The Walking Dead: Episode 1 - A New Day teszt

2012. május 13.
72.6821
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Volt egy időszak a játékiparban - nem is olyan régen -, amikor szinte még a csapból is zombik folytak, hiszen minden második frissen bejelentett videojáték az élőhalottak témakörét járta körül. Ez a trend hellyel-közzel még ma is tart, de már korántsem olyan intenzitással, mint néhány évvel ezelőtt, ami egyértelmű pozitívum, hiszen így a koncepciónak volt ideje újra megéheztetnie magát, a rajongók pedig kaptak egy kis szünetet ahhoz, hogy fellélegezzenek és újult erővel tudják rávetni magukat egy újabb zombis videojátékra.


Ennek pedig most jött el az ideje, a Telltale Games jóvoltából ugyanis egy hivatalos adaptációt kapott a The Walking Dead franchise, amit sokan a filmsorozattal azonosítanak, de a helyzet az, hogy ez egy óriási nagy tévedés, hiszen annak idején képregényként kezdte életét az utóbbi évek egyik legizgalmasabb és legeredetibb zombis történetét elmesélő cím, onnan került a televízióba, majd most videojátékos formában képernyőinkre is. Hogy mit művelt a Telltale csapata a The Walking Deaddel?

Tessék mondani, erre van a focipálya?

Tessék mondani, erre van a focipálya?


Máris megmondom: csodát! A srácok ugyanis nagy örömömre egy percig sem akarták a képregényeket vagy a sorozatot lemásolni a játékkal, ők inkább úgy döntöttek, hogy egy önálló lábakon álló, de a franchise többi tagjához azért természetesen alaposan kötődő alkotást fognak leszállítani nekünk. Emiatt történhetett, hogy a főszerepet egy Lee nevű színes bőrű fiatalember kapta meg, aki merő véletlenségből éppen egy rendőrautó hátsó ülésén dekkol a történet indítását követően. A vád: gyilkosság, méghozzá nem is akármilyen gyilkosság, a célpont ugyanis egy amerikai szenátor volt, aki úgy döntött, hogy jó ötlet kikezdeni Lee feleségével. Mint utóbb kiderült, nem volt az, de Lee számára sem a vérbosszú, hiszen perceken belül megkezdi életfogytiglanig tartó büntetését. Éppen emiatt hősünk az első percekben igyekszik kiélvezni a napsugarak finom simogatását, hiszen ki tudja mikor láthatja, ha láthatja-e még a kék eget. Lee utolsó nyugodt perceit azonban hirtelen a rendőrjárőrhöz befutó vészhívások és az út túloldalán elhúzó tucatnyi rendőrautó visítása töri meg. Ennyit a nyugodt börtönbe vonulásról...

Azt mondtam, hogy így is tetszem neked!

Azt mondtam, hogy így is tetszem neked!


Hogy mi történhetett, az főhősünk számára még nem világos, de igyekszik nem is törődni vele, akárcsak idióta kísérője beszólásaival sem. Ez a kissé nyugtalanító állapot azonban csakhamar igazi rémálommá változik, amikor a járőrautó elé ugrik egy ember, aki mintha nem is hallaná a kocsi közeledését. A katasztrófa elkerülhetetlen, a furcsán szakadt ruházattal bíró emberforma a szélvédőnek csapódik, a járőr pedig megijedvén a történtektől félrerántja a kormányt és a kocsi Lee-vel együtt lesodródik az autóútról, egyenesen egy sötét erdő kellős közepébe. Lee nem tudja mi történhetett, azzal viszont tisztában van, hogy kísérője valószínűleg meghalt. A főhős fejében meg sem fordul a gondolat, hogy szökni próbáljon, de valahogyan akkor is ki kell szabadítania magát a bilincsből azért, hogy segítséget tudjon hívni. A történet azonban itt vesz egy óriási fordulatot, a látszólag halott rendőr ugyanis hirtelen megmoccan és furcsán elzöldült arccal, veszett őrültként támad rá Lee-re, akinek nincs más választása, mint megölni kísérőjét.

Elég jó a tetkód, haver!

Elég jó a tetkód, haver!


Hősünk ekkor már kezdi megérteni, hogy itt valami nagyon nem stimmel és csakhamar világossá is válik számára, hogy mi hibádzik, a nagy hangzavar hatására ugyanis egyre több és több furcsa ember jelenik meg a fák között, akik leginkább az oszló hullákhoz hasonlítanak. Zombiapokalipszis - gondolja magában Lee és ahogyan tőle telik, rohanni kezd a fény irányába, ami esetében egy kis külvárosi házikót jelent, ahol reményei szerint meghúzhatja magát. A ház csendesnek és nyugodtnak tűnik, ám Lee beszédre lesz figyelmes, ami a konyhából szűrődik. Hősünk elégedetten nyugtázza, hogy a házban lakó kislány beszél hozzá egy walkie-talkie segítségével. Mint kiderül, az alig nyolc éves Clementine-t itthon hagyták szülei, hogy ők megérdemelt nyaralásukat tölthessék valahol egy közeli kisvárosban. Clem nem igazán érti még mi történt, Lee azonban úgy határoz, hogy nem hagyja sorsára a rokonszenves kislányt, inkább magával viszi, hátha sikerül nekik egy békés és nyugodt menedéket találniuk.

#tv#

Nagyjából ezzel a felvezetéssel indít az öt részesre szabdalt The Walking Dead első epizódja, amely természetesen számtalan megpróbáltatás elé állít majd minket, illetve egy olyan befejezéssel zárul, ami - akárcsak egy televíziós sorozat esetében - alaposan felkelti az érdeklődésünket a további részek iránt. De, hogy ez a játékmenetnek is sikerül-e? Megnyugtatnék mindenkit, hogy igen, annak ellenére is, hogy a Telltale legújabb alkotása továbbra is közelebb áll a kaland-, semmint az akciójátékokhoz - tehát a fix, 2D-s hátterek előtt irányítjuk, sajnos nyilakkal hősünket, ami sok-sok kellemetlen percet okozhat majd, hiszen a vezérlés továbbra sem tekinthető túl korrektnek. Hogy miképpen lehet izgalmas egy zombis alkotás anélkül, hogy nem a féktelen lövöldözésen van a hangsúly? Hát éppen emiatt, hiszen a legtöbb élőhalottakkal foglalkozó cím beleesik abba a hibába, hogy egy átlagembert - avagy a főszereplőt - tulajdonképpen egy perc után szuper katonaként kezeli, ellátja egy hátizsáknyi lőszerrel, holott egy mezei vasutas nem biztos, hogy rögtön fel tudna tárazni egy az amerikai hadseregben rendszeresített gépkarabélyt, ami nem csak annyiból áll, hogy felkapjuk és meghúzzuk a ravaszt. Szép is lenne...

Te, ezek mintha nem a szomszédok lennének...

Te, ezek mintha nem a szomszédok lennének...


Hogy akkor mégis miféle játékmenet társul a The Walking Dead-hez? Nos, alapjaiban az egész koncepció a kalandjátékokból építkezik, avagy első ránézésre éppen olyan lesz a program, mint a Telltale korábbi kalandjai. Alaposabb ismerkedést követően azonban csakhamar rájövünk majd, hogy itt egészen másról van szó! Az első részből ugyanis - és most tessék megkapaszkodni - szinte teljes egészében kimaradtak azok a fejtörők, amelyek a kalandjátékok jellegzetességei voltak mindig is, cserébe kaptunk viszont egyszerűbb elvégzendő feladatokat, amelyek inkább megoldandó problematikáknak nevezhetők, valamint akciójeleneteket. Az akciók esetünkben természetesen nem valós időben zajlanak - vagyis nem teljesen - hanem tipikus példái a "feküdj rá erre meg erre a gombra", valamint "kattints ide meg ide ebben és ebben a pillanatban" megoldásoknak, hogy a rád támadó zombi végleg kilehelje a lelkét. Ebből is következik, hogy a The Walking Dead inkább az ügyességi feladatokra épít, ami nekem nem volt túl szimpatikus ugyan, de volt valami, ami miatt nem igazán tudtam ezért haragudni a projektre.

De, ez a szomszéd Józsi bácsi, megismerem az aranyfogát!

De, ez a szomszéd Józsi bácsi, megismerem az aranyfogát!


