Trials Rising teszt

2019. március 14.
75.4031
adriano profilja, adatai
adriano
A Trials-franchise személyében lassacskán már veteránnak számító sorozatot tisztelhetünk. Ha esetleg valaki mégsem tudná, hogy miről is van szó egészen pontosan, akkor képzeljen egy nagyon oldschool motoros játékot, ahol kicsit 2D-szerűen, balról jobbra haladva teljesítjük a pályákat, jobb esetben hatalmas esések nélkül. Erre a nagyon egyszerű, és pont emiatt megunhatatlan sémára épülve több, változó minőségű játék is megjelent már, de a RedLynx fogadkozott, hogy a legújabb, Rising című mind közül kiemelkedik majd. Ilyet és hasonlót már persze sokszor hallottunk, de lássatok csodát, ez tényleg jó lett!


A bevezetőben egy régimódi motoros stuffként aposztrofáltam a kicsikét, és ez teljes mértékben meg is állja a helyét. Tulajdonképpen annyiból áll a tevékenységünk, hogy kiválasztjuk a nekünk tetsző kétkerekűt, majd egyik pályát teljesítjük a másik után. Ha elhibázzuk, akkor eldönthetjük, hogy az előző checkpoint-tól vagya a pálya legelejétől fussunk-e neki újra. Ezek tudatában sok mindenre számítottam a Trial Rising elindításakor, de vicces jelenetekre pont nem, márpedig van belőlük egy bőven.

Valljuk be, van valami ellenállhatatlanul humoros abban, ahogy elméletileg vérprofi versenyzőnk lerepül a motorról, például a kukák közé egy akár tökéletesen teljesített pálya legvégén. Az is zseniális, amikor egykerekezve, vagy a hátsónkat a földön próbálunk talpon maradni akkor is, amikor a bukás már nyilvánvalóan elkerülhetetlen. Ilyenkor szoktam mondani, hogy néha elég csak a legegyszerűbb ötleteket jól kivitelezni, és máris szórakoztató lesz az adott játék!

Ugyan már, hát ezt bárki megcsinálja!

Ugyan már, hát ezt bárki megcsinálja!


Szokásomhoz híven PS4-en toltam, és a kontrolleres irányításra az első szó, ami eszembe jut, a kiváló. Legfőbbképp a stickeckre kell hagyatkoznunk, ezek segítségével helyezzük át névtelen motorosunk súlypontját előre vagy hátra. A másik fontos elem a gázkar kezelése, ha és az előre-hátra billegést jól kigyakoroljuk, akkor garantált az egyszerű de nagyszerű fun.

Igen ám, de a kigyakorlás nem lesz éppen a legkönnyebb feladat, a Trials Rising ugyanis igencsak nagy kihívás elé állít majd bennünket. Nem mondom, hogy a motoros programok Darksiders-ével állunk szemben, de főleg az első időkben biztosra vehetitek a rengeteg taknyolást és újrapróbálkozást. Szerencsére az ellenőrzőpontok kellemesen közel vannak egymáshoz, úgyhogy még az esetleges kezdeti sikertelenség sem válik frusztrálóvá.

Lehet, hogy ez rossz ötlet volt.

Lehet, hogy ez rossz ötlet volt.


Minden egyes pálya a maga nemében trükkös, és ezer százalék, hogy elsőre még a legprofibbak sem, vagy ők is csak nagy nehezen fogják tudni teljesíteni őket. Nagy átlagban mindegyikről elmondható, hogy esztelen sebességgel végigrohanni teljesen lehetetlen. Az óvatosság tehát sose hátrány, de sok esetben meg pont amiatt bukunk, hogy túl lassan, túl finoman hajtjuk a gépet, úgyhogy valószínűleg gazdagodunk pár ősz hajszállal, mire teljesen kiismerjük a fizikát.

Az igazság persze, mint már utaltam is rá az, hogy tulajdonképpen nem is cél a pálya tökéletes teljesítése. A Trials Rising-ban is benne van az a Flatout-féle vonal, amikor az ütközés, a motorról való leesés csak egy poénforrás, méghozzá olyan formában előadva, hogy még sok-sok bukás után is jól tudunk szórakozni-sőt, ezek igazából kellenek is az élmény teljességéhez.

Holdvilágos éjszakán, randi helyett.

Holdvilágos éjszakán, randi helyett.


Ami a helyszíneket illeti, szintén nincs oka szégyenkezésre a stuffnak. Legtöbbször Amerikára kifejezetten jellemző környezetekkel és pályákkal operál, úgy mint például filmforgatás, nagyváros, sivatag, nemzeti park és a többi. Ha azt nézzük, hogy ugyebár végig csak balról jobbra haladhatunk, és hogy ebből az erősen korlátozott koncepcióból mégis mennyi mindent sikerült kihozni, akkor a megvalósításra szerintem bátran használhatjuk a bravúros szót.

Számtalan olyan apró kis részletből állnak össze, amelyeket csak egy pillanatra látunk, esetenként észre sem veszünk, épp emiatt pedig sokszori próbálkozásra is akad látnivaló. Mindig történik valamilyen előre szkriptelt látványos esemény is, ami természetesen csak a mi haladásunkat hivatott segíteni (vagy épp megnehezíteni), de kifejezetten jól néz ki, vagy vicces. A pályák azok, amelyek a legkellemesebb csalódást okozták, miattuk tényleg érdemes belenézni a Trials Rising-ba bárkinek, aki kedveli a stílust.

Grafikailag pont az elégséges szintet sikerült megütni. A képek alapján eldönthetitek, hogy tetszik-e vagy sem, szerintem teljesen megfelelő, ide nem is kell több. Hasonló véleménnyel vagyok a zenékről is, egyedül a motorok hangja, ami lehetne kicsit átütőbb vagy valósághűbb, de ezek apró nüanszok csupán.

Ezt felteszem Instára is.

Ezt felteszem Instára is.


Fejlődési rendszerrel is büszkélkedhet a stuff, kérem szépen. Annyiból áll, hogy ahogy haladunk előre, egyre több és több pályát teljesítünk, úgy válnak előrhétővé az egyes új trükkök, kiegészítők és hasonlók. Egyszerűen szólva amolyan loot boxokat kell elképzelni. Főleg a kozmetikázásról szól mindez, kicicomázhatjuk a motorunkat és a karakterünket, ahogy oly sok más hasonló játékban is.

Itt a lehetőséget az egyénieskedésre elsősorban matricák adják, amelyekből rengeteg, de szó szerint rengeteg van. Ez egyrészt nem rossz dolog, hisz minél több a lehetőség, annál jobb, de másrészt meg simán megtörténhet, hogy már egy rakás képet vagy számot kilockoltunk, pedig minket igazából csak a menő bőrdzsekik érdekelnek az emberünkre.

Arról már ne is beszéljünk, hogy magukat a dzsekiket is alakítgathatjuk, de a loot box sokszor nem azt adja, amire számítunk, vagy amit szeretnénk, a gyakori csalódás pedig ilyesformán szinte elkerülhetetlen. Ezen a részen még lett volna mit finomhangolni, és nagy kár, hogy nem tették, mert tényleg kisülhetett volna belőle valami nagyon ütős is.

Szerintem megint rossz helyre hozott a GPS.

Szerintem megint rossz helyre hozott a GPS.


Szóljunk néhány szót a többjátékos módról is, merthogy ilyen lehetőségeink is vannak-igaz, kicsit vékonykák. Kapunk egy globális multit, ahol a többi játékos szellemalakja ellen ellen versenyzünk, a célunk pedig egész egyszerűen az, hogy minél előbb végigmenjünk pályán. Ez egyben azt is jelenti, hogy direktben nem befolyásolhatjuk, nem lökhetjük meg őket, és semmi ilyesmi. De legalább az egyes futamok között chatelhetünk, hát hurrá.

A verseny végén a helyezésünktől függően pontokat kapunk, egy multis meccs pedig három ilyen körből áll. Értelemszerűen a legtöbb pontot összegyűjtő játékos győzedelmeskedik, de valljuk be, ez a felállás azért elég vérszegény. Sokkal több lehetőség lett volna a multiban, de ebben a formában elveszik még a humorforrás is, amelyre a játék többi területém olyan nagy hangsúlyt helyeződik.

Hiába, van ilyen is.

Hiába, van ilyen is.


Még szerencse, hogy a helyi multi, amikor egy barátunkkal játszunk, valamelyest kárpótol minket. Itt ugyanis lehetőségünk nyílik arra, hogy ketten üljünk egy motorra, és azt közösen irányítva tandemként suhanjunk végig a pályákon. Gondolhatjátok, hogy a suhanás ritkán valósul meg, helyette viszont láthatunk nagyon érdekes jeleneteket, például álló helyzetből való felborulást, és hasonló kifinomult trükköket.

Mondanom sem kell, hogy eközben jókat nevethetünk, vagy akár veszekedhetünk, ha pedig csodás módon mégis elérünk a célig, akkor hamisítatlan társas sikerélményben lehet részünk. Ez egy óriási ötlet volt a fejlesztőktől, és a fényében még nagyobb kár azért, hogy a globális multi meg gyakorlatilag csak alibiként van jelen. De mindegy, maradjunk pozitívak, van tandem-módunk, és ez király!

Divat lett a kék melegítő.

Divat lett a kék melegítő.


Nem hinném, hogy hatalmas sláger lesz majd a Trials Rising, de a rejtett gyöngyszem-plecsnit jó szívvel adnám meg neki. Ahogy már mondtam, egyszerű koncepció, kiválóan megvalósítva, és az ára is viszonylag kedvező. Ennyit szerintem megérhet ez a fajta kikapcsolódás, ráadásul hiánypótló darabnak is mondanám, hisz hasonló ritkán köszön vissza a boltok polcairól-ilyen minőségben meg pláne.
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Trials Rising (PS4)11.790 Ft

Trials Rising (Nintendo Switch)11.790 Ft

Trials Rising (XBOX ONE)11.790 Ft

Trials Rising teszt / Tesztplatform: PlayStation 4

jó lesz ez!
  • Stílus: Verseny
  • Megjelenés: 2019. február 26.
  • Ár: 11.790 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Végig vicces
  • Egyszerű irányítás
  • Tandem-mód!
  • Gyenge globális multi
  • Elrontott loot box-rendszer
  • Nagy kihívás (ha ez nem jön be)
  • Hang
    7
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    8
7.3
4 hozzászólás

Tommy

7 hónapja, 3 hete és 5 napja

Nekem kimarad. Nagyon meggyőző a teszt, de mivel egy haverom se játssza, így nem tudnék kivel jót bandázni benne.

válasz erre

zender

7 hónapja, 3 hete és 5 napja

Végre egy jó motoros játék? Tényleg ritka.

válasz erre

VaPe

7 hónapja, 3 hete és 6 napja

El is felejtettem hogy jön ez a játék aztán közben már egy hónapja kint van! Pedig meg akartam venni, na mindegy, ezek szerint ****a lett.

válasz erre

fighterlaci

7 hónapja, 3 hete és 6 napja

És még az ára is tök jó amúgy!

válasz erre
Trials Rising
11.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt