Valkyria Chronicles II teszt

/>Talán ennek a bizonytalanságnak volt köszönhető az is, hogy a Sega a már korábban bejelentett folytatást néhány nappal ezelőtt immáron csak PlayStation Portable konzolokra jelentette meg, és a PlayStation 3 masinát messzire elkerülte. Így hiába egyenes ágról származó folytatása az elődnek Valkyria Chronicles II, a fanatikusok többsége - elsősorban a platform-korlátok miatt - nem fog minden egyes utalást megérteni, így például olyan apróságokat sem, hogy főhősünk miért is tiszteli és becsüli annyira bátyját. Öröm az ürömben, hogy a program nagyon jól elmagyarázza a történetet, az előzményeket, illetve minden egyes apró momentumot, inkább kétszer a szánkba rágja, minthogy egyszer se mondja el, ami bár később kicsit idegesítő, főleg az alapkoncepció megértésében óriási segítség lehet. Ennek köszönhetően a játék egy órájában - egy kezdeti kis harctól eltekintve - azt sem tudjuk majd, hogy pontosan hogyan működik az irányítás, milyen is pontosan maga a program, hiszen csendben és türelemmel figyeljük az előzményt, valamint az aktuális történet alakulását.

Egy rövid kis áttekintés keretein belül a Valkyria Chronicles II-ről annyit érdemes tudni, hogy története két évvel játszódik az első epizód eseményei után, így tehát 1937-ben járunk, méghozzá egy olyan alternatív múltban, ahol a második világháború valóban kirobbant, ám nem éppen úgy és olyan formában, ahogyan mi ismerjük. A történet, és a csetepaté középpontjában egy apró, első ránézésre harmonikus állam, Gallia áll, amit egyik oldalról az East Europan Imperial Alliance, míg másik oldalról az Atlantic Federation. A mi helyszínünk Gallia lesz, ahol egy 17 éves fiú, Avan Hardins lesz történetünk középpontjában, aki már a játék indítása után nem sokkal megtapasztalja a háború borzalmait, és nem sokkal ezután fülébe jut a rossz hír, miszerint hősként tisztelt és szeretett bátyja, Leon életét vesztette a harcokban. Avan képtelen beletörődni a hírbe, és úgy dönt, hogy bevonul, majd a Lanseal Military Academy diákjának szegődik, hogy onnan a Gallian Revolutionary Army tagja lehessen, aminek a segítségével már konkrétabb válaszokat kaphat bátyja rejtélyes halálával kapcsolatban.

A történet, bár sok felesleges mellékszálat boncolgat, folyamatosan képes fenntartani az ember figyelmét, jól felépített, kellően elnyújtott, érdekes, és a mellé felépített koncepcióval képes azonnal magával ragadni a játékosokat. Apropó koncepció! A japánok fantáziája határtalan, ezt talán nem kell túlmagyarázni, ez tökéletesen megmutatkozik a Valkyria Chronicles II-ben is, amely egy eléggé anime beütéssel rendelkező körítést kapott, valamint egy olyan, a jelen dimenzió valóságáról mintázott, kifordított múltat, ami valóban érdekes, hiszen bár ismerős a világháború, azért így mégis egy teljesen más arcát, sőt, nagyon más arcát ismerhetjük meg, köszönhetően a fikcionális képzelgésnek. Ezt a koncepciót és körítést nehéz volna leírni, több stílusból és elemből táplálkozik, ezt látni kell, illetve belecsöppenni, akkor lehet teljes egészében felfogni. Éppen ilyen a játékmenet is, amit bár könnyebb szavakkal leírni, csak úgy képes elragadni igazán, ha kipróbáltuk. A kiváló történet és a nagyon jó koncepció mellé ugyanis egy hasonlóan minőségi játékmenet is társul.

Aki már az első részt kijátszotta, az aligha találhat sok újdonságot ebben a részben, de érdemes kiemelni, hogy bár kisebb konzolra vándorolt a program, így is lényegesen több lehetőség került bele, mint nagygépes elődjébe. Hogy ez a Segát minősíti-e, avagy az első rész milyenségét, felesleges vitatárgy, inkább nézzük azt, amink most van, avagy a tökélyre fejlesztett játékmenetet. A Valkyria Chronicles II menetének alapját a körökre osztott, taktikus harc teszi ki, ami nem kevés stratégiai érzéket követel a játékosoktól. Ehhez társul egy hajszálnyi szerepjátékos rész, illetve a területfoglalás kötelezősége. Maga az alkotás ebből a sokaságból tevődik össze, mi magunk egyszer stratégát játszunk, máskor a csatatéren, hátsó nézetből terelgetjük az embereinket, illetve zúdítjuk az ellenségre az ólmot. A legtöbb küldetésnek - vannak sztori és mellékküldetések is - komoly céljai vannak. Hol egy bizonyos egységet kell elintéznünk, hol az ellenség táborát kell elfoglalnunk, de lesz, amikor csak ki kell irtanunk mindenkit a területen. Mindehhez a program általában kritériumokat is fűz, például végezzünk öt kör alatt, vagy nem szabad az ellenfélnek visszafoglalnia a területeit, és a többi.

#tv#

Lássunk azonban egy konkrét példát! Egy adott misszió általában a feladat teljes körű ismertetésével indul. Az előttünk álló pályarész több részből is állhat, ezeken vagy párhuzamosan kell irányítani embereinket, vagy táborhelyek elfoglalásával juthatunk el egyikről a másikra. Említettem már fentebb, hogy a csata körökre osztott. Ezzel a játék lépéseinket kívánja korlátozni, a kezdés joga pedig szinte kivétel nélkül minket illet meg. A missziók általában a parancsnoki képernyővel kezdődnek, ahol az elfoglalni kívánt terület kicsinyített mását láthatjuk, rajta a tereptárgyakkal, a kint lévő egységekkel és a táborhelyekkel. Itt láthatjuk embereink morálját, az elhasználható parancsnoki pontokat - amennyi van, addig tart a mi körünk, ha elfogy, az ellenfél jön -, és itt tudjuk leküldeni embereinket is a pályára. Számtalan katona - sőt, később páncélosok is - a rendelkezésünkre állnak majd a harcban, akik nem csak különböző nevekkel és jellemzőkkel bírnak, hanem más és más kasztot is képviselnek.

Lesznek például, akik a távoli célpontok ellen jók - scout -, míg mások a géppisztollyal bánnak mesterien, és a közeli célpontok ellen hatásosak - shocktrooper -, de páncéltörő alakulat - lancer -, gyógyító és szerelő gárda - engineer -, valamint közelharci katonák - armor tech - is lehívhatók a küzdőtérre, attól függően, hogy éppen milyen szakágra van szükségünk. Ha például feltűnik egy páncélos, vagy a lancereket, vagy a tankot kell lehívnunk, ha messze vannak a célpontok, és nincs fedezék a közelben, célszerű egy scout egységgel próbálkozni. Nem árt azonban óvatosan bánni kis seregünkkel, hiszen az adott küldetés szabja meg, hogy éppen hányan lehetnek a pályán. Természetesen bármikor visszahívhatunk a csatamezőről katonákat, így ha feltűnik néhány géppuskás, de nincs lehívva egyetlen közelharcra kiképzett alakulat sem, egy-egy parancsnoki pont elhasználásával azonnal odaküldhetünk pár arra alkalmas arcot, akik a legközelebbi elfoglalt táborhelyen tűnnek majd fel, bár ezt a döntést nem a gép, hanem mi hozhatjuk meg.

Ha lehívtuk a megfelelő embereket a csatatérre - elég lesz akár csak egyet is -, akkor indulhat a harc, ha van elég parancsnoki pontunk, akkor kiválasztjuk a szerencsés katonát, és máris kilép a program a stratégiai képernyőből, majd a harctéren találjuk magunkat, körülöttünk a lehívott egységekkel, és amelyiket éppen kiválasztottuk az imént, afölött kapjuk meg az irányítást. Minden egység csak meghatározott távolságot haladhat, és csak egyszer lőhet az ellenfélre, így itt jön a taktikai rész, hogy milyen katonát hova, kire és mikor küldünk. Ha elfogytak a lehetőségeink, nem tudunk már lőni és haladni sem, egyszerűen passzoljuk az adott kört, és ha van még parancsnoki pontunk, akkor egy másik katonával - vagy akár ugyanazzal - továbbhaladhatunk a harctéren, ha viszont elfogytak pontjaink, akkor át kell engednünk a kört az ellenfélnek, aki nem fog kímélni minket, erős taktikázással küldi ránk embereit - közben természetesen a mi katonáink automatikusan védekeznek -, majd ha elfogytak a pontjai, a kör ismét a miénk, és folytathatjuk a manővert a végcél felé. Ilyen egyszerű az egész.

Persze számtalan apróságot hozzá lehetne még fűzni a fentiekhez, így a fedezékhasználatot, a fegyverváltogatást, de mivel a mi tárhelyünk is véges - a ti időtök pedig pláne -, az efféle apróságokat meghagyjuk meglepetésnek. Az alkotás amúgy is kiváló oktató móddal rendelkezik, így minden kis csekélységet elmagyaráz legalább kétszer. Máskülönben pedig van még miről beszélnünk, hiszen nem csak a csatamezőn zajlik az élet. A küldetések előtt és után ugyanis a Lanseal Academy területén barangolhatunk nagyokat, persze nem szó szerint értendően, inkább csak egy felülnézetből látható akadémia pontjaira kattintgatva. Itt beszélgethetünk diákokkal, meghallgathatunk néhány hasznos tippet, ellátogathatunk főhősünk szobájába, de ami a legjobb, hogy belevethetjük magunkat a fejlődési rendszerbe. Bár ne tessék nagy dologra gondolni, az illetékeseknek sikerült egy elég érdekes szisztémát felépíteniük a Valkyria Chronicles II-höz, aminek hála a csaták alatt összegyűjtött EXP és DCT pontjainkat hasznosan költhetjük el.

A Drill Ground menüponton belül például a nehezen megszerzett EXP pontokat szórhatjuk el a különböző kasztok között, így ha ügyesek vagyunk, akár mindegyiket 25-ös szintre húzhatjuk majd fel, persze érdemes az öt lehetséges "szakma" közül kiválasztani kettőt, esetleg hármat, amit kivétel nélkül használunk a csatatéren, és őket prioritásban fejleszteni, egy nagyon erős scout-trooper-enginer trióval, és egy bármikor lehívható páncélossal ugyanis nyerő taktikát alakíthatunk ki magunknak a harcokban. Hogy mire valók a DCT pontok? A kérdés jó, és máris itt a válasz, azokat két helyen is elszórhatjuk. Az egyik az R&D épület, ahol fejleszthetjük fegyvereinket és ruházatunkat, az erősebb sebzés és védelem érdekében, de a páncélos egységekre is aggathatunk némi pluszt, ha elég sok pontunk összegyűlt. Ezen kívül az akadémia boltjában is körülnézhetünk, itt ugyanis vehetünk magunknak akár új küldetéseket, vagy újságcikkeket is, amelyekből érdekes dolgok derülnek ki a játékbeli világban történt eseményekről, a múltról és még megannyi másról is.

Mindemellett lehetőségünk lesz továbbá többjátékos mókában is részt venni a program betöltését követően, legyen szó kooperatív vagy éppen versus ütközetekről, a Valkyria Chronicles II támogatja ezeket, így biztosítva egy hosszanti, tartalmas szórakozást a vásárlók számára. Merthogy a játékba eszméletlen sok órányi tartalmat pakoltak az illetékesek, nyolc órás küzdelem alatt például még a történet felénél sem voltam, és a legjobb, hogy egy másodpercig sem unatkoztam, sőt, kifejezetten jól szórakoztam. Bár a sok-sok szinkronizálatlan beszélgetés és a szájbarágós - valamint folyamatos - oktatás könnyen az agyunkra mehet, a kicsit bugyuta mesterséges intelligencia, és a majdhogynem könnyű harcok mellett más negatívumot keresve se találnánk a programban, mert nincs. Érdemes kiemelni egyébként még a kinézetet, ami nagyon jól sikerült, színes, valamint kitöltött az egész program, és bár engem bántott, hogy a néha előtűnő, szinkronizált, már az anime műfaj szintjét is megütő átvezető animációk csak néha kerülnek előtérbe - a legtöbb esetben képregényes, szinkronizálatlan átvezetőket bámulunk -, ez még így sem von el annyit a program értékéből, hogy a végső értékelés ne lehessen maximálishoz közeli. Merthogy a Valkyria Chronicles II minden tekintetben egy kiváló alkotás lett, egyértelműen a polcon a helye, így most már csak azon siránkozzunk, hogy az első részt is elkészítsék valamikor PSP-re, illetve, hogy a már fejlesztés alatt álló harmadik epizód megüsse ezt a szintet. Ha egy igazán kiváló címet akarsz a gyűjteményedbe, ami nem követi a manapság bevett kliséket, akkor a Valkyria Chronicles II egy ajánlott vétel.