Lord of the Rings: War in the North teszt

2011. november 22.
80.0761
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lac profilja, adatai
Lac
Aligha tudok olyan embert mondani, aki ha más nem, hallásból ne ismerné az A gyűrűk ura trilógiát. Tolkien mesterien kidolgozott világába ugyan régóta bárki betekintést nyerhet, az Egy Gyűrű története igazán népszerűvé, s ismertté a kétezres évek elején vált, amikor Peter Jacksonnak köszönhetően a könyvektől ódzkodók is átélhették az epikus kalandot. Mint az lenni szokott, a nagy sikerű filmek után egyre érkeztek az újabbnál újabb játékok is, melyeknek köszönhetően különböző aspektusokból élhettük át Tolkien nagy csatáit. Ugyan a "Gyűrűk Ura láz" már lecsengőben van, azért még most is akad egy-egy újabb alkotás, amik megkésve bár, de törve nem próbálnak meg hosszú órák erejéig a képernyő elé láncolni. Jelen tesztünk alanya szintén Középföldére kalauzol el minket, új szemszögből bemutatva a már ismert történetet. A koncepció mindenképpen érdekes, azonban az, hogy képes-e megugrani azt a bizonyos lécet, alant kiderül. Kardot a kézbe, íjat felhúzni, The Lord of the Ring: War in the North teszt következik!

/>
Lord of the Rings: War in the North teszt - 2. kép

A Snowblind Studios neve nem mindenkinek csenghet ismerősen, ez azonban nem feltétlen megvetendő bűn, mivel a washingtoni srácok eddig általában PlayStation 2-re fejlesztettek, s nem multiplatform címekkel látták el a játékokra éhes közönséget. Jelen tesztünk alanya tehát mindenképpen áttörést jelent a számukra.

Történetét tekintve a War in the North egyike a legérdekesebb Gyűrűk Ura játékoknak. A sztori párhuzamosan folyik a már ismert eseményekkel, azonban Gondor és Rohan helyett ezúttal Középfölde északi részét járhatjuk be. A középpontban három elszánt harcos áll, akik elkeseredetten próbálják visszaverni Sauron szolgáit. Persze, ahogyan az lenni szokott, ez nem megy egyről a kettőre, így minden segítségre szükségük van, ha meg szeretnék állítani a sötét erőket.
Ahogyan telik az idő, úgy kapcsolódik a játék egyre több ponton az eredeti történethez, egyfajta hátteret adva annak, aminek az ismerete ugyan messze nem létfontosságú, de mindenképpen ajánlatos azoknak, akik Tolkien világának minden részletére kíváncsiak.

Lord of the Rings: War in the North teszt - 3. kép

A játék hack&slash stílusú, magyarán szólva gondolkodnunk nem sokat kell, s elakadni is maximum a kőkemény ellenségek miatt fogunk. Ezen felül fejleszthetjük felszerelésünket, képességeinket, valamint néha egy-egy mellékküldetésben is részt vehetünk, de ez utóbbi általában sok rohangálással jár, a díjunk pedig nem más, mint pénz. Pénz, amivel a játék felétől kezdve nem igazán tudunk mit kezdeni, mivel a felszerelésünk jobb, mint amit a boltok kínálhatnak, így maximum csak főzetekre kell költenünk, amik meg szinte ingyen vannak. Részemről tehát a mellékküldetések kimaradhattak volna, de az eszközeink cseréje, valamint a képességeink tuningja jópofára sikeredett. Nem beszélve arról, hogy testreszabhatjuk karakterük kinézetét is, igaz, a játék hátulnézetes (na meg sisakos) mivoltja miatt ennek nem igazán van értelme.

A fentieken felül valamennyi beleszólásunk is van a dialógusok menetébe, de a beszélgetések kimenetelét ez nem befolyásolja, egyszóval ezt a részt is nyugodtan kivághatták volna.

Lord of the Rings: War in the North teszt - 4. kép

Minden pálya elején kiválaszthatjuk, hogy Farin, a baltával aprító törp, Eradan az íjász dúnadán, vagy pedig Andrien, a mágiával cimboráló elf bőrében szeretnénk-e hentesest játszani. Természetesen mindegyik hősnek megvan a maga harcstílusa, így egyaránt brillírozhatnak azok, akik inkább távolról szeretik leszedni az ellenséget, illetve azok is, akik a legnagyobb csaták közepén érzik jól magukat.

Érdemes azt a karaktert választani, amelyikkel igazán jól teljesítünk, a játék ugyanis nehéz. A gyenge orkoknak nincs esélyük ellenünk, a barlangi trollokkal azonban már más a helyzet. Egy-egy darab nem okoz problémát, amikor azonban párban jönnek, már izzadhat a homlokunk. A dolgunkat igazán az uruk-hai hordák nehezítik meg, amik azon kívül, hogy nagyon szívósak, gyorsak és sokat is sebeznek. Ha rosszul választjuk meg a taktikánkat, akkor három-négy darab könnyen padlóra küldhet minket.

Lord of the Rings: War in the North teszt - 5. kép

Hiába vagyunk azonban Középfölde legnagyobb hősei, néha megeshet az, hogy bedarálnak minket. Ha életerőnk nullára csökken, az sem jelent problémát, ugyanis ilyen esetekben nem az uruk vadászmezőkre (hahaha) kerülünk, csupán összeesünk, s addig a földön is maradunk, amíg valamelyik csapattársunk fel nem szed onnan. Ha azonban mindhárom harcos padlót fog... nos, maradjunk annyiban, hogy az bizony kínos.

A játék harcrendszerével kapcsolatban egy rossz szavunk sem lehet. Számos kombó és ütésfajta áll a rendelkezésünkre, valamint mindegyik karakter használhat egyaránt közelharci és távolsági fegyvereket is. Ugrani nem tudunk, viszont kedvünkre gurulhatunk a szélrózsa minden irányába, ami trollok ellen különösen hasznos manőver. Tetszett nagyon az is, hogy az ellenségek képesek sebezni egymást, így, ha szerencsénk van, akaratlanul is segítenek nekünk.

A játékban helyet kapott még egy sas is, akit segítségül hívhatunk a nyílt terepeken. Kínai robotkutya módon gombnyomásra támad, és elég nagy pusztítást képes okozni, szóval érdemes nem elfeledkezni róla.

Lord of the Rings: War in the North teszt - 6. kép

A War in the North egyik legnagyobb húzása egyértelműen az, hogy lehetőséget ad a csapatjátékra. Ugyan a mesterséges intelligenciával nincs különösebb probléma, jobb esetben okosabbak a húsvér emberek, s nagyobb élvezet úgy pusztítani az ellenség sorait, hogy nem holmi algoritmus segít nekünk. A küldetéseket bármikor lejátszhatjuk online is, ugyanúgy kapunk értük tapasztalati pontokat, valamint az így szerzett cuccokat továbbvihetjük az egyszemélyes játékba is.

Ugyan elvileg a játék tisztán egyszemélyes módban is végigjátszható, garantálhatom, hogy vért fog izzadni az, aki a gép segítségével próbálja meg megvédeni a törpök városát. Egye fene, beismerem, lehet, hogy csak én voltam nagyon béna, de egyszerűen kikészített az, hogy a játék által irányított karakterek szinte mindig azokat az ellenségeket támadták, akik abszolút nem zavartok sok vizet, ellenben engem hagytak szenvedni a legkeményebb szörnyekkel. Aki tehát teheti, az inkább más játékosokkal próbálja meg végigjátszani a játékot, ugyanis sok jelent az, hogy a gép számára ismeretlen dolog a józan paraszti ész.

Lord of the Rings: War in the North teszt - 2. kép

Az irányítás minden hasonszőrű játéknál kritikus dolog, hiszen hiába a jó sztori, érdekes koncepció, vagy a brutális grafika, hogyha a program kezelhetetlen. Nos, ezen a téren is jár a pacsi a Snowblind Studios-nak, a kontroll abszolút a játékosok kezében van. A karakter gyorsan reagál a parancsokra, nem ugrik ellenkező irányba, és a csapások nagy részét is sikerül a kinézett ellenségre zúdítani. Ami legjobban meglepett engem, az Beleram, a sas barátunk bevethetősége. A megfelelő gomb lenyomása után ugyanis tollas segítőnk lecsap az égből, a kisebb ellenségeket szimplán elragadja, a nagyobb dögöket pedig rendesen megsebzi. Nem tudom, hogy milyen mechanika alapján választ célpontot a játék, mindenesetre szinte kivétel nélkül sikerült a legnagyobb tömegből is azt a katonát kiragadnia, amelyiket én kiszemeltem, bármiféle célzó rendszer használata nélkül. Le a kalappal!

