Split Second: Velocity (PSP) teszt

/>Merthogy bár az illetékesek már a július közepén megejtett hivatalos bejelentéskor elmondták, hogy akadnak majd újdonságok a PSP-s verzióban, de senki se várjon világmegváltást, ők ugyanis inkább arra törekednek majd, hogy a nagygépes változatokat a lehető legprofibban miniatürizálják, és szó mi szó, ez szinte tökéletesen sikerült is nekik, lévén a srácok megalkották az utóbbi hónapok, sőt, szerény véleményem szerint inkább évek egyik legjobb arcade versenyjátékát erre a platformra, ami nagyon jó játékmenettel és brutális felhozatallal is rendelkezik. Mivel nem árt, ha minél előbb nyélbe ütjük a kötelező közhelyeket, avagy felsoroljuk azt a minimális újdonságot, ami a nagygépes verziókhoz képest pluszt jelent a PSP-s Split/Second-ben, lássuk hát akkor gyorsan. Első körben itt van egy vadonatúj pálya, elrejtve valahol nagyon mélyen a kihívások között. Bevallom, én nem találkoztam vele, vagy csak nem ismertem rá, így túl sok újdonságot ez azért nem jelent. A négy játékost támogató kooperatív móka viszont már annál inkább, hiszen nincs is jobb annál, mint amikor négy haverral összeülünk, és jól kitolunk a másikkal, merthogy a Split/Second: Velocity hiába ment össze, koncepciójában mit sem változott.

Frissességet ugyanis a fentieken kívül hiába is keresnénk, nem nagyon fogunk találni benne, így ide akár be is szúrhatnám a korábban megírt cikkem sorait, de az nem lenne helyes húzás, így lássuk nagy vonalakban, hogy mi is vár ránk a PSP-s Split/Second-ben. Nos, a körítés ugyanaz, mint régen, van egy óriási költségvetésű televíziós műsor, ami tulajdonképpen egy újabb gusztustalan valóság show, a különbség csak annyi, hogy itt nem gusztustalan emberek idétlenkedéseit és anti-kultúrális viselkedését lessük, hanem azt, ahogyan néhány száguldó őrült összetöri egymást a szuper gyors négykerekűjével. Sőt mi több, az egyik szereplők mi leszünk, a mi feladatunk lesz, hogy megnyerjük a legtöbb versenyt, és szanaszét zúzzuk az előre felépített pályákat, ahol versenytársainkra robbanthatjuk az épületeket, vagy az út szélén parkoló buszokat, de ha ügyesek vagyunk a pálya teljes arculatát szétzúzhatjuk, újabb útvonalakra bukkanhatunk, de rövidítéseket is felfedhetünk, mindezeket annak függvényében, hogy milyen látványosan vezetünk.

Ugratások, driftelések vagy látványos kilökések után ugyanis versenyzőnk pontokat kap, ami egy a kocsink hátuljánál látható kis mérőműszeren látható. A kis kijelző három részből, három rubrikából áll, két kékből és egy pirosból. Ha egy kék feltöltődött, akkor egy kisebb objektumot tudunk felrobbantani vagy rázúdítani ellenfeleinkre, ha mind a két kék tele van, akkor meg tudjuk duplázni a műveletet, ha pedig a piros is feltöltődött, akkor jöhetnek az igazán nagy "bummok", ez ugyanis a pályarendezés, a tömegkatasztrófa és egyéb nyalánkságok előidézésére alkalmas. A játék tehát a fentiek értelmében nem szól másról, mint a száguldásról, valamint az ismertetett módszerek által a másikkal való kitolásról. A versenyeken elért helyezésekért kivétel nélkül pontokat kapunk, mennyiségük attól függ, hogy éppen hányadikak lettünk a körözgetések lejártával, és érdemes lesz hajtanunk előre, ugyanis a pontokkal nem csak újabb versenyeket, hanem újabb autókat is feloldhatunk majd, így alakul egy átkozott ördögi körré a játék kampánya, ami viszi magával a játékost, akárcsak a nagygépes verzióban.

#tv#

Az autók ugyebár nem licencelt példányok, egytől-egyig kitalált darabbal van dolgunk, ami ebben az esetben rendben is van, akárcsak a pályák szerkesztése és azok változatossága, lévén bár többször is visszatérünk majd egy-egy adott versenyszakaszhoz, azok csak a vége felé, ha unalmassá válnak, de egyébként is inkább elképesztő, amit a fejlesztők összehoztak, hiszen azon túl, hogy a PSP képességeinek határait ugyebár be kellett tartaniuk a dizájnolás és egyéb külcsínt érintő munkálatok közben, elképesztően derekas munkát végeztek. A pályák kiköpött másai az eredetieknek, semmiféle kompromisszumot nem kötöttek a programozók, ha éppen a fél pályának szét kell borulnia, akárcsak a nagy testvér esetében láthattuk, akkor az bizony a Sony hordozható masináján is szétborul, a robbanások, a kidolgozottság, egyszóval minden nagyon korrektre sikeredett, a véleményem az, hogy a PSP játékfelhozatalának legszebb autós játékával van dolgunk a Split/Second: Velocity esetében. Ha másért nem is, ezért már mindenképpen érdemes volt kihozni a játékot ebben a formában is.

Arról nem is beszélve, hogy nem csak a kinézet, a belbecs is több, mint rendben van, ez remélhetőleg már kiderült a fentiek esetében, de ha nem, akkor nyomatékosítsuk, hogy nem órákba, napokba fog telni, amíg csak a kampányon átverekedjük magunkat, a 12 epizódon belül ugyanis egyenként hat kötelező verseny biztosan vár ránk, és akkor még nem is számoltuk az önkívületi hibánkból elkövetett vesztéseket vagy rossz eredményeket. Merthogy hiába a brutális tartalom, a látvány és a számtalan játékmód - ezekről a PC-s tesztünkben olvashatsz bővebben -, ha egyszer nem csak a nagy testvér pozitívumait, hanem negatívumait is megörökölte a játék. Így például a csalás továbbra is egy olyan, enyhén idegesítő momentuma és velejárója lesz a Split/Second: Velocity PSP-s változatának is, amit már a nagyobb bátyó esetében is kötelezően meg kellett jegyeznünk, ugyanis szó szerint pofátlanság az, amit az ellenfelek már művelnek velünk. Tetemes előnyre például mi nem tudunk szert tenni, bármit is teszünk, de ha pont mi hibáznánk egy komolyabbat, akkor az első helytől akár el is búcsúzhatunk.

Szintén nem voltam maximálisan elégedett a játék ezen verziójának irányításával. A nyilakkal meg se próbáljátok vezérelni autóitokat, ebben az esetben ugyanis szembetűnő pontatlanságok jelentkeznek, a joytick-kal inkább próbálkozzatok, bár nem árt tudni, hogy az pedig néha túl érzékeny, ha a kanyarokról van szó. Tökéletes, de legalábbis jó beállítás tehát nincs, bár pozitívum, hogy más gondom nem volt a játékkal, de az, hogy pofátlanok az ellenfelek, és a nyolcadik epizód táján már kezd egy kicsit unalmassá válni a sok körözgetés, önmagában elegendő ahhoz, hogy a tökéletes pontszámtól elessen a játék, hiába készítettek hozzá jó zenéket és hangeffekteket is a fejlesztők, - na jó, a zenék azért mégsem olyan jók -, a végeredmény mégis kicsit olyan lett, hogy jó-jó, de azért valami még hiányzik. Éppen olyan ez, mint amikor a nagymama húsleveséhez vagyunk szokva - ami felülmúlhatatlan -, és éppen egy étteremben kényszerülünk arra, hogy azt együk. Az állag rendben van, de hiányzik valami, ami miatt mégsem érezzük azt az ízorgiát, aminek következtében mindig azt mondjuk drága nagyanyánknak: Mama, kaphatnék még?

Összességében, önmagát és a PSP-s felhozatalt nézve, egy nagyon jó játék született a Split/Second: Velocity miniatürizált változatával, nagy szükség volt már a színtéren egy ilyen programra, ugyanis a Burnout-sorozat erre a platformra is érkező epizódjain kívül kevés versenyjátékot tudnék mondani, amit annyira élveztem volna, mint ezt. Tény, hogy megvannak a hibái, de mivel már koncepciója is egyedi, a legtöbb játékos nem fog törődni ezekkel a negatívumokkal, hiszen valóban komoly tartalmat kapunk a pénzünkért cserébe, egy másodpercig sem lesz hiányérzetünk, még a finálé lezajlását követően sem. Persze, ha játszottál a nagygépes testvérrel, akkor tulajdonképpen egy fikarcnyi újdonságra se számíts ettől a változattól, ellenben, ha azt elmulasztottad volna, akkor itt az idő, hogy beszerezz egy igazán kiváló arcade versenyjátékot, ugyanis jelenleg szerintem keresve se találnál erre a platformra szebbet és jobbat a piacon. Legyen ez a végszó!