Transformers 2: Revenge of the Fallen teszt

2009. július 12.
87.4591
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
Vannak olyan filmek, rajzfilmek, amelyekből egyszerűen képtelenség szórakoztató játékot összetákolni. Pénz azonban így is van bennük, hiszen a név mindent elad. Az idei nyár egyik siker várományos filmje, a Transformers második része is ezzel a problémával küzd. A ház méretű robotok harcát a rajzfilmből a mozivászonra átültetni lehetetlennek tűnt, ám a végeredmény több mint kielégítőre sikerült. Mára már megszokhattuk, hogy a hasonló témájú filmek után a játékboltok polcait elárasztják a témához passzoló akciófigurák, de azt is, hogy a bohócburgeresnél az extra menü vásárlásakor egy rakat használhatatlan, de annál színesebb ajándékot kapunk, melyek az adott filmhez köthetőek. A Transformers egy olyan franchise, amelyből talán a legtöbb kézzel fogható játék készült a kilencvenes években. Voltak átalakítható autobotok és álcák, kvarcjátékok, dinobotok, és egyéb őrültségek, amelyeket a fiatalabb korosztály tagjai büszkén mutogattak egymásnak karácsony után az iskola ebédszünetében.



Transformers 2: Revenge of the Fallen teszt - 2. kép

Ha a film sikeres, akkor egyértelmű, hogy kedvenc konzoljainkat is betámadják előbb-utóbb a film nevével felvértezett játékok. A Transformers első része is megélt egy megjátékosítást, így már tudtuk előre, hogy a második rész sem fogja elkerülni a digitális szórakoztatás ezen formáját. A kérdés csupán annyi, hogy kell-e ez nekünk? A Transformers: The Game nem volt ugyan rossz, de sokat kellett volna változtatni rajta ahhoz, hogy ?jó? értékeléseket kapjon. A második epizóddal a játék fejlesztői kaptak még egy esélyt arra, hogy bebizonyítsák, igenis lehet csinálni egy szórakoztató játékot, amelyben az autobotok és a gonosz álcák a főszereplők. Azonban ismét kiderült, hogy ami a film esetén a csodával határos módon működött, az itt egyáltalán nem. A Transformers 2: Revenge of the Fallen az utóbbi idők egyik legunalmasabb, legérdektelenebb játéka, amihez szerencsém volt.
#kep300#A játék elején választhatunk, hogy melyik frakció mindennapjaiba szeretnénk elsőként betekintést nyerni, de ahhoz, hogy a teljes történet összeálljon a fejünkben, érdemes mind a két csapat küldetéseit elvégezni. Mint minden játék, így a Transformers 2 is egy tutorial-al kezdődik, ahol már ízelítőt is kaphatunk a játék idejétmúlt grafikájából, valamint az előző résznél még rémesebbre sikerült irányításából is. Robotunkkal lőhetünk, üthetünk, valamint át is változhatunk autókká/repülőkké, sőt, akár a házak falaira is felmászhatunk, ha úgy tartja kedvünk. Átváltozni járművekké elsőre ugyan mókásnak tűnhet, de a horribilis kontrollnak köszönhetően hamar úgy döntünk majd, hogy inkább gyalogszerrel érdemes közlekedni a förtelmes városban. Az autóval való közlekedés konzolokon úgy működik, hogy a jobb ravasszal (PS3-on az R2-vel) adagoljuk a sebességet, valamint az átváltozást is ezzel a karral érhetjük el. Ebből egyenesen következik az, hogy robotunk akkor alakul át járműből újra robottá, amikor a legkevésbé sem szeretnénk, egyenletes sebességet tartani, továbbá a mesterkélten felépített, szűk utcákban kanyargó ellenféllel tartani a tempót a lehetetlennel egyenlő.


Transformers 2: Revenge of the Fallen teszt - 4. kép

Egy öt perces üldözési jelenetnek a lefolyása a következő: lövöd az ellenséges robotot, aki autóvá változik, és elkezd menekülni. Te is átváltozol, de mivel teljesen meghúztad a ravaszt, kétszázzal csapódsz bele a legközelebbi falba. Ellenfeled hollétét már csak a minimap jelzi. Kis korrigálással (Y-kanyart felejtsük el, az csak az életben működik, itt nem) a villogó pont felé veszed az irányt. Amikor már újra lőni tudnál, ellenfeled felmászik az egyik ház tetejére. Mivel a földről nem látsz rá, így úgy döntesz, hogy utána mászol. Azonban abban a pillanatban, ahogy te felértél, ellenfeled a mélybe veti magát, és immáron újra autó formájában menekül előled.. tehát kezdődik az egész tortúra a legelejéről. Még szerencse, hogy a célzás valamennyire automatizált, és a legközelebbi ellenfélre nagyjából rálockol a célkereszt, mert ha ez nem így működne, az első ilyen esetnél sikítva téptem volna ki a DVD-t a lejátszóból, és hajtogattam volna belőle repülőt vagy autót. (transdiscers)


Transformers 2: Revenge of the Fallen teszt - 5. kép

A küldetések egyébként sem a legjobbak, hiszen általában kimerülnek a ?pusztíts el mindenkit!?, ?juttasd el ezt a játművet a következő checkpointig!? ?védd meg ezt, de védd meg azt is!? típusú, az eredetiséget minden aspektusból mellőző feladatokban. A küldetések előtt választhatunk, hogy melyik robotunkkal szeretnénk játszani, ám a kinézetük és egy speciális képességen kívül minimális dolgokban különböznek csak tákolmányaink. Csak egy tipp: ha választhatunk repülő, illetve guruló robot között, akkor mindenképpen a repülő mellett döntsünk. Egyrészt gyorsabban lehet vele haladni, másrészt a szívelégtelenségi problémáink is mérséklődni fognak. A városrészeket mintha kifejezetten azért építették volna, hogy egy átlagos sofőr inkább gyalog közlekedjen. Ha valaki Budapestről azt gondolja, hogy egy infrastrukturális rémálom, akkor próbáljon meg a Transformers városaiban autóval közlekedni, mert ez után az élmény után azonnal jelentkezni fog valamelyik buszvezetői állásra azzal az ürüggyel, hogy ő már látott mindent, meglepetés nem érheti.

Transformers 2: Revenge of the Fallen teszt - 6. kép

Ha ezeket a problémákat nem vesszük figyelembe, akkor a végeredmény egy közepesnél kicsivel rosszabb lövöldözős játékkal szembesülhetünk. A játék amennyire tőle telik, igyekszik minket lekötni. Tucatnyian lőnek ránk egyszerre, autós üldözésekben vehetünk részt, oszthatjuk az igét az öklünkkel, valamint légi csaták részeseivé is válhatunk. Életerőnk folyamatosan regenerálódik, így ha baj van, elég csak bizonyos távolságra elmenekülni a csatától, és várni egy kicsit. A fegyverek meglehetősen futurisztikusak, így gépágyútól kezdve a rakétákon át a lézerig mindennel találkozhatunk. Ezek az eszközök túlmelegedhetnek, ezért nem érdemes folyamatosan lőni velük, mert könnyen hátrányba kerülhetünk a lehűlés ideje alatt. A két kampány igyekszik eltérő feladatokkal elhalmozni minket, ennek ellenére a teljes ötlettelenség érződik minden egyes küldetésen. A kitartó játékosokat akár 12 órán keresztül is kényeztetheti a Transformers 2, továbbá a küldetések végén medálokat is szerezhetünk, így aki elég elvetemült ahhoz, hogy az összes pályán platinum medált szerezzen, az még hozzáadhat a játékidőhöz pár órát. Ha a single player rész megyőzött valakit, az online is összemérheti tudását a többi játékossal, ahol Deathmatch-elhet, Capture the flag- ezhet, ha úgy tartja kedve.


Transformers 2: Revenge of the Fallen teszt - 7. kép

A körítés összhangban van a játékmenettel, ami közel sem számít pozitívnak. Bár robotjaink viszonylag jól ki vannak dolgozva, és a helyenként rombolható környezet is ad valami pluszt, összességében nézve elgondolkodhatunk, hogy vajon tényleg ennyit lehet csak kihozni, mondjuk a PS3-ból? A válasz egyértelmű nem. De még a lassan kiöregedő PS2-es verziónál is láttunk szebb játékot jóval régebbről, mint 2009. A hangok közül egyedül Optimus éri el a filmben látott minőséget, a többi szereplő (beleértve a ritkán felbukkanó embereket) hangja a ?low budget? szellemében lett a hangsávokba égetve. A lövések inkább pukkanások, a járművek hangjai ipari tisztítóberendezésekre emlékeztetnek. A városok kinézete a GTA 3 stílusát eleveníti fel, ami 2002-ben még szépnek számított, ma már azonban inkább a ?ciki? kategóriáját erősíti.


Transformers 2: Revenge of the Fallen teszt - 8. kép

Handheld fronton ha lehet, még rosszabb a helyzet, igaz, csak a PSP-s verzióhoz volt szerencsém. Itt Izometrikus nézetből láthatjuk kedvenc robotjainkat, a cél minden mozgó célpont elpusztítása a fegyvereinkkel. Az izometrikus nézet hallatán sokan megkönnyebbülten lélegezhetnének fel, hiszen így a ?hiányzik a második analóg kar? mondatot robothangon skandáló PSP tulajdonosok is könnyedén tudnának célozni, azonban a készítők talán szándékos módon úgy túlbonyolították az irányítást, hogy az már bűn. Lövés közben forogni az R1-L1 kombinációval lehet, így gyakran a tőlünk egy méterre álló ellenfelet is művészet eltalálni. A pályatervezés és maga a város külalakja még a nagykonzolos verziónál is rosszabb, így nem elég, hogy öt perc játék után a hajunkat tépjük, de a maradék négy órában is ugyanazokkal az unalmas, csúnyácska pályákkal fogunk találkozni, mint a játék elején. Ilyenkor az ember felteszi magában a kérdést: biztos, hogy jó nekem az, hogy két kampány is helyet foglalt a lemezen?

Mit lehet összegzés képen mondani a Transformers 2: Revenge of the Fallen-ről? Valószínű, hogy a fiatalabb korosztályt megcélzó alkotás elégséges eladásokat fog produkálni ahhoz, hogy ha jön a harmadik film, akkor jöjjön a játék is. De ha a készítők olvassák eme hasábokat, akkor pár jó tanács: cseréljék le a grafikus motort. Tervezzenek pályákat, ne csak csináljanak. Aki az irányításért felelős, annak köszönjék meg az eddigi munkáját, és bocsássák el. A küldetések nagyon jók (lettek volna tíz évvel ezelőtt), de azért vigyünk már bele egy kis fantáziát is. A checkpoint versenyek, valamint a nagyszerű, ?gyűjts össze világító pulzáló kis izéket? aljátékot ne erőltessük, ha lehet, mert már a Spiderman 2-ben is rossz volt, ami nem mai játék.

Transformers 2: Revenge of the Fallen teszt - 9. kép

Én nem hiszem, hogy ez a maximum, amit ki lehet hozni a témából. A TF2:RotF-en érződik, hogy kevés pénzből, kevés idő alatt jött létre, és csak a szükség szülte. Hogy a készítők sokkal inkább kényszernek, mint feladatnak fogták fel a játékot, ami baj. Kicsit több szeretettel, odafigyeléssel egy olyan játékot is lehetne csinálni, ami tényleg alázattal tekint a képregény és rajzfilmvilág egyik kiemelkedő alkotására. Ha a filmnek sikerült, amely egy jóval nehezebben megvalósítható, nagyobb korlátokkal rendelkező műfaj, akkor a játékkal is sikerülhet. Pusztán akarat kérdése..
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Ez a játék egyelőre nem kapható a Play 24/7 kínálatában.Klikk ide több ezer másik játékért!

Transformers 2: Revenge of the Fallen teszt / Tesztplatform: XBOX360

ne várj sokat tőle...
  • Stílus: Akció
  • Megjelenés: 2009. június 23.
  • Ár: 14.900 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Szép menü
  • sok választható robot
  • van multi
  • idejétmult grafika
  • körülményes irányítás
  • ötlettelen
  • unalmas
  • Hang
    6
  • Grafika
    6
  • Játszhatóság
    5
  • Hangulat
    5
5.5
23 hozzászólás

Vendég

9 éve, 3 hónapja és 23 napja

Vendég írta:
tugyátok mejik a leg sportosab a jok közöl mert ürdongó
szerintem meg csatár

válasz erre

Vendég

9 éve, 3 hónapja és 23 napja

Szerintem rohadt jó játék, csak az a rohadt nagy baj vele, hogy nem rakták bele a PC verzióba azt az autobotot ami szerintem a legjobb. A neve csatár (angolul: sideswipe)

válasz erre

Vendég

9 éve, 3 hónapja és 26 napja


válasz erre

Vendég

9 éve, 6 hónapja és 14 napja

NEM AZ A JÓ AMIKOR A SZŐKE BEMEGY AGYEREKHEZ AZTÁN ÁTVÁLTOZIK ÁLCÁVÁ ÉS ÜLDÖZI ****KÁIM

válasz erre

Vendég

9 éve, 6 hónapja és 14 napja

Vendég

10 éve, 7 hónapja és 9 napja

Szerintem a játék nagyon oda ver a küldik a legjobbak multyban meg inkáb Ironhidal legyetek

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 napja

Vendég írta:
ma néztem videot a játékrol
én is

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 napja

Vendég írta:
Különben is ebben a multiplayer a lényeg!
na ja

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 napja

tugyátok mejik a leg sportosab a jok közöl mert ürdongó

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 napja

hahaha a leg job az amikor optimus majd nem meg öli megatront

válasz erre

Vendég

11 éve, 3 hónapja és 5 napja

ma néztem videot a játékrol

válasz erre

Vendég

11 éve, 3 hónapja és 7 napja

mi van barátáim

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Transformers 2: Revenge of the Fallen
14.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

gery1113 profilja adambalonyi profiljaWickedSick profilja