Street Fighter x Tekken teszt

2012. március 11.
73.3211
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Az időpont valamikor a 90-es évek eleje, a helyszín pedig (ha jól emlékszem) a Ferenciek tere környéke. A zsebemben egy marék apró, amit csak ezért a pillanatért gyűjtöttem, ugyanis itt állt a kor leghíresebb árkád játékszalonja, a Wizard's. Bármikor amikor ide betévedtem, nos számomra ez volt az igazi bűnös élvezet. Amikor megcsapta az orrunk a jól ismert, ricsajokból, füstből, összepréselődött emberekből álló kipárolgás, tudtuk hogy megérkeztünk. Az összes masina közül kiemelkedett egy, amit mindig fiatalok hada vett körbe. Szinte együtt lélegzett a sok összegyűlt ember, amikor sikerült egy brutális kombót bevinnie valakinek, vagy elképedve hördültünk fel amikor azt hallottuk hogy Hadouken! 1992, Street Fighter 2, a gépbe bedobált összértékem nagyjából 10.000 Ft.


Más helyszín. Az időpont nagyjából a 90-es évek közepe, Mamut Bevásárlóközpont (akkor még csak egy volt belőle), annak is a teteje, egészen pontosan a játékterem. Éppen ellógtam a gimiből pár barátommal hogy hódoljunk az akkoriban nagyon népszerű plázázás intézményének. Mivel anyatejként szívtam magamba az árkádok látogatását, ezért néhány százassal a zsebünkben erre vettük az irányt. Mi az ott, egy új gép? Ki ez a szőke, égnek álló hajú csávó motoros cuccban és laza beszólásokkal? Tekken 2? Na jó, egye fene, kipróbálom. Amikor 3 órával később és jó pár ezressel rövidebben elszakadtam a géptől, újfent éreztem hogy nagy bajban vagyok. 1996, Tekken 2, a gépbe bedobált összértékem nagyjából 20.000 Ft.

Na, vajon ki talál be először?

Na, vajon ki talál be először?


Ezzel a fenti kis időutazós sztorival nem villogni szerettem volna előttetek, Tisztelt Olvasók, hanem megpróbáltam átadni hogy mit is jelent, jelentett nekem ez a két széria. Az asztali gépek térhódításával sajnos az ehhez hasonló helyek mind az enyészeté lettek, ami természetes, hisz ki akarna kétszázasokat dobálni gépekbe amikor otthon már meg van neki a cím ócsóér? Tényleg nagyon sajnálom, mert olyan legendák nőttek ki ezen közegből, mint Martin és Zolee, Covboy és még sorolhatnám. Ellenben a Capcom nagyon sokáig a kedvenc kiadóim között volt számon tartva, mert megalkuvás és lehúzás nélküli brigád volt, nagyon brutális fanservice szolgáltatással. A múlt idő jogos, mert mostanában viszont mint a gémer pénztárcákban nyúlkálás legnagyobb meseterei között tartják számon őket.

Hogy még tovább odázzam a teszt elkezdésének pillanatát (lehet hogy túl sok VV-t láttam vagy hallottam), mindig is tartottam az úgynevezett cross-politikától. Ez köbö annyit jelent, hogy van egy jól ismert játék, teljesen mindegy hogy most mi az, és a következő felvonásába egy másik sikeres széria szereplőit is áthozzák ide. Kismillió példát tudnánk erre mondani, a Soul Caliburokban a Star Wars nagymenők, a Kingdom Hearts részekben a Final Fantasy ikonikus alakjai, az új Mortalban Kratos hogy csak nagyon hirtelen dolgokat emlegessek. Szóval elsülhetett volna ez a Street Fighter x Tekken nagyon rosszul, de hála a magasságosnak nem így lett, nagyon nem. Figyeld oda!

Ryu csücsörítve nézi ahogy Jin a férfiasságát vizsgálja

Ryu csücsörítve nézi ahogy Jin a férfiasságát vizsgálja


Ráadásul ez a két cím azért is necces, mert tán a világ legnagyobb rajongótáborával rendelkező stuffjairól van szó, tehát ha ezt elbaltázza valaki, akkor egy Iron Fist landol a valagában miközben arcba kapja a Hadouken-t. Azonban ahogy leesett állal bámultam a kezdő videót, egy röpke másodperc alatt eloszlott minden félelmem és a zsigereimben éreztem hogy ez bizony nagggggggyon is jól sült el, büszkék lehetnek rá a szülők és nem kell szerencsétlen gyermeknek azt a jelet adni az óvodában hogy lyukas gumi. Már az intro közben is megcsodálhatjuk azt a szemünk számára rendkívül kellemes dolgot amit grafikának hívnak. Én még az SF4 megjelenése idejében is már magam alá csináltam ettől a kicsit festett stílustól, itt azonban ha lehet ezt még fokozták is. Bődületesen királyul néznek ki az áthozott Tekken szereplők, szinte kimásznak a tv-ből.

Szóval ahogy megláttam a külcsínt már újfent éreztem hogy nagy bajban leszek! Egyszerűen látni akartam minden egyes szereplőnek a spéci mozgását, védekezését, szóval a küzdőstílusát. Egyedül abban reménykedtem hogy rontsanak el valamit ami miatt kegyetlenül le tudom húzni a progit és 3-4 óránál többet nem kell beletennem. Nos, így 20-22 játékóránál tartva azt hiszem kijelenthetem, hogy ez nem sikerült, de haladjunk lépésenként, a bableves irányába! Hogy mit mondasz, kedves szandálra zoknit térdig felhúzott barátom? Ez ugyan olyan mint a legutóbbi Street Fighter, csak több szereplővel? Srácok, ki ad egy kis pénzt szegénynek hogy egy néni szájjal szeresse?

King ebbe csúnyán beleszaladt...

King ebbe csúnyán beleszaladt...


Hogy eloszlassam a kételyeket, ez nem egy kibővített alap változat, hanem egy rengeteg újítást magába foglaló, igazi, teljes értékű különálló rész. A főmenüt végigböngészve először az Arcade mód ugrik a látószögünkbe. Ez igazából olyan mint amilyennek lennie kell mindig is, kiválasztunk két szereplőt és végigverjük a ranglétrát. Két szereplőt? Bizony ám, itt is megjelent a tag lehetőség! Sőt, az árkád végén még csavarhatunk is egyet, ugyanis ha két hivatalos párost választunk, akkor totál eltérő endinget kapunk mint ha csak egy ad-hoc jelleggel összeállt duót terelgetnénk. Hallod, kedves Soul Calibur 5, eltérő befejezések videó formájában! Ami még jó lehetőség, hogy be lehet állítani hogy ilyenkor is ki tudjon hívni bennünket bárki egy kis online bunyóra.

A Versus mód természetesen a haverok elfenekeléséről szól, itt játszhatunk 2v2 meccseket, de ami az igazi nagy királyság az a Scramble Battle! Ha ezt bekapcsoljuk, akkor mind a négy játékos ott lesz egyszerre a képernyőn. Gondolom sejtitek hogy ez mennyire jó móka, én utoljára ilyet a PS1-es Thrill Kill-ben láttam. Tovább haladva a Pactice felé szintén érdekes dolgokra bukkanhatunk. A training a szimpla gyakorlás, de érdemes ezt elkezdeni és végig is csinálni, mert jó néhány újítás van az eddigi részekhez képest! Ilyen például a launcher, ami egy olyan támadás amitől az ellenfél a levegőbe kerül, közben partnert is váltunk. Ebből táplálkozik a Cross Rush, ami úgy néz ki hogy elkezdünk kombózni, benyomjuk a végén a launchert aztán a másik karink folytatja a dolgot.

Kaaaameeeeehaaaaameeeeháááááá

Kaaaameeeeehaaaaameeeeháááááá


Az EX (ez nem a volt pasitokcsajotok bosszúja) és a Super Art támadások maradtak, bár az előhozásukon egy kicsit egyszerűsítettek. Ellenben a Super Charge is újdonság. Minden szereplőnek van egy olyan támadása, amit a gombok nyomva tartásával lehet most már erősíteni is, aztán ha ez betalál akkor örömködünk a giga sebzés felett. A Cross Assault szintén egy új elem, ilyenkor a megfelelő kombináció beadása után a partnerünkkel egyszerre tudunk az ellenfélnek esni 8 másodperc erejéig. A végére maradt az aduász, amit itt Pandorának hívnak (magas labda, nem csapom le). Ha az energiánk 25% alá csökkent, akkor tudjuk ezt az uccsó esélyt megragadni (továbbra sem csapom le, bár egyre nehezebb megállni) és megnézhetjük mire is képes a drágaszág. Vigyázat azonban, ez kétélű fegyver és könnyen az arcunkba csapódhat (remélem értitek)!

Szóval érdemes a gyakorlást végiglazulni, mert ott mindezt gyönyörűen el is magyarázzák nekünk, ráadásul olyan kommentekkel hogy besírtok rajta. Itt található még egyébként egy Trial és Misson mód is. Az előbbinél 20 egyre nehezedő kombót kell beadnunk, az utóbbinál pedig előre meghatározott feltétel mellett kell küzdenünk. Ha tovább vándorlunk akkor megérkezünk a Network opcióhoz. Természetesen itt is lehetőségünk van egy barátunkkal csapatot alkotva megalázni mindenkit, sőt, a fentebb emlegetett Scramble Battle is elérhető. Nézhetünk és menthetünk is le visszajátszásokat, tudunk online is gyakorolni ami egy szerfölött hasznos dolog! Ha szeretnénk szinteket is lépegetni, akkor érdemes ranked meccseket tolni, mert itt a győzelemért kapunk úgynevezett BP-t, ami ebben segít.

Nina vakargatja Ryu állát, akinek ez tetszetős

Nina vakargatja Ryu állát, akinek ez tetszetős


Tartalmas, jól használható lett ez a szegmens is, többen játszva adja meg természetesen az igazi savát-borsát a dolog! Egy észrevételem van, hogy a netes harcok alatt eléggé gyakran eltűnik a hang amit gondolom a későbbiek folyamán javítani fognak. A Customize menüpont takar még egy érdekes újítást, név szerint a Gem rendszert. Harc előtt lehetőségünk van karakterenként kettőt beállítani, amiből az egyik inkább a kezdőket fogja segíteni (Assist Gem), mert ilyenkor náhény könnyítést tudunk kisarcolni, például kiszabadulunk a dobásokból, magától védekezzen a karink, ésatöbbi. A másik a Boost Gem, ezek pedig akkor aktiválódnak, ha egy speckó kritériumot teljesítünk, mondjuk megütjük ötször az ellenfelet. Ilyenkor elkezdünk villogni és 10%-al többet sebzünk egy ideig, vagy kevesebb energiát veszítünk egy bekapott támadás miatt. Szóval van lehetőség a rendszerben, érdemes kiaknázni!

A többi pont teljesen megszokott, az Optionsben a beállításokat tudjuk változtatni, a Store-nál a pénzünket elverni, a Player Data-nál pedig az eddigi eredményeinket tudjuk megvizslatni. A karakterek mennyiségére azt hiszem panasz nem nagyon érkezhet, ugyanis 19+19 szereplő választható mindkét oldalról, sőt, a Sony verziójában még ez kibővül öt szereplővel. A felsorolásuktól most eltekintenék, de mindenki meg fogja találni a nagy kedvencét, ez biztos! A pályák száma viszont rendkívül kevés, szám szerint 11, ezek hamar megunhatóak, még úgy is hogy próbálták azért változatossá tenni őket. A zenékről és a hangokról szintén csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, nagyon dögösek és tökösek lettek!

Szeretnék így rajzolni...

Szeretnék így rajzolni...


Igazi negatívum nincs is a játékban, vagy ha igen az már inkább a kákán való csomókeresés. Az irányítás teljesen rendben van, az új rendszer nagyon jó kis taktikai lehetőségeket rejt magában, szóval kihívás lesz a kezdők és a profik számára is. Egyébként ha egyedül játszunk, úgy annyira nem is könnyű a stuff, legalább is engem csúnyán megruháztak néhány alkalommal. A világhálóra pedig tényleg csak akkor merészkedjünk fel ha már van bennünk pár óra gyakorlás meg néhány feles!

Remélem sikerült átadnom valamennyit abból hogy mennyire is király a Street Fighter x Tekken. Olyan külcsín hogy betojsz, akkora tartalom hogy hónapokig tudod nyüstölni, olyan harcrendszer amit már ha csak nézel akkor is bekönnyezel, annyi szereplő hogy az már gombócból is sok. Az új Mortalt simán megszorongatja, sőt, néhány pontján el is veri azt. Hallod ezt Soul Calibur V? Neked is ilyennek kellett volna lenned! Rasztapísz, no anyag tezsvéreim!

Street Fighter x Tekken / Tesztplatform: PlayStation 3

kihagyhatatlan!
  • Stílus: Verekedős
  • Megjelenés: 2012. március 09.
  • Ár: 11.490 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Gyönyörű
  • Tartalmas
  • Méltó mindkét franchise nevéhez
  • A zene néha eltűnik online játéknál
  • Kevés pálya
  • Hang
    9
  • Grafika
    10
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    10
9.5
15 hozzászólás

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 19 napja

Nekem megvan tök állat gém ilyen jóval még nem gémeltem, pedig meg van az arcade edition isröhögő smiley

válasz erre

frenkyboyhun

13 éve, 1 hónapja és 20 napja

nemtudom én a tekkent imádom viszont a street fighter nem annyira jön be.Amúgy nálam a mortal kombat a favourite.

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 25 napja

Órákig el tudok vele lenni, ***** jó!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 25 napja

Durván jó pontok, király game lehet. Kiprósza.

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 26 napja

Vendég írta:
Hát nem tudom. Nekem SF SF legyen, ne ilyen hibridizé...wtf smiley
Én is így gondoltam amíg nem játszottam kicsit az x-el.mosolygó smiley Nagyon király!mosolygó smiley

Még egy mortalos verzió tetszene.röhögő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 26 napja

Hát nem tudom. Nekem SF SF legyen, ne ilyen hibridizé...wtf smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 26 napja

Nagyon jó lett, bejön!

válasz erre

Braddock

13 éve, 1 hónapja és 26 napja

Inkább maradok a Marvel vs Campcom-nál!

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 26 napja

Megvárom Vitara. De nagyon várós.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 26 napja

Na EZ A verekedős játék!mosolygó smiley Top!mosolygó smiley

válasz erre

iPet

13 éve, 1 hónapja és 26 napja

Vendég írta:
PCre mikor jön tudja valaki?
Elvileg május 14 körül

válasz erre

marco

13 éve, 1 hónapja és 26 napja

Vendég írta:
PCre mikor jön tudja valaki?
Odaát május 11, ideát május 14.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Street Fighter x Tekken
11.490 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja