WWE 2K17 teszt

2016. október 29.
70.5601
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Van a sportjátékoknak egy olyan halmaza, ami szerintem a legtöbb európai embertől nagyon távol áll. Ehhez tipikusan olyan felfogás, esetleg szemlélet szükséges, ami nem minden kontinensen található meg. Gondolok itt például a baseball-ra, esetleg a Nascar versenyekre, ugyanakkor jelen tesztünk alanya, a pankráció szimulátor WWE franchise is ide tartozik.


Őszintén megmondom, bár imádom a legtöbb amerikai major sportot, valahogy a szinte teljesen meztelen izompacsirták küzdelme hidegen hagyott. Mivel a baráti társaságomban sem játszik senki hasonlóval, ezért nem nagyon lépte át az ingerküszöbömet, amikor Marco rám osztotta a WWE 2K17 tesztelését. Több órát igyekeztem beleölni az anyagba, de egyrészt most sem értem az amcsik rajongását a dologért, valamint tipikusan olyan stuffot ismertem meg személyében, ami kellemesen össze van pakolva, de valahogy mégis lélektelennek hat.

Ahogy átterelődött az érdeklődésünk jelen generáció konzoljaira, úgy próbálta meg ez a széria is megreformálni saját magát, amivel a kifejezetten árkádos beütéstől egyre távolodott. A fejlesztők minden egyes iterációval valamiféle szimulátor jelleg felé terelik gyermeküket, ami valójában jól is áll neki.

Beléd köt a dizsiben. Mit csinálsz?

Beléd köt a dizsiben. Mit csinálsz?


Ugyanakkor az is igaz, hogy írhatnék nektek olyan tesztet, ami még a csillagokat is lehozza az égről, de ne feledjétek, hogy ez bizony egy pankrátoros cucc, annak minden jópofaságával és nyűgével egyetemben. Ha nem kedveled a témát egy kicsit sem, akkor óvatosan közelíts hozzá, mert ahogy a bevezetőben említettem, ehhez más tudatállapot kell. Ettől függetlenül ki merem jelenteni, hogy simán jobban sikerült, mint elődje. Példának okért az 1vs1 meccsek sokkal élvezhetőbbek, dinamikusabbak lettek, míg a dobások és fogások, az állóképességünk menedzselése apróbb ráncfelvarrásokon estek át, de pozitív irányba billentik a serpenyőt.

Szintén boldogságos tény, hogy visszatértek a backstage bunyók. Öltöző, Authority iroda, esetleg egy tömött folyosó - nem rendelkeznek ezek olyan hatalmas térrel, mint anno a WWE Smackdown! vs Raw esetében, de király érzés amikor az ellenfelünket egy vaskosabb tölgyfa asztalra dobjuk rá, miközben Vince McMahon ül előtte. Persze, ez a mód nem új a sorozat életében, de nagyszerű, hogy újra elérhetővé tették.

Hasonlóképp örvendetesek azok a fejlesztések, amiket a többszereplős mérkőzéseknél eszközöltek. Eddig ugye itt totális káosz uralkodott: mindenki a ring közepében állt, ahol folyamatosan megszakították egymás mozdulatait, ráadásul a befejezetlen akciók miatt rettentően elhúzódtak a folyamatok, bőven túllépve egy-egy küzdelem szavatosságát. A WWE 2K17 hála a jó égnek szakít ezzel, mégpedig úgy, hogy nem kevés realizmust csepegtet a folyamatokba, miközben megőrzi szórakoztató mivoltát.

Kellett neked azt mondani, hogy rossz a Barátok Közt

Kellett neked azt mondani, hogy rossz a Barátok Közt


Ahogy a tv közvetítéseknél látjuk, úgy az esetek legnagyobb részében ilyenkor itt is egyszerre két delikvens küzd. Ahogy adjuk vagy bekapjuk a sebzéseket, szupersztárunk úgy gurul ki a ringen kívülre, pihenni valamennyit, így adván át helyét társának. Javítottak a célpontválasztáson is, mert valljuk be, az a tavalyiban borzalmas volt. Ezeken kívül is nagyon sok finomhangolás történt, főleg a motorháztető alatt, amivel tényleg próbálják sokkal élvezhetőbbé tenni a különféle szituációkat.

Mondjuk szereplőink animációján szerencsére nem kellett sokat fejleszteni, mert azok valami elképesztően folyékonyak és reálisak. Ezzel szemben az online szegmens továbbra sem túl acélos, mert a folyamatosan jelen lévő lag megmérgezi már évek óta a szériát. Az általános flow amúgy rendben van, csak akkor kapjuk fel majd a vizet, amikor egy nagyon precíz mozdulatot szeretnénk bevinni, de a hálózati kapcsolat szerencsétlenkedése miatt rendre elkésünk.

Sajnos idén is kimaradt a tradicionális Showcase mód, ami ugye egy kvázi interaktív történelemóra volt a legnagyobb eseményekkel a sport életében. Ennek hiányában a MyCareer-nek kellene fazont szabnia, ismét, de nagyon rondán elhasal az akadályon. Ahogy tavaly, úgy most sem sikerült túl izgalmasra. Úgy is fogalmazhatnék, hogy rettentően unalmas és egysíkú, mivel annyi dolgunk lesz egy új harcos kreálása után, hogy leverjünk mindenkit a rosterben, majd összehozzunk egy címmeccset.

Nem csak a kiadó többi programjához képest gyenge ez, hanem úgy általánosságba véve is elhasal. Egyetlen érdekes újítás van, ami nem más, mint az interaktív promóció. Ennek lényege, hogy a közönség hangulata alapján kell válaszokat megadnunk attól függően, hogy negatív, avagy pozitív képben szeretnénk feltüntetni magunkat. További hibákként meg kell említenem a gyalázatos kommentátorokat, a visszajátszásokat, valamint nagyon elavult, ha a pankrátorokat nézem. Ez persze nem a fejlesztők hibája, mert valahol le kell zárni a dolgot és be kell fejezni a stuffot.

Mondja mindenki utánam hogy Ájjájájjjá

Mondja mindenki utánam hogy Ájjájájjjá


Nem beszéltünk még a grafikáról, ami még a szódával elmegy kategória. Lesznek kifejezetten emlékezetes, szépen kidolgozott arénák roppant élethűen lemodellezett emberekkel, de ez is helyszínről helyszínre képes változni. Összességében azért átlag fölött van, de fényévek választják el mondjuk az NBA-től.

Az értékelésnél kicsit nehéz szituációban vagyok, mert tényleg szerettem volna magasabb pontszámot adni a dolognak (így sem rossz amúgy), de túlzottan kevés fejlesztés történt tavalyhoz képest. Ettől függetlenül ha kedveled a műfajt, esetleg ezt a szériát, szerintem nyugodtan beruházhatsz rá, mert bőven hozza a megszokott dolgokat, sőt, talán egy kicsit még többet is, ugyanakkor az állandó hibák itt is jelen lesznek.
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Ez a játék egyelőre nem kapható a Play 24/7 kínálatában.Klikk ide több ezer másik játékért!

WWE 2K17 teszt / Tesztplatform: XBOX ONE

egynek jó...
  • Stílus: Sport
  • Megjelenés: 2016. október 11.
  • Ár: 13.990 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Finomított többszereplős harcok
  • Ringen kívüli bunyó
  • Lenyűgöző animációk
  • Lagos online
  • Unalmas, repetitív MyCareer
  • Kicsit lélek nélküli
  • Hang
    7
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    6
  • Hangulat
    6
6.5
8 hozzászólás

matemilan07

2 éve, 10 hónapja és 7 napja

Jhon Cena!!! A legjobb

válasz erre

kpal

2 éve, 10 hónapja és 15 napja

Jó játék ez , persze pár év múlva ez is sokat fejlődik.

válasz erre

totyak

2 éve, 10 hónapja és 15 napja

Sajnos ez a játék még jelenlegi konzolokon is alja módon néz ki. A játékélmény lehet, hogy jó, de a szemnek már-már bántó.

válasz erre

Tommy

2 éve, 10 hónapja és 15 napja

Haverokkal hatalmas buli. Veszem is, csak megvárom amíg eladja valaki olcsóbban!

válasz erre

Santonio

2 éve, 10 hónapja és 16 napja

Nálam minden porcikájában csalódás. Még jó hogy nem vettem meg csak havernál próbáltam ki.

válasz erre

Eltohn

2 éve, 10 hónapja és 16 napja

Hú de nagyon nem tetszik nekem.

válasz erre

VaPe

2 éve, 10 hónapja és 16 napja

Nálam ez ilyen tipikus unaloműző. Kell.

válasz erre

petrovicsz

2 éve, 10 hónapja és 16 napja

Nem szeretem a sportjátékokat de ez nagyon adja!

válasz erre
WWE 2K17
13.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profiljaPajti24 profiljaWarriorAutobot profiljagery1113 profiljaMarduk profilja