Tomb Raider: Definitive Edition teszt

2014. február 13.
73.9081
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Bármely játékból rebootot készíteni nagyon necces dolog. Számtalan kisebb mellett két fő buktatója van a próbálkozásnak. Az egyik, hogy elveszik az esszencia, a mag, ami az alapjátékot kiemelte a többi közül mondjuk a tripla A kategóriába. A másik, hogy egy teljesen új irányba akarják elvinni az egészet, megcsúfolván (ha esetleg egy szériáról beszélünk) a folytatásokat. A Tomb Raider esetében szerencsére egyik sem igazolódott be!


Véleményem szerint a 2013-ban kiadott, kvázi új TR abszolút példát mutatott ennek az újrafeldolgozós iránynak. Lara dögösebb volt, mint valaha, noha az elsődleges női jegyéből kivettek nem kevés szilikont, valamint a karcsú derekát is inkább reálisra tervezték. Igen, mint kiderült nem csak a brutális lökhárítók miatt vásároltuk meg oly sokan az anyagot! Az új epizódban egészen egyszerűen lenyűgöző volt! A PS3 és Xbox360 technikai lehetőségét szinte a végletekig kihasználta, hiszen olyan grafikát tett a motor a szemünk elé valós időben, hogy sok esetben csak vakargattam a fejem, hogy ez hogyan lehetséges.

Elveszett ártatlan kislány két dinnyével a mellkasán

Elveszett ártatlan kislány két dinnyével a mellkasán


Persze ez önmagába véve semmit se ért volna, de a történet, a feladatok, a harcok, a helyszínek meg persze a fejlődési lehetőségek olyan iszonyatos mélységet adtak az egésznek, hogy 30 órát biztos el lehetett tölteni az anyaggal. Persze nem volt tökéletes, mert ugyan a multi jó ötlet volt papíron, de ugyanakkor egy végtelenül bugyuta, fapados, használhatatlan valamit kaptunk a játék azon szegmensében. Persze ez sok embert nem érdekelt (köztük engem sem), mivel inkább a szingli kalandokra gyúrtam rá, Nem is ragoznám tovább, abszolút megérdemelten kapott annyit, amennyit.

Kivételesen azt hiszem előre lelövöm a poént: noha az értékelő boxban egy nagyon magas, abszolút megérdemelt pontszámot láttok a TR Definitve Edition neve mellett, meg kell jegyeznem, hogy ez sokkal inkább az előző generációra kiadott példány érdeme, mint jelen tesztünk tárgyának. A név ne tévesszen meg senkit, ez nem egy új rész, hanem gyakorlatilag egy Game of the Year változat, csak Ps4-re és Xbox One-ra. Mit is jelent ez? Ha kicsengetjük a rendkívül borsos árat a programért, akkor kapunk egy, minimálisan szebb grafikát, egy új felfedezendő sírt (rögtön az elején a kalandnak), néhány ruhát és multi pályát, valamint új fegyvereket. Igen, jól érzitek, eléggé lehúzás szaga van a dolognak, de ez csak abban az esetben igaz, ha már játszottál vele egy másik platformon.

Itt már közepesen szakadtan fest Lara...

Itt már közepesen szakadtan fest Lara...


Csak halkan jegyezném meg, hogy elég vaskos bőr kell ahhoz, hogy először 14990 Ft-ra beárazzák, aztán szűk egy évvel később kiadják szinte ugyan azt 17990 forintért. Oké, a fanyalgást befejeztem, nézzük inkább magát a programot. Ha elindítjuk, akkor láthatjuk, hogy a menüben semmi sem változott, talán csak az 1080p felbontásnak köszönhetően még élesebb lett a kép. Szintén új a képfrissítés sebessége. Eddig sem volt csiga ez a rész, de most simán 60 fps-ben fut az egész, ami nekem nem tetszett annyira, mert nagyon természetellenes így. A grafika tényleg káprázatos, noha olyan nagyon sokat nem fejlődött az előző kiadáshoz képest.

A történet szintén ismerős lesz. Lara egy eleinte lakatlannak tűnő szigeten mászkál egy ősi várost keresvén, aztán pedig bejönnek a képbe egy őrült szekta tagjai is. A harc illetve a fejlesztés szintén változatlan, azaz a hullákat átkutatván juthatunk hozzá értékes lokális pénzhez, amivel a felszerelésünket bütykölhetjük. Annyi újítás van azért, hogy már az elejétől elérhetőek az új kosztümök, amit rögtön rá is aggathatunk heroinánkra. Ennek persze nincs különösebb jelentősége, csak még dögösebb lesz Lara. A sírok is maradtak természetesen, noha különösebb agymunkát még mindig nem igényel a kirablásuk.

Lepottyant heli nélkül nem lenne TR a TR

Lepottyant heli nélkül nem lenne TR a TR


Ahogy említettem, kaptunk egy darab új ilyet is, de maximum 5 perc alatt azzal is végzünk. A multi is maradt, amit még mindig nem értek hogy minek, hiszen pont olyan ötlettelen és fantáziátlan mint volt. Kapunk négy lehetőséget, pár új pályát meg karaktert, néhány új fegyverrel és képességgel kiegészítve, aztán pá, kisaranyom, pá. Még mindig kevesen játszanak, ha kezdő vagy és bekerülsz a nagyok közé, akkor tulajdonképp véged. Lejátszottam pár meccset, de sajnos még balanszírozatlan is ezek fejében.

És hogy mégis miért kapott ilyen magas pontszámot? Mert ezektől függetlenül még mindig egy hihetetlenül összerakott játék! A külcsíntől garantáltan az állad fogod keresgélni a földön. A játékmenet hihetetlen változatos, sokszor úgy fogunk lövöldözni, hogy azt még Michael Bay is megirigyelné. A tartalom simán vetekszik egy jobb rpg-vel, mivel ahogy már mondtam, rengetek időt tudunk kolbászolni, felfedezni a szigetet, rejtélyeket megoldani valamint a többi elrejtett dolgot megtalálni.

Amikor azt morogtad, jó a lábad Szivi, nem erre gondoltam!

Amikor azt morogtad, jó a lábad Szivi, nem erre gondoltam!


Igen, a lehúzás benne van, mivel akinek már az előző generáción is meg volt, annak totálisan felesleges újra beruháznia rá, de akinek valamiért kimaradt a dolog és mondjuk rettenetesen sok pénze van, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani! Meg egyébként is, Lara iszonyat dögös még mindig, valamint a kosz és a vér is nagyon kiemeli a szeme színét. Mire vártok még? Kalandra fel!

Tomb Raider: Definitive Edition / Tesztplatform: PlayStation 4

kihagyhatatlan!
  • Stílus: Kaland
  • Megjelenés: 2014. február 28.
  • Ár: 17.990 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Csinosított grafika
  • Még mindig egy zseniális játék
  • A multi továbbra is pocsék
  • Nincs érdemi újítás benne az eredetihez képest
  • Hang
    9
  • Grafika
    9
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    10
9.3
10 hozzászólás

Vendég

11 éve, 20 napja

Mikor jön a patch ehhezz a félkész szutyerákhoz?meglepődött smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 20 napja

Bejövős nagyon. Nekem sem volt meg a tavalyi.

válasz erre

Vendég

11 éve, 21 napja

Nem vettem meg az eredetit, úgyhogy nekem megérte. De megértem a fanyalgókat, ez lehúzás.

válasz erre

csirkee

11 éve, 21 napja

Én azt mondom, hogy PC-n még mindig jobb, mint konzolon.

válasz erre

Vendég

11 éve, 22 napja

1080p, 60 fps. Így kellett volna kiadni alapból...wtf smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 22 napja

Ennek a játéknak SEMMI értelme csak azért mert állítólag szebb a grafika.

válasz erre

Vendég

11 éve, 22 napja

Amugy egy hangyányit xbox onen szebb mint ps4en a haja és a texturák is!mosolygó smiley

válasz erre

iPet

11 éve, 22 napja

Alex írta:
Xbox-on végigtoltam. Így tuti nem fizetek 18 rugót azért, hogy PS4-en kapjak néhány új fegyvert. Még a szebb grafika kedvéért sem. Mikor jönnek már a kifejezetten újgenre írt játékok? Amúgy jó írás, Peti!
Szevasz Alex barátommosolygó smiley

És egyet kell hogy értsek a kommenteddelmosolygó smiley

válasz erre

nirbo77

11 éve, 22 napja

eleg jo jatek

válasz erre

Alex

11 éve, 22 napja

Xbox-on végigtoltam. Így tuti nem fizetek 18 rugót azért, hogy PS4-en kapjak néhány új fegyvert. Még a szebb grafika kedvéért sem. Mikor jönnek már a kifejezetten újgenre írt játékok? Amúgy jó írás, Peti!

válasz erre
Tomb Raider: Definitive Edition
17.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja