Strike Suit Zero teszt

2229. A Földtől elszakadni akaró emberi kolóniák a függetlenségükért kűzdenek. A végtelen űr hatalmas csatatérré változott, mióta a Föld vezetése úgy döntött, nem engedi hogy a kolóniák a maguk urai legyenek. Ember kűzd ember ellen, testvér áll a testvérrel szemben. A véres csatákban milliók vesznek oda, hiszen mindkét fél egyenlő hatalommal bír. Amíg a Föld be nem veti a Strike Suit-ot.

Egy átlagos csata anyahajóval, vadászokkal és brutális környezettel

Ezen a ponton lépünk be a történetbe, a vadászpilóta Adams személyében, akire egy új űr-harci-robotot bíz a hadsereg. A feladat mi más is lehetne, mint halomra robbantani a szabadságukért harcoló kolóniák seregeit - igen, mi a rosszfiúk vagyunk... Persze a feladat ennél azért jóval összetettebb, hiszen a játék 13 pályáján háromféle harci feladatunk is lehet.

Küldetéseink között sokszor fog feltűnni az ellenséges hadak támadása, megsemmítése, vagy adott célpont likvidálása. A másik leggyakoribb ránk bízott feladat, amikor meg kell védenünk valamit, teszem azt egy nagyobb csatahajót, vagy éppen valami kisebb naszádot. A legnehezebb azonban amikor ezt vegyítve kapjuk. És itt jön egy fontos szó, a nehézség. A Strike Suit Zero ugyanis néhol brutálisan nehéz, valahol a Sine Mora őrült tempójához tudnám hasonlítani. Az első pályák a beetetés szerepét kapták, ráérzünk az ízére, megtetszik ahogy repkedünk a gyönyörű környezetben, aztán BUMM, jön a csapás, elindul az igazi harc - a billentyűzetünk ellen.

Ez még csak a beetetés. Minden szép és nyugodt...

Ha már említettem a gyönyörű környezetet, kicsit evezzünk el a grafikai megvalósítás felé. A bevezetőben említettem, hogy sok éve nem található meg ez a stílus a játékpalettán és mint ilyen, a Strike Suit Zero fel akarja ezt éleszteni. Ennek érdekében megteremtettek a grafikusok egy olyan világot, ami nem csak látványos, hanem kifejezetten szép is. A színek kavalkádjában időnként szinte elvesznek a távolabbi hajók, annyira intenzív a látvány. Az űrt nem egy nagy sötét masszának látjuk, hanem minden pompázik, kicsit már szürreális is - bár mivel még nem jártam odakint, ezért ebben nem lehetek biztos... Mintha a Hubble által fotózott képek kellős közepén vívnánk az ádáz küzdelmet.

A környezet kidolgozottsága mellett a csatákat kell kiemelnem. A hangulat ahogy belecsöppenünk egy komolyabb összecsapásba, egyszerűen lehengerlő. Olyan akciódús és látványos az egész, hogy időnként teljesen bele tudtam feledkezni az élménybe. A kis vadászgépek mellett amelyek száguldanak, mint megannyi bosszantó, zümmögő légy, a hatalmas cirkálók, fregattok méltóságteljesen szelik az űrt - és írtanak hatalmas ágyúikkal.

Aztán néhány misszióval odébb már bedob a mélyvízbe

Itt pedig vissza is térek a nehézségre. Bár minden küldetésen vannak társaink, jobb ha megszokjuk, hogy a piszkos munka javát nekünk kell elvégezni, ők ugyanis elég sokszor bambán ténferegnek mellettünk, bár vannak akciók amikor valóban hasznukat lehet venni. Ezzel szemben az ellenség hihetetlenül ügyesen taktikázik, a csapatok tagjai összefognak, megtévesztenek, bekerítenek és rommá lőnek - csapatban. A játéknak ezen a részén érezhetően van különbség AI és AI között. Habár - hozzáteszem, személyes véleményem az, hogy egy ilyen típusú játéknál ennek illik is így lennie. Ez nem az Angry Birds, hanem ízig vérig egy space shooter amiben bizony keményen meg kell dolgozni a továbbjutásért.

Hatalmas gépek, hatalmas hangulat

Ahogy említettem, egy vadászpilóta szkafanderébe bújva kell egy Strike Suit-ot irányítanunk a csatában. Ez valójában egy órási robot, egy Gundam. Robotunk kétféle üzemmódban tud aprítani, normál vadászrepülő formában (Pursuit), amikor torpedókkal, célkövetéses rakétákkal, na és persze plazmaágyúval tudunk csatázni, valamint egy kézzel-lábbal rendelkező robot formájában (Strike), amikoris egy lomha de hihetetlen erős fegyverrel rendelkező géppé változik alattunk a vas. Strike módba akkor tudunk kapcsolni, ha feltöltődik a flux (egy szupererő) energiánk, amit az ellenfelek likvidálásával tudunk egyre feljebb és feljebb tornázni. Amint bekapunk egy lövést, a flux fogyni kezd és ha elfogyott visszaváltozik a kaszni vadászgéppé.

A történetvezetés - mert van ilyen - nem fog mindenkit lenyűgözni, de nyilván nem is ez a célja. A lövölde mögé kellett valami sztori, hogy mégse csak eszeveszetten daráljunk, ennyit nyújt is a játék története, semmivel sem többet. Ami miatt mégis kell egy kis feketeleves is itt a levezetésben, hogy be kell valljam, bármennyire is szeretem ezt a műfajt, egy idő után monotonná válnak a küldetések. És ha ezt tetőzi még a sikertelenség is - amikor tényleg annyira nehéz hogy többször újra kell kezdeni - akkor kicsit bele is lehet unni. Ezt tetézi még az AI nem megfelelő balanszírozása is, így nem igazán az a fajta játék ami sok óráig ott tart egyszerre.

A látvány magáért beszél

Ennek ellenére hangulatban nagyon eltalálták a fejlesztők, a zene, a hangok, a képi világ, a csaták - minden rendben van. A szép képi világért nem kell erőművel fizetnünk, simán elmegy egy Intel HD 4000-es zizegővel is. A 13 küldetést tartalmazó játék pályánként nagyjából fél óra alatt vihető át, ami elsőre nem tűnik túl soknak, azonban ha hozzávesszük azt, hogy lesznek küldetések amit sokszor újra kell kezdenünk, akkor már ki fog jönni egy komolyabb játékidő.

A Linux portért meg külön nagy pirospont a Born Ready Games csapatnak. A teljes teszt Ubuntu 13.04 rendszeren zajlott!

A teszt során nVidia GTX 760 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal.

A fenti konfiguráción kívül egy Intel HD4000-es videóprocesszorral szerelt ultrabookkal is teszteltem. Kétszer volt némi zöccenés, de ezt be tudom annak, hogy a háttérben rengeteg egyéb alkalmazás futott.