Styx: Shards of Darkness teszt

2017. április 07.
70.3971
iPet profilja, adatai
iPet
Mindig is szerettem azokat a játékokat, ahol valami újjal, az általánostól jóval eltérőbbel lehet találkozni. Így keresztezte utam az Of Orcs and Men című darabot, ami ugyan elég messze állt a világmegváltástól (sőt, a B-brand sem túlzás rá talán), ugyanakkor az én olvasatomban rendkívül szórakoztató volt, köszönhetően a két főszereplőnek, akikre nem igazán lehetett semmilyen sztereotip jelzőt ráhúzni, hiszen az egyikük egy hatalmas ork, míg másikuk a nagypofájú, szemét, de iszonyúan vicces Styx, a goblin.


Ez még 2012-ben történt, a szaksajtó nagyjából elismerte a kissé szokatlan felütést, de 6 pontnál sehol sem kapott sokkal többet, mert olyan játékmenetbeli hiányosságokkal küszködött a program, amit nem tudott kompenzálni a sok remek dialógus meg az indokolt prosztóság.

A fejlesztők viszont felfigyeltek arra, hogy egyre több olyan idézet lepte el a világhálót, ami a goblintól származott, ezért gondoltak egy merészet és megpróbáltak kiadni egy új epizódot az ő főszereplésével. A Styx: Master of Shadows nagyjából hasonló eredményekkel zárta a launchot, mint elődje, azzal a különbséggel, hogy itt már nem csak a hamar unalomba fulladó játékmenettel volt baj, hanem a grafikával is.

Sztán ET hol van?

Sztán ET hol van?


Ez szerencsére (?) nem szegte kedvét derék fejlesztőinknek, így a napokban felkerült mindenféle áruház polcára a Styx: Shards of Darkness, ami igyekszik az előd hibáit kijavítani. Ahogy a végső pontszámon látjátok, ez úgy nagyjából sikerült is neki, azonban a büdzsé nagy úr, így nyilván nem tud kilépni most sem az árnyékok közül, ettől függetlenül rettenetesen jól szórakoztam vele a tesztelés időszaka alatt.

Kicsit úgy tekintsetek rá, mintha ez a játék lenne a sok Jason Statham mellett egy Dolph Lundgren. Ahogy az elődje, úgy a SoD is egy igazi, hamisítatlan oldschool lopakodós játék. Valahol a Splinter Cell, Thief, Hitman közötti háromszögben helyezkedik el, mivel legtöbbször el kell lopnunk valamit és/vagy elmenekülni valahonnan, miközben ügyesen átnavigáljuk magunkat a szinteken található kihívásokon, akadályokon.

Ez egy olyan stuff, ahol sunnyogni kell, kifigyelni ellenfeleink útvonalát és lehetőleg elkerülni mindenkit, miközben természetesen bérgyilkolunk, baleseteket rendezünk meg, halálos csapdákat telepítünk. Van egy jól érzékelhető, ámde nagyon finom vonal az oldschool és az elavult játékmenet között, de szerencsénkre Styx azért az esetek legnagyobb részében ennek jó oldalán mozog. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem nagyon találkozunk olyan elemmel, ami mondjuk a 2004-es Splinter Cell-ben, vagy a Thief: Deadly Shadows-ban nem volt benne, de szerencsére az alapok a mai napig kifejezetten szórakoztatóak.

Hősünk egy igazi kis fürge anyaszomorító: nem okoz neki gondot, ha szűk terekben kell mozognia, bútorok alá bebújni, keresztléceken egyensúlyozni, ráadásul nagyon jól bánik pengéjével is, főleg akkor, ha hátulról vagy felülről kell támadnia.

Már ott is van igény a kalandparkra

Már ott is van igény a kalandparkra


Persze ennyiben nem merülnek ki lehetőségeink. Különféle fiolákat tudunk magunkévá tenni, amivel vagy láthatatlanná válhatunk egy nagyon rövid ideig, vagy pedig klónozhatjuk saját magunkat. Az első opció tényleg nem tart ki túl sokáig, de arra bőven elegendő időt biztosít, hogy őrök között sunnyogjunk át, vagy meredek szituációkból kikeveredjünk.

