Eléggé megosztotta a rajongókat a tavalyi bejelentés, mondván, ez nem Total War-hoz illő környezet, úgyhogy a május végén érkezett epizódnak sokkal többet kellett bizonyítania elődeinél. Lássuk, milyen eredménnyel vizsgázik tesztlaborunkban!
A menübe belépve nem sokat teketóriáztam, egyből a kampányra kattintva vetettem bele magam az eseményekbe. Kezdésképpen négy frakció áll a rendelkezésre: A Birodalom, az orkok, az élőholtak vagy a törpök közül lehet számunkra szimpatikusat választani. Fontos megjegyezni, egy megvásárolható DLC csomagban megérkezett az ötödik versenyző, a Káosz is. Kapunk leírásokat az adott népség előnyeiről, jellemzőiről, és kiválaszthatjuk fővezérünket is a felkínált lehetőségek közül.
Én a Birodalom, az emberek oldalára tettem le voksomat, és magát a legendás Karl Franz császárt választottam magam mellé. Újdonságként azonnal felfedezhető, hogy kevés sztori-mód is helyet kapott a játékban, egy átvezető videó keretein belül pillanthatunk bele az aktuális helyzetbe.
A frissen megválasztott Karl Franz nyakába rengeteg probléma zúdul: a Birodalom szétesett, a különböző provinciák fellázadtak, és a külső ellenség is mozgolódni kezdett. Nem túl rózsás tehát a helyzet, innen kell gyakorlatilag talpraállni, és minden élőt és holtat helyrerakni.
Miután egy amolyan tutorial-csata keretein belül megismerkedhetünk az alapokkal, megszokott kép fogadja a sorozat ismerőit: megkapjuk a hatalmas térképet, rajta tele provinciával / tartománnyal, illetve a különböző népek klánjai, csoportjai helyezkednek el, értelemszerűen mindenki egymást és persze minket legyőzve szeretne az Óvilág urai lenni. A játékmenet tehát a jól bevált elemeket tartalmazza: menedzselni kell a tartományainkat, hódítani, diplomáciai ügyeket intézni, és a felmerülő lázadásokat leverni.
A különböző oldalak ezúttal gyökeresen eltérő jellemzőkkel rendelkeznek: az emberek legfontosabb forrásai nyilván az arany, az adóbeszedés, de például az orkokat kizárólag a csaták, a háború éltetik, így velük folyamatos mozgásban kell lennünk ahhoz, hogy kielégítsük vágyaikat. Az élőholtak, vámpírurak pedig fekete mágiával szerzik meg a szükséges utánpótlást.
Térjünk is rá a játék sava borsát adó csatákra: nem hittem volna, hogy lehet még jobban fokozni ezt a részét a játéknak, de úgy tűnik sikerült: az évek alatt már-már tökéletesre csiszolt harci szimulációt új szintre emeli a fantasy környezet. Elképesztően látványosan néz ki, ahogy a nagydarab lovasság beront a gyalogosok közé, vagy a zöldbőrűek trolljai, pókjai egységeinkre támad. De említhetném a Birodalom gőztankjait is, amit ellenségeink repülő egységekkel, denevérekkel tudnak kompenzálni.
Sokáig kétséges volt, hogy az egyensúlyt hogy fogják megoldani a Creativ Assemblynél, de úgy látszik, sikeresen vették az akadályt: nincs egyik egység sem túlerőben, mindenkinek vannak gyengéi is, úgyhogy senki sem legyőzhetetlen. Szerepet kapott a mágia is, pusztító varázslatokat hívhatunk rá ellenségeinkre, de nyilván korlátozott mértékben. Látható tehát, alaposan felfrissült a felépítése a csatáknak, feldobva a történelmi háborúk korábbi, - amúgy remek - hangulatát.
A területeink menedzselése továbbra is létfontosságú, provinciáinkat folyamatosan felügyelni kell, mert egy pillanat alatt gondban lehetünk. A lakosság hangulatától kezdve az adóbeszedésen át a technológiai fejlesztések irányáig minden ránk szakad, de ezek összesége segít abban, hogy céljainkat elérhessük. Aki most kezd bele a sorozatba, pont amiatt lehet gondban lehet kissé, mivel temérdek teendő várja, hogy megoldást találjon rá és elég pár dolog felett elsiklani, a következmények azonnal éreztetik hatásukat.
Jó példa volt nekem erre, hogy a bevételeim kissé elapadtak pár sikeretelen hadjárat után, a seregem fenntartását pedig már nem is fedezte az adók mértéke, a hadseregem pedig szépen lassan feloszlott, zsold híján nem voltak hajlandóak tovább harcolni értem. De gondolnunk kell a Káosz szekták felbukkanására is, amelyek rontják a lakosság morálját, illetve ha túlságosan elégedetlenek velünk polgárok, fellázadnak, és rohanhatunk vissza rendet tenni. Lesz dolgunk hát bőven, az ütközetek levezetése ennek töredéke lesz csupán.
Természetesen nem csupán háborúk indításával lehet jövedelmező területekhez hozzájutni, szükség lesz diplomácia érzékünkre is: számtalan esetben futnak be hozzánk közeli-távoli területekről békeajánlatok, vagy hadüzenetek. Eleinte érdemesebb lehet elfogadni a felkínált békejobbokat, amíg kicsit stabillá tesszük magunkat, de nyilván például az orkok nem arról híresek, hogy tárgyalgatni kezdenek mondjuk a törpökkel. Ellenségeink hasonló módon ügyködnek, szövetségre lépnek egymással, tőlünk függetlenül élik mindennapjaikat.
A diplomácia tehát szintén ismerős elemként tér vissza, talán itt a legkevesebb újdonság a korábbi epizódokban látottakhoz képest. Hősöket, hadvezéreket is fel tudunk fogadni, ők néha csatadöntő képességekkel bírnak, továbbá küldetéseket is kapunk, amelyek értékes jutalmakért cserébe teljesíthetőek.
További játékmódok is rendelkezésre állnak amennyiben kicsit belefáradtunk volna a kampányba: a Warhammer gazdag történelméből válogatott híresebb ütközetek közül választhatunk (pl. Sylvania legnagyobb csatáját, a Hal Fenn-t is végigjátszhatjuk), de beállíthatunk saját elképzelésünkhöz igazított szituációt. A multiplayer pedig csak hab a tortán: barátaink, vagy ismeretlen kihívók ellen mutathatjuk meg tudásunkat. Győzelmekkel pedig a globális ranglétrán lépkedhetünk egyre feljebb.
Technikai oldalról nézve már-már kifogástalan látványt hoz az új Total War. A grafika ugyan kissé kopottas már, de magasabb beállításokon futtatva továbbra is elképsztő látványorgiában lesz részünk, a mágia, a lovasság rohamai és a többi jelenet megtekintése már önmagában élmény, hát még hogy irányíthatjuk is őket!
Mindezek mellé kiváló szinkron párosul, egységeink kiabálnak, hallatszódnak a vezényszavak, és minden úgy dörren és robban, ahogy kell. A zenei aláfestés is óriási piros pont nálam, a borongós, kissé világvége hangulatú Warhammer-hez jól illeszkedik. A képletbe csupán néhány bug rondít bele, illetve előfordult, hogy merevre fagyott a játék, de ettől eltekintve távolról sincs az a bughalmaz, mint amit a Rome II esetében tapasztalhattunk.
Nem is szeretnék külön bekezdést írni a hibákról, elsősorban azért, mert gyakorlatilag nincsenek. A csaták látványosak, nagyon jó látni, mennyivel frissebb, másabb az élmény úgy, hogy a régi jó dolgok megmaradtak. Birodalmunk igazgatása óriási kihívás, a játékidő elérheti a több száz órát is, ráadásul rengeteg potenciál rejlik még a Warhammer-Total War fúzióban.
Az oldalak még nincsenek mind felsorakoztatva (ott vannak például a skavenek, róluk még semmi hír, de ne legyenek kétségeink, jönnek), és a tengeri csaták hiánya is szerintem pótlásra fog majd kerülni. Az év egyik legjobb játéka a Total War: Warhammer, ami hihetetlen magasra tette a mércét, szóval ne habozzatok, csatlakozzatok! For the Empire!