Star Wars: The Force Unleashed II teszt

/>Azonban!
Lucas bácsi és a játék készítői sem mindenhatók. Szóval mostantól fogva azok figyelmét kérem, akik elsősorban gamerek és nem elvakult rajongók, ugyanis a negatívumok következnek. Igen, be kell ismernem, hogy Starkiller második eljövetelének sok hibája akad. Az egyikről már szót is ejtettem: a nagyjából 6 órás játékidő bizony rövid. Ezt persze megbocsájtanánk, ha megtöltötték volna elképesztő pályákkal, monumentális harcokkal és változatos tartalommal. Ám nem így lett. Aki az előző részhez hasonló fordulatokat és kreativitással teli pályatervezést keres, annak bizony csalódnia kell. Ki ne emlékezne például arra, hogyan pusztítottunk el egy Csillagrombolót az első epizódban? Nem ment könnyen, de a siker végül felemelő volt. Sajnos ezúttal sokkal kevesebb euforikus élményben lehet részünk. A Star Wars Force Unleashed II. olykor monotonná válik, kevés benne az eredeti ötlet és nem tartogat túlzottan nagy kihívást sem.

Nem gond, majd a történet helyre teszi! - gondolják sokan. Lehet, hogy így van, de a sztoriról nem fogok sokat írni. Úgy nézni egy filmet vagy úgy játszani egy videojátékkal, hogy tudod mi fog történni, éppen olyan, mintha egy meccset néznél, aminek tudod a végeredményét. Nincs meg az izgalom, elveszik a varázs. A történet ezért legyen meglepetés. Annyit azért biztosan mindenki tud, hogy az előző rész végén főhősünk távozott az élők sorából. Vagy stílusosan: Starkiller csillaga kihunyt. Akkor mégis mit keres újra körünkben? - tehetitek fel a kérdést jogosan. A válasz egyszerű: ahogy az a sci-fi hősökkel mostanában lenni szokott, őt is klónozzák. Nem túl eredeti, de ez van. Fogadjuk el. A sztori a Kamino bolygón kezdődik, ahol Darth Vader meglátogatja fogságban tartott hősünket. Úgy rémlik, virágot és bon-bont nem visz neki, ellenben egy barátságos csevej során arra kéri, hogy eredjen Rahm Kota tábornok nyomába. Starkiller engedelmesen útnak is indul. Ez érthető, hiszen senki nem húz ujjat Vader nagyúrral, hacsak nem Skywalker vagy Kenobi a családneve. A lényeg, hogy ifjú titánunk bejárja a Cato Neimoidiát, tesz egy rövid kitérőt a Dagobah rendszerben, lelép néhány Lépegetőt a Salvation fedélzetén, majd visszatér a Kaminora. Mindössze ennyi! Egész pontosan 9 pálya.

Ahogy már említettem, az első rész több élményt tartogatott számomra, de szerencsére vannak nagy pillanatai a második epizódnak is. A játék egyik csúcspontja Cato Neimoidián vár ránk, ahol egy félelmetes Gorog bennünk látja szerény uzsonnáját. Talán mondanom sem kell, hogy nem egy selymes szőrű palotapincsiről van szó, akit hirtelenszőke, műkörmös gazdája általában Fifinek becéz. Mivel ez a bestia a Birodalom részéről ezer év alatt sem került háziasításra, így kénytelenek vagyunk szembeszállni vele. Hatalmas küzdelemben kell győzedelmeskednünk és közben Kota tábornokot is megmentjük. Mindezt csak a példa kedvéért osztottam meg veletek. Az ilyen részeket hiányolom! Több kellett volna... Időnket ehelyett leginkább az tölti ki, hogy megyünk előre és önbizalomhiányos birodalmi katonákat alázunk le. Nincs nehéz dolgunk. Ezt tekinthetjük úgy is, hogy túl könnyű a játék, de van egy másik szempont is: Starkiller olyan képességgel rendelkezik, mint egy ereje teljében lévő Jedi, így természetes, hogy gépesített birodalmi osztagokat intéz el percek alatt. Én személy szerint ez utóbbit fogadom el, így megbékélhetek a tudattal, hogy a játék egy laza ujjgyakorlattal végigjátszható.

Na! Mielőtt magába fordul mindenki, aki már nagyon várta az új Star Wars játékot, elárulom, hogy van számos pozitívum is. Kezdjük a grafikával: a Force Unleashed II. gyönyörű. Még az olyan elfajzott kockák is elégedettek lehetnek, akik minden játékban azt figyelik, hogy a legutolsó mellékszereplő gyűrűsujjának középső perce reális árnyékot vet-e a közelében libegő csipkefüggönyre. Egyszóval a SWFUII mutatós és részletgazdag, ráadásul egyszer sem tapasztaltam akadást. Az átvezető animációk is hangulatosra sikeredtek, remekül illeszkednek a játék egészébe. A szinkronhangok, effektek és háttérzajok tökéletesek, minden úgy szól, ahogy megszoktuk és megszerettük. A zenéről pedig mit mondhatnék? A felcsendülő dallamok mindig is a Star Wars világának szerves részét képezték, megteremtették az utánozhatatlan atmoszférát. Így van ez esetünkben is. Markoljuk a kontrollert, küzdünk pályáról pályára és közben a zene körülvesz, majd ural minket. Nem kell sok idő hozzá, hogy magával ragadjon. Érzelmet közvetít minden taktus, összhangban a cselekménnyel. Zseniális.

Az irányítás szintén remekül eltalált, pedig főhősünk mozgása igazán sokoldalú. Használjuk fénykardjainkat, uraljuk az erőt, energiavillámot szórunk, ugrálunk, gurulunk, védekezünk... És mégis! Olyan természetességgel használhatjuk Starkiller minden képességét, mintha osztályelsőként végeztünk volna egy Padawan iskolában. A játék irányítása átgondolt és könnyen megtanulható. Sőt! Starkiller időközben új dolgokat is elsajátított, és most már képes a jó öreg elmetrükkre is. Az más kérdés, hogy használata nélkül is végigtolható a játék, de azért érdemes kipróbálni. Vicces, amint egymás ellen fordítjuk a fehér egyenruhás birodalmi körlettársakat. Az irányításnál érdemes megemlítenem, hogy a nagyobb ellenfeleket, például az AT-ST lépegetőket a mostanában divatos QTE-gombnyomogatással is legyőzhetjük. Tudom, hogy mindenki tudja miről van szó, ezért csak kezdők részére mondom: ilyenkor a képernyőn felvillanó gombot kell villámgyorsan megnyomni. Bár akkor is elpusztítjuk őket, ha dühös cséphadaró módjára csak tovább kaszabolunk. A játékban előforduló néhány főellenféllel azonban már csak a QTE-módszerrel végezhetünk. Egyetlen kellemetlen apróság talán csak a kamerakezelés, amely nem mindig követi az eseményeket. Időnként utána kell állítani, hogy kiderüljön, honnan is tüzelnek ránk, de összességében nem zavaró.

Egy jó Jedí holtáig tanul! Mi is megpróbálhatjuk fejleszteni Starkiller képességeit a játék során. Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld - mondaná erre Yoda, aki ugyan zöld, de korántsem éretlen. Fogadjuk hát meg a sokat tapasztalt mester ismert tanácsát és fejlesszük maximumra hősünket. Ennek legegyszerűb módja, ha lelkiismeretesen leszámolunk mindennel, ami csak él és mozog, majd bezsebeljük az értük járó Erő-pontokat. Vigyázat! Ezek nem olyan pontok, amelyekért sajtburgert kapunk valamelyik gyorskajáldában! Ugyanakkor kiválóan alkalmasak az energianyaláb, az elmetrükk, a fénykard, valamint az erőhöz kapcsolódó mozdulatok fejlesztésére. Mindegyik esetben 3 szintet léphetünk, ám az ár természetesen egyre drágább lesz. A folyamatos fejlődésre inkább csak nehezebb szinteken van szükség. Amennyiben a legkönnyebb fokon játszunk, szinte felesleges meglátogatni a Force Powers menüt, mert Starkiller bárkit elintéz hátrakötött kézzel, tükörből.

Talán egy kicsit kritikus voltam a játékkal kapcsolatban, ezért most azt kell mondanom: ha áldozol rá két délutánt és kipörgeted a végéig, nagyszerűen fogsz szórakozni. Amennyiben nagy achivement vagy trófeagyűjtő vagy, akkor még a Challenges opcióban kínált kihívásokat is végignyomhatod, ami kitolja egy kicsit a játékidőt. Szóval egyáltalán nem rossz a Star Wars: Force Unleashed II, de ha volt szerencséd az első részhez, akkor előfordulhat, hogy egy picit csalódni fogsz. Én mindenesetre többet vártam tőle. Reménykedem benne, hogy a harmadik rész majd kárpótol mindannyiunkat. Mert lesz harmadik rész, abban biztos vagyok, hiszen a sötét oldal mindig tervez valamit, valahol, egy messzi-messzi galaxisban...