Warhammer 40.000: Inquisitor - Martyr teszt

2018. szeptember 06.
70.9381
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Képzeljetek el egy olyan univerzumot, ahol egyetlen dolog állandó: a háború. A félig halott Császár hűséges alattvalói tartják egyben az emberiség több millió bolygójából álló rendszerét, miközben egyszerű katonák és félisteni hatalommal rendelkező, erőpáncélos Űrgárdisták harcolnak a frontvonalban a Káosz mindent elsöprő fenyegetésével szemben. Kimondhatatlan nevű förmedvények rontják meg a tiszta lelkeket, miközben a hipertér erejétől duzzadó Inkvizítorok irtják őket tűzzel és vassal - Isten hozott a Warhammer 40.000 világában!
Advertisement


Azt hiszem abban egyetértünk, hogy a WH40K világa szinte ordít a megfilmesítés, valamint a "megjátékosítás" után. Ehhez képest, a PC-s Dawn of War szériát, illetve a PS3-ra kiadott Space Marine-t leszámítva elképesztően vérgagyi alkotások születtek. Volt kettő generációval ezelőtt egy Fire Warrior, ami a huszadrangú megvalósítás mellett egy totálisan lényegtelen fajt mutatott be. Nem fogom az összes vadhajtást felsorolni, de a lényeg, hogy a fejlesztők egyszerűen képtelenek kihozni azt, amit a totális és örök háborúban rejtőzik.

Miből maradtam ki?

Miből maradtam ki?


Nyilván nem véletlen ez a felvezetés, hiszen legújabb tesztalanyunk is itt próbál szerencsét, ráadásul ARPG (Diablo jellegű) műfajban, ami egy jó választás, hiszen az izometrikus nézet kifejezetten jól áll a darálásnak. Ami ennél örömtelibb, hogy a magyar illetőségű Neocore Games hozta tető alá a Warhammer 40.000: Inqusitor - Martyr című darabot. Tudjátok, sok egyéb más mellett ők felelnek a Van Helsing sorozatért, amit szerintem sokan kedvelnek világszerte. Nyilván így adott a teljes magyar nyelv (angol szinkron mellett), szóval ez egy remek konstalláció. Ott van azonban megint a fránya de szócska, mivel ahogy a pontozásból már rájöhettetek, legnagyobb sajnálatomra nem lett túl acélos ez a próbálkozás, sőt.

Kezdjük az egészet talán a sztorival. A felütés egészen érdekes: mi, azaz a Birodalom egy nagyhatalmú Inkvizítora megérkezünk kíséretünkkel együtt az emberemlékezett óta eltűnt Martyr kolostorerőd-hajóra. Senki sem tudja, hogy mi történt ezzel az óriási géppel, noha több tucat ember indult már a keresésére. A fedélzetre lépve egyértelmű válik, hogy valami komoly eretnekség történt itt, ugyanis a légvédelmi ágyúk tüzet nyitnak ránk, felrobbantva kedves Viharmadarunkat. Hajszál híján éljük csak túl a dolgot, pontosan ezért nem túl vidáman indulunk tovább, felfedezni hogy mégis a Császár nevére, mi folyik itt?

Megjött anyuci!

Megjött anyuci!


Bármennyire is izgalmasan hangzik ez az egész, sajnos másodpercek alatt fog ellaposodni az elbeszélés. Különféle tekercsek, valamint párbeszédek formájában kapjuk a tovább infókat, de valahogy rettentően súlytalannak és monotonnak érezzük az egészet. Néha válaszút elé kerülünk, ahol szereplők sorsáról kell döntenünk, de nagyjából egy vállrándítással intézzük el az egészet. Lesznek átvezető képsorok, de a legtöbb a játék motorjával készült, ami elég nagy baj, de erről egy picit később. Normális CGI dolog is lesz, amik hangulatosak (főleg a kvázi intro), viszont ebből nagyon kevés van, ráadásul érthetetlen módon szaggatnak illetve pixelesednek, mintha valamiért rosszul tömörítették volna őket.

Térjünk is át a grafikára, ami finoman szólva is, hmm, kétarcú lett. Egyrészt a hivatalos licensznek köszönhetően még az utolsó szegecs is a helyén van. Mind a környezet, mind a szereplők roppant autentikusra sikeredtek, például az Űrgárdisták jó másfél fejjel magasodnak fölénk, rendjeik jelvénye és a tisztítópecsétek is abszolút a helyükön vannak. A Káosz förmedvényei gusztustalanok, ráadásul annak függvényében változnak, hogy éppen melyik démonikus istenüket imádják. A pályákon érezhető a romlás: a legtöbb helyen áldozati oltárokkal, vérrel, béllel, illetve a birodalmi kétfejű sassal találkozunk.

Srácok, ezt lehetett volna szebben is, nem?

Srácok, ezt lehetett volna szebben is, nem?


