Tron: Evolution teszt

A legtöbb film alapján készült játékkal ellentétben a Tron: Evolution nem közvetlen átirat, hanem előzmény, mely bemutatja, hogy milyen események vezettek az Örökségben látott állapotokhoz. Hét évvel járunk az eredeti Tron eseményei után. A rácson új létforma, név szerint az ISO, vagyis az izomorf algoritmus jelenik meg, mely birtokában van az önálló gondolkodás, a szabad akarat képességének. Kevin Flynn-t, az eredeti történet főhősét ez csodálattal tölti el, éppen ezért visszautazik a rendszerbe. Nem mindenki fogadja azonban örömmel az új jövevényeket. Clu, az első részből ismert program egyetlen célja, hogy kiirtsa az ISO-kat, a kiszámíthatatlan, és így szerinte tökéletlen létformákat. Fellázad Kevin ellen, majd rövidesen végez mind vele, mind pedig Tron-nal.
A játékban egy névtelen, arctalan, és hangtalan monitor programot fogunk irányítani, akit Flynn azelőtt hozott létre, hogy visszautazott volna a rendszerbe. Célunk a túlélés mellett Clu megállítása és az ISO-k megvédése lesz. Természetesen ahogyan haladunk előre a sztoriban, úgy derül fény újabb és újabb rejtélyekre, titkokra, melyek megismerésével közelebb kerülhetünk a Tron: Örökségben már megismert állapotokhoz.

Nem az Evolution az első, amely a Tron világában játszódik. Több játék is megjelent már, melyek közül talán a legismertebb a Tron 2.0. A Monolith 2003-as alkotása a maga idejében lenyűgöző játék volt - a grafikát leszámítva ma is megállná a helyét -, így azok, akik játszottak vele, elmondhatják magukról, hogy legalább egy jól sikerült Tron játékkal játszottak... sajnos ez nem igaz azokra, akik csak az Evolution-nel tesznek egy próbakört. A Propaganda Games játéka ugyanis finoman szólva is középszerűre sikeredett, melynek egyetlen igazán jó pontjai csak a történet, illetve a hangok, minden más csak közepes, esetleg gyenge minőséget képvisel.

A 2.0-val ellentétben az Evolution nem FPS, hanem a főszereplőt hátulról követő TPS - igaz, az [S] nyugodtan elhagyható, ugyanis nem lövöldözős programmal van dolgunk. A játékot leginkább úgy tudnám jellemezni, mint egyfajta cyberpunk világban játszódó Prince of Persia epizódot. Aki kicsit is ismeri a Herceg újkori trilógiáját, az valószínűleg már rájött, hogy az Evolution magját az ugrálás és a harcok teszik ki. Ha a játékidőt nézzük, körülbelül egyenlő arányban vannak jelen azon részek, amelyek a küzdelmekre koncentrálnak, és azok, amelyekben akrobatákat megszégyenítő módon kell platformról platformra jutni. Az egyetlen probléma az, hogy mindez csak leírva hangzik jól, a gyakorlatban siralmas a helyzet.

Kezdjük a kisebbik rosszal, jöjjön a harc kivesézése! Az egyetlen fegyverünk a diszkünk lesz, igaz, a játék végéig összesen négy -féle variánsa jelenik meg, úgy mint a nagyobb sebzésű nehéz-, a lassító sztázis-, és a fertőző víruslemez. Mindegyik más ellenségtípus ellen hatásos, mindemellett különböző másodlagos támadással bír, így aki sokáig szeretne a nullák és egyesek világában éldegélni, az jobban teszi, ha gyakran, a szituációnak megfelelően cseréli őket. Kapunk kombókat is, melyek segítségével még hatásosabban vehetjük fel a harcot bármi ellen, mely keresztezni próbálja utunkat.


Ami a mesterséges intelligenciát illeti... hát, olyan nem nagyon akad. Ellenségeink erősek, gyorsak, nagyot sebeznek, de sajnos az agyuk programozásánál valaki vélhetően rátenyerelt formázás gombra, ugyanis körülbelül annyira aktívak ilyen téren, mint egy darab kavics - és ezzel még a köveket sértegetem. Mint azt tudjuk, a játékkészítők között népszerű felfogás az, hogyha egyszer már butára sikeredtek az ellenségek, akkor legalább jó sok legyen belőlük. A Propaganda Games is beállt az ilyen fejlesztők közé, a játék ugyanis bőkezűen szórja a nyakunkba az összes ellenséges programot. Mint azt már említettem azonban, ezek meglehetősen erősek, sokat sebeznek, és lassan halnak meg, ebből kifolyólag a legtöbb harc inkább frusztráló, mint érdekes és látványos - ellenben azzal, ahogyan azt eredetileg tervezték őket.
A harcok másik nagy problémája a célzás. A játékban auto-aim rendszer működik, igaz, az "aim", vagyis a célzás nem sokszor érvényesül. Amerre néz hősünk, az abban az irányban lévő célpontok közül kijelöl egyet a játék, akit támadni fogunk. Ez a kijelölés azonban nem összetévesztendő a befogással, így támadáskor csak a célpont felé dobjuk a lemezt, nem pedig neki. Hogy ez mit jelent gyakorlatban? Szimplán annyit, hogyha az ellenség közben elmozdul a helyéről - garantálom, elfog - akkor a semmibe dobjuk a diszket, és nagy esély van rá, hogy amíg a visszatérését várjuk, addig le is szednek minket oldalról.

Mint azt már korábban leírtam, a játék nem teljes értékű TPS. Ugyan a fegyverünket képző korongot eldobjuk, de ennek nagyon limitált a távolsága - hasra ütés szerűen 15 métert mondok. A "nézd a hátam elv" sem mindig érvényesül, a harcok során ugyanis távolról, félig-meddig rögzített nézőpontból szemléljük az eseményeket. Ha ezt párosítjuk az alig működő célzással és a töménytelen mennyiségű ellenséggel... remélem érthető, miért emelgettem oly sokszor a rendszer kitalálójának a felmenőit.


Az ugrálós részek alapesetben nem lennék rosszak, de sajnos a technikai kivitelezésük kritikán aluli. Senki ne számítson Assassin's Creed-szerű "intelligens" akrobatikára, vagy a Prince of Persiát idéző látványos jelenetekre, igaz ugyan, hogy hősünk képes a falon való futásra, ebben tehát van némi köze a közel-keleti rokonaihoz. Az ugrálós részeket igazán az elbaltázott irányítás - lentebb bővebben is kitérek rá - teszi tönkre. Az esetek alacsony százalékában mozdul karakterünk arra, amerre szeretnénk, leggyakrabban önálló életet élve pattan platformról platformra. Itt ki is térek a játék egyik pozitív pontjára: ugyan nem kapunk szabad mentési lehetőséget, nagyon gyakran helyezték el az ellenőrzőpontokat - mondhatni húsz méterenként ment a játék, így ha elbaltázunk egy ugrást, az esetek nagy részében közvetlenül újrapróbálhatjuk azt a részt, nem kell a Prince of Persia-ra jellemzően percekig koslatnunk, mire újra megpróbálhatunk átjutni a szakadék túloldalára.

A fentieken felül párszor még járművekbe is fogunk pattanni, így lehetőségünk lesz fénymotort és fénytankot is vezetni. Míg ez utóbbi legalább arra jó, hogy gyorsan szerezzünk sok tapasztalati pontot - egy lövéssel leteríthetünk annyi ellenséget, amennyivel alapesetben percekig küzdenénk -, addig a fénymotoros részek szimplán frusztrálóak. Míg a tanknál a fordulás, a manőverezés jelenti a gondot, addig a motor legnagyobb baja az, hogy alig reagál a billentyűparancsainkra. Nagyon érzéketlen jármű, hosszú pillanatokig nyomva kell tartani az iránygombot, mire hajlandó megkezdeni a fordulást, ami nagyon sok km/h-s sebességnél nagyon nagy hátrányt jelent.

Bekerült a játékba egy szintrendszer is. Az ellenségeket megölve tapasztalati pontokat kapunk, verziószámunk frissítése után pedig pár MB-ot, amelyet a felszerelésünk fejlesztésére költhetünk. Megsúgom, hogy nagyon nincs értelme a fegyvereinket fejleszteni, szignifikáns különbség nincs a különböző korongverziók erőssége között, ehelyett érdemes inkább a passzív képességeinken tuningolni, mint amilyen a maximális életünk és energiának.

A fentiek azonban még nem ölnék meg teljesen a játékot, és ha csak ennyi gondja lenne az Evolution-nek, egész élvezhető lehetne, hiszen a harcrendszer, egy kontrollerrel elviselhető, az ugrálós részek a mentési rendszernek köszönhetően túlélhetőek, járművet pedig kevésszer fogunk irányítani. Ami végleg hidegre teszi a programot, az nem más, mint a gyatra, szimplán szánalmas konzolport.


Ami az irányítást illeti, elkeserítő, hogy mit műveltek vele. Fentebb már utalgattam rá, hogy nem igazán kóser az, amit a kontrollálással tettek, ami szimplán annyit jelent, hogy billentyűzettel kín irányítani a Tron-t. Hősünk hol a kamerának megfelelően mozog, hol pedig saját magához képest, így például, ha szembe áll a velünk, akkor nem mindig tudni, hogy az [S] gomb lenyomásakor felénk fog-e elindulni, vagy pedig "befelé". A falon futás során van, hogy a fallal ellentétes gombot kell megnyomni, de előfordult az is, hogy ugyanúgy előreugrott a semmibe, mintha a [W]-re csaptam volna rá. A játékban emellett nem kapott helyet dedikált "használ" gomb, így minden interakciót a [szóköz] lenyomásával végezhetünk. Igen, ám, de ez csak akkor működik, ha karakterünk nyugodtan áll, máskülönben ugrás lesz a vége. Ez a főellenségnél különösen idegesítő volt, ugyanis ott állandóan rohannom kellett, a túlélés kulcsa abban rejlett, hogy mozgásban maradtam, így éppen csak egy-egy pillanat erejéig volt időm a panelek átkonfigurálására. Rengetegszer előfordult, hogy sprintelni kezdtem a fénysugárhoz, majd odaérve diadalittas mosollyal csaptam rá a [szóközre]... utána pedig kikerekedett szemekkel és vérvörös arccal szidtam a készítők felmenőit, amint megláttam, hogy a játék főhőse ahelyett, hogy megadná a boss-nak a kegyelemdöfést, inkább szökken egy szépet. Újra nem tudtam megpróbálni, mert megérkeztek a főellenség talpnyalói, így ismét nekikezdhettem az irtásuknak, hogy szabad levegőhöz jutva újra megpróbálhassam aktiválni a panelt.


A grafika szintén nem üti meg a 2010 végén elvárható szintet. A játék alatt a méltán népszerű Unreal Engine 3-as verziója fut, ami azonban olyan, mintha erősen béta fázisban lenne. A grafika egyszerűen pocsék, idejétmúlt, ami ennél a játéknál különösen égő. Minden steril, élsimításnak nyoma sincs, a karakteranimációk elnagyoltak, és mindehhez társul egy elképesztően magas gépigény. Azt sajnos nem tudom, hogy a Propaganda Games portolta-e a játékot, vagy egy külső csapatot kértek fel rá, mindenesetre innen üzenem az ezt végző csapatnak, hogy a jövőben lehetőleg hanyagolják az ilyen irányú elfoglaltságokat, és inkább menjenek lángos sütni vagy cipésznek, de ne foglalkozzanak az informatikával.
Az átvezetők terén kicsivel jobb a helyzet, igaz, senki ne várjon Mass Effect szerű videókat, azért az tény, hogy sok panaszunk nem lehet a játék ezen részére.

Kitérnék még egy dologra, ami kissé elüt a témától, de itt érdemes megemlítenem. A játék, és ezzel együtt a most debütáló filmnek nem sok köze van a látvány terén az eredeti Tron-hoz, vagy éppen a 2.0-hoz. Míg ez utóbbi kettő igazi színkavalkád volt, absztrakt alakzatokkal, lehetetlennek tűnő terekkel felvértezve, addig az Örökség és az Evolution inkább egy cyberpunk filmre/játékra hasonlít, amely valamikor pár száz év múlva, egy Matrix szerű sötét jövőben játszódik. A színek leredukálódtak a feketére és kékre, némi vörössel meghintve, az épületek a felhőket karcolják, egyszóval ez minden, csak nem Tron. Ez azonban nem a játék hibája, hiszen a készítőknek nyilván meg volt kötve a keze ilyen terén.

Ami a hangokat illeti, panaszunk nem sok lehet rájuk. A játékban található szereplőket az eredeti színészek szólaltatják meg, sőt mi több, egy kisebb erejéig Nolan North is beugrott a stúdióba, hogy a hangját kölcsönözze egy mellékszereplőnek, szóval, mint ahogyan azt említettem, ebből a szempontból minden rendben van.
Zene gyanánt a filmben hallható szólamok szólalnak meg, így akinek az tetszett, annak valószínűleg a játék hangzásvilága is be fog jönni. Az üres járatokban hallható halk muzsika személy szerint engem kísértetiesen emlékeztetett a Mass Effect-re, szóval pluszpont jár érte az Evolution-nek.


Eddig próbáltam hanyagolni a dolgot, mert nagyon klisé ezt mondani, de mint mindnyájan tudjuk, filmből játékot készíteni nem éppen nyerő dolog. Elcsépelt az is ugyan, de tény, hogy konzolról PC-re portolni egy játékot... nos, szintén nem szerencsés. Itt van tehát a Tron: Evolution, mely azon felül, hogy egy film sarja, még a konzolokról került átdolgozásra személyi számítógépeinkre. A készítők előző - és jelen tesztünk alanyát leszámítva egyetlen - játéka a vegyes fogadtatású Turok volt, mely azonban minden hibája ellenére is felülmúlja a Tron-t. Az alapanyag jó volt, a történet szintúgy, minden más azonban, amely a Propaganda Games munkatársain múlott, csúnyán gyengére sikeredett. Ha valakit netalán elkapna a film hangulata, annak bátran ajánlom, hogy tegyen egy próbát a Tron 2.0-val, az Evolution-t pedig inkább felejtse el, így elkerülhető lesz az, hogy évek múltán keserű szájízzel kelljen visszagondolnia a Tron névre.