Nem meglepő módon, ma egy Transformers produktum tesztjét hozom el nektek, és ami ugyanennyire nem megdöbbentő, nem egy képregényét, hanem egy videojátékét (Wicked az olvasás mestere, én csak a gombokat szeretem nyomkodni). A Transformers: Battlegrounds egy gyerekeknek készült alkotás, mely hozza mindazt, amit szerettünk gyerekkorunk rajzfilmjeiben: van idétlen, de epikusnak tűnő történet, szerethető karakterek, speciális technikák, és robbanások.
Mindez kiegészül kocsikká alakuló robotokkal, úgyhogy van itt minden, ami képes beindítani a gyermeki fantáziát... vagyis hát biztosat nem tudok mondani, de én szeretném azt hinni, hogy a készítők is így gondolták, mert a kapott eredményt máshogy nem tudom racionálisan megmagyarázni. Ugyanis ennek a műnek minden aspektusa egyszerűre sikeredett, a szinkron kivételével.
A játék során a franchise ismert Autobot-jaiból fogunk irányítani hatot az ugyancsak ismerős, de inkább ismeretlen Decepticon-ok ellen. Az ellentétes melléknevek itt arra utalnának, hogy igazán csak a Transformers rajongók fogják tudni értékelni a szereplő felhozatalt, míg mindenki más, még akik Öböl Mihály kétes hírnevű filmjeit is látták, értetlenül fogják vakarni fejüket, hogy "Ezek meg kik?".
Az Autobot-ok soraiból ismerős lehet Optimus Prime és Bumblebee mindenkinek; őhozzájuk csatlakozik Arcee, Windblade, Wheeljack és Grimlock. A Decepticon hadosztály sokkal népesebb, és Megatron-on kívül tartalmaz ismerős karaktereket (Starscream, Slipstream, Shadow Striker, Shockwave), illetve ritkásan felbukkanóakat is (Hyperdrive, Thrust, Dead End, Offroad) többek között.
Hiába a nagy felhozatal, a rosszakkal csupán az "Arcade" kollekció egyik játékmódjában lehetünk (kivéve, ha jóbarátunkkal játszunk; akkor mindenhol nyitott a két frakció), az összes többiben, illetve a kampányban is csak az Autobot-ok játszhatóak. A történet rendkívül klisés és repetitív: a jófiúk a rosszakkal küzdenek az Allspark birtoklása felett, miközben rengeteg tanító jellegű életbölcsességeket nyomnak, egysoros beszólások helyett egy Decepticon legyőzése után.
Négy fejezet, négy különféle környezet, ám a küldetések ugyanazok: vidd csapatod A-ból B-be, üsd le az összes ellenfelet, vagy élj túl egy adott számú kört. Ebből nem nehéz kitalálni, hogy a játék egy körökre osztott stratégia. Három cselekvéspontból mozognak, vagy támadnak robotjaink (bár lövöldözni körönként csak egyszer lehet), és Ultimate képességet is tudnak használni, ha van elég kakaó az Energon mércében.
Ezen utóbbi mindig nő. Ha megyünk, támadunk, vagy elköltetlen cselekvéspontokkal adjuk át a kört az ellennek, a csík egyre csak töltődik. Ötven és száz százaléknál lehet Ulti képességet használni, értelemszerűen gyengébb (50% <=) vagy erősebb kiadásban (100%), ám ez a technika nem fogyaszt cselekvéspontot, úgyhogy nem csak offenzív, de defenzív használatra is tökéletes, ha épp menekülni kell, és a képesség mozgással is jár.
Azonban nincs fedezék, sem pedig találati ráta. Pajzzsal jelölt búvóhely ugyan van, és lőni is lehet onnan, de az csupán annyit jelent, hogy az ellenfél nem tud visszatámadni, hisz nem vagyunk a látószögében. Ha már egyszer eldördül egy lövés, az célba is fog érni; legalább nem kell idegeskedni, ha egy 95%-os találati esélyű támadás mellé megy. Ebből fakadóan a cselekvéspontokkal kell zsonglőrködni: futás, támadás és fedezékbe vonulás a legtöbb esetben.
Ártó környezeti elemként szolgálhatnak gépkocsik, generátorok, melyeket rá lehet robbantani az ellenfelekre, csak ne legyünk mi is a közvetlen közelben; a bumm nem diszkriminál. Továbbá vannak szétverhető kövek is, melyek porfelhővé esnek szét, és teljes védelmet nyújtanak bárkinek, aki benne áll. Tehát a kilenc mezős felhőben állhat kilenc individuális bot, és se ki, se be nem támadhatnak. De legalább van idejük pletykálni.
Karaktereink a sima és az Ulti képesség mellett egy harmadik, szintezhető technikával is rendelkeznek, mely annyit jelent, hogy a mozdulatnak a hatásfoka attól függ, mennyi cselekvéspontot adunk bele. Ez támadásnak számít, így utána ismételten csak mozgásra, vagy Ultizásra van lehetőségünk.
A küldetések háromféle nehézségi fokkal vannak ellátva, és ettől függően kapunk "Spark" pontokat, melyekből új képességeket vehetünk. Ezek nem feltétlenül erősebbek az aktuálisnál, ám segítségükkel rendkívül sokoldalú csapatkompozíciókat tudunk létrehozni. Kicsit azonban furcsálltam, hogy az "Overwatch" technikát is külön meg kellett vennem, ráadásul a sima támadás helyére kerül be, de mint ahogy fent már említettem, egy rendkívül egyszerű szisztémával van dolgunk.
Ebből fakadóan túl sok gondolkodást nem fog igényelni a játék végigjátszása (legfeljebb a hármas nehézségi fokon). Az AI-t nagyon könnyű belehúzni a "gyere-közel-jó-lesz-neked" csapdába, ugyanis ők nem taktikáznak, csak futnak felénk, majd lőnek, ha marad rá pontjuk. Ha vannak repülő Decepticon-ok az ellenfél soraiban, akkor tőlük láthatunk mozgás-támadás-visszavonulás taktikákat, de az ellen sosem sebez nagyot, csináljon bármit ("boss"-ok kivételével), és inkább mennyiséggel ellensúlyozza a minőséget.
Csupán egy küldetést kellett párszor újrakezdenem, ahol kissé csaló módon nyert előnyt a gép, de ott sem az esze miatt győzött. Egy "boss"-harcnál pedig konkrétan megvárta az AI, hogy a "gyilkos köd", mely az utolsó pályákon jelenik meg, szépen feleméssze a főgonoszt, mert nem akart közel jönni hozzám, én meg poénból kivártam, mi történik, ha a körönként helyét változtató köd utoléri az ellent. Azt hiszem ezt hívják legális csalásnak.
A kampány végeztével az "Arcade" mód lehetőségei várnak ránk, melyek ugyancsak három nehézségi szinttel bírnak. A tipikus "Capture-the-flag", "Last-stand" (túlélni minél tovább) és nyersanyagfoglalós lehetőségek mellett ott a Decepticon-okkal való játék lehetősége (üssük le az Autobot-okat), és a "Destruction", ami a "verj-szét-minél-több-ellent" "adrenalin pumpáló" kihívását hozza el nekünk.
Gyerekeknek elképzelhető, hogy hosszú órákig tartó kihívást fog jelenteni a kampány, és az "Arcade", de sajnos belőlem csupán minimális gondolkozást és izgalmat váltottak ki. A rajzfilmes hangulat azonban nyilvánvaló, főleg a szinkronhangok révén, melyek meglepően jóra sikeredtek; a színészek fertőző lelkesedése hamar elkapott engem is, így végső soron nem bírtam abbahagyni a kalandot, ameddig az tartott.
A külalak viszont borzalmas. Egyedül a dialógusok mellett megjelenő portrék csinosak, de a karakterek maguk, a környezet, a határokat jelző füstösség, és az egész prezentációt övező minimalizmust nehéz lenne mentegetni. Pedig nagyon szívesen megnéztem volna az egészet akár kétdimenziós kiszerelésben, a portrékhoz hasonló rajzokkal. Kénytelen voltam azonban túltenni magam rajta; egy játéknak nem kell lenyűgözőnek lennie ahhoz, hogy szórakoztasson.
És ez a végítélete a Transformers: Battlegrounds-nak. Szórakoztató, de csupán a kampány végéig, mely sajnos rövid és klisés, a hangok jók, a zene elfogadható, a külcsín pedig csapnivaló. Nem éreztem késztetést a legnehezebb fokon újrajátszani, az "Arcade" módok pedig nem túl lekötőek. Csupán megszállott Transformers fanatikusoknak, illetve robotokért élő-haló gyerekeknek tartalmaz (talán) hosszabb távú szórakozást ez az alkotás. Némi leárazás után.
Transformers: Battlegrounds / Tesztplatform: PC
ne várj sokat tőle...- Stílus: RTS
- Megjelenés: 2020. október 23.
- Ár: 13.000 Ft-tól
- Multiplayer: van
- Aranyos, rajzfilmes hangulat
- A szinkron igencsak kellemes
- Haverral együtt is nyüstölhetjük az "Arcade" módokat
- Melyek sajnos eléggé színtelenek
- Repetitív pályaszerkesztés
- Felejthető, klisés sztori
- Szegény grafika