Saints Row IV teszt

2013. augusztus 14.
74.6731
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
IAppearMissing profilja, adatai
IAppearMissing
A Volition csapatának nagy sikerű gengszterszimulátora elérkezett negyedik epizódjához. Két évvel az előző rész megjelenése után végre kézhez kaptuk a folytatást, amely az elődben lefektetett játékmenetet és stílust viszi tovább, még több tartalommal és még több őrült ötlettel fűszerezve. Úgy tűnik tehát, hogy a Volition ezúttal sem lőtt mellé, de vajon a kezdetben egyszerű DLC-ként fejlesztett játék fel tudott-e nőni egy teljes értékű folytatás elvárásaihoz?

A játékban ezúttal is a 3rd Street Saints banda körül forognak az események, akik pitiáner utcai gengszterekből a várost uraló bandává, majd popkulturális ikonokká és hősökké nőtték ki magukat. Első küldetésünk a Közel-Keletre vezet, ahol a sátáni terroristák ismét a szabad és demokratikus világ elpusztításán fáradoznak. Csapatunkkal behatolunk a létesítménybe, ahol hamarosan tűzpárbajba keveredünk, amelyen átverekedve magunkat, a menekülni próbáló vezért vesszük üldözőbe. Utunkat időlassításos lövöldözés és izzasztó QTE-s boss harc színesíti, azonban hiába minden igyekezetünk, elkéstünk. A terroristák élesítették a rakétát, nem tehetünk mást, mint hogy a kilövés előtti pillanatban rápattanunk, és menet közben hatástalanítjuk azt.

I

I'm Batman... ja nem, az egy másik játék.


Önfeláldozó főhősünk utolsó erejével szabotálja a szerkezetet, barátai rádión keresztül vesznek tőle búcsút, miközben a háttérben az Aerosmith: I Don't Want to Miss a Thing című könnyfakasztó dala szól. Valami azonban történik, ugyanis nem halunk meg, helyette a Fehér Ház kupoláját áttörve egyenesen az elnöki székben landolunk, így mi leszünk az Egyesült Államok első embere. Természetesen. A bevezető küldetés nem csak ismerkedés a játékkal, hanem hatalmas fricska is a ma megjelenő videojátékoknak, amelyek sokszor egymást utánozzák, teletömve általános sztereotípiákkal, túlzott szkripteléssel, agyatlan gombnyomkodással. A Volition megmutatta, hogy ők is képesek erre, de köszönik szépen, inkább a maguk sajátos, jól bevált módján építik fel játékaikat.

A bevezető után a karakterszerkesztő képernyőre kerülünk, ahol a korábbi részben megszokott, töménytelen mennyiségű testreszabási lehetőségből kell kiválasztanunk álmaink elnökét. Lehetőségeink szinte korlátlanok, a kitartóbbak akár órákig is finomíthatják karakterüket, ezt meglátva még a Sims is elbújhat szégyenében. A történet öt évvel később folytatódik, ahol elnöki sajtótájékoztatónk közben váratlanul idegen űrhajók jelennek meg a város felett. Hatalmas pusztítást okoznak, embereket rabolnak el, minket pedig foglyul ejtenek, és a harmadik részből megismert Steelport virtuális verziójába zárnak, hogy megtörjék akaratunkat. Virtuális világ a virtuális világban. Remélem eddig követhető.

Az elnöki pimp wagon.

Az elnöki pimp wagon.


Ahogy láthatjátok, a Saints Row IV egyáltalán nem veszi komolyan magát, talán még őrültebb mint elődje. A város a harmadik rész sötétebb, groteszkebb mása, amelynek minőségét a készítők a 2013-as elvárásokhoz igazították. A játékban ugyan nem kell grafikai és technológiai forradalomtól tartanunk, azonban hatalmas pozitívum a kiváló optimalizálás (PC-n is), így a program minden probléma nélkül fut, képes hatalmas területek megjelenítésére, az sem akadály ha 200 km/órával száguldunk Steelport virtuális világában. Az éjbe borult város ábrázolása fantasztikusan sikerült, minden apró részletre odafigyeltek a készítők, a különféle városrészek jól elkülönülnek egymástól, kellően változatos az összkép. Egy élő, emberekkel, járművekkel teletömött város képe rajzolódik elénk, amiben szívesen elidőzünk majd a kampány során.

A helyszín virtuális térbe helyezésével erős sci-fi beütést kapott a játék, amely minden részletében végigkíséri a programot. Megérkezésünket követően első teendőnk az új világ szabályainak felfedezése, amelyben a korábbi részben megismert karakterek fognak segíteni bennünket. Legfőbb feladatunk az idegenek, vagyis a Zin-ek akcióinak megtorlása, és a szimuláció szabotálása lesz különféle őrült akciókkal. Nem meglepő módon a készítők szinte az összes játékelemet átemelték a harmadik részből. A hatalmas virtuális homokozóban a korábban megszokottak szerint lesznek elsődleges feladataink - amelyek során az Oscar-gyanús történet bontakozik ki átvezetőkkel tarkítva - szabadon vállalható mellékküldetések, valamint egyéb szórakoztató elfoglaltságok.

Időt kérek, elhagytam az alsóm!

Időt kérek, elhagytam az alsóm!


Utóbbiak teljesítése ugyan opcionális, ahhoz azonban, hogy sikerrel vegyük fel a harcot a megszállók ellen, szükségünk lesz minden megszerezhető pontra. A feladatok sikeres abszolválásáért tapasztalati pontot és pénzt kapunk. Előbbi a tiszteletünket növeli, amely a kiegészítők és fejlesztések feloldásához szükségesek, utóbbi értelemszerűen ezek megvásárlásához, azt pedig garantálom, hogy bőven lesz mire költeni. Az előző résztől eltérően az egyes tevékenységeket három szinten teljesíthetjük, ezek a bronz, az ezüst, és az arany. Minél jobban teljesítünk, annál nagyobb jutalmat kapunk, ráadásul ezzel a megoldással azok sem tépik ki a frusztrációtól a hajukat, akik egy-egy tevékenységet nem akarnak maximálisan elsajátítani és megelégszenek szerényebb pontszámmal.

Szabadon válaszható tevékenységeink közt megtalálhatóak a korábbi részből ismerős elemek is, mint például a Mayhem, amelyben minél nagyobb pusztítást kell végeznünk a kijelölt célpontokon fegyverekkel, vagy járművekkel. Ezek átemelése elsőre talán lusta megoldásnak tűnik, azonban a fejlesztők ügyeltek a változatosságra, így a pusztító járművek közt megtalálható az idegen űrhajó, a sci-fi tank, vagy a mech ruha, kézi fegyvereink között pedig még ennél is őrültebb dolgokkal találkozhatunk, kezdve a mini fekete lyukakat kilövő Black Hole Gun-tól, az emberek testrészeit felfújó Inflate-O-Ray-en át, egészen a személyes kedvencemig, a Dubstep Gun-ig.

Már megint lekéstem azt a rohadt buszt!

Már megint lekéstem azt a rohadt buszt!


Egy másik élvezetes feladat a Blazin, amely során minél gyorsabban futva, minél előbb kell célba érnünk az akadályok elkerülésével, ezzel is instabillá téve a szimulációt. Lesz még részünk területfoglalásban is, ahol az idegenekkel való összecsapásokba bármikor segítségül hívhatjuk bajtárainkat, és a főbb karaktereket is, akik segítsége mindig jól jön a nagy túlerővel szemben.

Most pedig szeretném bemutatni a játék talán legfontosabb újítását, a szupererők bevezetését. Ezeket a képességeket a készítők jól időzítve, folyamatosan adagolják, általában mini boss-ok legyőzésével juthatunk hozzájuk. Alapvetően két kategóriára osztanám a megszerezhető az erőket. Az egyik a passzív képességek csoportja, amelybe azok tartoznak, amik önállóan, a beavatkozásunk nélkül használatba lépnek. Ilyenek például a szuper gyorsaság, amely segítségével szempillantás alatt bárhol ott teremhetünk, vagy a szuper ugrás, amellyel szinte bármilyen akadályon játszi könnyedséggel átjuthatunk.

Józsikám, te híztál.

Józsikám, te híztál.


A másik kategóriába az olyan képességek tartoznak, amiket külön ki kell választanunk és aktiválnunk. Ezek közt fellelhető - a teljesség igénye nélkül - a fagyasztás, a tűzgolyó, vagy a telekinézis. Kiválasztásuk, és használatuk nagyon egyszerűen, egyetlen gomb lenyomásával történik, ezeket a lőfegyverekkel kombinálva komoly sérüléseket okozhatunk az idegeneknek. Képességeink fejlesztéséhez a városban szétszórt adattöredékeket, vagyis Cluster-eket kell gyűjtögetnünk, amelyek gyakran házak, vagy felhőkarcolók tetején vannak elrejtve.

Eddig csupa jót írtam a programról, viszont nem akarom azt a hamis illúziót kelteni, hogy a játék tökéletes, mert korántsem az. Számomra talán a legnagyobb negatívum abból az egyszerű tényből fakad, hogy a játék egy teljes árú, számozott folytatás, holott a tartalmak nagy részét a harmadik játékból emelték át egy az egyben. Hiába kapunk új történetet, új feladatokat, szuperképességeket és néhány egyéb extrát, maga a virtuális Steelport nagyon hasonló elődjéhez, a különböző fejlesztésekben, és testreszabási lehetőségekben pedig szinte nincs is észrevehető különbség.

Elnök úr értse már meg, hogy készlethiány van a Penetrator-ból.

Elnök úr értse már meg, hogy készlethiány van a Penetrator-ból.


Ezen kívül zavaró volt az is, hogy a mellékküldetések leginkább a városban egyébként szabadon teljesíthető feladatok sorozatából állnak, amelyek így egy idő után ismétlődővé és monotonná válnak. Apróság, de néha zavaróan kaotikusak a tűzharcok, a jobbról-balról repkedő lézer zuhatagtól szinte semmit nem látunk a képernyőn, illetve sokszor pont a legrosszabb pillanatokban jön ki néhány irányításbeli probléma. A különféle járművek szerepe erősen visszaszorult, hiszen szuperképességeink segítségével sokszor jóval egyszerűbben eljuthatunk bárhová.

Összefoglalásként tehát elmondhatom, remekül sikerült a Saints Row negyedik része, amelynek legnagyobb erőssége egyértelműen a hatalmas szabadságot, és rengeteg lehetőséget tartogató nyitott világú játékmenet. Saját példámból kiindulva számtalanszor fordult elő, hogy órákra elmerültem az adattöredékek gyűjtögetésében, vagy a mellékfeladatok tengerében, anélkül hogy a sztorival egy percet is haladtam volna.

Táncoljatok tük es!

Táncoljatok tük es!


Gyanítom, lesznek olyanok, akiknek nem fog bejönni az új sci-fi téma, de ettől függetlenül mindenkinek teljes szívből ajánlom a játék kipróbálását. Kellemes felüdülés a sok, magát túl komolyan vevő játék után egy ilyen kiváló humorú, élvezetes és minőségi program.

A teszt során nVidia GTX 760 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal.

Saints Row IV / Tesztplatform: PC

a polcon a helye
  • Stílus: akció
  • Megjelenés: 2013. augusztus 23.
  • Ár: 8.990 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • nagyszerű hangulat
  • szabad játékmenet
  • szuperképességek használata
  • teljesíthető feladatok sokasága
  • túl sok tartalmat használtak újra a harmadik részből
  • néha monotonná és ismétlődővé válik
  • a harc sokszor kaotikus
  • Hang
    8
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    9
8
37 hozzászólás

Oturan

10 éve, 10 hónapja és 19 napja

Szerintem nagyon jó játék, nekem nagyon bejött!

válasz erre

Lordgun

10 éve, 10 hónapja és 19 napja

szerintem ez valami bámulatosan jól sikerült játék röhögő smiley lehet hogy mert magát a gta-t is szeretem nem tudom de valahogy ez a játék megfogott mosolygó smiley én nagyon szeretem és még mindig játszok vele röhögő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 4 hónapja és 14 napja

Idén egy 2013-as játékot engedtem meg magamnak és 1 percig sem bánom, hogy ezt választottam. Hatalmas! Nem állítom, hogy jobb mint a 3 (az nekem a top 3 kedvenc közt van), de azzal sem értek egyet, hogy olyan mint egy DLC a 3-hoz, rengeteg újítás van, mind király, nekem ezt 2 évente el tudják adni.
A háromban a feeling (ami nekem a legfontosabb) nagyobb volt, a poénok jobban ütöttek és a minden-lila dolgot imádtam (ha elsőre fura is).
Ajánlom tehát a 4. részt is mindenkinek (nálam 9.6) !!

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 6 hónapja és 10 napja

Máshol is pont azt olvastam róla, hogy túl sokat vett át a harmadik résztől. Talán inkább azzal fogok játszani röhögő smiley

válasz erre

Debella

11 éve, 6 hónapja és 11 napja

Hát nekem nem jött be. Egy kicsit többet is rászánhattak volna.

válasz erre

Sutee55

11 éve, 6 hónapja és 13 napja

Kemény játék!Néha fetrengtem a röhögéstől..Csak sajnos a deadpool humorban még mindig megelőzi :/

válasz erre

Isseysama97

11 éve, 6 hónapja és 18 napja

Hát én most próbáltam ki ez a játékot tényleg megérdemli a 10 pontot mert ilyen örülten jó játékkal már régen játszottam röhögő smiley

válasz erre

arcinoee

11 éve, 6 hónapja és 22 napja

Jó sok pontot kell gyűjtenem hogy meg tudjam venni a gémet nagyon f.sza lett a harmadik rész is jó bár azért amiket olvastam többet vártam tőle

válasz erre

szabo1998

11 éve, 6 hónapja és 22 napja

jó játék

válasz erre

sKim

11 éve, 6 hónapja és 23 napja

Jó lesz mosolygó smiley

válasz erre

Reeper

11 éve, 6 hónapja és 23 napja

Az a gond ,hogy nem nagyon olyan mint egy külön játék, olyan mintha a 3. résznek lenne egy DLC-je, de attól függetlenül nagyon beteg, vicces játék, és KELL! röhögő smiley

válasz erre

bbeni91

11 éve, 6 hónapja és 23 napja

Nekem nagyon év játéka gyanus! röhögő smiley Sokkal betegebb mint a 3. rész, és a poénok is hatalmasak! Mindenkinek ajánlom!! röhögő smiley

válasz erre
1234a(z) 4 -ből
Saints Row 4
8.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja