Star Trek Online teszt

2010. március 14.
74.7241
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Kevés olyan MMORPG készült a múltban, amely olyan hányattatott sorsot fogott volna ki magának, mint a Star Trek Online. Sokan nem tudják ugyanis, hogy a Cryptic Studios előtt már egy másik fejlesztőcsapat is fejlesztgette a programot - méghozzá évekig -, ám a tavalyi esztendőben leszállított, és a maga nemében jónak nevezhető Champions Online-t összerakó brigád polírozta véglegesre, hogy most olyan formában ismerhessük meg, ahogyan azt ők elgondolták. Továbbrepítve a gondolatmenetet, kevés olyan MMORPG létezik a világon, amely már a kezdet-kezdetén sikerre volt ítélve, lévén az említett gárda neve, illetve a Star Trek univerzuma, vegyítve a manapság legnépszerűbb stílussal, egyértelmű telitalálatként könyvelhető el. Hogy milyen lett a végeredmény? Azt az alábbi néhány ezer karakterben kiderítjük nektek, és ha szeretnél már végre kiszabadulni a World of Warcraft mintájára készülő tucat MMO-k fogságából, eszedbe se jusson kihagyni ismertetőnket. Lássuk a medvét!

/>
Star Trek Online teszt - 2. kép

Már a játékban eltöltött első másodpercek alapján elkönyvelhető, hogy a mögöttesek nagyon fontos célként tartják számon azt, hogy a Star Trek világát a lehető leghitelesebben adják vissza, méghozzá olyan formában, hogy már a játék konkrét indulása előtt tudjuk, mivel is játszunk. Ezt a megállapítást még egy, az univerzumot csak felületesen ismerő játékos is leszűrheti magának, ám természetesen ami a menüben fogad minket még csak mindennek a kezdete. Haladjunk azonban szépen sorban. Kezdetben a szokásos karaktergenerálás opciója fogad minket, amely hasonlatosan a Champions Online-hoz - mely alkotáshoz minden téren elég szoros kapcsolat fűzi a Star Trek Online-t - roppant részletes és mélyreható. A legelső lépés a karrierünk megválasztása, avagy milyen irányultságú kapitányok szeretnénk lenni. Három választásunk van, az engineering, a science, illetve a tactical. Mindegyikhez tartozik egy rövidke leírás, de komolyabb angoltudás nélkül, már a nevük alapján kikövetkeztethető melyik úton mivé válhatunk.

Star Trek Online teszt - 3. kép

Ha megvagyunk a lényeges dolgokkal, jöhetnek a külsőségek. Természetesen a szöszmötölést nem kedvelő egyének véletlen-generálással is alkothatnak maguknak karaktert, de ezzel sajnos elveszik az a varázs, amit az opció kínál számunkra, mivel olyan aprólékos külsőségeket is megadhatunk magunknak, pontosabban virtuális karakterünknek, mint a szemek közötti távolság, vagy éppen a fül elhelyezkedése. A félvállról vehető apróságok mellett azért szenteljünk komolyabb figyelmet arra, hogy milyen faj szülötteként, és milyen nemi hovatartozással indulunk neki a végtelen univerzumnak. Utóbbi kevésbé, előbbi azonban nagyon fontos, hiszen a Star Trek világának szinte minden egyes faja megtalálható itt, egyéni kis leírásokkal, külön tulajdonságokkal, és a többi. Érdemes tehát időt áldozni erre a részre, ha szeretnénk komolyan venni a játékot, márpedig a Star Trek Online-t egyáltalán nem szabad semmibe venni. Ez ugyanis nem a grinderek játéka, nem egy újabb World of Warcraft klón, amely nem szól másról, csak a tapasztalati pontok gyűjtéséről, hanem egyéni produktum, amely képes ötleteket felmutatni. Akinek a szíve most megdobbant, az bizony jó helyen kopogtat! Lássuk azonban a továbbiakat...

Star Trek Online teszt - 4. kép

Ha sikerült megalkotnunk álmaink karakterét, akkor jön a Star Trek Online egyik nagy erénye, avagy a tutorial rész, amely nem a szokásos módon zajlik. Az illetékesek ugyanis rögtön belevágnak minket a mély vízbe, és egy krízis kellős közepén találjuk magunkat, űrállomásunk ugyanis támadás alatt áll, nekünk pedig segítenünk kell az ellenség visszaszorításában. Rajtunk nem múlik, egyből megtanuljuk az irányítást, a fegyverhasználatot és minden egyéb apróságot, amire a földön járkálva szükségünk lesz. Összefutunk az első ellenféllel, megtanuljuk a kezelőfelet mikéntjét, hogyanját, aki már játszott MMO-val - előny, ha a Champions Online-nal, lévén totál ugyanaz a kezelőfelület -, akkor itt már meglepetés nem lesz, így ne is pazaroljuk rá tovább a szót. A harcrendszer is a már sokszor látott és bevett formulán alapszik, kijelöljük az ellenséget, kattintás és tűz, vannak speciális képességek, és a többi. Mindez tehát eddig egy teljesen átlagos MMO, de nem árultunk zsákbamacskát korábban, amikor azt állítottuk, a Star Trek Online egy komolyabb alkotás, csak olvass tovább türelemmel.

Star Trek Online teszt - 5. kép

Aki látott már valaha egyetlen Star Trek epizódot is, az tudhatja, hogy mindennek a középpontját mondhatni az űr és a hatalmas űrhajók teszik ki. Messziről köveznénk meg az alkotást, ha az illetékesek kihagyták volna ezeket a játékból, és itt jön az igazán izgalmas rész, lévén nem csak különböző bolygókon futkározhatunk, hanem az űrben, saját hajónkkal, mint kapitány kalandozhatunk, valamint csatázhatunk is természetesen. Az igazat megvallva eléggé féltem ettől a résztől, hogy vajon mennyire a hardcore réteget célozzák meg vele az illetékesek, de jelentem tisztelettel, aki egy autóverseny programmal elboldogul, az az űrben is képes lesz vezetni az Enterprise hasonmását. Akár a földi mozgás esetében, itt is a WASD gombok szolgáltatják az irányítást, a gyorsulásért, illetve hajónk különleges képességeiért pedig csak néhányat kell kattintanunk, de minden ott lesz egy helyen, letisztultan, kéznél. Ami a legjobb, hogy hajónk a saját páncélzatai, fegyverei és tulajdonságai mellett még saját legénységgel is rendelkezik, akiket mi válogathatunk össze, és később a hajóval és magunkkal együtt, őket is fejleszthetjük.

#tv#

Az űrben - mint az előbb már elhangzott - természetesen csatázhatunk is. Nem a legaprólékosabban kidolgozott részlete ez a Star Trek Online-nak, ezt meg kell hagyni, hiszen alapjait tekintve minden úgy működik, akár a földi harcok esetében, csak itt hajókra tüzelünk, a saját hajónkról. Egyedül a páncélzatunkat kell figyelemmel kísérnünk, illetve azt, hogy speciális fegyvereink töltése megfelelő-e. A csaták ugyanis azon múlnak majd, hogy ki hányad-magával érkezett, milyen fegyverekkel rendelkezik, és hogy fordítja a páncélját. Túl sok taktikát sajnos nem tettek ide a fejlesztők, pedig néhány plusz opciót még az átlagos játékos is megérthetett volna, a hardcore arcoknak ugyanis nem kizárt, hogy mindez túl egyszerű lesz, sőt. A fejlesztésekkel szerencsére kicsit izgalmasabbá lehet tenni a harcokat, hiszen ha elég pénzünk van, akkor vásárolhatunk magunknak sok-sok újdonságot, fegyvereket, egyebeket, de még űrhajónk külsejét is módosíthatjuk, ha éppen ahhoz lenne kedvünk.

Star Trek Online teszt - 6. kép

Megkerülhetetlen tényező ugyanakkor a Star Trek Online esetében a fejlődési rendszer, amely viszont olyannyira összetettre sikerült, hogy most mi sem gabalyodnánk bele különösebben. Annyit érdemes tudni róla, hogy az alapjait a már megismert XP gyűjtögetős rendszer adja, de a megkapott pontokat rengeteg, tényleg nagyon sok apróságra elszórhatjuk, illetve hajónk, valamint legénységünk fejlesztéseiről is nekünk kell gondoskodnunk, tehát egy szintlépést követően bizony néhány percet kötelezően arra kell fordítanunk, hogy a sok-sok lehetőség közül kit merre viszünk tovább, mindeközben pedig nem árt szemmel tartani azt sem, hogy egységben az erő, így nem érvényesül az az elv, hogy ahányan vagyunk, annyifelé fejlődünk. Jó ugyanis ha egy irányba terelgetjük csapatunkat, és hajónk esetében is a legmodernebb fejlesztéseket alkalmazzuk, ugyanis ki tudja, hogy melyik univerzumban, vagy melyik rendszerben keveredünk egy óriási csatába, amelyből éppen egy erős páncél, vagy egy fejlesztett fotontorpedó ment ki minket.

Star Trek Online teszt - 7. kép

A Star Trek Online világa ugyanakkor roppant nagyra sikeredett. Számtalan ismert és nem ismert univerzum, rendszer, planéta és szektor - tényleg elképesztően sok - vár arra, hogy kis csapatunkkal felfedezzük őket. Bármerre is járunk majd a végtelen űrben, bármikor elfoghatunk egy segélyhívást, amelynek utána kell járnunk, és segítenünk a bajbajutottakon, de természetesen lesz egy főbb sztorivonal is, amelyet érdemes lesz végigjátszani, sőt, a mellékküldetések szövegeit sem árt átnyálazni, ugyanis némelyek roppant érdekesek és egyediek lettek. Hosszútávon természetesen kiderül, hogy szinte mindegyik egy kaptafára készült, ez aláírható, de a folyamatos hajtás, ami arra készteti az embert, hogy újabb és újabb világokat fedezzen fel, eszméletlen hangulatos. Óriási izgalom például mindegyik lesugárzás, amelyik olyan bolygóra küldd minket, ahol még nem jártunk, de egy szimpla űrállomás körbejárása is nagy élmény, persze csak azoknak, akik ismerik, és nem utolsó sorban imádják a Star Trek univerzumát.

Star Trek Online teszt - 8. kép

A legjobb azonban a játékban mégis az, hogy sosem érezzük magunkat elveszve. Bár az első néhány óra a sok-sok lehetőség miatt kissé talán zavaros lesz - főleg az első szintlépések, jaj -, később azonban minden letisztul, a súgó folyamatosan ott lábatlankodik majd, arról nem is beszélve, hogy azért a játékon erősen meglátszik az, hogy az alkalmi játékosok, akik nem a program lényegét nézik, hanem csak azt, hogy milyen gyorsan lehet szintet lépni - aki ilyen, az menjen Metinezni, az a neki való -, ők szerencsére elkerülik a Star Trek Online-t. Én legalábbis nem találkoztam ilyenekkel, sőt, annak ellenére, hogy a legtöbb küldetés kiválóan teljesíthető egyedül is, bárhová is mentem, mindig akadtak csoportok, vagy emberek, akik meghívtak a csapatukba, hogy velük együtt könnyebben legyűrjük az akadályokat. Hadd ne mondjam mekkora élmény volt ez. Rengeteg MMO-t betöltöttem már életemben, de ilyen fogadtatással, illetve összetartással még egyikben sem találkoztam. Aki erre vágyik, máris megtalálta a nagy Őt!

Star Trek Online teszt - 9. kép

Mindennek tetejében nem is vár ránk csúnya látványvilág, ha betöltjük a játékot. Bár nyilvánvaló a Champions Online hatása, a Star Trek Online nem egy képregényekre hajazó alkotás, ugyanakkor amire termett, arra tökéletesen megfelel. Nem kiemelkedően szép, de szépnek nevezhető darab. Főleg az igazi sci-fi hangulat megteremtését elősegítő effektek, lézersugarak és egyéb ilyenek sikerültek kiválóra, de személy szerint az űrhajók megvalósításával, és az űr ábrázolásával is maradéktalanul elégedett voltam. Soha rosszabbat! Sajnos a hangokról és egyéb ehhez kapcsolódó dolgokról már nehezebb pozitívan nyilatkozni, talán elég annyi, hogy nagyjából egy órát játszhattam bekapcsolt hangfalakkal, utána inkább valami jó kis metal albumot választottam hallójárataim kényeztetésére, ugyanis a játék hanghatásai elég középszerűek, zene egyáltalán nincs, kiemelkedőként egyedül néhány szinkronhangot lehetne megemlíteni, már amikor találkozunk ilyennel persze.