Ami viszont a stuff technikai hátterét illeti, nos az sajna nem túl acélos. Távolról tényleg nem rossz az összkép, de ha közelebb zoomolunk a kamerával, akkor bizony észleljük, hogy mennyire kidolgozatlan és elnagyolt szinte minden. Arról nem is szólva, hogy amikor egy nagyobb hirigbe csöppenünk, az amúgy sem magas FPS érték még tovább zuhan, mi meg tépjük a hajunkat. Sosem válik játszhatatlanná, de nem segít azért. Többször ki is fagyott a játék, legnagyobb szerencsémre pont a küldetésválasztások előtt, így nem kellett újra nekifutnom egy pályának. A pixelesedő, alacsony felbontású átvezetőkről már beszéltem, de azért továbbra sem szívderítő a szituáció.

Tekintsünk el kivételesen a nyers adatoktól, mert azért hangulata így is van. Akad azonban egy lényegesen komolyabb gond: hosszútávon elképesztően monotonná és unalmassá válik az egész. Kiválasztjuk aktuális feladatunkat, úgy a negyedik-ötödik szekvencia között eldörmögjük, hogy ezt már láttuk kettő pályával ezelőtt, de azért nekiveselkedünk. Főszereplőnk vált két mondatot rádión hajója kapitányával, aztán uccu neki, daráljunk be mindenkit. És ezt toljuk hatvan órán keresztül. Mielőtt felhorkannátok, hogy dehát például a Diabloban is ezt kellett tenni, hadd tegyem hozzá, hogy itt a harcrendszerben nincs semmi változatosság, nem úgy, mint ott.

Már megint ki hagyta szanaszét a démonkákat?

Már megint ki hagyta szanaszét a démonkákat?


Mivel inkvizítorok nem Űrgárdistákból lesznek (nekik ott vannak a Könyvtárosok), ezért mi sem egy ilyen kolosszust fogunk terelgetni. Három karakter közül választhatunk. Egy pszi használó, egy orgyilkos illetve egy tank jellegű legény alkotja a repertoárt. Amint ezzel megvagyunk, eltérő háttereket adhatunk hozzájuk, ami alapjában fogja meghatározni a játékstílust. Én a mesterlövész/orgyilkos kombóra tettem a voksom első körben. Egyszerre két karakter specifikus fegyver lehet nálunk, váltani csak a pályák közötti eligazító szobában lehet, szóval jól gondoljuk meg, mivel indulunk csatába. Amúgy a mechanika mindenkinek ismerős lesz: megyünk, belezünk, felvesszük a lootot, cserélgetjük felszerelésünket hogy erősebbek legyünk, közben adunk-veszünk-boltolunk és kezdjük előröl.

Minden fegyverhez négy eltérő akciógomb tartozik. Vannak hasznosak és totálisan feleslegesek, mindenesetre a balansz nagyon messze van a jótól. A különféle mesterlövész puskák ugyanis olyan pusztítást tudnak véghez vinni (tömegben is a robbanó töltet miatt), hogy csak állunk és tapsikolunk, máshoz meg nem nyúlunk, mert minek. Az elvégzett missziók után kapunk csak tapasztalati pontot, ami nyilván szintlépéshez vezet. Amikor el akarjuk költeni, akkor jövünk rá, hogy olyan iszonyúan kaotikusak a különféle fejlődési utak, hogy inkább találomra választunk ki valamit. Hiába ötletes, hogy sok ilyen képesség fát csak akkor tudunk feloldani, ha bizonyos kritériumoknak eleget teszünk (likvidálunk ötezer embert messziről például), egyszerűen sok dolognak nem látjuk hasznát, meg nem is értjük, hogyan működik.

Na sebaj, majd legközelebb!

Na sebaj, majd legközelebb!


Aztán a játékmenetben is vannak érdekes dolgok. Lehet fedezékbe húzódni, aminek konkrétan semmi értelme sincsen, hiába kapsz egy csomó plusz módosítót. Arról nem is beszélve, hogy néha elképesztően lassan reagál hősünk a megnyomott gombra, vagy nem arra lő, akit mi éppen befogtunk. Hú, ez sem lett túl jól megoldva amúgy: csak automata célzás van, pirossal villog az az ellen, akit befogott nekünk a gép. Ez egy darab gonosznál működik, viszont mivel legtöbbször tömegesen rohannak ránk, jó nagyokat fogunk káromkodni, hogy nem azt daráljuk, akit mi szeretnénk.

A tartalomba viszont egyáltalán nem tudok belerúgni, nem úgy, mint a multiplayerbe, mert az is van ám, de nézzük először az előbbit. Több bejárható rendszert kapunk egy kazal planétával, kicsit Mass Effect szerűen. Ezeken vállalhatunk feladatokat, ha elértük a megfelelő erő szintet, úgy, mint ahogy az a Destiny 2-nél van. Az eseményeket előrébb gördítő dolgok mellett tulajdonképp végtelen számú, véletlenül generált dolgokat is megoldhatunk, amik nem túlzottan bonyolultak, de legalább állandóan elérhetőek. Lesznek egymásba fonódó missziók is, szóval tényleg kegyetlen sokáig el lehet lenni vele. Ami a többjátékos módot illeti, ott bizony jó nagy kapufát rúgtak a fejlesztők. A PvP szegmens hiába van, tulajdonképpen nem létezik, mert képtelenség összehozni akár egy meccset is. Itt amúgy maximum négy fő tudna lövöldözni egymásra az egyetlen elérhető játékmódban.

Hmm, melyik alig takaró melltartóm vegyem vajon fel?

Hmm, melyik alig takaró melltartóm vegyem vajon fel?


Van aztán lokális coop, amikor egy barátunkkal vállvetve harcolhatunk. Sok értelme sajnos ennek sincs, mivel a sztorit csak egyedül tolhatjuk, így maradnak a random feladatok. Végül pedig ott van a klasszikus, online multiplayer, ahol egyszerre négy legény jöhet össze és hányhatja kardélre a Káosz mocskát. Sajnos olyan vállalhatatlanul gyenge a technikai háttere ennek (folyamatos lag, szétfagyás, szerver kiesés), hogy kvázi inkább idegesek leszünk, mintsem örömködnénk.

Leginkább úgy tudnám összefoglalni a Warhammer 40.000: Inqusitor - Martyr játékot, mint egy újabb kihagyott ziccert. Vannak tagadhatatlanul jó pillanatai, amikor működik a formula, de aztán beleununk a mérhetetlen ismétlődésbe, a menük bogarászásába meg persze a kifejezetten gyenge technikai háttérbe. Amennyiben kedveled ezt a világot, egy óvatos próbát így is tehetsz vele, de csodára ne számíts.

Warhammer 40.000: Inquisitor - Martyr / Tesztplatform: PlayStation 4

egynek jó...
  • Stílus: Akció
  • Megjelenés: 2018. június 05.
  • Ár: 14.790 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Néha egészen jó hangulat
  • Szinte végtelen tartalom
  • Nagyon gyenge technikai háttér
  • Pillanatok alatt unalomba fullad
  • Felseleges multi
  • Hang
    6
  • Grafika
    6
  • Játszhatóság
    6
  • Hangulat
    7
6.3
6 hozzászólás

Direktor

5 éve, 1 hónapja és 6 napja

Helikon írta:
Szerintem a cikkíró egy fizetett troll, kábé úgy húzza le kis hazánk játékfejlesztőinek munkáját. Én mondjuk csak a 2.0 update óta ismerem, de amit összehoztak a fiúk az teljesen rendben van. A multi stabil, jól optimalizált, változatos, kellően összetett és baromi hangulatos. Mit példálózik itt a Diablo 3-mal? Nekem meg mondjuk az unalmas, ha már itt tartunk. Szerintem az lett egy rakás sz*r (nagy szomorúságomra, pedig 10 évig lestem, hogy mikor jön ki). Mondom ezt úgy, hogy én nagy Dio 1 és 2 fan voltam. Sajnos sok év tapasztalatából mondom, hogy egy lelketlen, monoton, hentelős f*s. Mondjuk a Grim Dawn reggelire megeszi hangulatban, játékélményben egyaránt.

Nagyon fáj? Mármint a hülyeség? röhögő smiley

Azért mert valami magyar, rögtön magasztalni kell? röhögő smiley Istenem....

válasz erre

Helikon

5 éve, 1 hónapja és 6 napja

Szerintem a cikkíró egy fizetett troll, kábé úgy húzza le kis hazánk játékfejlesztőinek munkáját. Én mondjuk csak a 2.0 update óta ismerem, de amit összehoztak a fiúk az teljesen rendben van. A multi stabil, jól optimalizált, változatos, kellően összetett és baromi hangulatos. Mit példálózik itt a Diablo 3-mal? Nekem meg mondjuk az unalmas, ha már itt tartunk. Szerintem az lett egy rakás sz*r (nagy szomorúságomra, pedig 10 évig lestem, hogy mikor jön ki). Mondom ezt úgy, hogy én nagy Dio 1 és 2 fan voltam. Sajnos sok év tapasztalatából mondom, hogy egy lelketlen, monoton, hentelős f*s. Mondjuk a Grim Dawn reggelire megeszi hangulatban, játékélményben egyaránt.

válasz erre

Mordorer

6 éve, 4 napja

Hiába magyar csapat, hiába szimpatizálok velük, rendre ilyen félkész termékekkel jönnek ki sajnos... szomorú smiley

válasz erre

Vidoros

6 éve, 4 napja

Hihetetlen hogy ennyi idő csúszás után sem tudták normálisan kiadni.... wtf smiley

válasz erre

zender

6 éve, 4 napja

Nekem ennyi elég is. Kár érte.

válasz erre

Ronalddo

6 éve, 4 napja

Ezek a fiúk nagyon nem tudnak összerakni jó pontot érő játékot... wtf smiley

válasz erre
Warhammer 40K: Inquisitor - Martyr
14.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljaManiac profilja