Egy ilyen, politikailag eléggé szenzitív időszakban, amikor mindenki próbál korrekt lenni mindenkivel, jó nagy golyókra vall, hogy jön ez a játék és nem elég, hogy gonosz nácikra vadászunk, hanem mindezt tesszük eléggé kegyetlen módon. Olyan keményen üthetjük meg őket, hogy az állkapcsuk millió darabra törik, ráadásul pont ez a lényeg, mert erőfeszítéseinket egy gyönyörű röntgen képpel honorálja a rendszer.
Ahogy mondtam, az SN4 tulajdonképp ezekre a stílusos, látványos dolgokra fókuszál. Teljesen mindegy, hogy gyomron szúrunk valakit, esetleg kirobbantjuk a gerincét 200 méterről, netalántán férfiasságukat vesszük, hiszen minden egyes fontosabb szerv roncsolását M.Bay-t megszégyenítő módon látványos képsorokkal díjazza programunk.
Ahogy már négy epizód alatt megszokhattuk, most is ezek a manőverek adják az egész játék savát-borsát. Kicsit csúnyábban szólva szinte csak ezek miatt érdemes beruházni a játékra, mert amúgy egy teljesen középszerű lövöldözős anyagról beszélnénk. Kapunk amúgy néhány érdekes újítást, mint például a már emlegetett közelharci kivégzéseket, illetve a durva robbanások után szanaszét repülő repeszeket, amik úgy tépik darabokra ellenfeleinket, hogy öröm nézni - természetesen részletesen bemutatva minden egyes ocsmány sérülést.
Sőt, a standard fejlövések is sokkal keményebbek, mint eddig, köszönhetően a koponya berepedésének, az agy kiloccsanásának, vagy a sisakok fémes pendülésének. Egyértelmű, hogy az egyik fejlesztési irány tehát a még sokkal látványosabb kivégzések voltak.
Természetesen bővítették lehetőségeinket, így most már tudunk sunnyogni, csöndes lövedékeket használni, esetleg jelzőrakétákat elcsórni, amivel tüzérségei támogatást kérhetünk a németek saját egységeire. Ezeken kívül azonban a meglévő formulát próbálták csiszolgatni, ami mindenképp előrelépés az elődhöz képest, de az élvonaltól messze elmarad. Kapunk egy teljesen új lokációt, név szerint Olaszországot, ahol szőlőültetvényeken, álmoskás kisvárosokban, elhagyatott dokkokban, esetleg omladozó kastélyokban kommandózhatunk.
A grafika mindenképp megérdemli a figyelmet, hiszen hiába nem túlzottan változatos, de legalább a legtöbb helyszín kellően részletesen kidolgozott a térkép nagy mérete ellenére is. Nyilván a méretek már csak azért is fontosak, mert a nap végén ez még mindig egy mesterlövészetre épülő játék, ahol mindig akad egy ablak, kilátó, tető, ahonnan kellően jól rálátunk ellenfeleinkre, szóval a több száz méteres roncsoló lövések mindig opciók lesznek.
A kibővített mozgási repertoárnak, valamint a hangtompítós pisztolynak és kivégzéseknek hála már nem leszünk csak és kizárólag erre utalva, mert ha olyanunk van, akkor Solid Snake üzemmódban is közlekedhetünk a lokációkon. Szintén meg kell énekelnem a mesterséges intelligenciát, mert érezhetően javult az elődökhöz képest.
Érdemes a legtöbb lövés után azonnal egy másik lőállást keresni, ugyanis ha nem álcázzuk a hangot mondjuk egy repülőgép elhúzásával, generátor meghibásodásával, légvédelmi ágyú kerepelésével, akkor pillanatok alatt bemérik pozíciónk és már rajtunk is lesznek. Persze meg lehet őket lepni aknákkal meg egyéb kedves csomaggal. Ahogy említettem, használhatunk más fajta lövedékeket is. Jó példa erre a szuperszonikus cucc, ami ugyan szinte teljesen hangtalan, viszont sokkal gyengébb is, mint a normál, így eléggé precízen kell vele céloznunk.
Persze az egész fabatkát sem érne, ha maga a célzás vállalhatatlanul körülményes, vagy éppenséggel túlzottan egyszerű lenne, de szerencsére megtalálták az egyensúlyt. Az alap nehézségnél figyelnünk kell a gravitációra, illetve nyilván a távolságra, szóval CoD-on nevelkedett embereknek nem biztos, hogy lesz türelmük ehhez. Egy dedikált gomb megnyomásával kifújhatjuk tüdőnkből a levegőt, ilyenkor segít nekünk a rendszer, megmutatja a találat helyét. Persze egy picit csalásnak, esetleg túlzott könnyítésnek is vehetjük ezt a funkciót, de egyrészt nem lehet folyamatosan használni, másrészt tekerjük fel a nehézséget.
Meglepő amúgy, hogy mennyire meg tud szívatni minket a játék. A megnövekedett játéktér tehát egyrészt kedvezett a távolból való ráhatásnak, viszont magában hordoz csúnya negatívumokat is, mivel sajnos túlzottan repetitív lett a stuff, ráadásul az első pár óra után egészen hamar fullad unalomba az egész.
Történet kis túlzással nincsen, így tulajdonképp helyszínről helyszínre vándorolunk, náci vezetőket iktatunk ki, berendezéseket szabotálunk, titkos dokumentumokat csórunk el, esetenként robbantgatunk is. Nekem normál fokozaton nagyjából 10 óra kellett ahhoz, hogy a stuff végére érjek, de bevallom, a felétől kezdve csak átrohantam rajta, mivel néha már az a veszély fenyegetett, hogy simán bealszom előtte.
Ja, majdnem elfelejtettem még egy nem túl pozitív szegmenst, a térképet. Ugye a sandbox alapú programoknál szinte elengedhetetlen a jó tájékozódás, ami itt egyáltalán nincs meg. Hogy csak egy példát említsek, nem jelöli külön, ha egy objektív mondjuk két szinttel feljebb van, így simán előfordult, hogy bő fél órát rohangáltam, amire megtaláltam, mire is gondoltak derék fejlesztőink.
Az igazság az, hogy olyan komoly gond nincs a Sniper Elite 4-gyel, mivel amit eddig is tudott azt most is stabilan szállítja: piszkosul látványos gyilkolások, gusztusos felvételekkel tálalva. Akár hiszitek, akár nem, ez olyannyira komolyan néz ki, hogy négy, esetleg öt óráig nagyon nem tűnik fel semmilyen hiba.
Aztán persze mint mindent, ezt is meg lehet unni és csak ilyenkor szembesülünk a többi negatívummal. Stabil hét pontot azért megérdemel az anyag, de őszintén remélem, hogy a következő rész már jóval mélyebb lesz. Drukkolok neki!
Sniper Elite 4 / Tesztplatform: PlayStation 4
jó lesz ez!- Stílus: TPS
- Megjelenés: 2017. február 14.
- Ár: 15.490 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Kegyetlen látványos killcam
- Nagyon jó sniperkedés
- Továbbfejlesztett AI
- Értékelhető sztori nincs
- Repetitív feladatok
- Viszonylag hamar kifullad