The Witcher 2: Assassins of Kings - Enhanced Edition

Ne-ne-ne menj el! Kérlek! Isten a tanúm rá, eszem ágában sem volt rázendíteni. Én hőskölteményeket faragok, méghozzá a lehető leghitelesebb forrásokból merítkezve, elvégre játéktesztelő és hírszerző vagyok, vagy mifene. Úgy bizony, s hiszed vagy sem, de éppen akad egy történetem, ami bizonnyal téged is a székedhez szögez majd néhány korsó erejéig. Ez a történet egy witcherről szól. Nevén nevezve Riviai Geraltról. Ohhó, tudtam én, hogy jó húrt pendítek meg! De mindenekelőtt: csapos! Két korsóval az újdonsült cimborámnak és nekem! Csak bátran töltsd csurig (ő fizeti)...


Azt az elffán fütyülő hárpiáját! A tudomány embere vagy és nem láttál még igazi hús-vér witchert? Nem mintha épületes látvány volna... De hogy nem is tudsz róluk szinte semmit, ejnye. No, egye fene, beavatlak, de ezt nem fedezi egy pint sör, úgyhogy most roppant nagyvonalú leszek. A witcherek - vagy ahogy kelet felé nevezik őket: boszorkánymesterek - amolyan mutánsok, akik különösen jártasak mindenféle főzet elkészítésében és konyítanak a mágiához is... többnyire a feketébb fajtából. Ezeket az ördögi szerzeteket temérdek szóbeszéd övezi: sokan úgy vélik, képesek az emberek lelkének mélyére bámulni és átvenni az uralmat a tudatuk felett; mások szerint nekik maguknak nincs is lelkük, ezáltal mentesek mindennemű emberi érzelemtől. Annyi bizonyos, hogy remekül bánnak a karddal, és a sötétben is úgy mozognak, akár a macska, mindennek tetejében pedig több fájdalmat képesek egyetlen arcizmuk rezdülése nélkül elviselni, mint a legderekabb veteránok. Misztikus lények ők, akiket temérdek legenda és kérdés övez, rideg beszédükkel és pokoli külsejükkel pedig megrontják a gyermekek álmait. Igen, első hallásra roppant veszélyes szerzeteknek tűnhetnek, azonban emberre csak ritkán emelnek kezet, bár... nyugatról nemrégiben olyan híreket hozott a szél, miszerint Foltest királyunk éppen egy ilyen witcher keze nyomán szenderült jobblétre.


Ám igazság szerint nem is erről óhajtok regélni neked, vándor, hisz eme történetnek már fültanúja lehettél, de ha mégsem, hát kérdezd körbe a falu népét, vagy itt ez a vaskos kézirat a Királygyilkosságokról, ebből megtudhatsz mindent, amire egy hozzád hasonló egyén kíváncsi lehet. Én úgy látom, téged a konzolos verzió érdekelne, igen. A bővített Xbox 360-as változat. Tudom, milyen borzongás nyargalt végig a vidéken, amikor a fullajtártól megtudtuk, hogy a CD Projekt RED egy ilyen kiadással sújtja a birodalmat... Nos, hiszed vagy sem, de pazarul sikerült, sőt! Magam is kipróbáltam, és bizton állíthatom neked, jó uram, hogy a szóbeszéd igaz: valóban nem egy mezei porttal akadt dolgunk, sokkal inkább egy merőben átgyúrt konzolos játékkal, amellyel az ipar újfent bebizonyította, hogy bár egy eredendően PC-s RPG-t nagy kihívás, de igenis lehet konzolra modifikálni, méghozzá szabatosan. Hanem, mint minden játéknak, az Enhanced Editionnek is megvan a maga keresztje, és egy-egy esetben azért kilóg a lóláb, avagy ránk kacsint az alkotás PC-s múltja.


Mindenekelőtt talán a grafika az, amiről többet szeretnél hallani, ezt nem csodálom, hiszen köztudomású, hogy az Xbox 360 és a PC között még mindig ott tátong az az áthidalhatatlannak látszó szakadék; az Assassins of Kingsből azonban jól láthatóan mindent kisajtoltak a készítők, amit csak lehetett, sőt, talán annál egy kicsit többet is. A grafika igyekszik ugyanazon vizuális élményt nyújtani, mint az eredetié, ám ne is áltassuk magunkat, ennek megvan az ára... Ugyanis még ha fel is telepítjük a játékot, mint azt a készítők is javasolják, akkor is jól látható, amint a konzol sokszor önnön túléléséért küzd: a bejátszásoknál némi időbe telik, mire a pixelek is felveszik a ritmust, amíg a memóriatakarékosságból elhomályosított részleteket - vagy akár egész karaktereket - a gép szemrevaló pixelekbe öltözteti. Ez a folyamat többnyire akkor is minduntalan lejátszódik, valahányszor egy új helységbe nyitunk vagy elmentjük a jelenlegi állást. Egy szó mint száz: optimalizálatlanság vagy sem, de a fejlesztők e tekintetben (is) igyekeztek a lehető legtöbbet kihozni alaposan meghajtott Boxunkból, azonban végletekig kidolgozott árnyékokról ne is álmodj, vándor. Azt még megiszod? Az égiek fizessék meg neked! Csak aztán be ne hajtsák rajtam, hehe!


A második legfontosabb szempont kétségtelenül az irányítás, amiért szintúgy nem illenék átkot szórni az alkotók fejére, ők ugyanis szemmel láthatóan lelkiismeretesen munkálták az anyagot egész addig, amíg végül egy példásan kontrollerre idomított vezérlési rendszert kaptunk. A harcok ugyan a PC-s verzióban tapasztaltakhoz híven időről-időre csöppet kaotikusak lehetnek és hiányzik az a finomság, az az elegancia, amit a konzolosok az évek során megszokhattak, de itt helyben csámcsogjon el rajtam a loc muinne-i vízköpő, ha ezzel arra óhajtottam volna célozni, hogy ezzel csorba esik a játékélményen! A kissé kiforratlan irányítást már az első 5 perc során megszokja az ember, aki nem sokkal később leírhatatlan boldogsággal konstatálja majd, hogy az inventory menü - annak valamennyi fülével együtt - oly könnyedén kezelhető, hogy akár hátrakötött kézzel is elzongorázhatnók rajta. Mindazonáltal nem tudom megállni, hogy meg ne jegyezzem, a karakterfejlesztő felület egyes skilljeit bizony jó párszor körbe fogjuk táncolni, mire végre fel tudjuk szabadítani, értem ez alatt főként a skill-fa oldalsó kanyarulatait - de ez csupán egy apróság... A boszorkánykonyhában ugyanilyen otthonosan, ha nem otthonosabban mozgunk majd, és ezt bátran elmondhatjuk a meditáció másik létfontosságú eleméről, a várakozásról is.

Hanem az irányítás menten nemezisünkké válhat, mihelyst nekiveselkedünk az olyan nemes mókáknak, mint amilyen a szkander vagy a kockapóker, ámbátor ez utóbbival kevésbé gyűlhet meg a bajunk. A szkanderezés ugyanakkor eleinte roppant igazságtalanul bánik velünk és az ember csakhamar feladhatja, ha nem jön rá időben, hogy csínján kell bánni azzal a csúszkával. Amennyiben megtelik az a bizonyos hócipőnk, javaslom, térjünk be az ivóba néhány ökölpárbaj erejéig, mely a maga pofon egyszerű QTE rendszerével pillanatokon belül egyik legkedveltebb mulatságunkká válhat. Apropó, mulatság... meg tudnál hívni még egy nedűre? Az erszényem már alaposan megsínylette az önfeledt itókázásodat.


Hohó! Látom a szemedben azt a szemtelen csillogást! Tudom ám, mi piszkálja a csőröd. Az, ami miatt a Bővített Kiadás bővített kiadás. A kiegészítő küldetések, nem más, jól gondolom? Gyanítottam! Nos, a részletekbe nem szándékoznék elmerülni, már csak azon megfontolásból sem, nehogy a végén még valami izgalmas csattanó elébe menjünk... Bár így jobban meggondolva a kiegészítő küldetések jobbára csupán amolyan mellékküldetések, amelyek egyáltalán nem vagy csak elhanyagolható mértékben befolyásolják az egyébként roppant összetett cselekményt. De hát ki is várná el, hogy a készítők teljesen átszabják a történetet, eh? Különben is: a hozzávetőlegesen plusz 4 órányi kiegészítő missziók éppoly változatosak, mint az alapjáték küldetései, ennélfogva pedig tökéletesen illeszkednek a játékba. Egy ízben például olyan főzetet kell kotyvasztatnunk, ami láthatóvá teszi az emberi szem elől gondosan elrejtett tintát - eljárásunk sikerén vagy kudarcán pedig emberi életek múlhatnak... A játék valamennyi felvonásában és helyszínén akadnak ilyen kiegészítő küldetések.



A mindenségit, nézzenek oda! Már ennyi az idő? A Nap mindjárt aludni tér, engem pedig szólít a kötelesség, barátom. Gémcsenöli Marcónak át kell adnom a nyugatról érkező híreket, tehát rövidre fogom, ha nem haragszol. Őszintén szólva különben sem túl kifizetődő veled vedelni a sört, ha meg nem sértelek. A történet tanulsága tehát az, hogy bár az The Witcher 2: Assassins of Kings - Enhanced Edition grafikájával nem képes ugyanazt az extázist okozni, mint PC-s eredetije, a játék végeredményben semmivel sem képvisel nála kisebb értéket; az igazi, vérbeli Witcher élmény semmilyen tekintetben sem szenved csorbát, legyen szó irányításról vagy másról (mint mondjuk a becsapós térképről, amit a fejlesztők továbbra sem kegyeskedtek kijavítani)... Annyit mindenesetre előrebocsátok, hogy aki nem kíván két töltés között mind több és több ősz hajszálat számlálni a kobakján, az ha teheti, telepítse fel a játékot, ez ugyanis nem csak a "loading" képernyő életét rövidíti meg, de a grafikára is szemmel láthatóan jó hatást gyakorol. Apró-cseprő hiányosságok ide vagy oda, a The Witcher 2 ország-világ színe előtt bizonyította be, hogy igenis van keresnivalója a konzolokon, és hogy Xbox 360-on éppoly feledhetetlen és többnyire kompromisszummentes élménnyel ajándékozhatja meg a gamereket, mint PC-n.