A második dolog viszont még ennél is kategóriákkal hasznosabb, mivel sokkal többet ad, mint azt elsőre gondolnánk. Az van ugyanis, hogy átvehetjük ikertesónk fölött az irányítást, így simán el tudja végezni helyettünk a piszkos munkát, például azzal, hogy katonákat csapdába csalunk vele, vagy szinkronizált támadásokat indítunk. Protipp: ha nehéznek találjuk a játékot, akkor rosszul és kevésszer használjuk ezeket a képességeket.

Persze nem lennénk igazi besurranók, ha nem rendelkeznénk egy kazalnyi hasznos kütyüvel. El tudunk oltani fáklyákat a távolból, megzavarhatjuk az őröket, esetleg a távolból likvidálhatjuk a gyengébbeket, ha nem akarunk ezzel bajlódni. Az elvégzett feladatokért tapasztalati pontokat kapunk, amiket különleges képességeink növelésére fordíthatjuk, így tudunk majd savas csapdákat kihelyezni, amik korrektül lemarják bárkiről a húst, vagy méreggel preparált tüskéket ledobálni, amik szó nélkül bénítanak, ezzel is kedvét szegve üldözőinknek.

Képesek leszünk meglepetésszerű támadásokra, ha hordókban vagy ládákban rejtőzködünk, klónunkból csinálhatunk gránátot, esetleg két lábon járó gáztámadást. Környezetünket is fel tudjuk majd használni, csillárokat ejtve bárki fejére, esetleg fincsi kis savval teli hordókkal együtt megkínálva az arra járókat. Hősünk nyilván kommentál mindent a saját stílusában, kemény egymondatos gag-ek fognak röpködni.

Tudtam hogy most kell wc-re mennem

Tudtam hogy most kell wc-re mennem


A humor nem meglepő módon kiemelkedő részét képezi a stuffnak. Ahogy azt már megszokhattuk goblinunktől, egy pillanatra sem képes befogni a száját, süt belőle a cinizmus, mindenkit elküld az anyjába, a negyedik falat ledöntve még minket is. Egy idő után persze mindez kissé fárasztó lesz, de ettől még Styx anarchikus, dumagép stílusa nagyon szórakoztató, már-már Deadpool-i szinten.

Oké, nyilván nem ér fel a piros kezeslábasos hősével, de lényegesen kacagtatóbb, mint sok műkomoly darab kétsorosai. Sajnos a mesterséges intelligencia majdnem annyira gyenge, mint az előd esetében. Az őrök fix útvonalon közlekednek, látványosan félreeső helyeken jó sokáig időzve, de amikor szól a riadó, kicsit összekapják magukat. Hiába találkozunk eltérő fajokkal, különleges képességeiket nyilván nem használják ellenünk, egyedül a törpéket leszámítva, akik képesek kiszagolni minket.

A külcsín tekintetében örömteli, hogy nagyfokú javulásról tudok beszámolni. Nyilván nem a Shards fogja megalázni az élmezőny tagjait, de gyanús, hogy az Unreal Engine 4 segítségével erőn felül teljesítettek a tervezők. Sokszor találkozunk majd kifejezetten változatos, látványos helyszínekkel, amik a léghajótól kezdve az elf városokon keresztül patkányok lakta tárnákkal végződik.

Azonban ennek ára van, ami jelen esetben az animációkban és az átvezetők helyenkénti borzalmas minőségében mutatkozik meg leginkább. Meg persze nem ártott volna még egy kis tervezés a platform elemeknél sem, mert például a kötélen himbálózás egészen tragikus. A sztorit nem véletlenül kerültem eddig, mert az se lett túl acélos.

Haver, van rajtad egy légy!

Haver, van rajtad egy légy!


És akkor most egészen finoman fogalmaztam. Kapunk egy megbízást holmi jogar ellopásáról, ami természetesen nem lesz egyszerű, ráadásul előre nem látott (de) csavarok miatt alaposan megbonyolítódik a szituáció. Igen, ennyiről van szó. Azért egy kicsit igazán megerőltethették volna magukat derék fejlesztőink.

Ettől függetlenül a Styxet megszemélyesítő szinkronszínész mindent kihozott magából, amit lehetett, kellően tenyérbe mászó és pofátlan lett a figura, mint ahogy mindig. Az igazi negatívum azt hiszem, egyértelműen a fegyveres harc. Ha csak egy őrrel kerülünk szembe, akkor még egész jól működik a védekezésre és visszatámadásra épülő formula, bár így is kegyetlen nehéz eltalálni a megfelelő időpontot a visszacsapásra. Amennyiben kettő vagy több katona szakad a nyakunkba, tulajdonképp automatikus game over, mert lehetetlenség koordinálni és irányítani a küzdelmet.

Nagy kár ezért, mert így sokszor fogjuk úgy érezni, ha észrevesznek, akkor bizony jöhet a checkpoint visszatöltés. Képességeink fejlesztése és megfelelő használata ezt tudja egy kicsit finomítani, de sosem lehet teljesen kiküszöbölni. A pályák úgy vannak kialakítva, hogy több útvonalon is megközelíthetjük az adott célpontot, viszont ezek kizárólag lopakodva működnek.

Ne hősködjünk, felejtsük el a Ramboid megközelítést, mert a kezelhetőséggel és ellenfeleinkkel nem bírunk el egyszerre. Kár érte amúgy, mivel kapunk co-op lehetőséget is: ekkor egy barátunk átveheti klónunk szerepét, csökkentett életerővel. Gondolom nem kell külön kiemelnem, hogy ez mennyire megdobja az egész játékot.

Hé paraszt, melyik út megyen arra?

Hé paraszt, melyik út megyen arra?


Összességében tehát egyáltalán nem lett rossz a Styx: Shards of Darkness. Bőven tanultak az előd hibáiból, megpróbálták egy szórakoztató produktummá összegyúrni az egészet. Nyilván a goblin személyisége, ordenáré poénjai adják meg az egész savát-borsát, de okosodott a lopakodós megközelítés is.

Persze a büdzsé limitált mivolta miatt ezt lehetett kihozni az egészből, de az UE4 kellően látványos körítést tud a stuff alá pakolni. Szóval kell hozni némi kompromisszumot, de ha csökken az ára, akkor szerintem érdemes tennetek vele egy próbát. Én egészen jól szórakoztam!

Styx: Shards of Darkness teszt / Tesztplatform: XBOX ONE

jó lesz ez!
  • Stílus: Akció
  • Megjelenés: 2017. április 01.
  • Ár: 9.999 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Kellően prosztó humor
  • Egész pofás külcsín
  • Co-op lehetőség
  • Oldschool lopakodós játék
  • Nulla sztori
  • Nem túl jó kezelhetőség
  • Gyenge AI
  • Hang
    8
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    6
  • Hangulat
    7
7
5 hozzászólás

Vidoros

3 hónapja, 3 hete és 4 napja

Király király, de az igazi majd a harmadik rész lesz!

válasz erre

VaPe

3 hónapja, 3 hete és 5 napja

Szóval nem sikerült az AI-t javítaniuk... Ejjejjj az előző is ezen vérzett el.

válasz erre

Patrik94

3 hónapja, 3 hete és 5 napja

Bejövős játék, nagyon tetszik!

válasz erre

Direktor

3 hónapja, 3 hete és 6 napja

Egy próbát nekem mindenképp meg fog érni. Már az első is tetszett, bár teli volt buggal.

válasz erre

Tommy

3 hónapja, 3 hete és 6 napja

Úgy látom kellően beteg. Kell.

válasz erre
Styx: Shards of Darkness
9.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WillThaWheel profiljaLaci721 profiljagery1113 profiljaPaint profiljaPöpp profiljarDAVE profiljaMarduk profiljaszepijani profilja