Őszintén bevallom, hogy mindenféle elvárás nélkül kezdtem neki a játéknak, bízva abban, hogy legalább annyira jól fogok szórakozni a végigjátszás alatt, mint az előddel. Nos, ahogy látjátok az értékelőt, kis túlzással minden tekintetben túlszárnyalta elődjét, sőt! Olyan minőségi szórakozást nyújt, amire nagyon kevés FPS képes.
A minőségre itt wolfensteini értelemben utalok, azaz egyszerre kegyetlenül brutális, szórakoztató és abszolút polgárpukkasztó, miközben messze nem hibátlan, de a nagybetűs hangulat miatt képesek vagyunk mindent megbocsájtani neki. Figyelem, ez igazi felnőtt szórakozás lesz!
Meglepően erős volt a sztori a New Order-ben, és ez tovább kígyózik itt is. Közvetlenül ott folytatódik, ahol abbamaradt: hősünk, William BJ Blazkowic épp a halálán van, de azért elrendeli Deathshed erődjének elpusztítását egy nukleáris töltettel. Mielőtt azonban ez megtörténne, megérkezik Anya, Set és még néhány felkelő harcos, hogy nagy nehézségek árán kimenekítsenek minket.
Elég durva képsorokban látjuk, hogy ugyan életben maradtunk, viszont ennek össze-vissza vagdalt testünk az ára. Plusz egy tolószék, meg négy hónapnyi kóma. Nincs túl sok köszönet abban sem, amikor magunkhoz térünk, ugyanis Frau Engel náci csapatai valahogy megtalálták a tengeralattjárónkat és éppen készülnek lerohanni azt.
Mi ezt nyilván nem hagyjuk és ugyan gyengék vagyunk, de azért fegyvert tudunk fogni, aminek az eredménye az lesz, hogy tolószékünkben gördülve kinyírunk mindenkit. Ez azonban most kevés lesz, de némi közjáték után megszerezzük azt a fémpáncélt, amiben képesek vagyunk újra mozogni, így megkezdődhet az igazi cél: Amerika felszabadítása, a németek kiűzése, Engel tábornokasszony felnégyelése.
Direkt ködösítettem ennyire, ugyanis nem szeretném senkitől elvenni a történet okozta meglepetéseket, amiből pedig nagyon sok lesz. Szóval a narratíva nagyon erős lábakon áll, ami elmondható a játék szinte minden aspektusára, de nézzük ezeket szépen sorban.
A New Colossus bizonyos tekintetben semmit sem változott, ami leginkább a gameplay-en figyelhető meg. Hozzátenném, ezzel semmi baj nincs, mivel mocskosul szórakoztató. A pályákon a legtöbb esetben az a dolguk, hogy a szemünk elé kerülő latorokat minél változatosabb módon likvidáljuk, majd pedig megnyomjunk egy gombot, esetleg beszálljunk valahova, vagy megmentsünk valakit.
Egyedül a tisztek jelenlétére kell figyelnünk. Ha egy magasabb rangú katona jelen van, akkor megjelenik egy távolságmérő, hogy tudjuk, kábé mennyire vagyunk tőle. Érdemes őket csendben likvidálni, mert ha észrevesznek, addig hívnak erősítést, amíg meg nem halnak, alaposan megnehezítve ezzel a dolgunkat.
Persze annyira jó a gunplay, hogy sokszor ez nem túlzottan érdekelt engem és mindenkit be akartam darálni. Lőfegyverekből nagyjából azokat kapjuk, mint az elődben, azaz pisztoly, shotgun, géppuska, géppisztoly meg a továbbra is nagyon baba Laserkraftwerk vagy mi. Újdonságként feltűnik egy gránátokat szóró stukker meg néhány nehezebb variáns, amikkel korrekt tömegoszlatásba kezdhetünk.
A legtöbb darabból egyszerre kettőt is kicsiny mancsunkba vehetünk, olyan aprítást rendezve ezzel, amit még a Doom is megirigyelhetne. Most őszintén, kit érdekel, hogy küldik az erősítést, ha egy szűk folyosón vagyunk, mindkét kezünkben egy-egy automata shotgunnal?
Olyan szinten adrenalin-pumpáló akcióban van részünk sokszor, hogy az etap végén lihegve nézünk körül és hangosan felröhögünk, megszemlélve az általunk okozott pusztítást. Egyedül arra kell figyelnünk, hogy életerőnk és páncélunk mindig legyen, mert továbbra sem töltődnek vissza teljesen, a pályákon elhelyezett eü csomagokkal, illetve páncéldarabokkal pótolhatjuk őket.
Lokációk amúgy szép számmal vannak, mert a kvázi tutorial után eljutunk a porig rombolt New York-ba, Manhattanbe, de megfordulunk New Orleans közelében, Texasban, sőt, még a legendás Rosewell-be is eljutunk. Ez nyilván nem az összes hely, de a meglepetések miatt nem sorolnám fel mindet.
Az előd talán legnagyobb negatívuma a grafika volt, amint azért szemmel láthatólag csiszoltak, de sajnos így is csak az átlagos, néha a jó szintet üti meg (főleg konzolon). Főbb szereplőink kellően jól kidolgozottak, valamint egy nagyobb hentelés után csinos kis emberhalmokat hagyunk magunk után, de környezetünk meglehetősen puritán és ingerszegény, ráadásul sokszor technikai bugokba is belefutunk.
Itt főleg a falakba lógó vagy oda beragadó testrészekre kell gondolni, de azért 2017-ben ez is kellően illúzióromboló tud lenni. Ennek pozitív hozadéka a stabil FPS ráta, ami nem nagyon lépi át a harmincat, viszont a legnagyobb darabolás közepette is stabilan tartja ezt.
Noha kellően sok városba eljutunk, azért a pályadesign kissé laposnak érződik a sok remek egyéb ötlet mellett. Bár úgy hirdetik a stuffot, hogy minden nagyobb, mint volt, azért ezt kezeljük fenntartásokkal.
Persze egyáltalán nem baj, hogy nem csináltak sandboxot belőle, sőt, ez a formula valószínűleg a kvázi cső szakaszokon működik ilyen jól, de azért ennél kreatívabban kéne megoldani ezt a szegmenst. Le is zárnám a hibák felsorolását, talán még azt ide biggyesztem, hogy jelen pillanatban semmilyen online résszel nem rendelkezik, ez egy sztori orientált single player stuff.
A tartalom viszont több, mint kiemelkedő, újfent. Eleve ha csak a fő küldetésekre összpontosítunk, akkor olyan 10-13 órára rúg az első végigjátszás. Központi bázisunkon keringve azonban temérdek egyéb tevékenységet tudunk elvégezni: kommunikálhatunk embereinkkel, disznót etethetünk, a tengeralattjáró elzárt területeit tisztíthatjuk meg, sőt, van egy lőtér is.
Emellett temérdek gyűjtögetni valót találunk szinte mindenhol, amiből a legtöbb olyan szinten szól be a valós életben található rendszereknek, hogy sokszor csodálkoztam, ezt hogy engedhették át a cenzorok vajon. Az igazi kihívás viszont a már feloldott területekre való visszatérés és az Überkommando tagjainak likvidálása lesz.
Minden lelőtt tiszttől elvehetünk egy Enigma kártyát. Ezek egy logikai minijátékhoz kellenek, amit ha sikeresen megoldunk, megmutatja, hogy hol tartózkodnak a már fentebb emlegetett vezetők. Jópofa ez az opció, bár a negyedik-ötödik után bevallom, nem foglalkoztam vele, mert egy kicsit beleuntam a vadászatba.
Ettől függetlenül érdemes visszalátogatni ezekre a helyszínekre, mert sokszor teljesen átalakulnak, köszönhetően a fő vonalon elvégzett áldásos tevékenységünknek, gondolok itt Texasra például. Érdemes lesz másodszorra is nekifutni a stuffnak amúgy, mert az elején el kell döntenünk, hogy kit mintettünk meg az elődben, így döntésünktől függően akár át is alakulhatnak a párbeszédek.
Tegyük mindazt, amit eddig leírtam, zárójelbe, mivel olyan elképesztően magával ragadó újfent a játék hangulata, amire nagyon nehéz szavakat találni. Nyilván nem fogok mindent felsorolni, de az egyik pillanatban még hangosan röhögünk valami igazán durva és sértő poénon, hogy aztán pár perccel később már halálra vált arccal hallgassuk BJ monológját a halálról.
Ez a hullámvasút végig jelen lesz, és igen, ettől válik elképesztően szórakoztatóvá az egész. Nagy nehezen, kínlódva túlélünk egy összecsapást a nácikkal, mindenki halálra váltan remeg a fekhelyén, hogy aztán két pályával később olyan partit csapjanak hősünk szülinapja miatt, hogy gurulni fogunk a röhögéstől.
Az szintén elképesztően kemény, amikor a nácik által megszállt Rosewell-ben akciózunk. Komolyan mondom, a hideg futkosott a hátamon az ott lévő dolgoktól, főleg akkor, ha elképzeljük a mi lett volna ha jelenséget. Érdemes amúgy a legtöbb párbeszédet meghallgatni, mert néha extra infóra tehetünk szert, néha pedig beleborzongunk a személyes tragédiákba.
Itt sem sorolok fel mindent, de annyira erős az atmoszféra, úgy mer felnőtt témákhoz nyúlni, majd ezt vagy lehetetlenül komikussá tenni, vagy teljesen életszerűvé, amire csak nagyon kevés más játék képes.
Persze ne felejtsük el, hogy ez még mindig egy oldschool FPS játék modern köntösbe bújtatva. Ha a lövöldözés nem működne, akkor lehetne bármilyen briliáns a narratíva, semmi sem mentené meg a középszerűségtől. Szerencsére erről szó sincs, marad a piszkosul durva, kendőzetlen erőszak. Mesélhetnék még arról, hogy maradtak a perkek, amiket bizonyos akció közbeni tevékenységgel tudunk növelni, pontosan úgy mind az előd esetében.
Írhatnék még a fegyverek három lépcsős fejlesztéséről, amik segítségével igazi szörnyetegek leszünk. Elmondhatnék még egy csomó mindent, de nem fogom megtenni, mivel ezt mindenkinek látnia kell.
Szerencsére ebben az évben is nagyon sok stuff megfordult a kezeim között, de csak nagyon kevés szórakoztatott annyira, mint a Wolfenstein II: The New Colossus. Messze nem hibátlan, simán bele lehet kötni egy csomó dologba, joggal, de ezeken meg kell próbálni elegánsan átlépni.
Nem ez lesz az új grafikai etalon, mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy a pályatervezői tanfolyamokon nem az itteni darabokat hozzák elő mint követendő példa. Viszont mindez teljesen a háttérbe szorul a lehengerlő hangulatnak köszönhetően. A New Colossus vérben, sötét humorban tobzódó felnőtt alkotás lett, ami joggal pályázik az év legszexibb játékának címére. Ne hagyjátok ki!
Wolfenstein II: The New Colossus / Tesztplatform: PlayStation 4
a polcon a helye- Stílus: FPS
- Megjelenés: 2017. október 27.
- Ár: 18.290 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Mindent elsöprő hangulat
- Iszonyúan jó gunplay
- Nagyon korrekt tartalom
- Sötét humor
- A grafika most sem túl látványos
- A pályatervezésen is kéne csiszolni