Resident Evil 3 Remake teszt

2020. április 12.
79.5541
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gargameth profilja, adatai
Gargameth
Kicsivel több, mint egy éve, hogy a Capcom egy igazán méltó felújítással adózott a klasszikus Resident Evil franchise felé. A nagy sikernek örvendő Resident Evil 2 Remake fantasztikusan visszaadta azt a hangulatot, a feszültséget és a terrort, amit 1998-ban átélhettünk Racoon City-ben, így elkerülhetetlen volt a nem sokkal utána megjelenő, Nemesis alcímmel ellátott folytatás felfrissítése.


Mivel az 1999-ben megjelent RE 3 finoman szólva sem sikeredett jobban a második résznél, azért joggal remélhetnénk azt, hogy a felújított verzió megfordítja ezt a tendenciát majd, de sajnos ki kell hogy ábrándítsak mindenkit. Szinte minden tekintetben alulmaradt a Resident Evil 3 Remake az elődjéhez képest, és inkább tudnám a négyes, illetve az ötös részhez hasonlítani akció terén. Rossznak ugyancsak nem nevezném, de sajnos az általunk keresett újragondolás egy másik kastélyban van (á lá Mario).

Kezdjük a multiplayer opcióval, mivel ez egy külön játékként funkcionál, mely a Resident Evil Resistance nevet viseli magán. Ez egy 1 vs 4 alapú szabaduló szobára hajaz, csakhogy itt a vereség a Fűrész filmekben tapasztalható végeredménnyel jár: felemészt minket a környezet. Négyen menekülnek, egyvalaki pedig csapdákat, ellenségeket pakol eléjük, úgyhogy szórakoztatónak tűnik első pillantásra, de a másodikra feltűnnek problémák, melyek miatt örülünk, hogy ez a játékmód ingyen érkezett az RE 3 vásárlóinak.

Basszus, valaki már megint nem vitte el a járdáról a szemetet.

Basszus, valaki már megint nem vitte el a járdáról a szemetet.


A pályák hosszú távon repetitívek, kevés variáció van köztük, a szintlépéssel megnyitható jobb karakterekhez macerás lehet eljutni, mivel kiegyensúlyozatlan a játék. A kezdő szabadulókat gond nélkül tudja likvidálni az Umbrella ügynök a monitorok mögül, ám ha tudják a menekülők az adott pályán a taktikát, akkor pedig bármit csinálhat a "Mastermind", nem fogja tudni feltartóztatni a kvartettet. Persze a később megnyitható karakterek ide-oda borogathatják a mérleget, de odáig el kell jutni. Jobb lett volna ezt az RE 3-tól függetlenül kiadni, hisz a mikrotranzakciókból még lehet pénzt csinálni nemde?

De talán a készítők érezték, hogy ez a legújabb Remake nem feltétlenül tartalmaz annyi játékidőt, mint az előző, és így akarták kiegészíteni a totál óraszámot. Minden esetre biztos, hogy már az "Achievement"-eken is látszik, hogy nem egy hosszú játékkal van dolgunk, ugyanis az "S" szintet csak akkor lehet elérni, ha, egyebek mellett, kevesebb mint 2 óra alatt rohanunk végig Jill és Carlos kalandján. Még, ha nem is pályázunk erre, az átlagos játékos, még szerencsétlenkedéssel is, hat-hét óra alatt be tudja fejezni a játékot.

Egyedül a több nehézségi fok nyújt újrajátszási ingert, mely kettővel több van az elődhöz képest. A Hardcore kitolása után a Nightmare, majd az Inferno válik elérhetővé, ám a teljes játékidőt nézve az RE 2 nyert így is. Egy "bolt" is megnyílik a legelső végigjátszás után, ahol az "Achievement"-ek után kapott érméket válthatjuk be mindenféle játékbeli extrákra, úgyhogy a későbbi nehézségi fokok nem lesznek annyira borzalmasan macerásak.

A legtöbb riadalom az ilyen lépcsőknél fog történni. Zuhanó hulla incoming.

A legtöbb riadalom az ilyen lépcsőknél fog történni. Zuhanó hulla incoming.


A régi ismerősök mind visszatérnek. Főhőseink Jill Valentine és Carlos Oliveira mellett Brad Vickers (zombie Brad), Mikhail Viktor (robbanjál fel Nemesis) és Nikolai Zinoviev (szláv Wesker) is tiszteletüket teszik. Aki tisztában van az 1999-ben kiadott klasszikus alappal, azt nem fogja meglepetés érni a szereplők sorsait illetően, ám a sztori nem követi száz százalékosan a már ismert narratívát. Kevesebb puzzle, több akció, rengeteg frusztráció és állandó rohanás, hisz mégsem akarunk "C" értékelést kapni a végén.

A legnagyobb változás az RE 2 Remake és e között az ijesztgetés majdhogynem teljes hiánya. A váratlanul megjelenő Nemesis kiszámíthatóan ugrik elő, a zombik és egyéb ellenségek inkább idegesítőek, semmint ijesztőek, és Jill olyan szinten begyógynövényezhette magát, hogy a Resident Evil 4-5-6-ban lévő főhősökével vetekszik az ellenálló és regenerációs képessége. Továbbá kicsit jobban takaró ruhákat, és tépettebb frizurát kapott, melyek által egyfajta Lara Croft-os külsőre tett szert, úgyhogy a stylist-ek is akcióhősre tervezték őt ebben a játékban.

Ezek a külsővel kapcsolatos változtatások érthetőek, hisz mégis ki megy neki egy városnyi élőhalottnak pánt nélküli felsőben és miniszoknyában? Ám a bogarak gond nélkül gyomorig tolják nyelvszervüket Jill torkán, ha épp beparazitázni van kedvük őt, úgyhogy nincs szexi ruci, de van cserébe szuggesztív tartalom; kinek a pap, kinek a papné. Szerencsére ezekkel lesz a legkevesebb probléma, ugyanis csupán optikai "tuningelemekről" van szó.

Lobotómia tünetei: Nemesis fejéből kinő egy fa, Jill pedig a vacsin töpreng.

Lobotómia tünetei: Nemesis fejéből kinő egy fa, Jill pedig a vacsin töpreng.


Ha viszont probléma, akkor kezdjük az irányítással, ugyanis ezzel volt a legtöbb gondom. Megjelenik a kitérés opciója, mely az elődből hiányzik. Jól időzítve a "Space" lenyomásával Jill elgurul egy felé irányuló támadás elől, majd ha ugyancsak jó reflexszel előrántjuk a fegyverünket (jobb klikk), akkor a főhősünk azonnal az ellenség fejére céloz és ráadásul extrát is sebez. Ez Carlosnál hasonló, de ő nem tér ki, hanem egy ökölcsapással (Leon stílusban) tántorítja hátra a csúnyaságokat.

Az egésszel az a baj, hogy, ha nem találjuk el tökéletesen az időzítést, akkor Jill csupán a megjelölt irányba vonaglik, Carlos meg ellép és üt egyet a nagy büdös semmibe. Ugyan ez is elegendő néha, ám gyakorta, főleg a Nemesis harcoknál kevés lesz, és hiába tűnik úgy, hogy kitértünk, mégis bekapjuk a sérülést. A helyzeten nem segít, hogy az ellenségeknek nehezen kiismerhető támadási szokásai vannak, így legtöbb esetben csak a szerencsénkben bízhatunk.

Nem baj, van fegyverünk, zombit irtani úgyis élvezet, gyorsabban száll a golyó, mint a képzelet; ám a célzás már macerásabb, hisz a célkereszt lassan csökken elfogadható kicsinységűre, a zombikat pedig a fejükön kell büntetni. Ha felrobban a fej, vagy a földön fekvő hullának emberi arca van, nem pedig halott (vagyis vannak a szemeinek színe), akkor nyugi van, azok nem kelnek fel. Ám ha a sétáló halott felborult, akkor a Zombieland már megtanított minket a "Double Tap" alapszabályára: hiába tűnik nyugodtnak, addig kell lőni a fejét, ameddig nem mozog.

A boltban megvehető grill-kés klopfolás nélkül is tökéletesen átsüti a husit.

A boltban megvehető grill-kés klopfolás nélkül is tökéletesen átsüti a husit.


Ez azért rendkívül fontos, mert a zombik nem mutatják egyértelműen halálukat (kivétel a szétrobbant fej), így akár negyedjére, ötödjére is felállhatnak, hiába van már szó szerint ólomból a kobakjuk. Szerencsére a shotgun megoldás az ilyen fejfájásra (az övékére biztos). Mindegyik ellenségfajtának van gyenge pontja, melyekre gyakorta találunk utalásokat elhagyott jegyzetekben. Ezek az írások egyébként végtelenül szájbarágósak, teljesen kiiktatva a puzzle jelleget a játékból.

iPet PS4-es tapasztalatai alapján fűzi hozzá a véleményét:

A második rész sikere után nagyon vártam, hogy beledöngölhessem Nemesist a földbe. Hatalmas lendülettel vetettem bele magam a kalandba, viszon meglehetősen keserű szájízzel álltam fel a fotelemből a végén. Sajnos pontosan azok az elemek vesztek el belőle, ami miatt a Resident Evil 2 Remake roppant sikeres lett. Zéró rettegés, nulla fejtörő és brutál karcsú tartalom.

Egy sima zombis akciójátékká avanzsálódott a RE3, ráadásul nagyon hurka játékidővel megtoldva. Én megszereztem és kinyitottam mindent, így jött ki átvezetőkkel együtt a nyolc és fél órás játékidő. Amúgy tényleg gyönyörű, még konzolon is (főleg a fény-árnyék hatás) és a gunplay sok dologért kárpótol, mert amúgy élvezet benne a lövöldözés.

Nekem egy kicsit könnyű volt Normal fokozaton (Nemesis egy gránáttól megfekszik, wtf?), kimaradt egy kazal ikonikus helyszín és jelenet (Death Factory), szóval ez már nem az, ami volt. Ugyanakkor egyáltalán nem rossz játék, sőt! A 7.8 pont teljesen jogos, én is ennyit adtam volna rá. Csak nem erre számítottam, főleg a kettő sikere után.


A zombik allergiásak a kézigránátra, illetve a gránátverő bármilyen töltetére. A békaszörny egy gyújtógránátba belehal, vagy több lövésbe, amit a nyitott szájára adunk le. A "Licker" nem szereti Carlos gépfegyverét, és villanógránátot, a "Hunter" a kézi- és a savgránátra fekszik gyorsan, a "Pale Head" zombivariáns ("Regenerator" 2.0) pedig a shotgunt és a magnumot fogja halállal értékelni. Feltéve, ha megtaláljuk az utóbbi fegyvert, ugyanis legnagyobb sajnálatomra nekem ez nem jött össze, de mivel Marco szerint vadkender vagyok, ezért talán megbocsájtható a bénázásom.

Haver az árnyékoddal valami nagyon nincs rendben.

Haver az árnyékoddal valami nagyon nincs rendben.


A Nemesis párbajok nem nehezek, ám néhány újrapróbálás mindegyikhez kelleni fog, mielőtt kitanuljuk a taktikákat. Általában az arénában található töltények elárulják, hogy mit kell használnunk, úgyhogy a legnagyobb bajt a kitérés inkonzisztens bekövetkezte fogja jelenteni. Gyakorta csupán futnunk kell a S.T.A.R.S. vadász elől, de az is meglepően frusztrálóvá tud válni, mivel a már ismert utakon kell visszarohannunk, ahol nem egyszer újratermelődnek a zombik, az meg senkinek sem hiányzik, hogy megcsámcsogják, miközben egy húskolosszus kergeti őt.

Azonban minden frusztrációm ellenére sem bírtam abbahagyni a játékot, ez pedig első sorban rendkívül hangulatos prezentációnak volt köszönhető. A grafika és a hangok nagyszerű kombinációja továbbra is jól közvetítik a Resident Evil-es hangulatot. Bár néha újra kellett kezdenem egy-egy etapot, hála a "Hunter" szörnyeknek és a "Pale Head"-eknek, sosem akadtam el sehol huzamosabb ideig, ráadásul az intuitív térkép segítőkészen mutatja, hogy mely területeken kell keresgélnünk elhagyott cuccokért, és még ha el is néztünk valamit, jelzi, hogy mit és hol.

Mindemellett továbbra is egyfajta morbid elégedettséggel tölt el minden egyes ellenség elpusztítása, hisz így egy lépéssel közelebb jutunk a biztos békéhez Racoon Cityben... kár, hogy a végén úgyis porig rombolja a várost egy nukleáris töltet. Engem Nemesis felépítése és koncepciója igencsak zavart; nagyjából mindet túlélt, amit hozzá vágtunk, akkor miért lehetünk annyira biztosak benne, hogy nem fog még egy nuki után sem felállni? Vagy inkább ne lőjem le a következő játék poénját? Értem én.

