Spiderman Shattered Dimensions teszt

2010. október 20.
76.9471
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
Reneszánszukat élik mostanában a szuperhősökkel foglalkozó játékok, hiszen az elmúlt időszakban több olyan cím is megjelent, amely újraértelmezte a képregény-adaptációk fogalmát. A Batman Arkham Asylum bő tizenöt év után mutatta meg, hogy a denevérembernek igenis van még létjogosultsága a piacon, míg a Transformers: War for Cybertron volt talán az első olyan produktum, amely valamennyire méltón adta vissza az alakváltó robotok gigászi harcát. Most újabb szuperhős került a középpontba, a valaha szebb napokat is megélt Pókember, akinek talán a 2004-ben megjelent Spider-Man 2-ben átélt kalandja volt utoljára emlékezetes. Az ActiVision szokásos, futószalagos játékgyártási elve miatt azóta évről-évre jelentek meg az új, ám mindenféle innovációt nélkülöző epizódok, ami miatt hőn szeretett hálódobálónk szépen lassan a középszerűség áldozata lett.

/>
Spiderman Shattered Dimensions teszt - 2. kép

Amikor először halhattunk a Spiderman: Shattered Dimensions-ról, akkor alig akartuk elhinni, hogy a cég ekkora változásokat akar eszközölni a sorozatban. A pár perces videók azonban már hónapokkal ezelőtt azt sugallták, hogy hamarosan egy olyan pókemberes játékhoz lesz szerencsénk, ami szakít az eddig megszokott játékmenettel, és új oldaláról mutatja be ezt a nem mindennapi szuperhőst. Ráadásul nem is csak egy oldaláról, hiszen a Shattered Dimensions legnagyobb ötlete, hogy kapásból négy különböző pókembert irányíthatunk benne. A hagyományosnak nevezhető Amazing Spiderman mellett lehetőségünk van a fekete, önálló életet élő ruhába burkolózott Ultimate Sipderman-t, a jövő hálódobálóját, Spiderman 2099-et, valamint a múlt homályába vesző Spiderman Noirt is irányítani. Négy karakter, négy idősík, egyetlen küldetés: visszahozni pókember régi tekintélyét, olyan módon, amire idáig nem volt példa.


Spiderman Shattered Dimensions teszt - 3. kép

Számít-e egy játékban a cselekmény, ha maga a játékmenet remekül sikerült? Gyakran középszerű játékokat ment meg egy jól kitalált történet, míg máskor éppen a remekbeszabott játékmechanikától megy el a kedvünk, ha maga a sztori csapnivaló. Sajnos a Spiderman Shattered Dimensions valamennyire az utóbbi csoportot erősíti, hiszen hosszú idő óta nem találkozhattunk ennél ötlettelenebb, bárgyúbb történettel. Mysterio, pókember egyik ősi ellensége éppen a mágikus erőkkel bíró "káosz és rend" kőtáblát akarja eltulajdonítani egy múzeumból, amikor hősünk a helyszínre ér. A csata alatt ez a tábla egy véletlen folytán darabokra törik, s törmelékei szemvillanás alatt más dimenziókba, idősíkokba teleportálódnak. Innentől kezdve megindul a hajsza az elveszett darabkákért, amely során ugyan remekül szórakozunk, de gyakran a fejünket is fogjuk a néhol talán túlságosan is bugyuta cselekmény miatt.

Spiderman Shattered Dimensions teszt - 4. kép

Ha az alaptörténet nem veszi el a kedvünket a további játéktól, akkor egy egészen kellemes produktummal szembesülhetünk. A négy karakter négy egészen eltérő játékmódot foglal magában. A legkülönlegesebbek mindközül a Spiderman Noir pályák, hiszen talán ezek ütnek el legjobban a többi idősíkban tapasztaltaktól. A múltban játszódó epizódok lényege nem a folyamatos harc, hanem a lopakodás, az észrevétlen besurranás. A játék ezen része leginkább a Splinter Cell: Conviction és az Arkham Asylum keverékének tekinthető. Látványvilágban mindenképpen Sam Fisher legutóbbi kalandjára hajaz, hiszen ugyanúgy fekete-fehérré vált a színvilág, ha rejtve vagyunk, míg játékmenet tekintetében sokkal inkább a Batman lopakodós részei juthatnak eszünkbe. Hősünknek elég pár golyó, és holtan terül el a földön, így érdemes minden egyes ellenfelet egyesével, észrevétlenül levadászni.

Spiderman Shattered Dimensions teszt - 5. kép

Az Amazing Spiderman-os részek már sokkal inkább emlékeztetnek az eddigi pókemberes játékokra, már ami a verekedést illeti. Ugyanez igaz az Ultimate Spiderman-re és a Spiderman 2099-re is, azzal a különbséggel, hogy mind a három esetben más-más speciális képességekkel harcolhatunk, ami ad egyfajta variációt a játéknak. Ami azonnal szembeötlik mindenkinek, hogy eme produktumban jelentősen le van korlátozva a mozgásterünk, a pályák lineárisak, így kissé elveszik a szabadságérzetünk. Szerencsére ez csak kezdetben szokatlan, hiszen némi gyakorlás után könnyedén eljuthatunk a pályák bármelyik szegletébe, így valamennyire megmaradt a pókember-életérzés.


Spiderman Shattered Dimensions teszt - 6. kép

A verekedős pályákon kezdetben erősen limitált a harci repertoárunk, ám az ellenfelek legyőzésével, bizonyos bónusz-tárgyak megtalálásával, valamint al-feladatok teljesítésével értékes pontokat gyűjthetünk, amiket aztán a boltban el is költhetünk. A megvásárolható képességek között vannak karakter-specifikusak (pl. csak a Noir pályákon használhatjuk őket) de vannak olyanok is, amelyek minden idősík szereplőjére érvényesek (ilyen az életerő növelése). Idővel megannyi új képességet tanulhatunk meg, amelynek hatására a harc nem csupán élvezetesebbé, de látványosabbá is válik. A fejlődésre szükség is van, hiszen minden pálya végén van egy főellenség, akikkel komolyan meggyűlhet a bajunk. A bossharcok talán a játék legjobb elemei, változatosak, gyakran ötletesek, és egységesen elmondható róluk, hogy kifejezetten látványosak tudnak lenni. A képregényből megannyi szereplő tűnik fel a játékban, így Mysterio mellett Hammerhead, Oktopusz doki, vagy éppen a Homokember is látható egy-egy harc erejéig.

Spiderman Shattered Dimensions teszt - 7. kép

A Beenox embereinek sikerült mind a négy világot látványosan kidolgozni, a különféle játékterek különféle grafikai stílust képviselnek. A Noir részek sötét tónusú ábrázolásmódja mellett az Amazing Spiderman csiricsáré, rajzfilmes színvilágban tündököl, a 2099 technokrata világa és hatalmas zuhanásai miatt különösen szép a szemnek, az Ultimate részek pedig hangulatuk miatt számítanak különlegesnek. A remekbeszabott in-game grafika mellett külön említést érdemelnek az átvezető-filmek, amelyeknél látványosabbat mostanában ritkán láthattunk játékokban. Hangok terén is hasonló színvonalat képvisel a játék, a négy pókembernek négy olyan színész adja a hangját, akik már korábban is szinkronizáltak Spiderman játékokban. Az ellenfelek hangjátéka szintén jó minőséget képvisel, talán csak a zene az egyetlen, amely középszerűre sikerült.

Spiderman Shattered Dimensions teszt - 8. kép

Sajnos azonban az újítások ellenére a Shattered Dimensions megannyi problémával is küzd. Az egyik legrosszabb eleme a játéknak a kamerakezelés, amely gyakran megkeseríti a dolgunkat. Leginkább a Noir-os részek sínylik meg a kameraman bénázását, hiszen szinte soha nem arra fordul a kép, amerre mi szeretnénk. Emiatt gyakran fogunk hibázni a lopakodós részeknél, ami gyakran vezethet az elhalálozásunkhoz is. Kifejezetten furcsán hat, hogy ugyan négy különböző játékstílussal találkozhatunk a játékban, mégis egy idő után repetitívvé válik a dolgunk. Egy idő után már nem sok kihívást találunk a játékban, és a buta történet miatt akár a kedvünk is elmehet a további próbálkozásoktól. A feladatunk ráadásul szinte minden pályán kimerül abban, hogy találjuk meg az elveszett kődarabot, s ez messze van az izgalmasság fogalmától. Az irányítás a kamerakezeléstől függetlenül is nehézkés, gyakran nem azt az ellenfelet támadjuk, amelyiket szeretnénk, továbbá a platformer-részeknél is adódhatnak gondok ilyen téren. A pályadesign olykor kimagasló színvonalat képvisel, (pl. homokemberes rész) máskor azonban örülünk, ha végre vége a pályának (dzsungel). Azt se tudom igazán elképzelni, hogy ki szerint volt jó ötlet a fejlesztők közül, hogy egyes esetekben belső nézetbe váltson a kamera, és úgy kelljen verekedni. Ilyenkor ugyanis a játék színvonala jelentősen lecsökken, leginkább a Fight Night egy butított verziójára emlékeztet, ráadásul ezek a részek kifejezetten hosszúra sikeredtek, és nem is igazán passzolnak a játékba.

Spiderman Shattered Dimensions teszt - 9. kép

A Spiderman Shattered Dimensions meghozta azt a változást, amire szükség volt a Pókemberes játékok világában. Bár megannyi problémával küzd a játék, és korántse lett olyan jó, mint a tavalyi Batman: Arkham Asylum, a Beenox fejlesztői mégis egy olyan alkotással rukkoltak elő, amelyet bárkinek érdemes kipróbálni. Bár évek múlva nem feltétlenül fogunk emlékezni rá, az elkövetkező napokban megannyi órára elszórakozhatunk vele.

Spiderman Shattered Dimensions / Tesztplatform: XBOX360

a polcon a helye
  • Stílus: Akció
  • Megjelenés: 2010. szeptember 07.
  • Ár: 11.900 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • remek grafikai stílus
  • szép átvezetőfilmek
  • eltérő játékstílusok
  • kicsit repetitív
  • kamerakezelés
  • egyszerű történet
  • Hang
    9
  • Grafika
    9
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    7
8
11 hozzászólás

Szaby1980

13 éve, 5 hónapja és 3 napja

PC-re javaslom,nagyon jó.

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 27 napja

NEMSZERETEMmeglepődött smiley

válasz erre

Cor3Y

14 éve, 7 hónapja és 8 napja

xboxon végigvittem nagyon jó játék röhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 25 napja

ZUTYA NANYON HE
meglepődött smileymeglepődött smileymeglepett smileynyelvnyújtó smileykacsintó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 27 napja

Nem lett rossz, talán még játszom is vele.mosolygó smiley

válasz erre

totyak

14 éve, 8 hónapja

Shade írta:
Ez már megjelent?meglepett smiley Levagyok maradva. Pc-re nincs gondolom....miért is lenne.
Még nincs, de ez most kivételesen meg fog jelenni PC-re is. Csak késik kicsit, de állítólag még idén jön.

válasz erre

Shade

14 éve, 8 hónapja és 1 napja

Ez már megjelent?meglepett smiley Levagyok maradva. Pc-re nincs gondolom....miért is lenne.

válasz erre

Welar

14 éve, 8 hónapja és 1 napja

A filmből azért nem lett rossz az első két játék. Szerettem hogy ha viszanylag is, de szabadon lehetet himbálózni.

válasz erre

Scal

14 éve, 8 hónapja és 1 napja

ejnye, pedig már reménykedtem, akkor pláne Arkham Asylum, a képek nagyon szépek a játékból, kár hogy Spidey kalandjaiból már egy csomó bengaság kerekedett eddig

válasz erre

bentix11

14 éve, 8 hónapja és 1 napja

azta végre megjelent a cikk. nagyon ütős kis játék kerekedett hálószövögető kis barátunk kalandjaiból. Habár pc-re is kiadhatták volna nyugodtan

válasz erre

Welar

14 éve, 8 hónapja és 2 napja

Sok videót nézem ezzel a játékkal kapcsolatban, és elég látványosnak tűnik. Kiváncsi leszek hogy lesz megoldva a külömböző stílusok közötti váltás. Viszont az már igaz hogy a Batman: Arkham Asylum nagyon nehéz lesz még egy darabid überelni, csak talán a következő részével mosolygó smiley

válasz erre
Spiderman Shattered Dimensions
11.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja