Ha viszont erre rájönnek a robotok is, akkor belekerülhetünk egy olyan szituációba, mint amilyenben a The Uncertain játéksorozat humán szereplői találják magukat. A történet szerint az emberek háborúk során kiirtották egymást, amin az ellenük forduló robotok sem segítettek. A túlélők bujkálni kénytelenek az ellenséges gépek és a titokzatos USS cég elől, melynek robotjai átvették a világ feletti irányítást, és vadásznak az emberekre, hogy áthelyezzék őket... valahová.
Az első epizódban, mely a Last Quiet Day nevet viseli, egy robot szemszögéből tapasztalhattuk meg az embertelen világot, illetve csatlakoztunk egy csapathoz, melynek tagjai az embereket óhajtották segíteni. Mai játékunk a másik oldalról mutatja be a helyzetet, Emily főszereplésében, ki ugyancsak egy csapat tagja, ahol az egy főre jutó metál végtagok száma drasztikusan kevesebb, mint az előző játékban.
A történet a szóban forgó, rendkívül inkompatibilis csapat túlélésért és egymással folytatott küszködéseit mutatja be. Több befejezés is vár ránk, döntéseinktől függően, bár maga a finálé mindig ugyanaz, csupán annyi változik, hogy ki marad a csapatban. Kíváncsi leszek, hogy ez a következő játékban hogyan fog megmutatkozni, de ha sehogyan, akkor sajnos egy olyan döntéshozatali rendszerrel van dolgunk, mely felületes, de ez maradjon egyelőre eldöntetlen. Van így is sok egyéb problémája szegény alkotásnak.
A játékmenet lineáris, egy point-and-click rendszer ötvözve szabadon bejárható helyszínekkel. A legtöbb tárgy, amivel találkozunk, a világ történetéről ad át apró szösszeneteket, mint színesítés. Elakadni sehol nem fogunk, annak ellenére, hogy néhány igencsak okos fejtörő állja utunkat helyenként. Ezek egyetlen fatális hibája, hogy egy gombnyomásra meg lehet az összeset oldani, ha nem akarjuk az időt húzni, vagy ha véletlenül elakadnánk.
Ez sajnálatos, de végülis a mesét nem teszi tönkre, csupán minden kihívástól mentes sétáló szimulátorrá varázsolja a játékot. Néha vannak feszült helyzetek is, amikor robotok elől kell bujkálni, és ki kell várni, hogy ne nézzenek felénk, majd átcsúszni a következő búvóhelyre, de ezek a jelenetek is minden feszültségtől mentesek, ugyanis mindig újrakezdődik a próba, ha elrontanánk. Ez a procedúra nagyon hamar fárasztóvá válik.
De legalább a történet jó, ugye? Nos, úgy ahogy. Fent már említettem, hogy döntésink befolyásolják a narratívát, még ha felületesen is. Mi történik, ha a legelső helyszínen a társunkat magára hagyjuk? Hogyan fognak otthon reagálni erre a többiek? Mi van, ha nem adom oda a gyógyszert annak, aki kérte? Van egy láthatatlan kapcsolat-mérce, mely állítólag tárolja, hogy Emily milyen jóban van a csapat tagjaival; ezt értelemszerűen a jó-, illetve a rosszcselekedetink befolyásolják. Kár, hogy gyakorlatban nem igazán működik.
Elképzelhető, természetesen, hogy egy bug-ba futottam bele, minden esetre a játék végén megkaptam azt az "Achievement"-et, hogy legyek mindenkivel rosszban. Pedig több csapattagnak teljesítettem a kérését, igazából senki sem emelt hangot ellenem (kivéve a vén gépészt, de ő úgy lett megírva, hogy mindenkit utál), és mégis. Hát jó, de legalább a karakterek érdekesek, ugye? Öhm, valakinek biztosan.
A legnagyobb baj ezzel a játékkal, hogy nevetségesen rövid. Körülbelül négy és háromnegyed óra elég volt ahhoz, hogy végigrohanjak a kihívásokon, összeszedjek egy rakás gyűjtögethető magazint, minijátékot, beszélgessek mindenkivel kielégítő mennyiséget, és megfejtsem az összes "puzzle"-t, kivéve egyet, ahol beragadtam, és kénytelen voltam az átugrás gombbal élni, mivel nem lehet újraindítani ezeket (nincs "reset", de van "skip"; remélem kapott kekszet, aki ezt kitalálta). Talán nem meglepő az állításom, hogy ennyi idő alatt nem lehet hat karaktert plusz a sajátunkat annyira megismerni, hogy érdekeljen is a sorsuk.
A következő gond magával a karakterek megalkotásával van. Szerencsétlenek úgy néznek ki, mintha bábok lennének. Darabosan mozognak, arcukon csupán egy-két érzelmi állapot mutatkozik meg, az egész rendkívül ijesztőnek hatott, mintha ők maguk is robotok lennének (talán ez a nagy csavar?). Egyedül a szinkronszínészek tudtak minimális életet lehelni szegény húszsákokba, de az is csak félig sikerült, mivel néhol nevetségesen gyatra dialógusokat adtak a szájukba.
A zene kétpólusú. Egyik oldalról találó, monoton, morózus, a kietlenséget tökéletesen visszaadja, azonban pontosan ezen monotonitás miatt kezdett el zúgni a fejem egy idő után. A prezentációban egyedül a világalkotást tudnám pozitívan jellemezni, ugyanis rendkívül színes, életszagú helyszíneket kapunk, melyekről sugárzik a lakottság, és az ezzel járó elhagyatottság, illetve az élet hiányából fakadó üresség érzése.
A következő pozitív értékelést a fejtörőknek adnám, annak ellenére, hogy el lehet csalni azokat. Mindegyik egyedi, és érdekes, még ha kicsit erőltetettnek is érződnek, amit maga a játék is beismer, mikor az egyik szereplő így szól Emily-hez, hogy "Te jó vagy a "puzzle" féle feladatokban, nem?", majd megkér, hogy aktiváljunk egy csipet, különféle fényjelek segítségével. Kicsit többet is tehettek volna ilyenből a játékba.
Amiből viszont jó sok van elszórva, az más populáris szórakoztatóipari termékekre utaló referenciák. Warhammer 40k, Doom, Cápa, Linux... van itt minden, mi szem szájának ingere lehet a geek rajongóknak, illetve a gyűjtögethető minijátékok sem többek ismerős, retró videojátékok újragondolásánál. Mondjuk ezen utóbbiaknak sok értelmét nem láttam, nem kapunk semmi érdekeset azért, ha teljesítjük ezeket, de ha nagyon unnánk a fősztorit, akkor legalább van alternatíva.
Azonban ez így akkor is kevés. A játékon nagyon érződik, hogy ez egy sok részes sorozatnak a második installációja. Szerencsére nem szükséges az előd ismerete, hogy értékelni tudjuk ezt a mostanit, ám ettől függetlenül sajnos inkább kevesebb a pozitív aspektus ebben az alkotásban, mint több. Nem nevezném rossznak azt az időt, amit vele töltöttem; a sztori linearitása ellenére relatíve érdekes, bár ezt a színesítő, világépítő hangfelvételeknek, írásoknak köszönheti, illetve a "puzzle"-ök és a környezetek is kellemesek voltak.
Ezek miatt egy megfoghatatlan báj járja körbe minden pórusát tesztalanyunknak. Csak ne lenne ilyen nagyon rövid; simán megjelenhetett ez volna DLC-ként az elődje mellé és mindenki bólogatott volna. Így viszont nem kaptunk többet egy átvezető fél-fejezetnél, ahol a világ és az emberiség tragédiája jóval érdekesebb, mint azoké, akik állítólag a főszereplők. És a "legszebb" az egészben? Minderre négy évet kellett várniuk a rajongóknak.
The Uncertain: Light At The End / Tesztplatform: PC
egynek jó...- Stílus: Kaland
- Megjelenés: 2020. október 08.
- Ár: 4.400 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Csinos helyszínek
- Ötletes fejtörők
- A háttérsztori relatíve érdekes
- A karaktereké viszont nem igazán
- Gyenge animációk
- A döntéshozási rendszer nem feltétlenül működik megfelelően
- Furcsa dialógus sok helyen