A földre hullott töltényhüvelyek még szinte ki sem hűltek a második világháború összecsapásait követően, amikor a Földet újabb konfliktus fenyegette. Várható volt, hogy bár a világégés ideje alatt az akkori két szuperhatalom, vagyis az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió nem bírnak majd sokáig békében élni egymással, így 1947-ben, ha csak közvetett módon is, de kitört az egészen 1991-ig jegyzett Hidegháború. Bár szó szerinti összecsapásokra a két hatalom hadserege között nem került sor, ezeket ugyanis meghagyták a többi országnak, akiket a háttérből támogatva késztettek polgárháborúk és egyéb rezdülések kirobbantására, de a vietnami háborúval és a kubai rakétaválsággal rendkívül kiéleződött a helyzet. Az USA és a Szovjetunió között azonban leginkább csak ideológiai, gazdasági és természetesen politikai összecsapások voltak, amelyek szerencsére a fegyverkezési versenyben, az űrprogramban és hasonlókban kimerültek. A hadtörténelem szempontjából tehát egy igazán esemény teljes időszakról beszélhetünk a Hidegháború elnevezés alatt, mely fogalom egyébiránt Walter Lippmantól származtatható, aki a korszak egyik legnevesebb politikai kommentátora, írója és riportere volt.
/>
Az eseménydússág gondolatmenetét folytatva elég meglepő, hogy olyannyira kevés videojáték született a témában, hogy azt szinte a két kezünkön meg lehet számolni. Bár több alkotás is foglalkozott külön például a vietnami- vagy éppen a koreai háborúval, de nagy összességében még szinte egyetlen program sem foglalta össze a teljes eseményt. A Paradox Interactive égisze alá tartozó BattleGoat Studios azonban úgy döntött, hogy végre ezt a tátongó lyukat is befoltozza, méghozzá a Supreme Ruler-sorozat legújabb epizódjával, amely szám szerint egészen pontosan a harmadik a sorban. Merthogy a legtöbb forrással ellentétben nem egy vadonatúj címről beszélhetünk a
Supreme Ruler: Cold War esetében, annak ugyanis 2005-ben debütált az első része (Supreme Ruler 2010), amit 2008-ban követett a folytatás (Supreme Ruler 2020), 2011-be érvén pedig itt a legújabb felvonás, amely a fentebb néhány mondatban már összefoglalt hidegháborús helyzetet kívánja feldolgozni számunkra, méghozzá talán nem lövök le vele nagy poént, ha azt mondom, példátlan módon.
A
Supreme Ruler: Cold War ugyanis egy jól sikerült alkotás lett, annak ellenére is, hogy nem hoz túl sok újdonságot a hardcore stratégiák felhozatalába. Merthogy a játék egy efféle program, tehát rokonítható olyan szintén a Paradox Interactive csapatától származó alkotásokkal, mint a Hearts of Iron-sorozat vagy az Europa Universalis-széria. A hangsúly tehát itt sem a külsőségeken és a csodaszép három dimenziós megvalósításon, valamint az animációkon van, sokkal inkább a stratégiai érzékünkön, a statisztikákon, a grafikonokon és így tovább. Aki a műfaj szerelmese, az nagyon jól tudja, hogy ez így van jól, ez így természetes, hiszen bár a játékosnak így le kell mondania egy-egy szépen kivitelezett egység vagy épület élményéről, ugyanakkor cserébe olyan stratégiai szimulációt kap, mint amilyent egy átlagos, 3D-s stratégiában biztosan nem. Itt a háborúk leginkább a számokban és a grafikonokon dőlnek el, nem pedig a csatatéren, egységeink rendezgetése közben. Téved azonban az, aki úgy hiszi, hogy ez a könnyebb megoldás!
A
Supreme Ruler: Cold War betöltését követően kétféle egyjátékos mód közül választhatunk, az egyik ilyen a kampány, a másik pedig a sandbox. A kampányban természetesen nem mást, mint magát a Hidegháborút élhetjük át vagy az Amerikai Egyesült Államok, vagy a Szovjetunió oldaláról. A fejlesztők kitűnő munkát végeztek az események és időpontok összehangolásával, rendkívül ügyesen összehozták, hogy saját tempónk mellett is éljen a történelmi hűség úgy, hogy egy esetleges bakival se tudjuk keresztülhúzni a megtörténteket. Hasonlóan profi munkát fedezhetünk fel a sandbox módban is, ahol tulajdonképpen nincs megkötve a kezünk, így szabadon játszhatunk, beléphetünk a háborúba akár Magyarország oldalán is, ha ügyesek vagyunk, akkor teljesen átírhatjuk a történelmet, de mielőtt valaki rám aggatná a manapság olyannyira divatos "politikailag nem korrekt" kifejezést, ezt a gondolatmenetet be is fejezem, játszhatunk szabadon, ha pedig ügyesek vagyunk, bármi megeshet. Ez a lényeg!
Az igazán nagy csaták azonban többjátékos módban zajlanak majd, hiszen, mint a legtöbb valamire is való hardcore stratégia, úgy a
Supreme Ruler: Cold War is tartalmaz efféle lehetőséget. Tény, hogy ezek az ütközetek leginkább azoknak valók majd, akik nem csak egy-kettő, hanem legalább négy-öt órás - de inkább hosszabb - kikapcsolódásokat keresnek, lévén a multiplayer-ben megejtett összecsapások alatt bőven elfogy egy doboz cigaretta vagy két jól megtömött pipa, hiszen akárcsak a kampányban, itt sem lehet kapkodni, átgondolatlanul cselekedni, minden egyes döntésünknek súlya van, és ugyan a mesterséges intelligencia is nagyon jól működik, szinte már túl realisztikusan is cselekszik, azért hús-vér, valóságosan gondolkodó ellenfelek ellen még nehezebbek az ütközetek. Főleg így van, ha egyszerre 16 fő játszik együtt, de szerény véleményem szerint a legizgalmasabb összecsapásokat LAN-ban lehet elérni, amikor a harc közben látjuk ellenfelünk arcát, amire egy váratlan fordulat vagy lépés következtében érdekes dolgok íródhatnak ki.
A játék egyébként mind kezelőfelületét, mind egyéb más jellemzőjét tekintve erőteljesen építkezik elődeire, így aki játszott már a korábbi Supreme Ruler epizódokkal, az szinte azonnal otthon fogja érezni magát az ismerős felületen, de hasonló a helyzet azokkal is, akik játszottak már korábbi Paradox Interactive alkotásokkal, hiszen alapjaiban egészen hasonló kezelőfelület és irányítás tartozik majd a Cold War-hoz is. Amire mérget vehet mindenki, hogy a program a türelem játéka is egyben, hiszen az első hét legalább azzal fog eltelni, hogy beletanulunk mit, merre találunk meg és mire jó, illetve hogyan is működik az egész játék, itt ugyanis nincs az, mint más stratégiákban, hogy kijelölöm az egységet és odaküldöm, hogy majd jól legyilkolják az ellenséges egységet, itt teljesen más módon működik minden, és elsődleges célunk nem a háború, hanem a diplomácia lesz, így tehát a problémákat elsősorban politikával kell megoldanunk és nem testi erővel.
Ez bizony egyáltalán nem lesz egyszerű feladat, és véleményem szerint erről elsődlegesen a fejlesztők tehetnek, akik szó szerint túl sok adatot zúdítanak ránk, rengeteg döntéskényszer elé állítanak minket és kevés esélyt hagynak arra, hogy automatizáljunk számtalan opciót, amire például egy Europa Universalis-ban lehetőségünk volt. Szerencsére azonban ezen kívül más nagy negatívumot nem nagyon tudnék felhozni a játékkal kapcsolatban, hiszen nincs. Sok kis apró ellenben van, amiből már viszont annyi van, hogy felsorolni is nehéz lenne. Ide sorolnám például a mesterséges intelligencia helyenkénti hiányosságait, a kezelőfelület gyakori átláthatatlanságát és a túlzott nehézséget, ami még legkönnyebb szinten is elég brutális megoldásokra képes. Hogy mennyire negatívum és mennyire nem az, ezt mindenkinek a saját vérmérsékletére bízom, de egy hardcore stratégia esetében lehetetlen értékelni a grafikát, van és kész, de semmivel sem több, mint amennyire szükség van. Ugyanakkor a hangok esetében mosolyra fakadtam, hiszen az alkotás zenei része, ha nem is kiemelkedőre, de nagyon elfogadhatóra sikerült, szinte elősegítik a gondolkodást a remek dallamok.
A
Supreme Ruler: Cold War esetében elég nehéz összegezni az elhangzottakat, hiszen bár összességében egy jó kis hardcore stratégia született a név alatt, amelynek a legnagyobb hiányossága talán az, hogy játékmenetét tekintve semmiféle újdonságot nem hozott a műfajba, de igaz ami igaz, nem is csorbította annak hírnevét. Aki már évek óta arra várt, hogy egy játék végre teljes egészében feldolgozza a Hidegháború eseményeit, az minden bizonnyal örül a
Supreme Ruler: Cold War érkezésének és hibái ellenére is feltétel nélkül megszereti azt.
