A tanulás ideje a játékos kora és érdeklődése függvényében változik: jómagam igencsak gyengének éreztem a 2004-es Rome: Total War alkotásukat, sőt, még a két évre rá megjelenő Medieval 2: Total War-t sem tudtam igazán értékelni, mivel szürke tinédzserkoromra nem épp a gondolkozást igénylő játékok voltak jellemzőek. A nagy változás néhány évvel ezelőtt történt (szerintem bevertem a fejem valahol), és mostanra már nincs olyan Total War cím, amibe ne ásnám bele magam nagy lelkesedéssel, és ez a legújabb résszel sem volt másképp. A Total War: Three Kingdoms első ránézésre nem esett messze a Shogun (a japános Total War) nevű fától, de ez teljesen érthető, hisz Kínában játszódik, a kettő kultúra pedig nem tűnik annyira eltérőnek egymástól.
Legfőbb célunk, nem meglepő módon, az ország egységesítése, ami a korrupció, a parasztfelkelések és egy zsarnok felemelkedése nyomán darabokra esett. Különféle történelmileg akkurátusan prezentált hadurak, stratégák és kormányzók, de akár banditák közül is választhatunk (a lázangó parasztvezetők csak egy DLC megvétele után elérhetőek). Ám már az elején látszódni fog, hogy nem lesz könnyű dolgunk, ugyanis kizárólag egy vezetőt kategorizál könnyű nehézségi szinten a játék, és ijesztően sokak kapják a "Hard", illetve a "Very Hard" jelzőket.
Miután elindult a kampány és legyűrtük a legelső ellenséges hadsereget, szembe találjuk magunkat a Shogun 2-ből már jól ismert városrendszerrel. A térkép megyékre van osztva, melyek egy fővárossal és egy, vagy több kisebb településsel rendelkeznek. Lehetőségünk van a fővárosokat növelni, különféle épületekkel ellátni, míg a kisebb falvakban csupán egy építmény fejlesztésére van lehetőség, ami a település típusától függően változik. Ilyen falvak uralásával tehetünk szert a különféle stratégiai nyersanyagokra, mint vas, munkaeszközök, jáde és hasonlók.
Egyszerre csak egy épület készülhet egy településen, de egy ostrom után megjavítani bármennyit lehet. Ez elsőre nyűgnek tűnhet, de gyorsak a körök, hisz (még) nem akkora a játék, mint a Warhammer, így másodpercek alatt végeznek az AI játékosok apró cseprő gondjaikkal. Ez kelleni is fog, mivel a fejlődés nem épp a leggyorsabb, főleg ha egyszerre akarjuk mind a hadseregünket és a gazdaságunkat is versenyképes szinten tartani, miközben bőszen győzködjük a szomszédokat, hogy az a határon állásozó hadsereg csak nyaralni óhajt náluk. Mivel rengeteg frakcióval lesz dolgunk a játék során, a diplomácia mindennél fontosabbá válik, és szerencsére rengeteg opció áll rendelkezésünkre.
Kezdésnek a cserekereskedelem már nem csak az általunk kitermelt nyersanyagoktól függ, hanem a gazdasági hatalmunktól is. Ezt az értéket reformokkal, épületekkel és területnöveléssel tudjuk emelni, ami több pénzt fog jelenteni nekünk, viszont limitálva van, hogy mennyi ilyen kereskedelmi kapcsolatunk lehet. Ezeket ugyancsak birodalmi reformokkal tudjuk megnövelni (melyekből öt körönként tudunk egyet kiválasztani egy masszív, nagyon hangulatosan megalkotott cseresznye-fáról).
Emellett különféle intrikákkal is élhetünk birodalmunk stabilitását megőrizendő: beházasodás, koalíció vagy konföderáció létrehozása, egy ellenséges frakció vazallusunkká tétele, értéktárgyakkal, élelemmel és pénzzel való csere-bere. Ezekre mind nagy szükségünk lesz, mivel elég egyszer átesni a hódítás nevű ló túloldalára, szempillantás alatt eltűnhet az élelmiszertartalék, aminek értelemszerűen senki nem fog örülni.
Apropó hódítás, örömmel láttam, hogy a hadseregek felépítése is kapott némi újítást. A katonák most már nem teljes létszámban jelennek meg, miután lejárt a toborzási idő, hanem azonnal, habár nagyon alacsony létszámmal, és várni kell pár kört, hogy kiegészüljenek. Továbbá egy vezetőhöz csupán hat osztag rendelhető, amit ha megszorzunk hárommal, akkor egy maximumra töltött hadsereget kapunk.
Vezetőkből öt típus vár ránk: Vanguard (piros), Champion (zöld), Sentinel (lila), Commander (sárga), és Strategist (kék). Mindegyik színhez különböző típusú katonai alakulatok tartoznak, de az alapegységekből, a milíciákból bárki tud toborozni. Ezt a típusbeli megkülönböztetést nagyon fontos észben tartani, ha egy egészséges egységkompozíciót szeretnénk létrehozni. Ha például erős lovasokra fáj a fogunk, akkor legyen egy piros vagy sárga vezetőnk, de ha egy elit gyalogság minden vágyunk, akkor a lila vagy a zöld parancsnokokból érdemes mazsolázgatni.
Azért is fontos színben passzoló egységeket egy vezérhez csatolni, mivel a szintlépésnél választható képességek általában a saját színbe tartozó katonákat segíti. Mivel a színekből sosem elég, ezért minden hadúr öt, már ismerős színkódokkal ellátott tulajdonsággal rendelkezik: Expertise (lila), Resolve (zöld), Cunning (kék), Instinct (piros) és Authority (sárga). Ezek az értékek különféle hatásokkal járnak; harcban például a magas Resolve növeli a parancsnok életét, az Authority pedig az emberei morálját, de, ha közigazgatási pozíciót adunk nekik, akkor ezek az értékek a népességnövekedést, és a hangulatot befolyásolják.
Egy vezető elég hadakozás, vagy "irodai munkából" jövő tapasztalat után szintet lép, és ilyenkor választhat egy képzettségfából, ami után nemcsak plusz képességre tesz szert, hanem valamelyik attribútuma is megnövekedik a választásától függően. Emellett különféle csatlósokkal, és zsákmányolt tárgyakkal is növelni lehet a színes csíkokat; botrányosan sokrétű rendszert adott nekünk a Creative Assembly, könnyű elveszni a különféle fákban, közigazgatási, udvari pozíciókban, és hogy végképp ne unatkozzunk, a játék jobbra balra dobál minket mindenféle véletlenszerű eseményekkel és küldetésekkel.
Visszatérve a harcra, továbbra is megvan a szokásos ki üt kit sokszög: lovasok ellen lándzsa, lándzsások ellen kard, kardosok ellen nyíl, íjászok ellen lovasok ám szerencsére itt is van némi fűszerezés. Megjelennek a Ji alabárdot hordozó katonák, kik egyszerre jók a lovasság ellen, de más közelharci egységekkel szemben is megvannak, továbbá nemcsak íjászok, de íjpuskások is elérhetőek, illetve a zöld vezetőknek van lehetőségük a pusztító Azúr Sárkányok toborzására is, kik agyonpáncélozva, masszív alabárdokkal és íjakkal megpakolva potenciálisan bárki ellen hatékonyak.
Kétféle harctípus közül választhatunk a játék megkezdése előtt: Romance és Records. Az előbbiben vezetőink egyedül vannak a csatatéren, Warhammer-esen, azonban képesek az ellenséges parancsnokokat párbajra hívni. Ha elfogadják, akkor, jó esetben, zavartalanul megtörténik a a két hős közti "showdown", a vesztes általában olajra lép, mert a fogát senki sem akarja egy ilyennél otthagyni, és a győztes vezető emberei morálbónuszt kapnak egy időre. A legjobb taktika az ellenfél gyenge vezetőit kihívni párbajozni, de ezt el is lehet utasítani minden nemű büntetés nélkül.
A Records módban nincsenek egyedül rohangáló hadvezérek, hanem a régi Total War játékokhoz hasonlóan egy csapat elit harcos között birkóznak az ellenséggel. Jómagam mindvégig a Romance verziót játszottam, mert engem ijesztő gyorsasággal tud elragadni egy első vérig folyó párbaj hatalmas, majdhogynem isteni hatalmú férfiak (és nők) között. Ilyenkor a jó Resolve-al és Instinct-el rendelkező vezérek fognak győztesként kiemelkedni, így Vanguard-okkal és Sentinel-ekkel érdemes ilyet elkövetni, de nem kizárt, hogy egy jó Commander (mint Cao Cao) kiemelkedik, és meghátrálásra késztet egy hírhedt párbajhőst.
A meseszerű történetvezetést nagyszerűen támogatja a grafika. A karakterek kézzel rajzolt, egyedi portréi színesek, hangulatosak, bár ez inkább csak a legendás lordokra igaz; a többiek, bár nem egyeznek meg teljesen, nem sikerültek emlékezetesen markánsra, de ez lehet, hogy ez csak az európai szemem miatt van, ami a mai napig azt állítja, megjegyzem hibásan, hogy mindegyik ázsiai ember összetéveszthetően hasonló.
A zene tökéletesen kiegészíti a csinos képi világot, de ez remélem, senkit sem lep meg; sose jöjjön el a nap, mikor a CA nem képes odaillő, hangulatos muzsikával előállni egy játékukhoz (valószínű nem is fog). A szinkronhangok kellemesen csengenek angolul, kínai akcentussal, de aki igazán el akar merülni a történelmi hangulat tengerében, annak van lehetősége beállítani a natív szinkront, melyet felirattal ajánlok, hacsak nem vagyunk jártasak eme nyelv rejtelmeiben.
Nehéz hibákat találni a Three Kingdoms-al kapcsolatban, de ne ijedjünk meg, van jónéhány. A mesterséges intelligencia továbbra is képes rendkívül "mókás" döntéseket hozni, ha a mókásat úgy értjük, hogy "normáááááális Margit?". A rendszer az automatikus csatalejátszásnál (ami itt a Delegate opció) botrányosan rosszul kalkulálja ki a végeredményt, így ha eléggé ismerjük egységeinket, akkor gyakran magunk kell lejátszanunk egy-egy összecsapást, ha nem szeretnénk fél hadseregünket otthagyni.
A rengeteg diplomáciai opció szép és jó, de néhány AI ezt felhívásnak vette, hogy teljesen elvetemedett követelőzésekkel álljanak elénk. Például az egyik mucsaröcsögei frakció, kinek esélye sincs eljutni hozzám akár egy sereggel sem, megtámad, majd pár kör után rájön, hogy ez egy rendkívül hülye döntés volt, úgyhogy inkább békét kötne; feltéve, ha adok neki két várost, egy rakás pénzt és kaját 10 körön keresztül, illetve az összes tárgyamat és csatlósomat. Eleinte vicces az ilyen, de mikor a huszadik tökkelütött próbálkozik ilyennel, akkor annak már Casus Belli szaga volt.
Összetett, gyors, de szórakoztató és magával ragadó; a Total War: Three Kingdoms tartja a minőséget, és hibái nem tudják lerontani annyira, hogy ne tudjam minden megrögzött stratégának és Total War rajongónak ajánlani. A rendszert kiismerni idő, a "tutorial" üzenetek sokat sajnos továbbra sem árulnak el sokat a mélyebb részletekről, de épp ez a Total War varázsa: felfedezni, tanulni, majd győzni.