Star Trek Online teszt - 10. kép

A fenti sorokból talán kiderült, hogy a Star Trek Online nem a tömegek játéka lesz. Az illetékesek nem a nagy nevek megdöntése végett hívták életre, hanem azért, hogy néhány komolyabb MMO fanatikus igényeit kielégítsék. A játék egyértelműen nem csak azoknak ajánlható, akik ismerik és szeretik az univerzumot, hanem azoknak is, akik csak felületesen, vagy egyáltalán nincsenek kapcsolatban vele. A Star Trek Online képes volt egyediséget hozni a műfajba, még akkor is, ha elemeit darabonként már láthattuk itt-ott, így egyben azonban még nem. Éppen ezért, aki már unja a World of Warcraft által kijelölt utat, és szeretne egy olyan MMO játékot, ahol a többség nem arra hajt, hogy milyen gyorsan tud szintet lépni, hanem arra, hogy élvezze a játékot, akkor megtaláltad a szerelmedet. Ha mindehhez még hozzávesszük a jó kinézetet, az összetettséget, illetve a cikkben elhangzott pozitívumokat, akkor talán nem nehéz megállapítani, hogy a Cryptic Studios maradandót alkotott. Kérdés, hogy a fanatikusok gyomra ezt mennyire fogja bevenni, hiszen a gyakorlat azt mutatja, hogy ami eltér a szokványostól, az bukásra van ítélve. Reméljük ez esetben nem lesz igaz.

#tv2#

Star Trek Online / Tesztplatform: PC

jó lesz ez!
  • Stílus: MMORPG
  • Megjelenés: 2010. február 02.
  • Ár: 10.990 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • nem a bevett MMO formula
  • kiváló Star Trek hangulat
  • egyszerű irányítás
  • az űrcsaták túl egyszerűek
  • a fejlődési rendszer kissé átláthatatlan
  • a hanghatások borzalmasak
  • Hang
    4
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    9
7.3
Star Trek Online. Sokan nem tudják ugyanis, hogy a Cryptic Studios előtt már egy másik fejlesztőcsapat is fejlesztgette a programot - méghozzá évekig -, ám a tavalyi esztendőben leszállított, és a maga nemében jónak nevezhető Champions Online-t összerakó brigád polírozta véglegesre, hogy most olyan formában ismerhessük meg, ahogyan azt ők elgondolták. Továbbrepítve a gondolatmenetet, kevés olyan MMORPG létezik a világon, amely már a kezdet-kezdetén sikerre volt ítélve, lévén az említett gárda neve, illetve a Star Trek univerzuma, vegyítve a manapság legnépszerűbb stílussal, egyértelmű telitalálatként könyvelhető el. Hogy milyen lett a végeredmény? Azt az alábbi néhány ezer karakterben kiderítjük nektek, és ha szeretnél már végre kiszabadulni a World of Warcraft mintájára készülő tucat MMO-k fogságából, eszedbe se jusson kihagyni ismertetőnket. Lássuk a medvét! '>
Star Trek Online. Sokan nem tudják ugyanis, hogy a Cryptic Studios előtt már egy másik fejlesztőcsapat is fejlesztgette a programot - méghozzá évekig -, ám a tavalyi esztendőben leszállított, és a maga nemében jónak nevezhető Champions Online-t összerakó brigád polírozta véglegesre, hogy most olyan formában ismerhessük meg, ahogyan azt ők elgondolták. Továbbrepítve a gondolatmenetet, kevés olyan MMORPG létezik a világon, amely már a kezdet-kezdetén sikerre volt ítélve, lévén az említett gárda neve, illetve a Star Trek univerzuma, vegyítve a manapság legnépszerűbb stílussal, egyértelmű telitalálatként könyvelhető el. Hogy milyen lett a végeredmény? Azt az alábbi néhány ezer karakterben kiderítjük nektek, és ha szeretnél már végre kiszabadulni a World of Warcraft mintájára készülő tucat MMO-k fogságából, eszedbe se jusson kihagyni ismertetőnket. Lássuk a medvét! '>
3 hozzászólás

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

Magyar Star Trek Online Közösség és Hivatalos Magyar STO Flotta !

startrekonline.hgfleet.hu

válasz erre

Shade

15 éve, 3 hónapja és 21 napja

Hm...érdekes egy játék. De máris nem jó mert online. :/

válasz erre

szita2

15 éve, 3 hónapja és 22 napja

Még jobban megtetszett.

válasz erre
Star Trek Online
10.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja