Warhammer 40000: Dawn of War: Soulstorm teszt

A THQ persze nem hagyta el aranytojást tojó tyúkocskáját, ezért azóta minden év végén lehetőségünk volt újabb és újabb feledhetetlen órákat tölteni a Warhammer 40K nagyszerűen kidolgozott világában. A Winter Assault és a Dark Crusade is számos újítást tartalmazott, amelyekkel tovább öregbítették a széria hírnevét.


Az elmúlt év végén, amikor már mindannyiunk a Dawn of War 2 bejelentését várta, meglepő húzásra szánta el magát a kiadó. Közhírré tették, hogy még egy utolsó kiegészítő lát majd napvilágot, a játékot azonban nem a Relic, hanem a Titan Questről ismert Iron Lore csapata tákolja össze, persze az eredeti fejlesztők bábáskodása mellett. És hogy miért nem a Relic? Nos, ők épp el vannak foglalva a következő sikergyanús fejlesztésükkel, ami a Warhammer 40000: Dawn of War 2 nevet kapta a keresztségben. Ismerősen hangzik? Örvendjünk vala.

Amíg létrejön a földi kánaán, azaz minden W40K rajongó álmát beteljesítve megjelenik a DoW2, kénytelenek leszünk megelégedni a nemrég kiadott legújabb kiegészítővel, a Soulstormmal. Sokunkban felvetődött a kérdés, hogy tudnak-e még valami újdonságot hozzáadni az eddigiekhez, egyáltalán érdemes-e energiát ölni ennek a játéknak az összedobásába, hiszen maga az alapjáték és az eddigi két kiegészítő, no meg a számtalan rajongói mod gondoskodik róla, hogy továbbra se unatkozzunk, ha űrgárdisták vérével kívánjuk vörösre festeni távoli planéták poros talaját. A válasz, reményeim szerint, kiderül ~6000 karakter múlva.

A Soulstorm, csakúgy, mint az előző kiegészítés, a Dark Crusade, önállóan futtatható, azaz nem szükséges hozzá az alapjáték megléte. Ez biztosítja azt, hogy az esetleges új rajongók minden komplikáció nélkül csatlakozhassanak a DoW közösséghez, és rögtön belevethessék magukat a csaták forgatagába. Csatákban pedig lesz részünk bőven, hűen az eddigi részek szellemiségéhez.


A játék indítása után egy csúnyácska, viszont hangulatos és pörgős videóval kedveskednek nekünk a fejlesztő bácsik (és nénik). Amellett, hogy kellő mértékben ráhangol a Soulstorm eseményeire, még az egyik új játszható faj, a Sisters of Battle is tiszteletét teszi benne, és mindez teljes mértékben elegendő ahhoz, hogy a W40K fanatikusok pulzusszáma exponenciális növekedésnek induljon. A főmenüről sok újdonságot nem lehet elmondani. Akinek volt már valamelyik előző részhez szerencséje, az otthon fogja érezni magát benne, hiszen nem változtattak rajta semmit, de ez egyáltalán nem probléma. Most dobálózhatnék olyan örökérvényű bölcsességekkel, mint például "Ami jó, azon ne változtass!" és hasonló okos mondásokkal, de inkább megkíméllek Titeket ettől a kulturális élménytől. Hoppá, egy mégis belesomfordált valahogy a sorok közé. Bocsesz.


A lehetőségek első pillantásra ugyanazok, amiket már megszokhattunk az elmúlt hosszú évek során. Tolhatunk kampányt, megütközhetünk az általunk választott térképen az általunk választott ellenséges erőkkel (ezt hívják ugye skirmishnek), illetve ha úgy érezzük, hogy elég tökös gyerekek vagyunk, megmutathatjuk a nagyvilágnak tudásunkat egy multis móka keretein belül. Természetesen rendelkezésünkre áll a jó öreg festegetős menüpont, azaz az Army Painter is, de én még nem hallottam olyan emberről, aki 15 percnél tovább szórakozott volna ezzel. Szigorúan csak keményvonalas W40K fanoknak, a többiek vegyék inkább az irányt a virtuális harcmezők felé.

Szóval kampány. Azazhogy nem. Előbb training. Tudniillik a játék a kampány és a skirmish menüpontokra való kattintáskor is felajánlja, hogy előbb játsszunk le egy gyakorló küldetést. Aki még zöldfülű a témában, annak mindenképp érdemes elfogadnia a segítő jobbot. Aki viszont az utóbbi 3 évét a Dawn of War aktuális változata előtt töltötte, az bátran ugorja át ezt a lehetőséget, nem veszít vele sokat. Egyetlen apróság miatt érdemes megfontolni a training végigjátszását: itt kb. 20 másodperccel előbb kapjuk kezeink közé a Sisters of Battle csapatainak irányítását, mintha kihagynánk a gyakorlást.

A Soulstormról megállapíthatjuk, hogy jóval nagyobb léptékű lett, mint a Dark Crusade. A klasszikus, Rizikó-szerű területfoglalós alapok továbbra is megmaradtak, csakúgy, mint a DC-ben, azonban a háború már nem egyetlen bolygóért folyik, hanem egy egész naprendszerért. A helyszín tehát a Karuava rendszer, amely 4 bolygóból és 3 holdból áll. A bolygók elnevezése roppant kreatívra sikeredett: Karuava I, II, III és IV-nek hívják őket. Bár, legalább nem kell megjegyeznünk mindenféle idétlen, randomgenerált nevet.


A történet szerint a naprendszerben az utóbbi években, meglepően hosszú ideje, béke honolt. A területek nagy részét az Imperial Guard tartotta ellenőrzése alatt, a Karuava II ember nem lakta, vad vidékein Ork törzsek portyáztak, míg a Karuava III terméketlen felszíne alatt a Necron faj pihent évszázadok óta teljes nyugalomban. Mivel ez az idilli állapot nem jellemző a Warhammer 40000 világára, így a történések hamarosan itt is gyökeres fordulatot vettek. Egy rejtélyes esemény, a Warp Storm bekövetkezésének hatására a galaxis majd' összes fajának figyelme a Karuava rendszerre irányult. Valakiket a hódítás, másokat a káosz elleni szent harc lehetősége vezette történetünk színhelyére. Az Űrgárdisták, a Káosz seregei, az Eldák (= elfek), az erősen gépiesedett Tau, kiegészülve az "őshonos" népekkel, no meg az eddig nem játszható Sötét Elfekkel, és a már említett Sisters of Battle-lel (ezt inkább nem fordítanám magyarra) elkezdték véres háborújukat a bolygók feletti uralomért. Csupán egyetlen egy dolgot tartanak tiszteletben, egy 40000 évvel korábbról származó mondást, mely szerint "csak egy maradhat".

Tehát van 9 irányítható fajunk, rosszak-jók egyaránt, már amennyire jónak lehet valakit nevezni a Warhammer sötét világában. Bármelyikükkel nekiláthatunk a naprendszer meghódításának, a cél a többiek megsemmisítése, és a totális győzelem elérése. A játékmenet a főtérképen körökre osztott. Minden fél szépen sorban egymás után eldönti, hogy melyik tartományt akarja megszerezni, majd ezután a hagyományos RTS módban végre is kell hajtani a terület elleni hadműveleteket. Persze utóbbiból mi, játékosok, csak annyit látunk, amikor mi támadunk, vagy minket támadnak. Minden tartomány ad valamilyen bónuszt, illetve van valamilyen erőssége. Ez utóbbi, nem meglepő módon, azt jelzi, hogy mennyire fogunk megszenvedni az elfoglalásával. Érdekességként minden területről olvashatunk pár mondatot, ami nagy vonalakban ismerteti a terepviszonyokat, az időjárást és ejt néhány szót a lakosságról (feltéve, ha van). Gyakorlati haszna nem igazán van, de hangulati elemnek ideális. Továbbá a főtérképen fejleszthetjük még a vezérünket is, amolyan szerepjátékos módon. Minden sikeres küldetés után kapunk pontokat, amiből jobb felszerelést vehetünk neki, ezzel hatékonyabbá és halálosabbá téve őt.


A játék jelentős részét kitevő RTS részben sok érdemi változás nem történt. Továbbra is a piacon lévő talán legpergősebb RTS, ahol minden egyes tizedmásodperc számít. Minél gyorsabban minél több kitüntetett helyet kell elfoglalnunk a pályákon, hogy fel tudjuk venni a harcot az ellenféllel. Ezen helyek többfélék lehetnek. Valamelyik az első számú nyersanyagunkat biztosítja, tehát ha nem birtoklunk jó néhányat belőle, akkor nem tudunk egységeket gyártani. Más helyekre erőművet építve gyorsabban nő az energiatermelésünk. A talán legfontosabbak mégis az ún. "critical locationök", számos pályán ezek birtoklása a kulcs a győzelemhez. Mivel ezek szétszórva vannak a pályán, ezért nem egyszerű őket védeni, és ellenségünk ezt ügyesen ki is használja. Egyszerre több helyen is támad kisebb-nagyobb csapatokkal, kedvelt célpontja a már említett "critical locationök" mellett a fő bázisunk. Nagyon észnél kell lenni, mert ha rosszul taktikázunk, a gépi ellenfél kíméletlenül bedarál. Az előzőekből adódóan gyakran elég nehéz átlátni a történéseket, hatalmas a káosz, mégis ez adja meg a DoW sorozat igazi hangulatát. Ilyen szempontból tehát nem lehet panaszunk a Soulstorm-ra, méltó elődeihez.

Apró változás a játékmenetben a légi egységek megjelenése. Minden faj kapott egy-egy levegőben repkedő dolgot. A taktikai repertoár szélesedik a használatukkal, de az esetek nagyon nagy százalékában továbbra is a földi egységeket fogjuk használni, így eléggé súlytalan a szerepük. Kicsit olyan, mintha csak azért tették volna be a fejlesztők a repülő cuccosokat, hogy legyen benne valami tényleges újdonság, amire büszkén verhetik a mellüket.

Essen pár szó a két új fajról is, végül is ezek, amelyek igazán újdonságnak számítanak az előző epizódokhoz képest. A Dark Eldarok, a számos fantasy játékból, könyvből már ismert sötét elfek jövőbeni változatai. Pontosan olyanok amilyennek szeretjük, avagy nem szeretjük őket: gonoszak, kegyetlenek és imádják a sötétséget. Már a gyengébb egységeik is brutálisan erősek, cserébe drágák, és egy csapatba kevesebbet tehetünk belőlük, mint más fajoknál. Az alap egységeik láncra vert rabszolgák, akik az építkezésen kívül még lelkeket is vonnak ki az elhullott ellenségeinkből. Ez az ún. "soul essence" különféle bónuszokat ad egységeinknek, így érdemes szorgalmasan gyűjtögetnünk. A Dark Eldarokkal való játékot körüllengi egy érezhető ridegség, sötétség, így nagyszerű élmény őket irányítani.

A Sisters of Battle már kevésbé tudta elnyerni tetszésemet. Róluk tudni illik, hogy csak nőket vesznek fel maguk közé, emellett fanatikusan imádják a Császárt. Mindent, amit cselekszenek, az uralkodó nevében, a világ jobbításáért teszik. Nem is csoda, hogy náluk a fehér szín dominál, persze a default vörös mellett. Az igazi probléma esetükben nem ez, hanem a hasonlóság a másik két emberi fajjal, az Imperial Guarddal és a Space Marine-nal. Egységeik, épületeik nagy részénél olyan érzésünk van, hogy ezt már láttuk valahol kicsit más formában. Erősségük inkább az űrgárdistákéhoz áll közelebb, ami nem is csoda, elvégre ezek is elit egységek. A Sisters of Battle harmadik nyersanyaga stílszerűen a "faith", azaz hit. A két új faj erejének beállítása jól sikerült, mindkettő jól játszható, bár igazi újdonságnak én csak a sötét elfeket éreztem.

A grafikáról is azt lehet elmondani, amit a játékmenetről. Változásnak semmi nyoma, sajnos. Míg 2004-ben a DoW egyértelműen a legszebb stratégia volt, 2008-ban már nem állja meg a helyét. A karakterek szögletesek, baltával faragottak, a talaj egy mosott massza, ráközelítve gusztustalan. Ami mégis életképessé, sőt szerethetővé teszi a megjelenítést az a remek dizájn. A Dark Eldarok és minden más faj épületei fenomenálisan néznek ki, még ha nem is a legrészletesebben kidolgozottak. Az egységek is hiába elnagyoltak, remek stílusérzékkel vannak megrajzolva. A pályák többségének felépítése is remek, a kiemelt pontok okos elhelyezésén kívül nagyszerűen átadják a reménytelenséget, a világvége-hangulatot, amely a W40K világára oly jellemző.

A hanghatások is változatlanok, azonban továbbra is az élmezőnyben foglalnak helyet. A dörrenések, a láncfűrész kerregése, embereink beszólásai, amelyekkel nyugtázzák az utasításainkat, a halálsikolyok mind-mind hibátlanok, ahogy már azok voltak 3,5 évvel ezelőtt is. Lehet, hogy túl alacsony az igényszintem, de nekem ennél nem kell több, nem kell jobb. A menüben hallható zene szintén tökéletesen passzol a játék világához.

Gondban vagyok a Soulstorm értékelésénél. Nem vagyok nagy stratégia fanatikus, de a DoW részekkel mindig jól el tudtam szórakozni. Nincs ez másként a legújabb epizódnál sem. Hiába a kevés újdonság, az elavult grafika, a játék többi része bőven kárpótolja ezen hiányosságokat. Aki még csak most ismerkedik a sorozattal, annak bátran ajánlom a Soulstormot, csalódni nem fog. Aki viszont régi motoros, annak saját magának kell eldöntenie, hogy megér-e neki néhány ezrest a kevéske új tartalom. Nekem megérte.