Resident Evil 3 Remake / Tesztplatform: PC

jó lesz ez!
  • Stílus: Túlélő horror
  • Megjelenés: 2020. április 03.
  • Ár: 18.799 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Továbbra is jelen a klasszikus RE hangulat
  • Kellemes prezentáció
  • A Resistance ingyen jön a játékkal
  • Ez már nem igazán horror
  • Szájbarágós fejtörők
  • Kevés játékidő
  • Hang
    8
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    8
7.8
Resident Evil 2 Remake fantasztikusan visszaadta azt a hangulatot, a feszültséget és a terrort, amit 1998-ban átélhettünk Racoon City-ben, így elkerülhetetlen volt a nem sokkal utána megjelenő, Nemesis alcímmel ellátott folytatás felfrissítése. '>
Resident Evil 2 Remake fantasztikusan visszaadta azt a hangulatot, a feszültséget és a terrort, amit 1998-ban átélhettünk Racoon City-ben, így elkerülhetetlen volt a nem sokkal utána megjelenő, Nemesis alcímmel ellátott folytatás felfrissítése. '>
9 hozzászólás

fighterlaci

4 éve, 3 hónapja és 10 napja

Én úgy ahogy van, az összes felújításnak örülök ebből a szériából. Nagyon remélem, hogy a többi is érkezik sorban, viszont a szintet a második remastere szintjén kellene tartani...

válasz erre

iPet

4 éve, 3 hónapja és 16 napja

Tommy írta:
Nem lett annyira rossz, de sokkal jobbat vártam. Már lehetett tudni a külföldi pontoknál, hogy ez közel sem lesz olyan mint a RE2R, de hogy még ki is vagdostak belőle, szerintem nagyon nagy hiba volt. Vannak ismerőseim akik rohadtul ki vannak miatta akadva, engem mondjuk annyira nem nyírt ki a dolog, de egy kicsit sokallom a 7.8-at, nálam maximum 6 lenne.
A hat pont nagyon kevés, nem lenne reális mosolygó smiley Ha eltekintünk attól, hogy miből mit csináltak, a végeredmény azért egy elég korrekt élőhalottas non-stop akció cucc, ami bitangul néz ki. Én is marha nagyot csalódtam benne, de hazudnék ha azt mondanám, hogy nem szórakoztam vele jól.

válasz erre

Tommy

4 éve, 3 hónapja és 17 napja

Nem lett annyira rossz, de sokkal jobbat vártam. Már lehetett tudni a külföldi pontoknál, hogy ez közel sem lesz olyan mint a RE2R, de hogy még ki is vagdostak belőle, szerintem nagyon nagy hiba volt. Vannak ismerőseim akik rohadtul ki vannak miatta akadva, engem mondjuk annyira nem nyírt ki a dolog, de egy kicsit sokallom a 7.8-at, nálam maximum 6 lenne.

válasz erre

petrovicsz

4 éve, 3 hónapja és 17 napja

Mindig is ez volt a leggyengébb rész, csodát ezzel sem tudtak művelni...

válasz erre

Ronalddo

4 éve, 3 hónapja és 17 napja

Nem értem, miért nem tettek hozzá a játékhoz, viszont elvettek belőle. Kivettek helyszíneket például. Miért? És ha már felújítunk, miért nem javítják ki a hibákat? Röhejes.

válasz erre

Mordorer

4 éve, 3 hónapja és 17 napja

Nálam ez is bekerül a megvásárlásra váró játékok közé, de majd csak valami akcióban, egyelőre nem kattantam rá. A RE2 remake-et épp most kezdtem le. röhögő smiley

válasz erre

Gólem

4 éve, 3 hónapja és 18 napja

Mindig is ez volt az egyik legrosszabb rész (ennél már csak egy ****abb volt), nem is értem miért ezt újították fel...

válasz erre

Patrik94

4 éve, 3 hónapja és 18 napja

Ez a 7.8 pont nem is kevés, tekintve a tesztet. röhögő smiley Nekem ez ki fog maradni az biztos.

válasz erre

Direktor

4 éve, 3 hónapja és 18 napja

Ez egy ***** felesleges kiadás volt... wtf smiley

válasz erre
Resident Evil 3 Remake
18.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja