Uncharted: The Nathan Drake Collection teszt

2015. október 14.
76.2561
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Ahogy a művészetek és a szépirodalom esetében, úgy a videojátékoknál is vannak teljesen egyértelmű alapvetések. Mindhárom nagy platformon fel tudnánk sorolni néhány olyan címet (mondjuk a PS esetében viszonylag sokat), amik egyszerűen kötelezőek, ha rendelkezel az adott géppel. Ha mindenképp szlengesítenem kellene, akkor ezek az úgynevezett system seller darabok, azaz olyan stuffok, amik miatt akár konzolt is vehetünk.


Azt hiszem, nem nagyon lövök mellé azzal az állítással, hogy bizony az Uncharted széria is ebbe a halmazba tartozik. Egy remek hangulatú, könnyed, ugyanakkor helyenként elég komor világot alkottak meg nekünk a Naughty Dognál, ráadásul szinte tökéletes karaktereket pakoltak hozzá, nyakon öntve az egészet nem kevés Indiana Jones hangulattal.

Már az első rész is elég nagy technikai bravúr volt, de a folytatások szó nélkül túl is szárnyalták azt: emlékezzünk vissza a második rész kezdésére vagy a tibeti falura és környezetére. De említhetném a harmadik epizód homokviharos szekvenciáit, esetleg a lovaglós részt, vagy úgy en bloc az egész játékot.

Tokáig állok a szmötyiben

Tokáig állok a szmötyiben


Volt azonban még egy aspektusa az Uncharted hihetetlen sikerének. Noha a Naughty Dog stúdió eddig sem volt ismeretlen, hiszen nekik köszönhettük a Crash Bandicoot-ot illetve a Jak&Daxtert, viszont ez a sorozat tette őket az egyik legkiválóbb belsős Sony stúdióvá, amit aztán a Last of Us-szal még alaposan meg is fejeltek. Node, elég a szócséplésből, hiszen itt van nekünk az Uncharted: The Nathan Drake Collection, amiről szintén mesélnem kell, hiszen ez a felvezető a negyedik részig.

Igen, jól látjátok, ez bizony a kötelező HD remake, ami ezt a szériát sem kerülhette el. Egészen pontosan az előző generációra kiadott epizódokat tartalmazza, felturbózott, bővített, ugyanakkor meg is csonkított formában. A program látványa és sebessége egészen káprázatos, hiszen Full HD felbontást és 60 FPS-t kapott, aminek köszönhetően Drake kalandja sosem festett ennyire jól.

Az egy dolog, hogy a második és harmadik epizód szó nélkül olyan lett, mint egy korai PS4-re fejlesztett játék, de ami ennél is keményebb, hogy a 2008-ban kiadott első rész is hozza ezt a szintet - a portolást végző Bluepoint Games-t megilleti a vállon veregetés. A tartalmi bővítés már nem ennyire tetszetős, mert kapunk egy fotó módot, egy új, extra nehézségi fokot, néhány új trófeát, valamint speedrun lehetőséget és slussz.

Csak felértem a dombra a bdsrstnt!

Csak felértem a dombra a bdsrstnt!


Ez egyben azt is jelenti, hogy az Among Thieves-ből és a Drake's Deception-ből is kivágták a multiplayert részt. Ezt már csak azért sem értem, mert a negyedik epizódig milyen jókat lehetett volna játszani online. A fanyalgást azonban nem tudom abbahagyni, mert ha már egyszer a Collection alcímet kapta a gyűjtemény, akkor vajon a Golden Abyss (Vita exkluzív, ugye) miért nem került fel a korongra?

De ha nagyon jó fejek lennének, akkor még a Fight for Fortune kártyajáték is elfért volna a Blu-ray lemezen. Ezen felül is vannak sajnos még apróbb hibák a programmal. Noha a grafika tényleg szemkápráztató lett, néhány esetben előfordulnak olyan bugok, amik az eredeti kiadásban nem voltak.

Néha beragadunk a falba, egy-két test eltűnik, megőrül a kamera, vagy csak simán nem tudunk célozni a letámasztott gépágyúval. Persze ezek minimális esetben fordulnak csak elő, de mindenképp meg kell jegyezni őket, mivel a PS3-as részek pont attól voltak kőkemények, hogy semmi ilyesmi nem volt bennünk. Egyetlen egy dolog maradt a negatívumok listáján, és az bizony az ár. Természetesen lehet úgy nézni, hogy a majdnem 20.000 Forintért három teljes értékű epizódot kapunk alaposan felújítva, ebben az olvasatban nincs is gond vele.

A trópusokon minden szebb. Se.

A trópusokon minden szebb. Se.


Ellenben ha visszagondolunk, egyik rész sem volt különösebben olcsó, mert belsős Sony fejlesztések. Ebben az aspektusban viszont kifejezetten pofátlan a magasra tolt léc, ha már háromszor leraktunk az asztalra majdnem ennyit. Oké, itt be is fejeztem a nyifogást, mert ezektől eltekintve hihetetlen jó a stuff. A tartalomra egyébként nem lehet panasz, mert olyan 45 órára simán le fog minket kötni, ráadásul ez csak egy végigjátszás, aki platinázni akarja őket, az simán számoljon ennek a duplájával.

A PlayStation 3 változat esetében ugye a hangok is rendkívül magas minőséget képviseltek, ami szerencsére itt sincs másképp. Természetesen a szereplőgárda maradt a jól megszokott, azaz Drake most is Nolan North hangján szólal meg, ráadásul szerintem egy picit hozzá is nyúltak a keveréshez, mert dinamikusabb, teltebb minden. A nagyzenekari művek is maradtak a különböző részek alatt, most is rendkívül jól passzolnak az akcióhoz vagy a sima kutakodáshoz.

Ha ilyen könyvből tanultam volna a matekot, biztos jobb lennék.

Ha ilyen könyvből tanultam volna a matekot, biztos jobb lennék.


Szóval egyáltalán nem lett rossz a Nathan Drake Collection. Sőt, a legtöbb HD izébizét elnézve kifejezetten jónak mondható. Három, mára legendássá vált játék 2015-ös szintre felhúzva, apróbb bővítésekkel megspékelve. A multi hiánya miatt kár, valamint a Golden Abyss is elfért volna még, de ettől függetlenül szerintem egy jó vétel, a Thief's End-ig mindenképp.

Uncharted: The Nathan Drake Collection / Tesztplatform: PlayStation 4

a polcon a helye
  • Stílus: Kaland
  • Megjelenés: 2015. október 09.
  • Ár: 19.899 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Rendkívül szép grafika
  • 45 óra vegytiszta Uncharted élmény
  • Kivágták a multiplayert
  • Hol a Golden Abyss?
  • Apróbb bugok
  • Kissé borsos ár
  • Hang
    9
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    9
8.8
41 hozzászólás

WarriorAutobot

9 éve, 2 hónapja és 7 napja

Szerintem meg pont az a jó az egész kollekcióba hogy kivágták a multit.
Mivel a legtöbb online trófea elég nehezen lehet kiszedni ha retardált a csapat...
Meg elvileg volt valami hogy miért hagyták ki a Golden Abyss (VEGYÉL PSVITÁT!).

válasz erre

Marduk

9 éve, 2 hónapja és 7 napja

zender írta:
GOD hogyhogy még nem szólt hozzá? meglepett smiley

Hiszen Uncharted a csúcson, a többi rakáson! röhögő smiley
Ne bátorítsd.

válasz erre

zender

9 éve, 2 hónapja és 7 napja

GOD hogyhogy még nem szólt hozzá? meglepett smiley

Hiszen Uncharted a csúcson, a többi rakáson! röhögő smiley

válasz erre

Linuxfan

9 éve, 2 hónapja és 7 napja

Nem rossz ez ennyiért, végülis tényleg három játékot kapsz egy áráért, viszont a kihagyott ziccerekért (pl multi), újításokért nagyon kár.

válasz erre

Tommy

9 éve, 2 hónapja és 7 napja

Imádom minden részét! mosolygó smiley megvenni nem fogom mert megvan mind, de ha valakinek nincsenek meg akkor azonnal irány a bolt! mosolygó smiley

válasz erre
1234a(z) 4 -ből
Uncharted: The Nathan Drake Collection
19.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaiPet profiljaManiac profilja