Uncharted 4: A Thief's End teszt

Megpróbálom a fejemben lévő jegyzeteket és képeket rendszerbe szedni, de iszonyatosan nehéz dolgom van. Bevallom, nem voltak nagy elvárásaim a programmal kapcsolatban. Nagy vonalakban tudtam az elődök ismeretében, hogy mire számíthatok majd, pontosan ezért teljesen ignoráltam minden infót, ami az előzetesekből, fejlesztői naplókból származott. Azt akartam, hogy a jól felépített vázon lévő meglepetés - hézagokat egyedül fedezzem fel.

Mivel én is ember vagyok, elolvastam néhány netes kritikát, hogy aztán hangosan felnevessek azokon, akik egy nagyon szép, de végtelenül unalmas ugrabugrának titulálták Nate záró kalandját. Most, hogy a vége főcímet bámulom, biztos vagyok benne, ezek az ítészek lelki sérült valakik, akik annyira belefásultak munkájukba, hogy nem veszik észre az orruk előtt lévő gyémántot.

Na, innen hogy lógok meg?

Azt is be kell vallanom, hogy nem indít túl erősen az anyag. Nathan és egy Sam nevű ismeretlen fickó hánykolódik egy ismeretlen tengeren, üldözik őket. Égzengés, szakadó eső, hatalmas köd a társunk, miközben eszeveszett tempóban menekülnek valakik elől. Kerülgetjük a sötétből felbukkanó gránátokat, küzdünk az életünkért, miközben egyre csak azt hajtogatják, hogy mindjárt ott vagyunk, már csak egy kicsi kell.

Nem jön össze, egy páncélozott, lángoló őrhajó úgy roppantja el lélekvesztőnk gerincét, mint szél a faágat. Vízbe zuhanunk, elsötétül minden. Nem rossz kezdés, de meg sem közelíti a második epizód felütését.

Ugrunk az időben, visszafelé, nem keveset. Drake-et egy nővér éppen leszúrja, hogy már megint minek kellett verekedést provokálnia, mindig csak a baj van vele és ennek egyáltalán nem lesz jó vége. Hősünk másra figyel: rég látott testvére integet neki, találkozóra hívja. Ha pedig Sam, lelkünk józanabbik fele kalandra csábít minket, oda tüstént indulnunk kell.

Noha írhatnék még sok dolgot a történetről, akár a spoilerek elkerülésével, ezt nem fogom megtenni, mivel az egész játék szinte hősünk és előbb elveszett, majd később megtalált testvére kapcsolatára épül. Persze ahogy azt megszokhattuk, kapunk megszerzendő kincset, aktuális főgonoszt (kettőt is), sok csavart a folyamatban - ezt mindenki fedezze fel saját magának, nem szeretném senkitől sem elvenni az élményt.

Egy jó segges?

Motoszkált bennem a tesztelés ideje alatt valami, amit először nem tudtam hova tenni, mert teljesen ismeretlen érzés volt egy Uncharted közben. Ha egy mondatban szeretném összefoglalni, akkor azt írnám, hogy felnőtt a játék. Sosem lehetett gyerekesnek nevezni, de egy kellemes, már - már bohókás légkör fogott közre mindent.

No, a Thiev's End esetében semmi ilyesmiről nem beszélhetünk, ugyanis kifejezetten sötét, komor lett a hangulat. Sokszor kerülünk majd szinte lehetetlen szituációba, ez nem lesz újdonság. Az viszont igen, hogy a sorozat történetében először érzünk aggodalmat ezeknek a helyzeteknek a megoldása közben, mert egyáltalán nem vagyunk biztosak abban, hogy mindenki ép bőrrel ússza meg ezeket. Van még egy dolog, ami nagyon nagy hatással volt a negyedik epizódra: ez nem más, mint a Last of Us.

Már a Drake tesók kapcsolata is az Ellie, Joel kettősre hajaz. Itt nem csak a fantasztikus átvezetők közbeni párbeszédekre gondolok, hanem sokkal inkább arra, hogy játék közben folyamatosan dumálnak, kommentálnak. Ahogy egyre jobban megismerjük kettejük viszonyát, úgy fogunk a végletekig ragaszkodni hozzájuk, próbáljuk elfogadni a döntéseiket.

Néha azon kaptam magam, hogy fennhangon kommentáltam az eseményeket, annyira beszippantott az a mini univerzum, ami közöttük feszül. Természetesen ennél jóval több karakterrel dolgozik az anyag, akik mind valamilyen formában a szívünkhöz fognak nőni. Mivel az U4 nem egy olyan reménytelen világban játszódik, mint a TloU, ezért nyilván a kétségbeesés azon szintjét sosem érjük el, de nagyon sokszor közel leszünk hozzá.

Apróbb birtok

Olyan érzelmeket fog kiváltani belőlünk a játék, amit legutoljára Joel kislányának a halálakor éreztem. Ha fáj valami, együtt zokogunk Drake-kel. Ha küzdünk, átizzad kezünkben a joystick, annyira koncentrálunk. Ha megbántunk valakit, mardosni fog minket is a lelkiismeret. Amikor örülnek hőseink, széles, levakarhatatlan mosoly fog a mi arcunkra is kiülni.

Olyan érzelmi hullámvasúton leszünk, ami szerintem a fent nevezett játék hiányában nem jöhetett volna létre. Felnőttek szereplőink is. Nathan már nem az az izgága kalandor, akit megismertünk az első epizódban. Persze a kisördög benne van, de sokkal fontosabb neki az Elenával való házassága, mint zabolázatlan lelkének kergetése. Egészen egy pontig. De azt hiszem, már így is sokat mondtam el.

Nyilvánvaló volt, hogy a játék szép lesz, csak a mértéke volt kérdéses. Szépen, lassan, fokozatosan épül fel ez a rész is. Először zártabb terekben, kisebb lokációkon kúszunk, mászunk. Az utolsó nyomorult, hasznavehetetlen szék is úgy van kidolgozva, hogy legszívesebben felállítanád és ráülnél. Nem is a puszta nyers erő veri ki a szemünk először, hanem hősünk roppant finom és precíz mozgása. Megkapaszkodik a falakban, átlendül tereptárgyakon. Amikor beszél, megállás nélkül gesztikulál, mutogat. Ha zavarja valami, látod az arcára kiülő fájdalmat, döbbenetet.

Amikor interakcióba kerül környezetével, szinte minden helyzetben teljesen emberi a reakciója, sokszor nagyon nehéz elhinni, hogy az egész csak kódolva van. Aztán persze eljön az a pillanat, amikor megkapod, pacekba: az első nyílt szakasznál garantálom, hogy le fogsz ülni, meg kell kapaszkodnod valamiben, meg persze az állad keresgéled. Valami olyan lehengerlően látványos és gyönyörű lesz az egész, amit még életedben nem láttál.

Ez itt a kert

Azt hiszed, hogy az Order jól nézett ki? Felejtsd el, ugyanis minden elbújhat jelenleg az U4 mögött és nem csak konzolos fronton. Ahogy haladsz előre, hirtelen beléd fog csapni a felismerés: akár az egész játékot megcsinálhatták volna teljesen nyílt környezetben, de mégse tették, mert megölné az elbeszélést. A pályák dinamikája amúgy ismerős lesz az előzményekből, de minden szolgai módon dolgozik a történet alá. Ha kell, szűk labirintusokban mászkálunk.

Pár perccel később gyönyörködünk valami barlangban, hogy aztán az életünkért fussunk/küzdjünk. Néha elengedi a kezed, enged rácsodálkozni mindenre, megengedi, hogy vizsgálódj. Begyűjthetünk opcionális skicceket a noteszunkba, esetleg elfelejtett kéziratokat kutathatunk. Behozták a fakultatív párbeszédek lehetőségét, szintén a brigád másik játékából.

A játékmechanika is kibővült. Kapunk egy új csáklyát, amit beakasztva különféle helyekre, brutális mélységek fölött lendülhetünk át. Sokkal nagyobb hangsúlyt kap a lopakodás, lesből támadás. Ezt alaposan ki kell tanulnunk, mert ellenségeink sokkal okosabbak, már Normal fokozaton is. Simán bekerítenek, körbe vesznek, elvágják az utunkat, így okosabban kell megterveznünk a lövöldözést. A fedezékbe húzódás természetesen maradt, ez az egyetlen biztos pontja annak, hogy ne kaszáljanak le minket egy perc alatt. Két fegyver plusz gránátok, ezekkel kell gazdálkodnunk.

A tartalomba szintén nehéz lenne belekötni, mert az egyszemélyes kaland olyan 20-25 óra játékidőt kínál. Ha elsőre szeretnél összegyűjteni mindent, akkor szó nélkül lesz harminc óra, talán még több. Amennyiben ez nem lenne elég, ott lesz a multiplayer lehetőség is.

Kilátás a hegyekre

Nem állt szándékukban megreformálni a műfajt, cserébe egy kifejezetten kellemes, izzadságszagtól mentes dolgot kapunk, ahol szintén a szórakozás volt előtérbe tolva. A tutorial nagyon jól összefoglalja az itteni opciókat, megszerezhető extrákat, képességeket, perkeket. Lesz sima 5v5 TDM, CTF, valamint a nagyon hiányolt Plumber, ahol kincseket kell rabolnunk. Van Ranked TDM is, amit egy bizonyos szint fölött érhetünk csak el.

Ezen kívül kapunk egy Trials pontot, ahol különféle szituációkat kell megoldanunk a gép által elvárt módon, botokkal küzdve. Nincs túlragozva, működik ez a porció, plusz órákra biztos, hogy jó móka. Természetesen minden hős a már jól megszokott hangján szólal meg, ha ez lehetséges, még nagyobb átéléssel, mint eddig bármikor. Az új szereplők audio része is kifogástalan, Rafe-et például egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani, annyira pökhendi és arrogáns, de ő csak egy a sok közül.

Most jön az, amikor kérdezhetnétek, hogy ez eddig nagyon jól hangzik, de mi a hiba? Erre egy nagyon félelmetes válaszom van: nincs ilyen. Mind technikai, mind pedig minden más értelemben tökéletes a program.

Nincsenek bugok. Nem lassul, szaggat a játék, teljesen mindegy, mi zajlik a képernyőn. Betonstabil a multinál a kód, nincs lag, sem kifagyás. A sztori megható, felemelő és érdekes, mint egy jó blockbuster. Nincs rosszul kevert audio, igénytelen monológokkal, idegesítő emberekkel. Azt mondod, nem hiszed el? Pedig tedd meg, egészen nyugodtan.

Skócia, ahol mindig süt a nap

Hosszú pályafutásom alatt sosem láttam olyan játékot, mint az Uncharted 4. Sokáig azt hittem, hogy a Last of Us-nál meghatóbb, keményebb, szebb, jobb dolgot egyszerűen fizikai képtelenség letenni az asztalra. Tévedtem.

Az U4 olyan, mint a legjobb barátod: ha rossz kedved van, felvidít, megnevettet. Ha boldog vagy, akkor ezt tovább fokozza. Minden körülmény között számíthatsz rá, ott lesz melletted, sosem hagy magadra. Teljesen eggyé fogsz válni vele. Ha megteheted, vegyél egy PlayStation 4 konzolt, ezzel a játékkal.

Köszönöm, köszönjük, Naughty Dog!