Silent Hill: Shattered Memories teszt

2010. március 01.
74.5291
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Silent Hill név kétség kívül a nagybetűs horrorjátékot kell jelentse mindazoknak, akik legalább az egyik Konami által fejlesztett részt kijátszották már a múltban. A cég által 1999-ben életre hívott sorozat első epizódja átütő sikert aratott, hiszen bár a Resident Evil megszorítására készült el, képes volt egyediséget közvetíteni a játékosok számára, mind játékmenetben, mind atmoszférában és hangulatban egyaránt. Olyan univerzum és téma alapjai kerültek itt letételre, amely azóta is megunhatatlanul él emlékeinkben, a horror fanatikusai is azonnal ódákat zengtek róla, a Konami pedig nem habozott sokáig a folytatásokkal, jött a második epizód, amely egy új történés felé terelte a sorozatot, és talán nagyobb sikereket is ért el ezzel. Majd újabb két éves szünet következett, ami megszülte a harmadik részt. Sokak szerint lényegesen gyengébbre sikeredett, mint elődei, azonban a debütáló darabhoz erősen kapcsolódó sztori, a hamisíthatatlan hangulat, a női főhős, valamint a főcímdal, ami kitörölhetetlen maradt az emlékezetből, szintén sikerre vitte a hármas Silent Hill-t is.

/>
Silent Hill: Shattered Memories teszt - 2. kép

Sokak szerint itt következett a széria igazi hanyatlása, hiszen egy évre rá már befutott a negyedik epizód, avagy a Silent Hill 4: The Room is, amely szerény véleményem szerint még egy kiváló darabja volt a sorozatnak, de sokan már egy fattyúgyermekként tekintettek rá. Ám nem is gondolták volna sokan, hogy visszasírják még ezt az epizódot. Hosszas csend következett eztán a Silent Hill életében, a Konami pedig úgy gondolta, inkább külsős csapatra bízza a franchise sorsát, aminek következtében megszületett az érdekességnek számító Origins, amely arra hivatott, hogy a sorozat többi tagját ismerők előtt a háttérsztorikat feszegesse, főleg az első epizódra koncentrálva. Nem lett átütő siker, de sokan megszerették, ellentétben a 2008-ban napvilágot látott Homecoming-gal, ez a darab ugyanis kétség kívül a Silent Hill játékok legrosszabbika lett, óriási bukással párosulva. Természetesen a felsoroltakon kívül akadtak még ilyen-olyan "Csendes Domb" játékok, arcade masinákra, mobilokra, a legfontosabbak mégis szóba kerültek, ezekhez pedig nem is olyan régen csatlakozott egy újabb szereplő, avagy a Shattered Memories. Az alábbiakban erről, pontosabban ezen alkotás PlayStation Portable verziójáról értekezünk.

Silent Hill: Shattered Memories teszt - 3. kép

Kezdjük talán ott a történetet, hogy eloszlassunk egy oltári nagy tévhitet! A Silent Hill: Shattered Memories nem az első, 11 évvel ezelőtt PlayStation-ön megjelent epizód feldolgozása, hanem annak újragondolása. Hogy ez pontosan mit jelent? Nos, röviden-tömören azt, hogy a mára már kultikussá vált debütáló darab alapjait felhasználva, az Origins-szel bizonyított Climax brigádja egy teljesen új köntösbe bújtatta a játékot, így aki kijátszotta a klasszikust, rengeteg hasonlóságot találhat majd a kettő között, de sokkal több különbséget és újdonságot. Az alábbiakban természetesen minden apróságra nem fogunk kitérni, de a legszembetűnőbbeket kiemeljük számotokra, hogy véleményt formálhassatok magatok is arról, vajon mire jutottak a fejlesztők ezzel a nagy feladattal. Kezdjük talán a sztorival, amely alapjait tekintve mit sem változott évtizedes önmagához képest. A főszerepben ismét Harry Mason található - kinézetre köze sincs eredeti önmagához -, aki Cheryl nevű kislányával éppen vakációját tölti, de a kikapcsolódás hamar rémálommá változik, amikor közel Silent Hill-hez autóbalesetet szenvednek, a lány pedig eltűnik a helyszínről.

Silent Hill: Shattered Memories teszt - 4. kép

Harry bőrébe bújva nem lesz más dolgunk, mint a furcsa, ködös és hóviharral sújtott Silent Hill városában felkutassuk kicsi lányunkat, azonban aki már egyszer is betöltött a Homecoming-on kívül valami más "Csendes Domb" epizódot, az tudja, hogy mindez nem lesz olyan egyszerű, sőt, a későbbiekben rájöhet arra is, hogy a józan ész határát bőven túlhaladó események sorozatával is szembe kell néznie ahhoz, hogy átharcolja magát az érdekes, csavaros, és mindig meglepetéseket tartogató történeten. A sztori további alakulása egyébiránt csak nyomokban tartalmazza majd az első epizódot, így tulajdonképpen majdhogynem mindenkinek újdonság lesz a Shattered Memories, amely úgy lesz képes keverni-kavarni a történéseket, hogy ember legyen a talpán, aki végig képes lesz követni mindent. Mivel nem szeretnénk lelőni semmilyen poént sem, így igyekszünk óvatosan fogalmazni az alábbiakban. A történet boncolgatását így berekesztjük, azonban annyit mindenképpen hozzátennénk még, hogy a játék a legutolsó percekben fog igazán kiteljesedni, amikor egy óriási fordulattal - befejezéstől függetlenül- átértékelődik bennünk az egész cselekmény. A sztori tehát nagyon is rendben van, folyamatosan képes fenntartani az ember figyelmét. Pont.

Silent Hill: Shattered Memories teszt - 5. kép

Hogy mi maradt a hamisíthatatlan, kizárólag a Silent Hill-re jellemző hangulatból? Ez a másik része a játéknak, amelyről kizárólag pozitívan tudunk nyilatkozni. Az utcák kihaltak, a hó mindent beterít, a köd és a sötétség magával ragadja az embert, félve néz be az ajtók mögé, rettegve attól, vajon mit talál mögötte, és bár a Shattered Horizon nem feltétlenül az idegeinkre ható játék, sokkal inkább egy pszicho horror, így is képes lesz néha gatyába rázni az embert. Amit a Konami valamikor megteremtett, az itt van a képernyőnkön most is, minden egyes részlete hangulatos és misztikus a játéknak, ám aki azt szerette a régebbi epizódok esetében, hogy sokszor csak hajszálon múlott az élete, hogy egyetlen tölténnyel a pisztolyában szinte tudta, hogy a következő ajtó mögött ellenfél várja, és nem tudja még miképpen éli túl a nagy találkozást, az máris aláírhatja a csalódottsági bizonyítványát, lévén a játékmenet gyökeres megváltozása miatt egyrészt a kihívás, másrészt pedig az a folyamatos "egy hajszálon függő" érzés kiveszett a játékból. Ilyen téren rossz, sőt, kritikán aluli a produkció, de ne legyünk ennyire szigorúak, hiszen a hangulat és a történetorientáltság bőven kárpótól mindenért. És akkor még néhány apróság szóba sem került!

#tv#

Például a reformált játékmenet, amely nem kizárt, hogy sokak számára - főleg a régi motorosok esetében - visszataszító lesz. Nézzünk szembe a tényekkel! Fegyverünk nincs, pedig volt korábban, most azonban nem lesz. Aki az akciósabb Silet Hill-t szereti, az menjen a Homecoming-ba lövöldözni, itt se pisztolyunk, se puskánk nincs, csak egy örökké világító zseblámpánk, és egy telefonunk. Mit csinálunk akkor, ha ránk támad néhány szörnyeteg? Nos, ilyen csak néhány esetben fog előfordulni a Shattered Memories betöltése után, ugyanis amikor a játék esetében megszokott "világváltozás" életbe lép, kizárólag akkor találkozhatunk szörnyetegekkel - csak egyfélével sajnos -, akik elől kizárólag menekülni tudunk. Rohanunk az életünkért, ajtókon átrohanva, szekrényeket feldöntve magunk mögött, ha pedig veszélyesen közel ér hozzánk egy-egy rossz arcú, akkor lerázzuk magunkról, ha találunk némi fényforrást, szerencsénk van, ugyanis egy fénypálcával a kezünkben távoltarthatók a szörnyek, de ennyi, és nem több, amit tehetünk. Ha a program úgy gondolta, éppen eleget menekültünk már, vagy elértünk egy olyan helyre, ahol egy fejtörő megoldásával visszatérhetünk a valós világba, akkor fék, vissza kettő, és folytatódhat a sztori, ezúttal már szörnyek nélkül. Elég rossz megoldás, hiszen a minimális lőszerkészlet és az ebből kifolyólag lezajlott izgalmas akciók is sikeres adrenalintúltermelést eredményeztek számunkra a korábbi Silent Hill játékokban, itt azonban ilyen nincs. Egyértelmű csalódás ez a momentum...

Silent Hill: Shattered Memories teszt - 6. kép

Lássuk azonban a játék menetének további részleteit, egyelőre telefonunkra hagyatkozva, hiszen a zseblámpánkon kívül a másik kizárólagos használati tárgyunkról van szó, amely mindig nálunk lesz. Segítségével képesek leszünk telefonálni - nyilván ugye, kell is majd sokszor -, hívásokat, SMS és MMS üzeneteket fogadni - néha elég morbid dolgok is lesznek köztük -, azonban térképünket is itt érhetjük el - tehát nem nekünk kell megszerezni -, de fényképezhetünk is a készülékkel - egyes fejtörők esetében fontos, persze csak úgy is kattogtathatunk -, továbbá ennek segítségével menthetünk a játékban. Okos megoldás volt, hogy ilyen szépen bevonták a játékba a szerkezetet, bár nem ez az első eset, hogy ilyent látunk, itt azonban sosem érezzük kényszernek a használatát, hanem sokkal inkább természetesnek. Egyértelmű pozitívum. Nem úgy a Silent Hill játékok jellegzetességének számító fejtörők, amelyek a Shattered Memories-ban a játékmenettel együtt kissé "elnyugatiasodtak", már elnézést a kifejezésért.

Silent Hill: Shattered Memories teszt - 7. kép

Mindennek sikerült ugyanis egyszerűsödnie, bár persze találunk néha nehezebb darabokat is - például a középiskola planetáriumát vagy a művészeti szobáját ide sorolhatjuk -, de a többség vagy totálisan egyszerű - nyissuk ki az autó ajtaját, avagy gomb felhúz, majd kinyit -, vagy nagyon jópofa, például amikor az említett középiskola igazgatójának számítógépét próbáljuk feltörni. Ennek ellenére mégis szórakoztató a játék, az általunk is alakítható történet (a pszichológus irodájában vannak mindig a fordulópontok, azonban, hogy milyen pszichológus, azt majd ti felfedezitek), a hamisíthatatlan hangulat, a kiváló irányítás mind-mind képes elvarázsolni az embert. A játékmenetben ugyanakkor találhatunk majd rengeteg újdonságot még, így például az ajtók esetében képesek leszünk csak bekukucskálni a következő szobába, és ha nem tetszik amit látunk, visszaléphetünk, a Shattered Memories esetében ugyanis szinte minden interaktív, mindent amolyan kis minijátékkal valósíthatunk meg, az ajtónyitástól kezdve, a függöny elhúzásán át, egy kis dobozka kinyitásáig. Fontos azonban, hogy ezekkel együtt egyáltalán nem vált vontatottá a játék, sőt, folyamatosan pörögnek az események, a sztori hajt minket előre, csak az egyszerűsödés, és néhány hiányzó, ezzel együtt pedig fájó pont tudja kissé elmosni a szánkat.

Silent Hill: Shattered Memories teszt - 8. kép

Szerencsére ezt ellensúlyozza valamennyire, hogy - bár csak a PSP-s verziót teszteltük -, eszméletlen látványt sikerült alátenniük az illetékeseknek. Sok-sok szép alkotást kapott már az évek folyamán a Sony kis készüléke, a Shattered Memories azonban ezek között is a legjobban összerakott darabok között található. Minden részlet kitöltött, nincsenek üres helyek, az effektek valami elképesztően jók, az átvezetők pedig kiválók, egyszóval panaszra nem lehet okunk, méghozzá egy picit sem. A hanghatásokra azonban már van. A zenék ugyanis mintha hiányoznának most, és bár az effektek kiválóra sikeredtek - nincs rádiónk, de mégis megy a recsegés, elég muris -, a kiváló dallamok, amelyek jócskán hozzátettek a korábbi részek hangulatához, most valahol elvesztek útközben. Lehet engem ragadott túlzottan magával a játék, de a zenék teljesen elhaladtak mellettem, pedig a Silent Hill alkotások egyik erős pontját nem csak az utánozhatatlan hangulat, hanem a jellegzetes dallamok is jelentették.

Silent Hill: Shattered Memories teszt - 9. kép

Végül pedig lássuk, hogy akkor mégis milyen is lett a Silent Hill: Shattered Memories. Összességében jó! Nem kiemelkedően, de az utóbbi idők Silent Hill epizódjaihoz képest maradandót alkottak számunkra. Természetesen akadnak vérző sebei, én például a menekülést, a fegyverek hiányát, a zenéket és az egyszerűsödést sajnáltam nagyon, de ezeket a negatívumokat képes ellensúlyozni a történet, amely a megszokott csavarosságával képes elkápráztatni minket, sőt, ott az utánozhatatlan hangulat is, amely most is megtalálható. Talán sosem volt még Silent Hill játék ennyire történetorientált, mint ez, annak ellenére sem, hogy született már mérföldekkel jobb sztori is az univerzumban. Én azt javasolnám egy a játékot megvásárolni vágyó fanatikusnak, hogy ha tetszettek a sorozat korábbi részei, de azonosulni tud a fenti jellemzőkkel - pozitívakkal és negatívakkal egyaránt -, akkor dobozkának mindenképpen a polcon a helye, de ha az ember folyamatosan csak az első két-három rész replikációját várja, akkor bizony ez egy újabb csalódás lesz. Mindegyik Silent Hill epizódot többször is kijátszottam, és összességében tetszett a program, végig képes volt fenntartani a figyelmemet, a történet pedig magával ragadott, köszönhetően a biztos, ismerős pontjainak, így a végső pontszám is egy kis pluszt tartalmaz - rajongásomból kifolyólag -, így aki nagyon szigorú egy Silent Hill játékkal kapcsolatban, az egy kicsit lejjebb kerekítheti, aki azonban csak most ismerkedik az egyedi univerzummal, akár további plusz pontokat is hozzátehet a végösszeghez. Részemről abszolút rendben van a Shattered Memories, soha rosszabbat!

#tv2#

Silent Hill: Shattered Memories / Tesztplatform: Sony PSP

a polcon a helye
  • Stílus: Túlélő horror
  • Megjelenés: 2010. január 19.
  • Ár: Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • magávalragadó hangulat és történet
  • PSP-hez mérten kiváló kinézet
  • folymaatosan fenntartja az ember figyelmét
  • néhány ötletes újdonság
  • nincsenek fegyverek
  • idegesítő menekülés
  • túl egyszerű fejtörők
  • lehetett volna hosszabb is
  • Hang
    7
  • Grafika
    9
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    9
8.5
6 hozzászólás

Braddock

13 éve, 8 hónapja és 12 napja

A csaj a végén egész jó!!!!!

válasz erre

Vendég

15 éve, 2 hónapja és 25 napja

Vendég írta:
Én nem igazán értem a történetet, de egyébként jó játék szerintem! mosolygó smiley
Pedig ez a Silent Hill az eddigi legyegyszerűbb történetű. Amúgy gratula a cikkhez, a legjobb, amit eddig olvastam!

válasz erre

Vendég

15 éve, 2 hónapja és 26 napja

Én nem igazán értem a történetet, de egyébként jó játék szerintem! mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 3 hónapja és 14 napja

Fú ez kéne. Meg psp is...

válasz erre

Vendég

15 éve, 3 hónapja és 14 napja

Ez elég királyos! Marhajól néz ki psp-hez képest.

válasz erre

seamless

15 éve, 3 hónapja és 15 napja

jo játék szerintem én nem birtam letenni.
a vége meglepett de nem kicsit.

válasz erre
Silent Hill: Shattered Memories
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljaKisember001 profiljaKisember001 profiljamarco profilja