Ridge Racer Unbounded teszt

2012. április 11.
74.0461
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Engedjétek meg hogy egy őszinte vallomással nyissam legújabb értekezésünket. Ha végignéztek a cikken, akkor egy picit lehet, hogy mellbe vágó lesz a kijelentésem, de remélem a Tisztelt Olvasók nem a rögtön ítélő statáriális bíróság tagjai. Ezért az egy mondatomért édesapám majdnem kitagadt a családból, de arra emlékszem hogy Barbie babát kaptam G.I. Joe akciófigurák helyett, mintegy jelezvén, hogy a családi trónt nem én fogom örökölni. Ez a mondat pedig ennyi lenne: nem szeretem az autós játékokat!


Persze ez azért sarkított kijelentés, mert a PlayStation 1 idején bizony pörgött nem is egy benzingőztől bűzlő alkotás a masinámban, például a Ridge Racer, az első Driver, Twisted Metal, meg volt talán még egy rally-s amivel heteken át elvoltam, mint a befőtt. Aztán a generációváltás után már jobbára csak a Need for Speed Underground 1 és a Burnout valamelyik része fogott meg. A legtöbbet természetesen kipróbáltam, de finnyás ízlésemet csak az előbb nevezettek tudták valamennyire kielégíteni. Igen, ez azt jelenti hogy az összes Gran Turismo és Forza kimaradt az életemből, mégis valami ember-szerű lény lett belőlem.

Naplemente, szép verda, betonhíd. Idilli!

Naplemente, szép verda, betonhíd. Idilli!


Mindezek ellenére nagyon örültem, hogy Marco rám osztotta a Ridge Racer Unbounded tesztelését, mert így legalább újra felzárkózhatok az információs sztráda mezőnyébe. Mint ahogy mondtam, rég játszottam brummpöff játékkal, pont ezért néhány barátommal is teszteltettem a stuffot. Természetesen olyanokkal, akik hamarabb tudták az órájukba mondani azt hogy " Gyere értem, pajti " mind azt hogy anya vagy apa. A játékot egyébként az a Bugbear Entertainment készítette, akiknek anno a FlatOut szériát is köszönhettük, szóval ez egy kicsit előre is vetítette azt, hogy bizony a pusztítás és a rombolás központi szerepet fog kapni!

A fantasztikusan nevetséges intro megtekintése után (egy Mad Max-be illő amazon elvartyogja hogy EzittaÉNutcám) ne borzadjunk el teljesen, szerencsére a sztori vonalat nem erőltetik a készítők. Tipikus underground autóversenyt kapunk, ahol járművekkel harcolunk a klikkesedés és a szegénység ellen. Ha egy mondatba össze kellene foglalnom a dolgot, akkor kapunk egy régebbi árkád Ridge Racer vázra felhúzott BurnoutFlatOut-ot, meghintve egy csipetnyi NfS-el, ezek minden pozitív és negatív tulajdonságaival együtt. Ez így leírva jól hangzik, de akadnak problémák, különben egy szép kövér 10-es virítana az értékelőben, olyan rövidítéssel hogy OMGWTF, vagy mi a trendi manapság.

Ha utólérlek, megcsókolom a hátsó lökhárítód haver!

Ha utólérlek, megcsókolom a hátsó lökhárítód haver!


A helyszín egy kitalált város, Shatter Bay, ami egészen pontosan kilenc régióra lett felosztva, régiónként nem kevesebb, mint 7 versennyel. Ez tartalom szempontjából eléggé rendben is van, bár a pályák sajnos nem sikeredtek túl változatosra, de erről majd egy picit később. Úgy okoskodtak a fejlesztők, hogy szép meg jó a klasszikus RR, meglehetősen árkádos játékmenet, de valamivel fel kéne dobni, mert már a kő rajongóknak is fenntartásaik vannak. Nagyjából ezért épül a rombolásra az egész progi, irdatlan pusztítást tudunk rendezni!

Mindennek az alapja a jobb alsó sarokban található, szimplán Powernek keresztelt csík. Ezt több féle módon tudjuk tölteni, például ha áthajtunk mindenféle rombolható tereptárgyon, közelről követjük a többi autót, ütközünk, illetve a legtutibb mód a driftelés. Ez sajnos sokkal nehezebb lett, mint azt eddig megszoktuk, ugyanis iszonyatos finom gázadagolást és ellenkormányzást igényel. Készüljünk fel rá lelkileg, hogy kegyetlen módon fogunk szívni addig amíg nem tudjuk uralni ezt, mert gyakorlatilag ez a lelke mindennek.

"Én vagyok az erősebb, úgyhogy én *síííííp*"

"Én vagyok az erősebb, úgyhogy én *síííííp*"


Szóval, tegyük fel hogy feltöltődött a csíkunk. Ha benyomjuk a megfelelő gombot, akkor boost-ként funkcionál és egy koccintással el tudjuk söpörni ellenfeleinket, mi viszont sebezhetetlenek leszünk. Továbbá minden pályán vannak dedikált pontok, amit csak akkor tudunk bezúzni ha ez a bizonyos mérce épp a maximumon van, mi pedig SPM fokozatban száguldozunk. Roppant látványos ahogy mondjuk átveretjük az autónkat a városházán, vagy berobbantunk egy tartálykocsit. Jó előre leszögezném azt, hogy a gép irdatlanul és szemérmetlenül csalni fog, szóval erre készüljünk amennyire tudunk. Okosan kell játszani a powerrel, ez jó pont, mert így egy minimális taktikázásra is rákényszerítenek minket.

A külcsín egyébként felemás, vannak egészen dekoratív helyszínek, ezek jellemzően azok ahol épp lenyugszik a nap, de akadnak elég gányul kivitelezett szakaszok is, ahol nem igazán tudjuk megmondani hogy amin keresztülmennénk az most pályahiba, bug vagy pedig pusztítható elem. A verdák viszont szépen lemodellezettek, bár fantázianéven futnak. Mennyiségre sajnos nincs túl sok belőlük, ráadásul három plusz egy osztályra vannak felbontva a versenyek szerint. Versenytípusból összesen négy féle van, ezek fogják variálni egymást az egyes kerületekben. A Drift Attack természetesen direkt a csúsztatásokra lett kihegyezve, ahol úgynevezett Shindo autókkal haladhatunk. A Domination gyakorlatilag az eddig vázolt mód, 11 autó, kettő vagy három kör és mindent szabad, minden megengedett.

Dupla cukahara, bár az érkezésnél az egyik láb bemozdult kicsit. 10.5!

Dupla cukahara, bár az érkezésnél az egyik láb bemozdult kicsit. 10.5!


A Shindo Racing a sima verseny, itt nem tudjuk kicsinálni a másikat, az agresszív narancssárga powerből egy kékes boost lesz, amit nem tudunk rombolásra használni. A Time Attack is érdekes, adott egy bizonyos időintervallum ami alatt végig kell menni a szakaszon, de mindenféle felvehető izével be tudjuk fagyasztani a gonosz órát egy-két másodpercre. A végére hagytam a tutiságot, a Frag Attack-et, itt kapunk egy irdatlan kamiont, újratöltődik folyamatosan az agresszió mérce aztán hadd szóljon, hány rendőrt tudunk letarolni egy perc alatt. az a baj az egésszel, hogy ez így leírva egész jópofán hangzik, de a valóságban hamar rájuk lehet unni, mert botrányosan repetitív az egész.

Szintén nagyon frankó dolog a pályaszerkesztő. Hála a jó égnek nem kell tudnunk programozni hozzá, nagyon könnyen betanulható az egész és baromi látványos dolgokat tudunk összehozni. Ha jól tudom akkor egyszerre maximum 5 ilyen pályát tudunk tárolni, de ezeket publikálhatjuk is és jó bábmester módjára dörzsölhetjük a tenyerünket az anyázó kommentek miatt. A multi már egy érdekesebb dolog, sajnos nem sikerült jól, teljesen feleslegesen megbonyolították Bugbearék. Frankó meg lol hogy tudsz a saját publikált pályádon is menni, de irgalmatlan kínszenvedés egy tisztességes versenyt összehozni. Talán egy egyszerű, de átláthatóbb sima mezei gyalázós deathmatch jobb lett volna.

Hát igen, ez az én utcám!

Hát igen, ez az én utcám!


Elérkezett az idő egy kis morgásra! Ha a Namco Bandai-nak az volt a célja, hogy a hardcore RR fanokat megtartva, de ugyanakkor a bővített koncepció miatt új rétegeknek is szóljanak, akkor nagyon mellényúltak! Sajnos a driftelés nehézsége, egészen pontosan a hosszadalmas betanuló fázis egészen könnyen elriaszthat bárkit, aki esetleg a neve miatt még megvenné és egy könnyed árkád száguldásra vágyik. Ezen kívül néhány zavaró bug (gondolom a név kötelez) is benne maradt, például amikor áthajtunk valamin, néhány esetben az autón marad és ilyenkor egy kicsit megőrül az amúgy se túl egyszerű irányítás. Ejnye-bejnye!

A zenékről és a hangokról nem szóltam, pedig mindenképp kell, mert bitang jó lett ez a rész. Sikerült pontosan a témába illő DJ-ket összerántaniuk, akik mindenféle elektronikus,dupsteppes meg mittom én' milyen stílust hoznak a versenyekbe. És igen, van benne Skrillex is! A verdák hangja is parádés, dübörögnek a lóerők tisztességgel. Ha áthajtunk valamin akkor szépet szólt a mélynyomóm, lehet érezni a betonfal erejét, az már egyszer biztos. Az egészet talán egy versenyem leírásával tudnám összefoglalni.

Ez tök művészi, nem?

Ez tök művészi, nem?


Basszus, tizedik helyről kezdek? Na, majd megmutatom nektek! Tövig nyomom a gázt, feldübörögnek a lóerők, finoman veszem a kanyarokat, miközben teli szájjal vigyorgok ahogy gyűlik a power csíkom. Höhöhö, kit tapossak el? Vagy várjunk csak, ha áthajtok a Városháza épületén, akkor megnyílik egy rövidítés a következő körben és még a csíkom is újra tele lesz! Egyenesen nekirongyolok a falnak, atomvillanás, tiszta láng az egész képernyő, miközben belassítva repülök ki az épületből valami eszement kemény dupstep szól alatta, rázom is a fejem mint az első metál koncertemen! A levegőben beadok még egy löket turbót, hogy rázuhanván három ellenfelemre, mint mennykő az égből úgy gyalázzam szét őket! Utolsó előtti kanyar, vigyorgok, sima első hely. Rombolom a várost, de egyszer csak valami nekem vágódik és alaktalanná robbantja az autóm. Hatodik lettem. Szóval ilyen az új Ridge Racer. Bejön?

Ridge Racer Unbounded / Tesztplatform: PlayStation 3

jó lesz ez!
  • Stílus: Verseny
  • Megjelenés: 2012. március 30.
  • Ár: 11.990 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Féktelen rombolás
  • Nagyon hangulatos zenék
  • Könnyed pályaszerkesztő
  • Kevés autó és pálya
  • Furcsa multiplayer
  • Egyedül rövid idő alatt unalmas lesz
  • Nehéz driftelés
  • Hang
    8
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    8
7.5
24 hozzászólás

Shade

12 éve, 11 hónapja és 20 napja

Pályaszerkesztés is van? Hmm..röhögő smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 11 hónapja és 26 napja

Legjobb autós eddig idén!

válasz erre

Vendég

12 éve, 11 hónapja és 26 napja

Ridge Racer etalon. Kell.

válasz erre

Braddock

12 éve, 11 hónapja és 26 napja

Én imádom az autós gameket viszont nálam alap követelmény a belső nézet így ez kilőve!

válasz erre

Vendég

12 éve, 11 hónapja és 27 napja

jezzahun írta:
nem szóltam le a játékot,csak mondom drága és ha olcsóbb lesz lehet hogy megveszem... most az volt a baj hogy a blurhoz hasonlítottam? ha igen akkor bocs
Hasonlít kicsit a Blurhoz szerintem is, de mondjuk szinte minden autós játék tök hasonló mint a másik...

válasz erre

jezzahun

12 éve, 11 hónapja és 27 napja

iPet írta:
Te figyi, nem kötekedésből, de ahányszor kommenteltél egy cikkhez vagy játékról szóló hírhez, folyamatosan leszóltad őket. Milyenek számodra a jó játékok? Tényleg csak kíváncsiságból kérdem.
nem szóltam le a játékot,csak mondom drága és ha olcsóbb lesz lehet hogy megveszem... most az volt a baj hogy a blurhoz hasonlítottam? ha igen akkor bocs

válasz erre

iPet

13 éve,

jezzahun írta:
nekem erről pont a blur jutott eszembe poweruppok nélkül... rá lehet mondani hógy jó.. de én mégse szeretném kiprobálni mert drága..mosolygó smiley ha lemegy az ára majd akkor meggondolommosolygó smiley
Te figyi, nem kötekedésből, de ahányszor kommenteltél egy cikkhez vagy játékról szóló hírhez, folyamatosan leszóltad őket. Milyenek számodra a jó játékok? Tényleg csak kíváncsiságból kérdem.

válasz erre

iPet

13 éve,

Vendég írta:
Mondjuk az tök jó hogy nem szereted a stílust mégis mennyire lekötött a game. Ezek szerint tényleg nem lehet olyan rossz!meglepett smiley
Nem bizony, sőt!

válasz erre

Vendég

13 éve,

nagyon jo game, nem olvastam el a cikket meg mert alig van par percem, de este nekiulok, biztos kiraly az isröhögő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve,

jezzahun írta:
nekem erről pont a blur jutott eszembe poweruppok nélkül... rá lehet mondani hógy jó.. de én mégse szeretném kiprobálni mert drága..mosolygó smiley ha lemegy az ára majd akkor meggondolommosolygó smiley
Nekem is, de én biztos megveszem.mosolygó smiley

válasz erre

jezzahun

13 éve,

nekem erről pont a blur jutott eszembe poweruppok nélkül... rá lehet mondani hógy jó.. de én mégse szeretném kiprobálni mert drága..mosolygó smiley ha lemegy az ára majd akkor meggondolommosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve,

Mondjuk az tök jó hogy nem szereted a stílust mégis mennyire lekötött a game. Ezek szerint tényleg nem lehet olyan rossz!meglepett smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Ridge Racer Unbounded
11.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja