Resident Evil 6 teszt

2012. október 11.
76.6241
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
A helyszín egy, az egyetemisták által oly kedvelt belvárosi romkocsma. Az időpont talán másfél évvel ezelőtt lehetett, a szereplők pedig két korsó frissen csapolt házi sör, illetve én és egy nagyon kedves barátom. Éppen elmerültünk egyik kedvenc témánkban, a videojáték szociológiájában, amikor a következő dolog hagyta el cimborám száját " iPet, tudod, a változás viszi előrébb a világot. Nézd meg a játékokat, a kiadók költségeit illetőleg a lehetőségeiket. Ma már egy AAA kategóriás fejlesztés kétszer annyiba kerül, mint a legszuperebb hollywood-i csúcsmozi. Egy valami viszont változatlan, ez pedig az emberi hülyeség"


Akkor csak hümmögtem, de most, hogy a Resident Evil 6 stáblistáját bámulom, eszembe jutottak ezek a szavak és megértettem hogy mire gondolt. Nagyon sok ember (köztük sajnos egy darabig én is) próbál a múltban élni. Hagyjuk a politikát, a vallást és a különböző világnézeteket, hiszen a Game Channel mégis csak egy gamer portál, szóval a tézisemet a játékosokra vetíteném. Túlzás nélkül állíthatom, hogy felnőtt az a réteg, akik ott voltak az egész kezdetén, ami legyen mondjuk a C64 térhódítása. Felnőtt az a réteg, akik csodálták az Elite vektoros grafikáját, vagy napokat töltöttek el a Wizards of Warral, esetleg a Last Ninjával. Akkor nem volt internet, nem voltak fórumok, se vérpistik, se szilikon-gyerekek, akik kívülről fújták hogy mi az IDDQD. Emberek voltak, akiknek egy közös, érdekes hobbijuk volt: a videojáték. Szerették, mert új és friss volt, egy egészen más, addig sosem érzett közösségi élményt adott nekik (nekünk), hogy mondjuk rájöjjünk a Sam & Max egy-egy fogósabb fejtörőjére.

Tök jó hogy véletlenül ott a fény. Így látjuk a zombikat.

Tök jó hogy véletlenül ott a fény. Így látjuk a zombikat.


Ha nem jött össze, nem vertünk szét 3 kontrollert, hanem egy jót nevettünk az egészen és kimentünk focizni, fagyizni vagy valamilyen egyéb dolgot művelni. Felnőtt ez a generáció, akik még igazán értékelték a jó ötleteket, a kihívással teli játékmenetet. Most, 2012 vége felé közelítve elérkezett egy újabb gamer-korszak, amit ha nyitott szemmel járjuk az internet bugyrait, könnyű észrevennünk: ők azok, akik még mindig a múltban élnek és egy fikarcnyit sem moderálják a véleményüket. Van ugyanakkor egy másik halmaz is, azon "játékosoké" akik leszólnak mindent, ami nem 2560x1816 pixel per négyzetmilliméter, akiknek az iPhone túl mainstream, de ha "nem tudják beadni a heccsátot" a legújabb Battlefieldben, akkor a durva anyját mindenkinek, a fejlesztők apja álljon a sarokra és közösüljön egy lóval, miközben egy autó épp átgázol a fején. Ők azok, akik nem szeretik az elágazásokat, akik leszólják a Final Fantasy hatodik részét, akiknek a Call of Duty a Modern Warfare-rel kezdődött.

Sokszor és sok helyen leírtuk már, hogy a Resident Evil legelső része stílust teremtett, ez faktum. B-kategóriás horror hangulat, tötyögős játékmenet, fejtörők, keresgélés és zombik levadászása, gondolom ismerős motívumok mindenki számára. A második és harmadik rész próbálta tovább tökéletesíteni a lefektetett alapokat, de a Nemesis esetében már érezhető volt némi kis hanyatlás. Ekkor írtunk 2006-t, és megjelent a Resident Evil 4, ami egy teljesen más, új, friss, a korszakhoz igazított játékmenettel és stílussal rendelkezett. A kritikusok egyik fele az egekig magasztalta, hogy micsoda vérfrissítés a szériának, micsoda új ötletek vannak benne, míg a másik fele (főleg a régi motorosok) pedig lehordták a sárga földig, hogy mi ez az akció-valami amire ráaggatták az addig patinás nevet? Tények number kettő: A Resi 4 mérföldkő, mivel megteremtette a modern kori TPS akciójátékok alapját. Nem hiszel nekem? Semmi gond, nézd meg hogy milyen játékok jöttek ki utána és kérnék három perc néma csendet. Köszönöm.

Szép bácsik és nénik a főszereplők

Szép bácsik és nénik a főszereplők


A széria következő, sorrendben ötödik része ellenben valamiért nem szólt akkorát, mint kellett volna. Nem volt benne semmi extra újítás, bár a co-op lehetősége azért vidám volt, illetve még annyi, hogy gyönyörű, bár már az előzőek sem voltak épp rondák. Itt viszont már tényleg a tömény akció irányába mozdult el az egész dolog, ezt még a Capcomnál sem merték tagadni. A kis kronológiai túránkban pedig elérkeztünk a hatodik epizód bejelentéséhez, amire én személy szerint irdatlanul kíváncsi voltam a csepegtetett infók alapján. Viszont a bevezetőben is említett régi motorosok megkapták a maguk kis karójukat a szívükbe: Vazze, lehet lövés közben is mozogni, sőt, vetődni! Na, kész, gyakorlatilag felrobbantak a fórumok, hogy mit képzel a Cashcom, ahelyett hogy a gyökerekhez (és a biztos bukáshoz) térnének vissza, még idegenebb tájakra viszik a Biohazardot! Ja, hogy vannak benne zombik? Kit érdekel, mert lehet benne lövés közben m-e-n-n-i.

Én már itt is a fejem fogtam a sok sületlenségtől, de ekkor rákontrázott a másik oldal is: Hogy néz ez ki? Mik ezek az okádék zombik? Kínába játszódik? Mi ez a tötymörgős játék? Hol az online multi? Áhh, ezt meg nem veszem, majd kiírom rózsaszín Aritára maximum. Nos, én itt hagytam abba a dedikált fórumok böngészését. Tények, number három: A Resident Evil 2012 végén a régi játékmenettel eladhatatlan lenne, mert körülményes és erre a mai rohanó világban nem sok embernek van ideje meg ereje. Én hiszek abban, hogy a Game Channel olvasói nyitott, felvilágosult lányok és srácok, akik minden előítélet nélkül álltak, állnak neki a játéknak. És hogy milyen is lett? Nézzük!

Ki kéne nyomni azt a bazi nagy pattanást...

Ki kéne nyomni azt a bazi nagy pattanást...


Gondolom Ti is nézegettétek a képeket, trailereket, gameplay jeleneteket, illetve próbáltátok a demóját. Amit már az első pillanatban is észrevehetünk, hogy új játék indítása esetén egyből három kampány közül választhatunk, név szerint Leon, Chris és az új fiú, Jake sztoriját játszhatjuk végig. Ez már önmagába véve is dicséretes, hiszen mindhárom rész akár egy-egy önálló, teljes értékű epizód is lehetne. Igen, Kedves Olvasó, önálló rész, ami mind játékidőben, mint történetben meg fog mutatkozni. Ha ez nem lenne elég, a három főhős mellé érkezett kisegítő személyzet is: Kennedy rendőrtiszt esetében a szép Helena, az idősebb Redfield kapott egy Piers nevű BSAA tagot, Jake pedig pesztrálhatja Sherry Birkin-t. Na, akkor egy kis matek: alaphangon egy-egy szcenárió 7-8 óra, ezt szorozzuk meg hárommal plusz adjunk hozzá még legalább hatot. Ja, nem mondtam volna? Ha mindhárommal végeztünk, bónuszként kapunk egy negyedik sztorit is!

Tehát, ha az egész játékot végig szeretnék játszani az alaphangon is 32-34 óránkba fog kerülni! Brutális egy belezős-lövöldözös akciójátéktól, nem? Jön a slusszpoén: minden rész előtt választhatunk az adott kampány két hőse közül, viszont ha mindent szeretnénk felderíteni és összegyűjteni, minden CG mozit megnézni, akkor az összes szereplővel végig kell mennünk a progin! Ezt már igazából összeadni sem merem, pláne úgy, hogy a kis kék körök gyűjtögetéséről nem is beszéltem, se arról, hogy kaptunk egy The Mercenaries és Agent Hunt módot is pluszban. Summázva, a tartalom azt hiszem több mint rendben lévő. Persze önmagába véve ez még semmit sem jelentene ha az anyag többi része kritikán alulira sikerült volna, de szerencsére ez nem így lett. Leon és Helena egy campuson kezd, ahol is szembesülnek vele hogy az USA elnöke egy szimpla zombivá lényegült át, akit át kell segíteni a másvilágra. A helyszín egyébként Tall Oaks kisvárosa, ami kísértetiesen emlékeztet Raccoon Cityre.

Leamortizált városban emberkedik a furcsa kezű zombi

Leamortizált városban emberkedik a furcsa kezű zombi


A készítők egyébként azt hangoztatták, hogy ez a rész nagyban hasonlítani fog az előző Residentekre, ám azért ez költői túlzás volt részükről, mindazonáltal lesznek olyan helyek és események, ami kellemes emlékeket fog előcsalni belőlünk. Az egyetemben való mászkálás egyébként pont ilyen, abszolúte vissza is jött a régi Resis hangulatom, hogy aztán pillanatok alatt el is enyésszen. Később betérünk egyébként magába a városba is, ami olyan mintha a raccooni eseményeket élnénk át újból: totális káosz, zombik mindenfele, üldözik az élőket, élve boncolnak a járdán embereket, rendőrautók húznak el mellettünk- nagyon pöpec, na. Ami viszont le is rombolja ezt az illúziót az az, hogy egy totális csőpályás lövöldét kapunk, nulla elágazással és nulla fejtörővel (ez egyébként a három plusz egy kampány mindegyikére igaz sajnos). A többi pályát nem lőném le, de fogunk katakombákban mászkálni, katedrálisban mészárolni, illetve Kínába is eljutunk majd.

Chris és Jake sztorija és helyszíne gyakorlatilag majdnem teljes mértékben összefügg, lévén a fő rész egy Edonia nevű, kitalált mini állam lesz, ahol épp egy új vírustörzs,a C jelű tesztje zajlik. Ez a két epizód szerintem kategóriákkal rosszabb lett mint Leoné, mivel többször volt olyan érzésem, mintha egy külső nézetes Call of Dutyval nyomulnék, annyit kellett benne lövöldözni. Bár azt nem állítom, hogy rossz lett ez a két rész, de sok frusztráló elem lesz, például amikor a Redfield gyerekkel egy lepukkant irodaházban kóboroltam, vagy amikor Jake és Sherry egy baromi nagy hómezőn csatangol, három nyomorult dokumentum után kutatva. Amúgy a helyszínek változatosságára egy rossz szavunk sem lehet, mivel Edonia és Kína az egyetlen közös pont, amúgy mindenki másfelé fog kóborolni, de poénokat nem szeretnék lelőni. Ami viszont sajnos nagyon felemás képet mutat, az bizony a grafika, Helyenként szép, néhol kifejezetten gyönyörű, viszont a legtöbb esetben az átlagos szintet fogja csak megütni.

Te futnál egy hússzor gyorsabb valami elöl?

Te futnál egy hússzor gyorsabb valami elöl?


Szereplőink nagyon szépen ki vannak dolgozva, kiváló az animációjuk is, viszont itt ki is merül a dolog. Mivel csak egy irányba haladhatunk, ráadásul nulla interakciós lehetőségünk van, kicsit úgy érezzük magunkat mintha egyszerű díszlet lenne az egész. Az ellenfelek viszont baromi jól sikerültek, sőt, egyenesen remekül, szerintem tt kapjuk a legtöbb variánsot belőlük: a fegyveres zombiktól elkezdve a géppuskás meg gránátos J'avok-ig, de a legbrutálisabbak akkor jönnek, amikor haláluk után bebábozódnak és egy teljesen mutálódott dög jön így létre. A game brutális is, hektószám fröcsög a vér, a lövéseink öklömnyi darabokat szakítanak le az enemyről, akiknek meg le is rohad tisztességgel a végtagja! Persze ahogy azt megszokhattuk, kapunk majd főellenségeket is, a kampányok számából kitalálhatjuk hogy minimum három különbözőt. Sajnos egyik sem lesz maradandó élmény, gyakorlatilag nulla kihívás van bennünk, kis túlzással lőnünk kell őket és csókolom.

Ami viszont a legnagyobb újítást, az irányítást illeti, hála a jó égnek teljesen kellemesre sikerült. Igen, a tötyögésnek lőttek, de helyette kaptunk egy dinamikus és jól használható kezelhetőséget. A mozgás közbeni lövést már említettem, ezen kívül tudunk majd vetődni illetve a földről is harcolni, ami bizony sokszor nagyon-nagy segítség lesz! A pusztakezes harcot is megreformálták, mivel tudunk counter mozdulatokat is csinálni, ehhez elég lesz a megfelelő időben az ütés gombját lenyomni. Ami viszont a legtutibb, hogy fegyók nélkül sokszor halálosabbak és látványosabbak lehetünk: például jön egy zámbó, akinek egy balta áll ki a hátából. Rácsapunk kettőt, a harmadikra meg kitépjük a baltát és azzal verjük szét a fejét. Érdemes egyébként ezzel szórakozni, mert nagyon sok variációs lehetőségünk lesz! A menüt is teljesen átdizájnolták, felejtsük el a pakolászást meg a molyolást, a dedikált gomb megnyomása után egyedül érdemben a zöld növényeinket kombinálhatjuk a megszokott módon.

Gyorsabban lövök mint ahogy a cucc repül

Gyorsabban lövök mint ahogy a cucc repül


Ez mondjuk jó ötlet, lévén hat egységnyi életerőnk van, és a kis tárolónkból annyi gyógyító golyszlit fogunk magunkba nyomni ahányszor megnyomjuk a gombot. Persze ez is a folyamatos gyilkolást segíti elő. A hangokon és zenéken nem tudok fogást találni, tipikus Residentes dallamok csendülnek fel, illetve minden szereplő a jól megszokott orgánumán fog megszólalni. A zombik hörögnek meg visítanak, a kici kínai J'avok vartyognak meg látványosan szenvednek, a főmonszták meg leüvöltik a fejünket is. Természetesen maradt a két játékos lehetősége, ez viszont még mindig nagyon király, főleg profession fokozaton, mivel amúgy az AI katasztrofális lett. Na, ha már így elő is hoztam, akkor nézzük végig sorra a hibákat is! Talán ami a legjobban zavart, az a totálisan hullámzó játékmenet és tempó. Minden szereplőnek öt fejezete van, amik teljesen eltérőek dinamikában. Leon esetében az első három egyszerűen árasztja magából az oldschool Resi hangulatot, hogy aztán a negyedikre a kedvem is elmenjen az egésztől.

Jakenél más a helyzet, itt lesznek teljesen bárgyú lopakodós részek is, hogy aztán jöjjön a John Woo féle hirig. Chris része talán a legrosszabb, mert az szerintem az elejétől a végéig Call of Duty és igen, tudunk fedezékbe húzódni is. Höhö. A főellenségek szerintem borzalmasan rosszak és erőltetettek, például egy esetben először egy vágtató ló-ember mutánssá alakul, aztán egy dínóvá, majd következik valami massza és végül valami hatalmas nagy pók-légy. A grafikára már kitértem, kategóriákkal csúnyább mint a Resi öt sajnos, bár gondolom a tartalom miatt fel kellett valamit áldozni. A párbeszédek a megszokott módon kellően bárgyúak, de sok esetben azért itt is sikerült alulmúlni önmagukat a készítőknek. Mint ahogy mondtam, az AI meg gyakorlatilag olyan, mintha nem is lenne, ott akadályoznak minket saját partnereink ahol tudnak. Az egész stuffot úgy tudnám jellemezni amúgy, mint egy nagy blockbustert: minden robban, minden ég, grandiózus jelenetek, hősies megmozdulások, pátoszos szövegek.

Minden zombijátékba kell egy Colgate reklám

Minden zombijátékba kell egy Colgate reklám


Ez lenne tehát a Resident Evil 6. Finoman szólva sem tökéletes játék, túl sok hiba van benne, viszont a sztori, a tartalom és a fellépő nosztalgikus, sok esetben tényleg nagyon király játékmenet miatt azt mondom abszolút megéri a pénzét. Lehetett volna, szebb, normálisabb dumákkal, nagyobb mellű lánykákkal és több horror elemmel, elágazásokkal, nyitott világgal, de ne felejtsük el, 2012-t írunk és itt, most bizony ez a menő.

Resident Evil 6 / Tesztplatform: XBOX360

jó lesz ez!
  • Stílus: Túlélő horror
  • Megjelenés: 2012. október 02.
  • Ár: 13.990 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Iszonyatos tartalom
  • Jó új szereplők
  • Marad az online co-op
  • Megreformált irányítás
  • Jó sztori
  • Bugyuta párbeszédek
  • Átlagos grafika
  • Nevetséges AI
  • Egyszerű lövölde
  • Teljesen cső pályák
  • Hang
    8
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    7
7.5
30 hozzászólás

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 4 napja

Nekem tetszik, nem rossz ez

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 4 napja

Nagyon fos és lehangoló játék. Akciódús, de zombijátéknak nagyon tré.

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 5 napja

Szerintem meg az egyik leg****abb. Három rész volt ok, aztán annyi. Azóta haldoklik.

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 5 napja

Ez az eddigi legjobb Resident Evil!

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 5 napja

Majd a ZombiU. Én azt várom!

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 5 napja

Vendég írta:
Középszerű lövöldözős TPS középszerű megvalósítással.Nem méltó a Resident Evil név hordozására.A Resident Evil 4-5 jóval minőségibb anyag volt,a régi részekről illetve a GC-ra készült epizódokról már ne is beszéljünk.
Szégyen a nevére nézve.
Szerintem annyira nem ****, de tény hogy a régi resi nagyon veri

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 5 napja

Középszerű lövöldözős TPS középszerű megvalósítással.Nem méltó a Resident Evil név hordozására.A Resident Evil 4-5 jóval minőségibb anyag volt,a régi részekről illetve a GC-ra készült epizódokról már ne is beszéljünk.
Szégyen a nevére nézve.

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 6 napja

Vendég írta:
Nem ismerem a régi verziókat de nekem ez nagyon tetszik. Graf nem a legjobb de a hangok királyak és izgalmas is az egész. Aik szidják nem normálisak.
Elég kemény dolog fikázni valakit azért mert nem ugyanaz tetszik neki mint neked...

Nekem ebben a formában, így nem tetszik. Lehet benne darálni, hentelni, arra jó. De az igazi kihívás, ami anno volt benne, a fejtörők, sajnos a múlté.

A régi Resit vissza!!!!!!

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 6 napja

Nem ismerem a régi verziókat de nekem ez nagyon tetszik. Graf nem a legjobb de a hangok királyak és izgalmas is az egész. Aik szidják nem normálisak.

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 6 napja

Nekem nem tetszik. Gagyi kinézet, semmi extra játékélmény. Sokkal jobbra számítottam.

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 6 napja

Az eddigi legjobb rész a harmadik óta az tény. Lehetne grafikailag kicsit tupírozni de így sem rossz azért.

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 6 napja

Vendég írta:
Végre egy jól sikerült Resi!
Azért túlzásokba ne essünk...

válasz erre
123a(z) 3 -ből
Resident Evil 6
13.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja