatból lehet ismerős. Minden úgynevezett toronynak megvan a maga nehézségi fokozata, és teljesítésük után jutalmakat kapunk egyenesen arányban azzal, hogy mennyire toltuk jól. Érzésem szerint nem volt a módra égető szükség, viszont ismét csak plusz tennivalót ígér. Komolyan mondom, hogy aki szeretne, az gond nékül ellesz ezzel a játékkal a 2K20-ig, úgyhogy jár a plusz pont ezért is.
Tökéletes WWE-adaptáció lenne tehát a 2K19-es? Hát persze, hogy nem, tökéletes nem létezik, tehát ideje szót ejtenünk a hibákról is. Az egyik a grafika, ami szerintem még mindig lehetne sokkal jobb is, bár a tavalyihoz képest vitathatatlanul fejlődött valamicskét. Mosottas, néha indokolatlanul sötét, a ringen kívüli részeknél meg főleg előfordulnak gagyizások. A szinkronhagok sem lettek résmentesek, mert az egy dolog, hogy a sok sztár a saját hangját adta, de többnyire elég kétes minőségben tették mindezt. Mondhatnánk, hogy ez csak annak tűnik fel, aki sokat ismer közülük, és ez igaz is, de hogy kedvetlenül és talán sietve is szinkronizáltak, az mindenki számára napnál világosabb lesz.
Ha utóbbiaktól nagyvonalúan eltekintünk, akkor viszont azon vesszük észre magunkat, hogy egy több, mint korrekt játékot adtak el nekünk. Láthatóan igyekeztek javítani a tavalyi részhez képest, rengeteg tartalmat szuszakoltak bele, és ha ezen az úton haladnak tovább, akkor bizony nemigen fogunk tudni panaszkodni. Őszintén meglepődtem, hogy milyen jól sikerült ez a darab, és bátran ajánlom mindenkinek, akit egy kicsit érdekel.
WWE 2K19 / Tesztplatform: PlayStation 4
a polcon a helye- Stílus: Sport
- Megjelenés: 2018. október 09.
- Ár: 19.790 Ft-tól
- Multiplayer: van
- Hatalmas mennyiségű tartalom
- Kiváló Showcase-mód
- Feljavított karakteralkotás
- Kopottas grafika
- Gyenge minőségű szinkron