Vancouver 2010 teszt

2010. március 08.
73.6891
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Nem az első, és feltételezhetően nem is az utolsó alkalom, hogy egy videojáték örökíti meg az éppen aktuális olimpiai játékokat, amelyből kijutott számunkra az idei esztendőben is. A Kanadában, azon belül is Vancouverben megrendezett 2010-es téli olimpia lefedte szinte az egész februárt, és bár nekünk, büszke magyar embereknek inkább az esemény nyári kivetülése szokott komoly eredményeket hozni, így nem is vártunk különösebb sikereket most, ami természetesen nem kifogás arra, hogy mi ne pillantottunk volna rá az egyik legnívósabb sportesemény videojáték adaptálására. Előbb azonban jöjjön egy kis történelem! Az első téli olimpiát egészen pontosan 1924-ben rendezték meg, egészen pontosan január 25-én volt a megnyitó, a helyszín pedig a franciaországi Chamonix lett megjelölve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által, a Mont Blanc lábánál. A rendezvényen 16 nemzet - Magyarország már akkor is ott volt - 258 sportolója vett részt, és mintegy 7 sportág, 16 versenyszámában bizonyították rátermettségüket.

/>
Vancouver 2010 teszt - 2. kép

A Kanadában 2010-ben már harmadszor megrendezett, alapból azonban a XXI. téli olimpia ehhez képest már lényegesen felfejlődött az idők folyamán. Az összejövetelen ugyanis immáron 82 nemzet - köztük olyanok is, akik maximum a televízióban látnak természetes körülmények között havat és jeget -, mintegy 2632 sportolója indult, 7 sportág, 15 szakágának, 86 versenyszámában. Mivel óriási számokról beszélünk, ezért valószínű most sokan feltették maguknak a költői kérdést, miszerint hogyan sikerülhet ennyi minden átláthatóan, kezelhetően és jó megvalósítással egy videojátékba integrálni? A válasz nagyon egyszerű: sehogyan sem. A Sega, a Eurocom Entertainment Software társaságában mégis megpróbálta a lehetetlent, és bár nem kizárt, hogy csak egyértelmű pénzszerzés volt az indíttatás mögött, a végeredmény borzalmasságán mindez akkor sem változtat. Annyit ugyanis akár már most előrevetíthetünk, hogy a Vancouver 2010 szinte minden téren kritikán aluli lett. Lássuk, hogy miért gondoljuk így!

Vancouver 2010 teszt - 3. kép

Kezdjük talán a legfájóbb ponttal, amely előtt érthetetlenül állunk. Az rendben van, hogy minden egyes versenyszámot képtelenség kiváló minőségben beleprogramozni egy játékba, de, hogy a síelésen, a snowboardozáson, a bobozáson és a korcsolyázáson, illetve ezek egyes kivetülésein kívül hol maradt a többi sportág, az hatalmas rejtély. Hol van például a curling? Vagy a négyes bob? Ha már egyszer a kettes belekerült. Teljesen érthetetlen mindez, hiszen a curling kivitelezése például talán mind közül a legegyszerűbb lett volna, ha például mindig csak a lökő szerepét kellene magunkra vállalnunk, mert ennyi egyszerűsítést azért elviseltünk volna ennek érdekében. Személy szerint a legjobban mégis a biatlont hiányoltam, hiszen nem csak az egyik legösszetettebb, hanem az egyik legizgalmasabb sportág is, amelyet a legjobb tudásom szerint a múltban néhányan már képesek voltak játékba programozni. A kedves illetékeseknek akkor ez vajon miért nem ment?

Vancouver 2010 teszt - 4. kép

Hogy milyen versenyszámokban indulhatunk akkor a Vancouver 2010 betöltése után? Nos, kezdésnek itt van rögtön az alpesi sí, amelyben rögtön négyféle irányultságot is választhatunk (Men's Downhill, Men's Super-G, Ladies' Giant Slalom, Ladies' Slalom), természetesen mindegyik - kettő-kettő legalábbis - szinte ugyanazt takarja. Aztán ott van az elmaradhatatlan síugrás, amely bizony a legjobban kivitelezett része a programnak, de maradva a síléceknél, van kétféle - szintén semmi különbséggel - szabad síelés is. Ezt követően kipróbálhatjuk a hódeszkázást - szintén kétféle kivetülésben (Men's Parallel Giant Slalom és Men's Snowboard Cross) -, de akad rövidpályás gyorskorcsolya - 500 és 1500 méteren -, bobozás, szkeletonozás, illetve szánkózás is. Ha nagyon engedékenyen számolunk, akkor ez összesen 14 versenyszámot jelent, amely lényegesen kevesebb a valóságban létező 86 mellett. Ha nem is ennyit, de legalább a 14 dupláját minimum össze kellett volna hozniuk a programozóknak, de lehet, hogy még akkor sem lettünk volna maradéktalanul elégedettek.

Vancouver 2010 teszt - 5. kép

Mindez természetesen még semmi, hiszen a negatívumok sorát még szinte csak most kezdtük el! A minimális versenyszámok mellett ugyanis sajnos a játékmódok sincsenek túl sokan. A training átélése után ugyanis nincs egy kampány vagy bármi más, amit betöltve egy nemzet oldalán végigjátszhatnánk az egész olimpiát. Helyette csak betöltögethetjük az éppen kiválasztott versenyszámot, és örülhetünk magunknak, esetleg megdöntögethetjük saját rekordjainkat, a maximum, de ez már valóban mindennek a teteje, hogy LAN-ban, vagy a Live segítségével másokkal összemérjük tudásunkat, de itt sem a közösségi élmény, hanem sokkal inkább a statisztikák, avagy a másik rekordjának a megdöntése a cél. Elég szomorú, és ami a legrosszabb, elég hamar megunható így a játék. Kis felüdülést jelenthet néhány óra erejéig a kihívások teljesítése, ahol viszont olyan butaságok is helyet kaptak, hogy az ember sokszor sírva rohanna el a gép elől. Ilyen például, amikor alpesi sí közben hóembereket kerülgetünk, mindezt időre, és olyan feltétellel, hogy ne mulasszunk el kapukat, és ne üssünk el hóembereket. Ha az egyetlen példa nem fekszi meg a gyomrunkat, jól szórakozhatunk ezzel a résszel, a baj csak az, hogy hamar véget ér, hiszen csak néhány kihívás vár arra, hogy megdöntsük követelményeit.

Vancouver 2010 teszt - 6. kép

Természetesen csak akkor, ha az elképesztően rossz irányítás, illetve a fentebb elhangzottak még nem töröltették volna velünk a programot. A sportjátékok általában a legtöbbször azon buknak vagy emelkednek ki a nagy átlagból, hogy milyen kontrollálást sikerült alátenniük az illetékeseknek. Sajnos a Vancouver 2010 itt is csúnyán hasra esik, hiszen ez a részlete is egyszerűen borzalmas lett. Kezdjük ott, hogy az illetékesek még arra is lusták voltak, hogy lecseréljék az Xbox 360 gombokat a megfelelő PC-s billentyűkre a képernyőn, így hiába van kiírva egy A-betű a zöld karikában, nekünk alapesteben a billentyűzet J gombját kell megnyomnunk hozzá. Azért, hogy képzelték ezt a mélyen tisztelt fejlesztők? Természetesen a vezérlést át lehet állítani, de saját szájízünkre szabni nehéz, illetve az Xbox 360 kontroller gombjainak a látványa is hányingerkeltő egy PC-re íródott alkotásban. Kíváncsi lennék, vajon a PlayStation 3-as verziók is így maradtak-e? Erősen kétlem!

Vancouver 2010 teszt - 7. kép

A versenyszámok ugyanakkor szinte kivétel nélkül más és más irányítási metódust követelnek. Míg a síelés esetében csak nyomni kell a "gázt", illetve "kormányozni", addig például a többi számban különböző minijátékok sorát kell végigcsinálnunk az indulástól kezdve egészen a befejezésig. A síugrásnál például először a szelet kell belőnünk magunknak, majd az ellökés sebességét kell eltalálnunk, a rámpa végéig pedig a lehető legtökéletesebb elrugaszkodáshoz kell egy mérőműszeren nagyot villantani, de természetesen arról is nekünk kell gondoskodni, hogy versenyzőnk épen érjen földet, természetesen ezt is egy minijáték segítségével, amelyet akár reflexjátéknak is nevezhetünk, hiszen minden az időzítésen és a reakcióidőnkön múlik. Sokszor jól, a legtöbb esetben azonban átlagon alul működik ez a rendszer, kiemelkedően rossz például a korcsolyázás, amely billentyűzettel - nem vicc - irányíthatatlan, de a bobozás, illetve a szlalomozás is elég kényelmetlen tud lenni. Azt pedig ne is reméljék a fejlesztők, hogy egy hardcore PC játékos valaha is Xbox 360 kontrollert köt a számítógépéhez... Így tehát ez a része is bukott a játéknak!

Vancouver 2010 teszt - 8. kép

Természetesen akad azért pozitív része is a Vancouver 2010-nek. Az egyik kétség kívül abban keresendő, hogy ritkaság a piacon, hiszen nem minden nap élhetünk át például egy síugrást, amely kiemelkedőre sikeredett a játékban, az alpesi sível egyetemben, ami szintén nagy élményt tud nyújtani, köszönhetően egyszerű irányításának. A hangulata tehát, ha nem is nagyon, de azért rendben van a programnak. Szintén jókat mondhatunk a kinézetről is, a lesiklások esetében például kiváló animációkat kapott az egész játék, főleg a versenyző mozgása lett parádés, és bár ez a része sem kiemelkedő minden téren, azért felér a jelen kor követelményeihez, a hanghatásokkal egyetemben. Bár soha életemben nem ugrottam még száz métereseket, illetve nem csúsztam még le 100 km/h-s sebességgel sem egy óriási hegyről - valószínű helyben kapnék szívinfarktust - azért élénk fantáziámban valahogy éppen így képzelem el mindezt, ahogy a játékban megcsinálták. Persze attól még az idegesítő zenék mellett nem mehetünk el szó nélkül! Hiányoznak a zúzós metal tételek, ez nem is vitás.

Vancouver 2010 teszt - 9. kép

Bár így a végére elég pozitív csengésűvé alakult a cikk, ne felejtsük el az első bekezdések negatívumait. A Vancouver 2010 ugyanis nem egy jó játék, sőt, kifejezetten rossz. Bár akadnak jó pillanatai, így például a síugrás és az alpesi sí, a legtöbbször mégis idegesítő, rosszul kivitelezett, és olyan összképet mutat fel, mintha maguk a fejlesztők sem tudtak volna éppen mit kezdeni egy-egy versenyszámmal. A Vancouver 2010 egyértelműen jobb lett, mint a négy évvel ezelőtti téli olimpiát feldolgozó adaptáció, ám még mindig keveset nyújt ahhoz, hogy nyugodt szívvel merjem mondani, vegyétek meg a játékot. Csak és kizárólag azoknak ajánlható, akik szeretnék átélni a tévében, esetleg az élőben látottakat, hiszen arra megfelelő, bár biztosan senkinek sem ez a játék lesz az örökös nagy kedvence. Végezetül pedig még egy gondolat, avagy egy költői kérdés. Vajon meddig tartott volna beletenni egy magyar zászlót is - a többi kimaradt nemzetével egyetemben - a választható nációk listájára? Szégyen, hogy ezt meg kell említeni...

#tv#

Vancouver 2010 / Tesztplatform: PC

ne várj sokat tőle...
  • Stílus: Sport
  • Megjelenés: 2010. január 12.
  • Ár: Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • az alpesi sí és a síugrás kiemelkedő
  • vannak kihívások
  • hangulatos a küllem
  • gyors uninstall
  • minden más
  • borzalmas irányítás
  • rengeteg hiányzó versenyszám
  • arctalan az egész játék
  • Hang
    6
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    2
  • Hangulat
    7
5.5
4 hozzászólás

BDSAeron

13 éve, 4 hónapja és 11 napja

Ezazzzz! Erre vártam MÁR VAGY 10 ÉVE!!!!!! Végre itthon is síelhetek! röhögő smiley

válasz erre

tomikes24

15 éve, 11 napja

Hu jobb game számitottam elég gyenge sajnos!meglepődött smiley

válasz erre

marco

15 éve, 3 hónapja és 9 napja

Tibit írta:
"Csak ha nincs más!" röhögő smiley
Megtudhatnám melyik a legrosszabb értékelés?!
Ennél csak egy rosszabb van, a "messze kerüld el!".mosolygó smiley

válasz erre

Tibit

15 éve, 3 hónapja és 9 napja

"Csak ha nincs más!" röhögő smiley
Megtudhatnám melyik a legrosszabb értékelés?!

válasz erre
Vancouver 2010
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja