Rain teszt

Van még egy nagy előnye a digitális szórakoztatás ezen formájának: a kis, akár függetlennek is nevezhető fejlesztők olyan teret kapnak, ami hálivúdban elképzelhetetlen. Gondoljunk csak bele, mi lett volna, ha mondjuk a Pacific Rim filmet nem dollár csilliókból csinálhatta volna a rendező, hanem mondjuk 10000 - ből. Vegyük például a most tesztelt, PlayStation 3 exkluzív Rain nevű játékot (Japánban Lost in the Rain). A játékban egy mondat nem hangzik el, összesen három gombot használ, minimalista grafikával, de komolyan mondom, olyan szinten korbácsolja fel az érzelmeinket, olyan mélyen nyúl a lelkünk legmélyére, hogy szavakkal nagyon nehéz visszaadni mindezt.

Eső..

Itt nincs csavaros sztori, zsilliókért összevásárolt, high-tech, giga futurisztikus engine, ami nyolcmillió pixelt rak ki a képernyőkre, se online multi, ahol habzó szájjal durvaanyázzuk a másikat. Nem, a Rain egy teljesen más dolog. Az egészet úgy képzeljétek el, mint ha egy rég hallott mesében lennénk főszereplők. A történet hőse egy kisfiú és egy kislány, akik feltehetőleg ugyanabba az álomba ragadnak és egymás segítségével szeretnék megtalálni a kiutat, miközben egy nagy szörny üldözi őket. Ennyi lenne a történet, jól látjátok.

A lényeg, ahogy mondtam, nem is ezen van, hanem sokkal inkább az események alakulásán. Ahogy már az előzetes trailerekből is láttuk, ez bizony egy ügyességi játék, kaland elemekkel megfűszerezve. A játékmenet alapja bizony az eső lesz, ugyanis hőseink csak akkor látszódnak, ha nedvesség éri őket, minden egyéb szituációban láthatatlanok, csak a nedves lábnyomaik látszódnak. Különféle logikai feladatokat kell megoldanunk így, főleg egymást segítve, sok esetben szörnyek elől menekülve. Ezeket ne úgy képzeljük el, mint mondjuk a Resident Evil zombijait, hanem sokkal inkább egy kisgyerek fantáziájából kilépett, papírcsíkokból álló valamikre hasonlítanak, semmi félelmetes nincs bennük. A feladataink egészen egyszerűek lesznek, ládákat kell tologatni hogy elférjünk alatta, szekrényekbe kell néha elrejtőznünk, pocsolyákban tocsogni, hogy kolleginánk el tudjon slisszolni a dögök mellett - ezt nevezem én vissza a gyökerekhez érzésnek. Semmi flikkflakk, csupán maga a játék esszenciális kivonata.

Eső...

Letölthető címként nem kell csodára számítanunk a külsőségek tekintetében, de meg kell hagyni, ezen a részen még csiszolhattak volna a fejlesztők, mert funkcionalitás és egyéb ötletek ide vagy oda, még ennél is sokkal jobban bele tudtuk volna élni magunkat egy picit realisztikusabb környezet láttán. A RE szériát nem véletlenül kevertem bele a cikkbe, ugyanis a Rain esetében is pont olyan rögzített nézetet használ a játék mint a Capcom üdvöskéje, sőt, még az előre letárolt helyszínek is megvannak. Ne értsétek félre, semmi baj nincs ezzel és a fintorgásom is inkább csak a kákán való csomókeresés. Ami viszont kétségtelenül zseniális, az bizony a hangok és maga a hangulat, inkább atmoszféra ami körüllengi hőseinket. Ott kezdődik, hogy nincs semmiféle párbeszéd és ének a programban.

A szereplők nem dumálnak, a narráció teljesen szöveges formában zajlik, egyedül a szörnyek morgása, a lépteink zaja és az eső kopogása ami a csöndbe hasít. A zenéről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, mivel a legtöbb esetben egy szál zongorát fogunk hallani, viszont olyan zseniálisan megkomponált szólamokkal borzolják a füleinket, hogy úgy érezzük, a lelkünkben lévő hullámokat egyből elcsitítja, minden rossz érzésünk elszáll tőle. Nincs rá jobb szó a Magyar nyelvben: zseniális. Ennek a két komponens segítségével valahogy olyan érzelmi töltete less a játéknak, amit szerintem már nagyon régen, talán a MGS 4 esetében éreztem utoljára. Kimondott szavak nélkül érezzük a gyerekek félelmeit, rettegését, megkönnyebbülését. Az utolsó pályákon szinte suhanni fogunk velük, mert annyira vágyunk a happy endre, annyira meg akarjuk menteni őket.

Szellemizé. És eső.

Két apróbb hibát tudok felhozni mindössze. Az egyik, hogy iszonyúan rövid a kaland. A nyolc fejezet, írd és mondd, három óra alatt teljesíthető is. Ami egy picit menti a szituációt, hogy a második végigjátszásban szintenként három rejtett dokumentumot találhatunk, ami a főszereplőkről mesél, de ez így is nagyon karcsú. A másik, hogy hihetetlenül könnyű a Rain. Kicsit ezzel kapcsolatban olyan érzésem van , hogy a fejlesztők először nem is akartak beletenni semmi akadályt és csupán azért kerültek bele, hogy játék szaga legyen a dolognak.

Igazából teljesen mindegy, mert ezzel a produkcióval mindenkinek játszania kell. Ha rossz kedved van, ha nem volt a legjobb napunk, ha tele van minden egyébbel a fejünk, üljünk le, csukjuk be a szemünket, hallgassuk a kicsit szomorkás zongorát és egyből rájövünk, hogy minden nagyon szép. Tegyük le a fegyvert, a hentesbárdot, a golfütőt, az autók volánját és engedjük meg, hogy az eső magával ragadjon.