Star Ocean: Integrity and Faithlessness teszt

2016. július 22.
71.1501
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Ha választanom kellene a rendívül színes játékos palettáról, hogy tulajdonképp mi is a kedvenc műfajom, habozás nélkül a klasszikus szerepjátékokat mondanám. Valószínűleg a túl élénk fantáziám miatt állhat ez a legközelebb hozzám, bár az is elképzelhető, hogy mivel amikor elkezdtem konzolokkal játszani, a legtöbb elérhető játék rpg volt. Teljesen mindegy is, a lényeg, hogy nagyon jó volt felnőni a Final Fantasy-k, Chrono Crossok és a többi klasszikus bűvöletében.
Advertisement


Ódákat tudnék zengeni a PS1-PS2 éráról, amikor a stílus virágkorát élte. Szinte minden hónapra jutott valami olyan, amire a mai napig szívesen emlékszem: a Legend of Dragoon-ban leraktam a hajam az átváltozások és a sztori miatt. A Xenogears és Xenosaga teljesen hozzám nőtt a felnőttes történetével, vallási utalásaival, meg persze a robotjaival. Koudelka, Vagrant Story, Final Fantasy 7, 8, 10, Chrono Cross és Trigger, Secret of Mana, Wild Arms, Breath of Fire és folytathatnám a felsorolást, napestig. Emlékszem, mennyire örültem anno a Ps3 bejelentésekor, mert elképzeltem, milyen minőségű jrpg-k érkeznek majd.

Aztán jó nagyot koppantam, ugyanis egy kezemen meg tudom számolni, hány darab jelent meg, ráadásul elég necces minőségben. A kurrens generáción még abból a minimálisból is visszább vettek, ami volt, szóval minden egyes példányt, amit mégis kiadnak, hatalmas becsben tartok. És akkor el is érkeztünk a Star Ocean: Integrity and Faithlessness-hez, ami nagyjából egy hete pörög a gépemben.

Fiona dekoratív hátulról

Fiona dekoratív hátulról


Ha esetleg nem ismernéd a címet, akkor segítek. Az elődök a fentebb taglalt, abszolút krémhez tartoztak, egy pici csúsztatással, ugyanis a harcok itt nem körökre osztva zajlanak, hanem real time kell elpáholnunk az ellenfeleket, különféle varázslatokat és kombókat használva. A saga első része 1996-ban jött ki, még SNES-re, ugyanakkor igazán nagyot a Till the end of Time alcímmel ellátott résszel szólt, még 2004-ben.

Azóta kaptunk egy Last Hope Internationalt, de hat évig teljesen csendben voltak a széria fejlesztői. Egészen mostanáig, ugyanis Playstation exkluzívként megjelent az Integrity and Faithlessness, ráadásul elérhetővé tették az előző generációs Sony masinát birtoklók számára is, amiért jár a hatalmas piros pont. Minden másért, ahogy a pontozásból is látjátok, megy a hatalmas saller, ugyanis sikerült összehozni a legrosszabb epizódot a széria életében, ami ráadásul alig súrolja a középszerű minőséget mind megvalósításban, mind pedig történetvezetésben.

Mi szükségeltetik ahhoz, hogy egy klasszikus, jrpg alapokra épülő sablon sikeres legyen? Kell először is egy nagyon jó, lebilincselő történet, amire elvben az SO univerzuma kiválóan alkalmas, hiszen milliónyi lehetőség rejlik az űrutazásban, a különféle fejlettségi szinteken lévő bolygók bemutatásán, meg tengernyi egyéb dologban.

Ráadásul a tri-Ace már megmutatta az elődökkel, hogy nagy koponyák ülnek náluk szkriptek tervezésekor. Ehhez képest egy hihetetlenül gyenge valamit tákoltak össze most. Az egy dolog, hogy az összes sablont és klisét ellövik (amnéziás, brutál képességekkel rendelkező gyerek akit védelmeznünk kell, hogy csak egy példát említsek), de még íve sincs neki.

Elkezdődik, történnek a dolgok aztán egyszer csak véget ér. Nem megyünk át benne teszem azt, másik planétára, ami egy SO esetében elég vicces. Gyakorlatilag az elejétől a végéig ki lehet találni az egészet, ha van egy pici tapasztalatod a stílusban. Egyébként Faykreed bolygón járunk, hősünk pedig Fidel lesz, aki kis falujának a védelmezője.

Ő megkapta a behívót Roxfortba

Ő megkapta a behívót Roxfortba


Apróbb támadások visszaverése után segítséget kell kérnie a királytól, mert nincs elég embere a településnek, hogy még egy rajtaütést kibírjanak. Miközben a tárgyalások nem úgy zajlanak, ahogy azt ők elképzelik, a visszafelé tartó úton lezuhan egy űrhajó, benne a már említett amnéziás kislánnyal, Reliával, akit innentől kezdve mindenki meg akar szerezni, nekünk pedig egyrészt meg kell védenünk őt, másrészt ki kell deríteni az ilyenkor szokásos kérdéseket.

A spoiler elkerülése végett többet nem említek innen, de nagy csodára senki se számítson, ahogy mondtam, ezerszer látott fordulatok és történések követik egymást.

Ezzel kapcsolatban van még egy nagyon dühítő pont, nevezetesen a párbeszédek. Valami olyan hihetetlen blődül megírt beszélgetéseket kapunk, amit nagyon kevés hasonszőrű programban láttam, már-már Resident Evil szintet üt meg. Nyilván senki sem foglalkozik a körülötte zajló eseményekkel, mindent természetesnek vesznek, ami a játék univerzumának felépítése miatt is vicces. Ne értsetek félre, nem Oscar gyanús forgatókönyvet akarok, de valami tisztességesen megírt dolgot igenis elvárnék attól a csapattól, aki amúgy remekműveket hozott tető alá.

A harcrendszer és szereplőink fejlesztése alapból nem lenne rossz, de nagyon hamar ki fog ütközni a rendszer sarokpontja, amin elbukik ez a rész is. Ugye ez egy akció-rpg, ahol valós időben kell a bunyókat megvívnunk. Mindenki rendelkezik kettő darab közeli, illetve ugyanennyi távolból ható támadással, amiket természetesen mi állítunk be. Ezeket az X és O gombok nyomogatásával tudjuk aktiválni, tehát igen, kettő darab gombolt használunk a küzdelmek alatt, emiatt nagyon gyorsan button mash-é degradálódik az egész.

Minden csata után kapunk tapasztalati pontot, amikkel szintet lépnek embereink, így lesz több életerejük, manájuk, satöbbi. A különleges képességeinket, támadásokat, valamint egyéb passzív skilleket egy közös, kristályokat számláló összegből tudjuk fejleszteni, amiket szintén minden megnyert harc után kapunk. Tehát nincs túlbonyolítva a szisztéma, ami nem feltétlenül baj, viszont a vállalhatatlan kamera és rossz target rendszer teljesen megöli az élményt.

Klónok, támadás!

Klónok, támadás!


Sokáig nem tűnik fel ez amúgy, mert nem kerülünk olyan szituációba, ahol számítana. Aztán meg kell védenünk egyik csapattársunk és ott bizony elő is jönnek ezek. Sosem arra az ellenfélre vált át a rendszer, aki a legközelebb van hozzánk, hanem teljesen random működik. Mivel folyamatosan csépelik közben szerencsétlent, mi meg a befogással tökölünk, pillanatok alatt jön is a game over, amit alig akartam elhinni.

Szerencsére kevés ilyen szituáció lesz, de ha előjönnek, garantálom, hogy a fejlesztőket az anyjukba kívánjuk. A kamerával pedig az a gond, hogy nem követi dinamikusan az eseményeket, így amikor kialakul egy nagyobb tömeghent, teszem azt, 10 lénnyel, ahol röpködnek a speckó támadások és varázslatok, garantálom, hogy semmit sem fogunk látni az egészből. Befogunk valakit, iksz és négyzet, aztán reménykedünk, hogy nem vernek halomra közben bennünket. Társaink alapból iszonyúan buták, de viszonylag jól lehet paraméterezni őket, így nem kell sokat foglalatoskodnunk velük utána.

A grafika is necces pontja a játéknak, hiszen ahogy a képeket látjátok, nincs túlgondolva. Szerencsére azért messze van az igénytelentől, mert alapjába véve tűéles, szép képekkel dolgozik a program. Ahogy az ilyen játékoknál megszokhattuk, szereplőink erőteljesen az ázsiai ízlésnek megfelelően lettek ábrázolva (tinédzserek nagy karddal és páncéllal), ellenfeleink pedig inkább különféle gonosz állatok, rablók, gyilkosok.

Nem merték túlzottan elereszteni a fantáziájukat a tri-Ace dolgozói, mert egy elég biztonsági fantasy környezetet kapunk. Nem ronda, de nincs benne semmi feltűnő, abszolút funkcionális. Itt ugye még az is közrejátszhatott, hogy gondolni kellett az előző géppel rendelkezőkre is, így cross platform engine-t kellett létrehozni.

Technikai oldalról ugyanakkor nem ennyire rózsás a helyzet, mert kegyetlen sokat tölt a játék, valamint az igazán nagy tömegjeleneteket nem tolerálja jól az engine és a képfrissítés szépen megdöccen.

Napfelkelte, kék ég, lebegő város, minden a helyén

Napfelkelte, kék ég, lebegő város, minden a helyén


Ha már ennyit beszéltem a történet főszereplőiről: sajnos igazi se íze, se bűze embereket válogattak össze. Gondolom, nem kell nagyon sokat magyaráznom, hogy mennyire meg tudja határozni egy-egy játék szinte teljes képet a karizmatikus jófiú/badass rossz.

Innen nemhogy az arcukat, jellemüket, stílusukat nem tudjuk felidézni magunkban pár nap után, hanem még arra sem emlékszünk 10 perccel ezelőtt miről is beszéltek. Ez amúgy sosem volt nagy erőssége a szériának, de ennél sokkal jobb, érdekesebb tagokat raktak össze a múltban. A tartalom is beleillik ide, ugyanis 20-25 óra alatt szép csendben a játék végére érhetünk. Nem nagyon kápráztattak el ezen a téren sem minket.

Hiába vannak opcionális küldetések, amiket a két utcából álló városokban vehetünk fel. Ezek legnagyobb részt a keresd meg ezt/ölj meg x lényből ennyit metodika köré épülnek, ráadásul legtöbbjüket úgy is teljesíteni fogjuk, ha nem figyelünk oda külön rájuk. Ezen kívül találhatunk egy teljesen random megjelenő térkaput, ahol viszonylag sok szinten keresztül kell lefele haladnunk, miközben természetesen az egyre nehezebb ellenfeleket likvidáljuk. Másról nem nagyon tudok beszámolni, pedig relatíve alaposan körbenéztem.

Kislány nagy kastéllyal

Kislány nagy kastéllyal


Hangok és zenék tekintetében teljesen átlagos lett a darab. Jó pont, hogy a korongon megtalálhatjuk az eredeti japán hangsávot, ami azért tud dobni a hangulaton egyet. Az angol szinkron siralmas lett, Technomancer szinten robotikusak embereink. Érzelmet, mint olyat, nyomokban sem fedezhetünk fel bennük. Ezért is nagy kár, mert szintén tudott volna dobni egyet a lelkesedésemen.

Bevallom, rettenetesen nehéz ilyen negatív felhanggal tesztet írni erről a játékról, mert a szívemnek egyébként igen kedves a franchise, embertelen mennyiségű időt öltem a korábbi epizódokba. Nem is igazán értem, hogy mi történhetett, hiszen ugyanaz a csapat rakta össze, akik amúgy a minőségi, igényes, különleges játékokról ismertek.

Az egész programról üvölt amúgy, hogy sebtében kalapálták össze, hiszen jó nagy a piaci rés. Talán ezért, talán a rajongók kedvéért készült, pontosan nem tudhatjuk, de az biztos, hogy nem végeztek túl jó munkát.

Nem, ő nem Csipkerózsika, csak sok volt neki a tegnapi törköly

Nem, ő nem Csipkerózsika, csak sok volt neki a tegnapi törköly


Pontosan ezért jó szívvel senkinek sem tudom ajánlani a Star Ocean: Integrity and Faithlessness-t. Klasszikus szerepjátékhoz képest nulla történetet kaptunk teljesen jelentéktelen szereplőkkel, hamar kifulladó, de amúgy is hibáktól hemzsegő harcrendszerrel, rpg-hez képest kifejezetten karcsú tartalommal, középszerű grafikával.

Lesznek pillanatok, amikor érzünk valamit, hogy na, igen, most talán egy kicsit beindult, de ezek sajnos nagyon rövid ideig tartanak. Ettől függetlenül, ha olcsóbb lesz, illetve szereted/szeretted a műfajt, tehetsz vele egy óvatos próbát, mert minimális az ilyen játékok száma. De ne feledd, ne várj tőle nagy dolgokat, mert akkor garantált a még sokkal nagyobb csalódás.

Star Ocean: Integrity and Faithlessness / Tesztplatform: PlayStation 4

ne várj sokat tőle...
  • Stílus: RPG
  • Megjelenés: 2016. július 01.
  • Ár: 17.990 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Végre egy RPG
  • Van benne néhány jó pillanat
  • A külcsín szódával elmegy
  • Unalmas, ötlettelen, klisés sztori
  • Személyiség nélküli hősök
  • Kaotikus harcok
  • Karcsú tartalom
  • Az elődök cipőfűzőjét sem tudja bekötni
  • Hang
    5
  • Grafika
    6
  • Játszhatóság
    5
  • Hangulat
    5
5.3
7 hozzászólás

iPet

8 éve, 3 hónapja és 22 napja

bekecs írta:
Egyik epizóddal sem játszottam még, de ha ha jól értem, nem is ezzel kéne elkezdenem. röhögő smiley

iPet, Te melyiket ajánlod a legjobban?
Szerintem a Till the end of Time-al kezd, talán az a legizmosabb rész. Aztán jöhet a Last Hope, a Second Story és végül ez.

válasz erre

zender

8 éve, 3 hónapja és 23 napja

A tesztet öröm volt olvasni, mert nagyon érdekes volt. Aztán jött a technológiai megvalósítás rész. Ott elszomorodtam. szomorú smiley

válasz erre

Santonio

8 éve, 3 hónapja és 24 napja

5.3 annyira nem rossz hogy ne tegyek vele egy próbát... Játszottam már másik kettővel, maga a stílus tetszik, adok neki egy esélyt. Külföldi lapokon volt ahol sokkal jobban lehúzták ennél. Úgyhogy nem is olyan gáz.

válasz erre

muki

8 éve, 3 hónapja és 24 napja

Hmmmmm, na ezt nem sajnálom a boxról. Az írás nagyon jó volt, a játék még a képeken is csúnya. Bár nem is az lett volna a lényege talán...

válasz erre

totyak

8 éve, 3 hónapja és 24 napja

A játékot nem ismerem, a stílust meg nem kedvelem, de a teszt az nagyon jó volt, olvasmányos, lényegretörő, tiszta.
Néztem összehasonlító videót, szerintem a PS3-ból többet is ki lehetett volna hozni. Érdekes, de minden ilyen kétplatformos játéknál ezt érzem. Lehet, sokat várok kicsit.

válasz erre

bekecs

8 éve, 3 hónapja és 24 napja

Egyik epizóddal sem játszottam még, de ha ha jól értem, nem is ezzel kéne elkezdenem. röhögő smiley

iPet, Te melyiket ajánlod a legjobban?

válasz erre

Tommy

8 éve, 3 hónapja és 24 napja

De kár érte... szomorú smiley

válasz erre
Star Ocean: Integrity and Faithlessness
17.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljamarco profilja