Ez pedig nem más, mint a történetvezetés, ami valami elképesztő lett. Idejét sem tudom már, hogy mikor játszottam utoljára olyan kalandjátékkal, ahol valóban ennyire nagy beleszólásom volt a sztori alakulásába. Elképesztő, néha már morális kérdésekben kell döntenünk - nem egyszer emberéletekről -, amelyek esetében megnehezíti a dolgunkat, hogy a program még az időt is nézi, így amennyiben nem választunk időben, jön a kegyetlen véletlen generálás. Ugyan sajnos csak egy végigjátszásra volt alkalmam a teszt megírása előtt, de meg merem kockáztatni, hogy egyes döntéseink alaposan megváltoztathatják a történetet, habár többségében inkább minden bizonnyal a későbbi részekben fogjuk viszontlátni egy-egy választásunk eredményét. A helyzet tehát az, hogy a The Walking Dead sokkal inkább egy életre kelt animációs filmnek tűnt - amelyben teljes hatásunk van a történetre és a dolgok alakulására -, semmint egy kalandjátéknak, ami főleg a fejtörők hiányának esetében fájdalmas pont volt, de a végére érve az epizódnak mégis mosoly ült ki arcomra, mert az A New Day 2-3 órája alatt igencsak óriási élmények értek.

Ne félj, ez a motel nem az a motel.

Ne félj, ez a motel nem az a motel.


A legnagyobb élmény azonban mindezeken felül egyértelműen a küllem volt, amely szó szerint olyan, mint egy interaktív képregény. A Telltale Games ugyanis úgy határozott, hogy ha már egyszer a The Walking Dead esetében egy képregénnyel kezdődött minden, akkor a játék megvalósítása se essen túl távolra ettől. Emiatt segítségül hívták a cell-shaded technológiát, amely az erős kontúrok és körvonalak miatt olyan küllemet kölcsönzött a játéknak, ami ugyan nem túl szép, de legalább rendkívül egyedinek tekinthető. Ezt pedig társítva azzal a ténnyel, hogy óriási beleszólásunk van a sztori alakulásába, tényleg olyan élményben lehet részünk, mintha megelevenednének előttünk egy képregény oldalai, csak nem olvasással, hanem interaktív módon, kattintással, billentyűk nyomkodásával gördítjük tovább a történetet, amely egyébiránt nem kevés erőszakkal és véres jelenettel is párosul, tehát gyenge idegzetűeknek nem ajánlott. Az én véleményem az, hogy amennyiben akartunk volna, sem kívánhattunk volna magunknak jobb adaptációt a The Walking Dead-hez, de azért természetesen várjuk meg a többi részt ahhoz, hogy ezt egyértelműen kijelenthessük.

The Walking Dead: Episode 1 - A New Day / Tesztplatform: PC

a polcon a helye
  • Stílus: kaland
  • Megjelenés: 2012. április 24.
  • Ár: 6.990 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • kiváló történet
  • képregényes megvalósítás
  • döntéseinknek súlya van
  • igazi Walking Dead hangulat
  • az irányítással komoly gondok vannak
  • rossz a kamerakezelés
  • hiányoznak az igazi fejtörők
  • Hang
    9
  • Grafika
    9
  • Játszhatóság
    5
  • Hangulat
    10
8.3
19 hozzászólás

marco

12 éve, 10 hónapja és 20 napja

Vendég írta:
Nagyon zsír! Honnan tudom leszedni mert az eddigiek amiket leszettem mind orosz volt?
http://www.telltalegames.com/store/walking-dead

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 20 napja

Oké már semmi mert megvan, de remélem ez se ruski lesz röhögő smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 20 napja

Nagyon zsír! Honnan tudom leszedni mert az eddigiek amiket leszettem mind orosz volt?

válasz erre

Braddock

12 éve, 10 hónapja és 22 napja

Nekem viszont baromira nem adta!

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 23 napja

Az a baj hogy nem annyira játék hanem inkább ilyen animációs valami...wtf smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 23 napja

Kell.

válasz erre

iPet

12 éve, 10 hónapja és 24 napja

Csak a demót próbáltam, de az embertelenül hangulatos, úgyhogy minimum beszerzős a dolog.

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 24 napja

ilyet kiadni szifonrawtf smiley minek bakker?szomorú smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 25 napja

Zombik? Hangulat 10?meglepett smiley Kell.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 25 napja

Elég jól pontoztad, nagyon nagyok a zombis gamék

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 25 napja

Szedem! ****a játék szerintem nagyon.

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 25 napja

yepp, van boxra is?meglepett smiley kirraly

válasz erre
12a(z) 2 -ből
The Walking Dead: Episode 1 - A New Day
6.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja