A Shadow Tactics: Blades of the Shogun egy roppant elegáns válasz arra a kérdésre, miszerint hogyan tegyünk egy A-ból B-be történő lopakodást izgalmassá. Nagyon sok próbálkozást láthattunk már ebben a témában, de közülük relatíve kevés teszi ezt olyan szórakoztatóvá, mint mondjuk a Gears of War a lövöldözést, vagy a Portal a feladatok megoldását.
Ez valószínűleg azért van, mert a legtöbb hasonszőrű próbálkozásban valamilyen konfliktus adja a kézzel fogható alapot, míg a settenkedős stuffok azért sokkal finomabb mechanikát követelnek meg. Sokszor kell akár perceket is várnunk arra, hogy az ellenfél a megfelelő pozícióba kerüljön, valamint ha véletlenül lebukunk, akkor jó eséllyel kezdhetjük előröl az adott szekvenciát, teljesen jogosan.
Jelen tesztünk alanya sem mentes a kihívásoktól, de nem annyira zord, mint a legtöbb hasonló program. Már az első pillanattól kezdve belénk veri a rendszer az egyik legfontosabb dolgot, az állandó mentést. Ezt szó szerint értsétek: ha nem mentünk egy percen belül, akkor a jobb felső sarokban egy kis stopperóra jelzi, ideje lenne ennek a fontos tevékenységnek hódolni.
Abban a pillanatban, ahogy rááll erre az egy gombnyomásra kezünk, sokkal szabadabban nézegetjük a lehetőségeket, mert nem kell attól tartanunk, hogy egy nehéz szituációt újra meg kell oldanunk. Ebben segítségünkre lesz a korrektül összepakolt tutorial, ahol alaposan megismertetnek az elérhető lehetőségekkel.
Öt teljesen eltérő asszasszin áll rendelkezésünkre. Van, aki egyszerre kettő-három ellenséget tud becserkészni egy körben, míg egy másik fel tud kapaszkodni a tetőkre, hogy onnan csapjon le. Az első szint végére teljesen tisztában leszünk embereink képességével, ami után már csak azt kell eldöntenünk, hogy milyen kombinációkkal szeretnénk teljesíteni az adott szakaszokat.
Itt mindenképp ki kell térnem a designerekre, mert ahogy Ti is látjátok, ragyogó munkát végeztek. Lesz itt békét sugárzó havas táj, az Edo korszakból ismerős tornyokkal pettyezett falu, álmoskás kisváros, hogy tényleg csak néhányat említsek. Mindez gyönyörűen renderelt rajzfilmes, cel-shaded technológiával prezentálva, ráadásul maguk a helyszínek is taktikai variálásokra kényszerítenek minket.
Például a hóval borított tájon az őrök a gyanús lábnyomokat elkezdik követni, ami ugye megnöveli a figyelmüket is, hogy csak egyetlen példát említsek. A hasonló dolgok miatt állandóan ébernek kell lennünk, jól és időben kell reagálnunk a felbukkanó nehézségekkel szemben, de pont ettől lesz baromi szórakoztató a termék.
Néha, ha végig nézünk egy pályán, szinte esélytelennek fogjuk érezni magunkat, de ne aggódjunk, minden úgy van megtervezve, hogy azt teljesíteni lehessen. Ami mondjuk ennél fontosabb: szigorú, de igazságos a mechanika. Mindig látjuk adott esetben, a helyi katonák mennyire figyelnek fel ninjázásunkra. Értelemszerűen, ha megtelik a kis mércéjük, akkor riadót fújnak és már érkezik is az erősítés.
Hőseink egyébként kellően érdekes kis párbeszédekkel szórakoztatnak minket a körök előtt, közben és végén, így egy kicsit jobban megismerhetjük őket, meg hogy mit is találnak szexinek ebben a hivatásban. Itt lesz Mugen, a masszív szamurájunk, Aiko, az álcázás nagymestere, Hayato, kis desszantunk vezetője. Yuki egy cuki tolvaj, aki nyilván gyorsabb és könnyebb, mint mások, utolsóként pedig ott van Takuma, aki egyszerre egy bölcs, idős ember meg biztos kezű mesterlövész.
Ahhoz, hogy tényleg egy csapatként funkcionáljanak, meg kell tanulnunk összefűzni a képességeiket. Ez rettentően erős koordinációt követel majd meg tőlünk. Nagyjából 20 óra alatt teljesíthető a kaland, ami szerintem abszolút rendben lévő. Sajnos nincs eget rengető sztori, de legalább egy tisztességes narrációt pakoltak a játék alá, tehát nem csak úgy lóg a levegőben az egész.
Összesen 13 pályát kapunk a már fentebb említett variációkból. Nagyon sokat el lehet molyolni ezeken, hiszen nem kevés lehetőséget kell végig próbálnunk. Ide tartozik egy kisebb negatívum is: noha elvben tényleg úgy teljesítjük a szinteket, ahogy nekünk tetszik, mégis ott motoszkál bennünk egy olyan érzés, hogy minden szakasznak egyetlen jó megoldása van.
Faramuci a hasonlat, de úgy képzeljétek el, mintha egy kirakóst szeretnénk összetenni ahelyett, hogy szabadjára engednének minket egy élő, lélegző környezetben. Szerencsére ez hamar tovareppen, mert lesznek érdekes, nem várt fordulatok, amik aztán helyre is billentik a mérleget.
Ezen kívül tényleg csak pozitívan tudok nyilatkozni. Lesz egy úgynevezett Shadow mode is, ahol látunk minden rezdülést, minden egyes apró részletet ami az adott részt illeti. Itt tudjuk összehangolni az akciókat, aztán ha ez összejön, bele fogunk borzongani, olyan jó érzés.
Szamurájunk kibelez egy kisebb csoportulást, Takuma levadászik egy tisztet, aki meg akarta nézni, mi ez a hangoskodás, a többiek pedig elrejtik a hullákat még azelőtt, hogy az arra sétáló őrjárat beléjük botlana. Igazi csapatmunka, na.
A Shadow Tactics érti, mitől is olyan különlegesek a lopakodásra építő játékok. Arra késztet minket, hogy úgy tervezzünk, mint egy igazi stratéga, úgy csapjunk utána oda, mint a legdurvább falbontó kalapács, majd elegánsan távozzunk a helyszínről, értetlenkedést hagyva magunk után.
Nem tökéletes, de ha kedveled ezt a műfajt, akkor jelen pillanatban ennél jobbat, frissebbet nem igazán találsz a piacon. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, mert rettentően jól szórakoztam vele.
Shadow Tactics: Blades of the Shogun / Tesztplatform: PC
a polcon a helye- Stílus: RTS
- Megjelenés: 2016. december 06.
- Ár: 889 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Nagyszerű, csapatmunkára kihegyezett játékmenet
- Stílusos grafikai prezentáció
- Korrekt tartalom
- Érdekes szereplők
- Néha rugalmatlannak érezzük a pályákat
- Sablonos sztori
- Erősen rétegjáték