Watchmen: The End Is Nigh teszt

2009. április 06.
73.7631
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Lassan, de biztosan minden képregény a filmvásznon végzi, vagy hősies halált halva, vagy dicsőséges csatát nyerve. Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy a Watchmen is így indult. A képregény szinte tökéletes volt, egyedi hangulattal és vonásokkal, de a mozivásznakon is sokakat kellemes meglepetés fogadott, bár a film megítélése nem az én asztalom, a képregény ismerete után mégis azt kell mondjam, hogy kellemes végeredmény született. Számos képregény alapján készült filmet láttam már, a Watchmen viszont valamiért mégsem a szokásos ütök-vágok kaptafára készült, hanem képes volt arra, hogy elgondolkodtassa a nézőt. Minden bizonnyal bőven akadnak ellenvélemények is, de nekünk most nem ez a legfontosabb, hiszen a film mellé készült egy játék, hogy a fanatikusok még tovább húzhassák, vonhassák a Watchmen sztorit, a mögötte álló emberek pedig még több zöldhasút könyvelhessenek el bankszámlájukon.

/>
Watchmen: The End Is Nigh teszt - 2. kép

Watchmen: The End Is Nigh. Ezzel a címmel látott napvilágot a film alapján készült játék, ami tulajdonképpen már egy másodgenerációs adaptáció. Igaz, a "film alapján készült" kifejezés nem a legmegfelelőbb jellemzése a produkciónak, hiszen elég nehéz lenne magát a filmet elejétől a végéig játszhatóvá tenni, így a fejlesztők egy egyszerű megoldáshoz folyamodtak, ami tulajdonképpen csak annyi, hogy jövök-megyek, ütök-vágok, és kész. Ez a legegyszerűbb, és a kis srácoknak talán a legbefogadhatóbb megközelítése a Watchmen-nek, annak ellenére is, hogy a film nagy részében nem is ezt helyezik előtérbe.

Magáról a Watchmen sztorijáról és előzményeiről nem kívánnék szólni, hiszen oldalunkon egy kétrészes cikkben kollégám már feltárta a történelmet, és korrekt összefoglalóval lepett meg titeket, így ha kérdőjelek motoszkálnak előtted a Watchmen szó hallatán, előbb nézz körbe nálunk, hogy eloszlasd az árnyékoló felhőket.


Watchmen: The End Is Nigh teszt - 3. kép

Vágjunk is bele a játék kielemzésébe, bár nehéz dolgunk nem lesz, az "ész nélküli verekedés" tulajdonképpen lefedi az egész produktumot, de azért nézzünk egy kicsit a dolgok mögé. Két irányítható karaktert kapunk már rögtön az indítás után, a szimpatikusabbal pedig nekiindulhatunk a kemény 6 pályás akciózásnak. A két karakter nem más, mint Rorschach, valamint Nite Owl, akik a filmvásznon is feltűntek. Mivel akad köztük nem is csekély különbség, érdemes néhány sorban jellemezni őket.


Watchmen: The End Is Nigh teszt - 4. kép

Rorschach, aki nem mellesleg magyar vonulatokkal is rendelkezik az eredeti sztori alapján, egy igazi Gestapo utánérzést nyújthat a játékosoknak. Mindig zsebre vágott kezével, és a végletekig mutálódott hangjával már alapból tiszteletet parancsol magának, amire csak rásegít hosszú bőrkabátja is. Rorschach az abszolút nyers erő híve, bár ez nagy vonalakban elmondható Nite Owl barátjáról is, aki erős túlzással egy elrontott Batman is lehetne, de természetesen erről itt szó sincs. A két karakter viszont nem csak külsőre különbözik ennyire egymástól.

Watchmen: The End Is Nigh teszt - 5. kép

Egy végigjátszás után mindenképpen ki kell emelni, hogy a fejlesztők sokkal nagyobb figyelmet fordíthattak Rorschach irányítására és mozgására, hiszen sokkal egyszerűbb és gördülékenyebb vele végigjátszani a pályákat, mint említett hőstársával, akit meglehetősen nagy hátsófertállyal ábrázoltak (talán a kívülre húzott alsónadrág miatt), mozgása pedig illeszkedik erre a testi elváltozásra is, hiszen sokkal lomhább és nehezebb irányíthatóság párosul hozzá, mint kalapos cimborájához. A két szuperhősnek ugyanakkor van még két (egyenként egy) egyedi képessége, amelyek tulajdonképpen az adrenalin módnak felelnek meg. Ezek a képességek abszolút hanyagolhatóak, ha feltöltődnek nagyobb sebzést eredményeznek, de szinte észre sem fogjuk venni őket a nagy bunyók közepette, főleg mikor már a tíz közelében lesz a kombóink száma.

#tv#

A Watchmen: The End Is Nigh egy elég monoton játékmenetet varázsol elénk, ahol nincs más dolgunk, mint menni előre, leverni mindenkit aki él és mozog, valamint az életünkre tör. Lineáris utunk során megküzdünk börtöntöltelékekkel, bőrkabátos, motoros rockerekkel, a rend mindig éber őreivel, de sima munkásemberekkel is, hogy csak ezt a néhány példát említsem. A kihívás sajnos valahol elveszett az úton, ugyanis a szembejövő ellenfelek leverése nem fog fejtörést okozni, csupán néhány résznél kell egy kis taktikát alkalmazni, de az is kimerül annyiban, hogy na most elfutok kicsit, mert lement az életem, de mindjárt visszajövök, mert ha feltöltődött, akkor leverlek, mint fáradt ember az ébresztőórát.

Watchmen: The End Is Nigh teszt - 6. kép

A játékot az unalomba fulladás elől egyetlen dolog menti meg, méghozzá a kombó-rendszer. Mindkét hős egyéni kombókkal rendelkezik, aminek hála olyan frappáns és mozivászonra illő mozdulatokat csikarhatunk ki belőlük, amelyeket élmény végignézni. Kombóink azonban nem velünk született tulajdonságok! Az első pálya kezdetén tulajdonképpen egyetlen sincs a tarsolyunkban, a sima kétféle támadás mellett egy védekezés opciót figyelhetünk meg az arra alkalmas menüpontban, ami a játék előrehaladtával változni fog, hiszen a pályákon elszórva találhatunk apró labdacsokat, melyeket felszedve feloldhatunk egy-egy újabb kombót. (Eredeti ötlet nemde?) Így tulajdonképpen ahogy játszunk, olyan mennyiségben vehetjük fel az újabbnál újabb mutatványokat, ezzel is elkerülve az unalomba fulladás esélyét. Érdekesség még, hogy fegyvereket és hasonló robbanó alkalmatosságokkal nem fogunk találkozni a játékban, sőt, ellenfeleink sem folyamodnak ehhez az embertelen támadáshoz, sokkal inkább hagyatkoznak ők is a nyers erejükre. Természetesen apró kiegészítők, mint vascsövek, üvegek azért megfordulnak az ellen kezében, de ezeket mi is ugyanúgy felvehetjük és hasznosíthatjuk, de a kombókkal egyértelműen nagyobb sikereket arathatunk.


Watchmen: The End Is Nigh teszt - 7. kép

Alapjáraton kétféle ellenfelet különíthetünk el a játékban, a cingár, pár ütéses embereket, valamint a dagadt, több ütéses hústornyokat. Égbe kiáltó különbség nem figyelhető meg köztük, hiszen míg az egyikhez elég kétszer kombózni, addig a másikhoz minimum négy pontos kombó-találatot kell bevinni a földre terülésig. Egyetlen különc ez alól az utolsó pályán található főellenség, aki nem csak termetével tűnik ki a tömegből, hanem azzal is, hogy sokszor (nagyon sokszor) kell megütni a szívleállásig.

Watchmen: The End Is Nigh teszt - 8. kép

Mivel a játékmenet elég silányra sikeredett, nagy újdonságokra és elismerésre nem kell számítania a grafikai körítésnek sem. A látvány ugyan nem csúnya, de nem is szép. Sikerült a fejlesztőknek mindent túlpolírozniuk, ezáltal csillog-villog minden, ami alapjaiban megtévesztő lehet, hiszen elvonja a figyelmünket a valódi hibákról és hiányosságokról, amiktől hemzseg a játék. (Persze a "csúnyasághoz" alacsony gépigény is társul, ami van akinek pozitívum...)


Watchmen: The End Is Nigh teszt - 9. kép

Az effektek szörnyűek, fizika szinte egyáltalán nincs, amit kifejezetten pozitívumnak lehetne nevezni, az az átvezető animációk élménye, hiszen ezeket az illetékesek enyhe képregényhatásokkal fűszerezték meg, magyarán álló képeket látunk a szereplők szinkronhangjaival megtámogatva, ami jópofa, de inkább spórolás szaga van. A hangok és a zenék viszont a legborzalmasabb részei a Watchmen: The End Is Nigh-nak, egyedül Rorschach és a másik főhős szinkronját tudnám kiemelni a sok hangfoszlány közül, valamint néhány fémesebb háttérzenét, amelyek a nagy bunyók közben szólnak, de a többi említésre sem méltó, ezen a téren túlontúl szenved a játék, a kinézettel egyetemben.


Watchmen: The End Is Nigh teszt - 10. kép

Egy kiváló képregénysorozat után, egy kissé rosszabb, ámde bőven a nézhető szint feletti film mellett ez a játék kifejezetten gyenge. Ordít a kiaknázatlan lehetőségektől, unalmas, monoton és pofátlanul rövid. Ha csak a filmből loptak volna ötleteket a fejlesztők, már akkor is többre mentek volna vele, mint ezzel a megoldással, hiszen a verekedés hat pályán keresztül először ugyan szórakoztató, de később már felettébb idegesítő. Sajnálatos, hogy egy ekkora név alatt sem sikerült komolyabb dolgot letenni az asztalra játék szintjén, az átlagon aluli filmadaptációk száma tehát egy újabb darabbal bővült. A hab a tortán viszont az, hogy az alkotásnak készül egy második része is, feltehetőleg ugyanezzel a címmel, csak a "Part: 2" alcímmel gazdagodva, ami ezt a vonalat fogja tovább örökíteni, a kérdés csak az, hogy kinek lesz erre szüksége?!

Watchmen: The End Is Nigh teszt - 11. kép

Ha szereted a féktelen verekedést, akkor bátran tegyél egy próbát a Watchmen játékkal, hiszen a vér az fröcsög jobbra-balra, de az idősebb korosztály kétlem, hogy maradandó élményt találna a játékban. Ez, ebben a formájában nem jó, ha a film után hiányérzetetek van, inkább vegyétek elő a képregényeket...

#tv2#

Watchmen: The End Is Nigh / Tesztplatform: PC

egynek jó...
  • Stílus: Akció
  • Megjelenés: 2009. március 04.
  • Ár: Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • látványos kombók
  • Rorschach karaktere
  • képregénybe illő átvezető animációk
  • túl sok értelmetlen verekedés
  • gyenge mesterséges intelligencia
  • nincs meg se a képregény, se a film hangulata
  • Hang
    5
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    6
6.5
8 hozzászólás

Maniac

16 éve, 3 hónapja és 25 napja

Na igen...röhögő smiley Bár inkább tipikus adaptáció és unalmas...röhögő smiley De kinek a pap, kinek a paplan...mosolygó smileykacsintó smiley Szerintem mérföldekkel többet is ki lehetett volna hozni belőle...szomorú smiley

válasz erre

yanis91

16 éve, 3 hónapja és 25 napja

Szerintem zsír, mondjuk tipikus konzol játéknak mondanám. Egyszerű és unalom űző.

válasz erre

ufo98

16 éve, 3 hónapja és 25 napja

Tök király.

válasz erre

ufo98

16 éve, 3 hónapja és 25 napja

Tök jó.

válasz erre

Lac

16 éve, 4 hónapja és 4 napja

A Raven-be bízok volt már nem egy nagyszerű játékuk (Quake, Jedi Knight), szóval éppen jól is sikerülhet. Láttunk már minőségi adaptációt, bízok benne, hogy a Farkas története is ilyen lesz.

válasz erre

kristof98

16 éve, 4 hónapja és 4 napja

jo

válasz erre

Maniac

16 éve, 4 hónapja és 4 napja

...és a minőség pedig messze elmarad mindentől... Én most nagyon bizakodok a Raven által kreált Wolverine adaptációban! A srácok munkái nagy kedvenceim, a kérdés csak az, egy filmadaptációval mit kezdenek...mosolygó smiley

válasz erre

Lac

16 éve, 4 hónapja és 4 napja

És az adaptációk csak jönnek és jönnek és...

válasz erre
Watchmen: The End Is Nigh
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljamarco profilja