A hangokkal kapcsolatban nem volt semmi probléma, mindenki megfelelő átéléssel mondta fel a szövegét, a zenéket pedig szintén sikerült eltalálni. Ami az effekteket illeti, klasszikus fantasy zörejeket hallhatunk, ergo a játék korrektül teljesít. Hangok terén tehát semmi extrát nem nyújt a játék, de csalódottságra sem ad okot.

Ugyan nem vagyok a kinézet megszállottja, a grafika kissé csalódás volt a számomra. Nem arról beszélek, hogy aláznia kellene a mai top FPS-eket, de egy kis odafigyeléssel nagyon sokat javíthattak volna az összképen. A fényes pályák borzasztóan gyengék, nagyon látszanak rajtuk az alacsony felbontású textúrák. A "csúcspontot" a szabadtéri jelenetek jelentették, pontosabban azok, ahol látszik a vegetáció. Évek óta nem láttam ennyire gyengén megvalósított füvet, borzasztóan néz ki a kétezres évek elejét idéző, kétdimenziós... valami. A sötét pályákon nyilván nem ilyen katasztrofális a helyzet, de azért volna min javítani. Ezért bizony fekete pont jár.

Lord of the Rings: War in the North teszt - 8. kép

Mindent összevetve a The Lord of the Rings: War in the North egy jó játék. Nem kiváló, még csak nem is remek, de kellő élvezetet képes nyújtani azoknak, akik kaphatóak a stílusra. A történetbéli megközelítés érdekes, valamint a kooperatív játékmódért is jár baráti kézfogás, ellenben a grafikán még volna mit csiszolni, valamint egy-két szerepjátékos elemet nyugodtan kihagyhattak volna. Nyugodt szívvel ajánlom bárkinek, aki kapható a darabolós játékokra, viszont aki God of War-, vagy Darksiders-pótlékot keres, lehet, hogy csalódni fog.

Lord of the Rings: War in the North / Tesztplatform: PC

jó lesz ez!
  • Stílus: Hack and slash
  • Megjelenés: 2011. november 09.
  • Ár: 8.990 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Hangulatos darabolás
  • Az ismert történet új aspektusban
  • Kooperatív játékmód
  • Felesleges RPG-elemek
  • Gyenge grafika
  • Hang
    8
  • Grafika
    6
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    8
7.8
22 hozzászólás

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 23 napja

Szerintem még túl is értékelted a grafikát... Ez ocsmány!röhögő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 23 napja

nekem is bejön egyébként. pörgős amennyire egy ilyen játéktól elvárható

válasz erre

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 23 napja

Cpt_Nihil írta:
Csak az első mondatodat olvastam el... meglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smiley
Reggelre az asztalodon lesz a felmondólevelem... geek smiley
Az a kemény!röhögő smiley

válasz erre

Cpt_Nihil

13 éve, 5 hónapja és 23 napja

marco írta:
Én az a ritka fajta vagyok, aki nem látta a filmeket, talán az első rész első ötödét.mosolygó smiley

A játék a stílusa miatt viszont megfogott, mert ritka manapság a hack&slash, és ez egy jófajta ebből a manapság fehér hollóra hajazó üsd vágdból!
Csak az első mondatodat olvastam el... meglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smiley
Reggelre az asztalodon lesz a felmondólevelem... geek smiley

válasz erre

marco

13 éve, 5 hónapja és 23 napja

Én az a ritka fajta vagyok, aki nem látta a filmeket, talán az első rész első ötödét.mosolygó smiley

A játék a stílusa miatt viszont megfogott, mert ritka manapság a hack&slash, és ez egy jófajta ebből a manapság fehér hollóra hajazó üsd vágdból!

válasz erre

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 23 napja

Igen jó, pörgős game

válasz erre

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 24 napja

Vendég írta:
Nekem nagyon bejön. Bár nem Lord of the Rings-nek nevezném...
Pedig arra épül...röhögő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 24 napja

Nekem nagyon bejön. Bár nem Lord of the Rings-nek nevezném...

válasz erre

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 24 napja

egy ilyen névhez nem illik egy ilyen low játék...szomorú smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 24 napja

Ez brutálisan ronda game!mosolygó smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Lord of the Rings: War in the North
8.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja