Risen teszt

A Risen megjelenésével tehát egy nem tegnap kezdődött ügyben is keressük a választ, hiszen ha ezt az alkotást jól összerakták a srácok, akkor a Gothic 3 is sikerülhetett volna, csak ráfordított idő hiányában nem valósulhatott meg. Bár talán korai kijelenteni így a bemutató második bekezdésében, de a harapós halat nevükként választó programozók bizony most óriásit alkottak. Ha nem is esünk túlzásokba, akkor is könnyen megállapítható, hogy a múlt esetében nem őket kellett volna hibáztatni, de ha mégis haragudnánk rájuk, csak töltsük be a Risen-t, és garantáltan minden ellenérzésünk elszáll. Bár sem orkok, sem idegesítő vérlegyek nem fognak ránk támadni itt, mégis biztosan olyan hangulatunk lesz, mintha csak a soron következő Gothic epizód futna a gépünkön.

Mielőtt azonban komolyabban is beleássuk magunkat a játékmenetbe, nem árt tudni, hogy miről is szól a Risen. Nem nagy újdonság, mint olyan sokszor már, most is névtelen hősök leszünk, bár a sztori indulásakor inkább egy kis senkik, potyautasok egy hajó fedélzetén. Nagy szerencsétlenségünkre ez a hajó nem ér célba, hiszen egy hatalmas vihar elsüllyeszti, mi pedig hajótöröttként vetődünk partra egy ismeretlen szigeten. Akkor még nem tudjuk, de ez a kis földrész a Faranga névre hallgat, és tulajdonképpen nem kell sokat járnunk-kelnünk ahhoz rajta, hogy megállapítsuk, itt valami nincs rendben. A tenger partján megébredve azonban sokkal jobban foglalkoztat minket egy kis hölgy, aki velünk együtt élte túl a hajószerencsétlenséget.


A hölgy, avagy Sara nem éppen a beszéd királynője, éppen ezért tőle semmit nem fogunk megtudni a történtekről, így a parton összeszedett néhány arannyal a zsebünkben, néhány tárggyal a nem létező hátizsákunkban, valamint egy fahusánggal a kezünkben, elindulunk, hogy felfedezzük a szigetet. A kislány, mint jó pulikutya lohol utánunk, majd nem is telik el sok idő ahhoz, hogy belefussunk az első óriási tarajos sülbe, később egy éhes farkasba, amit egy beazonosíthatatlan, ijesztően vinnyogó madár követ. Az ekkor még hatalmas kalandnak tűnő állatok legyőzése után meg is érkezünk a földrész első olyan pontjához, amely alapján biztosan kijelenthetjük: Nem vagyunk egyedül. Egy házhoz érünk ugyanis, amely elhagyatott, berendezése is összetört, de arra tökéletesen megfelel, hogy a leányzót lerakjuk, majd egyedül induljunk tovább.

Az igazi kaland pedig csak itt kezdődik. Először egy földből előtört templomra hasonlító épület kerül az utunkba (a történet vége felé nagy jelentőségük lesz, de vigyázzunk velük, teli vannak csapdával), később már egy igazi élő ember is, aki néhány nagyon érdekes gondolatot oszt meg velünk, de nem kell sokat barangolnunk ahhoz sem, hogy barátokra és ellenségekre leljünk, valamint megízleljük a szigeten zajló konfliktust, hiszen a változatosság kedvéért ismét három frakció, újfent egyetlen célért küzd. A választás természetesen rajtunk áll majd, bár megint sikerült úgy megoldaniuk a srácoknak a történetvezetést, hogy bármerre is járunk, bármit is teszünk, annak ugyan lesz következménye, de egy egészséges határon nem lép túl, így szinte bármikor visszatáncolhatunk, ha kedvünk tartja, természetesen nem mindig, és ha sikerül, akkor is komoly ár ellenében. Egy idő után pedig, mikor már véglegesen letettük a három frakció közül valamelyik oldalán a voksunkat, akkor el is felejthetjük, hogy az ellenfél területére büntetlenül betehessük a lábunkat.

A történetre talán felesleges is több karaktert pazarolnunk, hiszen a későbbiekben roppant érdekes helyzetek alakulnak majd ki, és a fősztoriszál mellett több érdekes mellékküldetésbe is kavarodhatunk. Mivel szerepjátékról beszélünk, a kommunikáció, valamint a történet pontos ismerete nagyon fontos elemét képezi a Risennek is. Bármerre is járunk, és bárkivel találkozunk, szinte biztosan lesz egymáshoz néhány szavunk, tehát egy teljesen interaktív világba csöppenünk majd, egy olyan környezetben, ami fantasztikusnak nevezhető, de mégsem teljesen, hiszen nincsenek sárkányok, sem a fentebb már említett orkok, ellenben találkozni fogunk érdekes lényekkel, és természetesen a kardoké, valamint a varázslatoké lesz az elsődleges főszerep.

#tv#

Mindezt kicsit megkoronázza, vagy inkább ellentétbe helyezi - kinek mi -, az egzotikus sziget megléte, hiszen nem nagy és sötét fenyőerdőkben, hatalmas sziklaszirteken járunk kelünk a játékban, hanem egy kicsit mediterrán hatású területen, pálmafákkal, és a többi. Ez azonban szerencsére nem töri össze a Gothic játékokból már megismert sejtelmességet, illetve hangulatot, lévén az illetékesek úgy szőtték bele ezeket a mediterrán elemeket a Risen világába, hogy közben megmaradt az egész amolyan fantasy világnak, annak ellenére, hogy madarakkal és mindenféle csúszómászóval is meggyűlik majd a bajunk. Továbbá nem mehetünk el szó nélkül amellett a tény mellett, hogy Faranga világa minden veszélye ellenére is egy barátságos, azonnal megszerethető környezet, ahol minden egyes négyzetméteren vár ránk valami felfedezni való, valami új kaland.

Aki játszott már valamelyik korábbi Gothic epizóddal, annak talán elsőre kicsit furcsa lehet az újnak ható környezet, de mihelyst az ember jobban belemélyed a játékmenetbe, garantáltan otthonosan fogja érezni magát. Hogy miért? Mert a Risen magán hordozza azokat a jellegzetességeket, amiket a gótikus trilógiában már megszerettünk, vagy megismertünk. Az emberek és főhősünk mozgása például ismét röhejes, az ugrás lemintázása olyan, mintha dekagrammokban mérnénk testsúlyunkat, képességeinket újfent tanulási pontokért, mesterektől tanulhatjuk, de még a harcrendszer is teljes mértékben ugyanúgy működik, ahogyan azt a sokat emlegetett előd esetében már megszokhattuk. Hogy baj lenne? Nyilván nem, hiszen mindig is a Risent tekintettük a Gothic 3 folytatásának, és ha ilyen szempontból nézzük, akkor bizony meg is kaptuk, amire számítottunk. A röhejes mozgások ugyanis mindig hozzátettek valamit a Gothic bájosságához, az idióta ugrásanimáció úgyszintén, a tanulási pontok által megszerzett új képességek pedig az egyik legegyszerűbb és legkézenfekvőbb képzési forma a szerepjátékokban, a harc meg, hát, az is a Gothic egyediségének nevezhető. Bár nem kizárt, hogy sokaknak - főleg akik nem töltötték be a nagy elődöket -, enyhén ijesztő lesz a Risen harcmodora, lévén az egész kardozás és védekezés (utóbbi nagyon fontos) se nem valós időben, se nem körökre osztva zajlik, hanem egyedül reflexeinkre és időzítésünkre fókuszál. Ha nem tudjuk felvenni a ritmust, akkor elég könnyen kiüthet minket a leggyengébb ellenfél is, de ennek a rendszernek hála akár nálunk szintekkel erősebb szörnyeket is képesek leszünk legyűrni, akárcsak a "hadd ne mondjam ki még egyszer a nevét" előd esetében.


A hasonlat tehát kísértetiesen nagy, hiába az új név, a fejlesztőcsapat képtelen volt meghazudtolni magát. Bár természetesen nem csak hasonlóságok, hanem komoly különbözőségek is vannak a múlthoz képest. Itt van például rögtön a fejlődési rendszer, amely szokatlansága ellenére most elég letisztult. Ismét tapasztalati pontokkal fejlődhetünk, aminek következtében folyamatosan növekednek értékeink, erősségünk, bölcsességünk, mana szintünk és felfedezőképességünk, de emellett pontokba szedve, olyan további képességeket fejleszthetünk, mint a karddal, a nyilakkal, vagy éppen a csatabárddal történő harc, illetve ismét nagy szerepet kapott a tolvajlás művészete, valamint a gyűjtögetés, vagy éppen a kovácsolás, de a sima és a rúnamágia használata is.

Ha már szóba került a gyűjtögetés, nagyon fontos kiemelni, hogy bármerre járunk a Risen világában, folyamatosan gyűjtögetni fogunk, hol növényeket, hol az általunk leküzdött állatok fogait, bundáit, de néha találunk majd elhagyott ládikákat is, amelyeket felnyitva vagy feltörve (egy aranyos kis minijátékot tettek ide a fejlesztők) újabb értékes tárgyakkal bővíthetjük készleteinket. Hátizsákunkba ismét befér egy kisebb hadseregnyi ellátmány, tehát a hely miatt igazán nem kell aggódnunk, így bátran magunkkal vihetünk bármit, amit csak kapunk, találunk vagy éppen ellopunk, de el is adhatjuk ezeket, hogy a pénzen még jobb felszerelést, újabb páncélt, vagy egy nagyon jó kardot vehessünk magunknak. Természetesen most is magunkra aggathatunk majd néhány kiegészítőt, bár a fejlesztők itt szépen meghúzták a határvonalat két gyűrű, egy medál, egy sisak és egy pajzs körül, amiken kívül csak a szokásos íj, kard és valamilyen páncél lehet rajtunk.

#tv2#

Természetesen a játék menetében sem találhatunk nagy változásokat az említett hasonlathoz képest. Elindulunk, járunk-kelünk és gyönyörködünk a nagyvilágban, összeszedünk és megölünk akit csak kell, szinteket lépünk, tanulgatunk (akár főzni is), majd kezdetben szabadúszóként, később pedig valamelyik frakció szolgálatába állva egyre jobban belemélyedünk a történetbe. Küldetéseink között az öléstől kezdve a gyűjtögetésen át, egészen a nyomozásig, szinte minden megtalálható lesz a repertoárban, lesznek egyszerűbb és összetettebb, több lépcsős feladataink, amelyeket mindig komoly beszélgetések, és sokszor morális döntések előznek meg, vagy helyzettől függően, követhetnek is. Az apró szívességek teljesítése közben egyszer pedig majd azt vesszük észre, hogy az egyik frakció fanatistái lettünk, és ott állunk a kulcsfigura előtt, aki... Na, de egy szót se többet!

Eddig tulajdonképpen szinte nem is olvashattunk mást a játékról, mint azt, hogy mennyire hasonlít a Gothic-sorozat eddigi darabjaira. Ezt pedig nem elegendő elégszer elismételni vele kapcsolatban, hiszen ez egy olyan kulcspont a játék esetében, amelyet kiemelve akár meg is spórolhattuk volna ezt a néhány ezer karaktert. Akinek esetleg nem jött volna át, hogy egy milyen frappáns kis RPG született a Risen képében, az bőven elég, ha tudja, ez akár bizony a Gothic 4 is lehetne, sőt, legyünk bátrak, és nevezzük is annak. Aki több újdonságot várt, az ennek fényében egyértelműen csalódni fog, azonban ha az ilyen embereket más nem is, a látvány garantáltan kárpótolni fogja.


A táj, a környezet és a körítés (nem kerítés) kidolgozása ugyanis egyszerűen csodálatos. Minden él és lélegzik körülöttünk, az enyhén elnagyolt ábrázolásmódot pedig már nagyon régen megszoktuk. A víz és a tenger lemintázása ugyanakkor egyszerűen csodálatos (menjetek a mély vízbe, eszméletlen poén vár rátok...), de a lenyugvó nap által keltett színek, a vihar készülődése, a kora reggeli órák virtuális mása, egyszerűen olyan eszméletlen hangulatot és látványt nyújt, hogy arra nehéz szavakat találni. A Risen világa ugyanis hiába rejt száz és száz veszélyt, mellé legalább ennyi kalandot, és egy nyugtató hangulatot kínál, olyant, amilyenre senki más, csak a Piranha Bytes brigádja képes. De, és itt következik az általában mindent elrontó de, hiszen karaktert animálni, de legfőképpen női arcot rajzolni még mindig nem képesek a srácok, amiért bizony egy komoly mínuszt le kell vennünk a végső értékelésből, bár ha túl fanatikusok vagyunk, ezt is felírhatjuk a "Gothic-sajátosságai voltak" kezdetű listára.


Ha pedig itt tartunk, nem árt néhány szóban megemlékezni a hangokról se,, amelyek elég vegyes érzelmeket válthatnak ki az emberből. Az effektek, például a vihar vagy a tenger morajlása és egyéb természeti jelenségek nagyon jóra sikerültek, ugyanakkor a ránk támadó állatok és szörnyek a legtöbbször kicsit bugyuta hangon "szólalnak meg", persze ez valamilyen szinten érthető is, hiszen ki a fene tudja, hogy milyen hangot ad ki, egy leginkább jetire hasonlító teremtmény? Ugyanakkor a legtöbb szinkronhang derekas emberek munkáját dicséri, de hallhatunk benne olyan megnyilvánulásokat, amelyek már-már bántóak az érzékeny fülnek, bár többségében ez a része ias rendben van. Ami viszont a legjobb a hanghatások tekintetében, az kétség kívül a zene, hiszen a Risen betöltése után olyan dallamok csendülnek fel, amelyek annak ellenére, hogy ismétlődőek, mégis olyanok, mint egy jó Burzum szám, jó időben nyugtatók és egyben legtöbbjük melankolikus is.

A végén pedig jogos a kérdés, most akkor a Risen bugos-e vagy sem? A válaszom egyszerű, egyáltalán nem, sőt olyan szinten nem, hogy egy teljes végigjátszás alatt sem találkoztam komolyabb hibákkal, természetesen néhány baki előfordult, és egyszer egy teljes mentésem is a kukában landolt, de gyakorlott Gothic-osként tudtam, hogy minden kilépés előtt dupla mentést kell készíteni. A játék tehát nem hemzseg a hibáktól, roppant hangulatos, aki pedig nem játszott a sokat emlegetett hasonlattal, azzal két eset történhet. Az újdonság varázsa miatt vagy örökké tartó szerelmet esküszik a programnak, vagy a furcsa harcrendszer és egyebek miatt messzire elkerüli. Akinek volt szerencséje már az elődhöz, az feltehetően kizárólag az első úton indulhat el, hiszen hiába a név, a Risen betöltése után bizony a Gothic 4-et köszönthetjük. Szép munka volt Piranha Bytes! Jöhet a Risen 2!
#tv3#