Postal Redux teszt

2021. április 09.
74.8311
iPet profilja, adatai
iPet
Gondolom a régi motorosoknak nem kell különösebben bemutatnom a Postal szériát. 1997-ben, amikor az első része megjelent, szinte azonal körüllengte az a bizonyos tiltott gyümölcs illat - ne feledjük, ebben az időben az internet meglehetősen gyerekcipőben jár még, szóval a szájról szájra terjedés abszolút valid volt. Tudjátok, amikor két haver beszélget és az egyik bedobja a másiknak, hogy van egy olyan cucca, amit a nagybátyjától szerzett, mindenhol betiltották, de egy melegszendó plusz kóla kombóért szívesen kölcsönadja.
 


Igen, bármilyen hihetetlen, a kilencvenes évek közepén-végén ez még így működött. Sőt, akkoriban azok voltak a rocksztárok, akik fejből tudták Scorpion összes kivégzését vagy egy zsetonnal letolták sérülés nélkül az aktuális Street Fightert, természetesen játékteremben. Visszakanyarodva a Postalhoz: egy olyan stuffot képzeljetek el, ami nem szólt másról, mint a határtalan és cél nélküli brutalitásról.

Ez azért még nem verte volna ki a biztosítékot, hiszen egy Quake, Doom 2 vagy Duke Nukem 3D már alaposan megágyazott a látványos erőszaknak. Ami igazán "különlegessé" tette, az bizony a környezet volt. Ugyanis nem a Marson beleztünk idegeneket, hanem (kezdetekben) egy csendes kisváros lakóit mészároltuk, gyerekestül, rendőrőstül, mindenestül.

Rostonsültet, valaki?

Rostonsültet, valaki?


A széria legelső része még a fentiek ellenére sem feneklett meg teljesen, viszont a Postal 2 után egyszerűen a Sátán gyermekének titulálták azt, aki ki merte próbálni. Természetesen ez magával hozta az instant kult státuszt is - szerintem az idősebb gémerek tudnának gurítani egy-két sztorit arról, hogyan kellett sunyítaniuk, hogy a szülők ne vegyék észre, mivel is játszanak éppenséggel.

Érdekes módon nálam teljesen kimaradt ez az egész Postal mizéria. Hallani hallottam róla, viszont akkoriban még profi teniszezőnek készültem, így a kevés szabadidőben inkább mentem bulizni, mint kockulni. Azonban befutott hozzánk tesztre a Postal Redux, szóval mégis belekóstolhattam ebbe az egészbe. Alanyunk már 2016-ban megjelent PC-re, majd a tavalyi évben kijött Switch-re is, most pedig a PlayStation tulajok is örvendezhetnek.

Ahogy már a bevezetőben említettem, tényleg annyi lesz a lényeg, hogy a szinteken ledaráljunk meghatározott számú ellenfelet, majd léphetünk is át a következőre. A gameplay azért ezt egészen izgalmassá teszi, hiszen egy twin-stick shooterről beszélünk, ami már Normal nehézségen is meg tud izzasztani bárkit. A bal analóg kar szolgál a mozgásra, a jobb pedig a célzás és lövés is egyszerre. Az életünket rendőrök, kommandósok, SWAT tagok, katonák fogják megkeseríteni, cserébe (anti)hősünk egy nagyon korrekt arzenállal rendelkezik.

Nahát, tényleg működik a gránátom

Nahát, tényleg működik a gránátom


Az alap SMG-t hamar felváltja a shotgun, a lángszóró, esetleg a Molotov-koktél, a sima gránátok vagy a napalm vető. Mindegyik eszköznek megvan a sikeres felhasználási módja. Bármilyen bután hangzik, de a taktikus megközelítésre szükségünk lesz, mert állandóan túlerő ellen küzdünk és ha nem figyelünk, pillanatok alatt ledarálnak minket. Összesen huszonhárom pályát kapunk, ami tartalmazza a tizenhét eredetit, valamint hat másikat, amiket a különféle, itt-ott megjelent kiadásokban kaptunk meg.

Darálhatunk csendes kisvárosunkban, egy bányában, luxusresortban, de eljutunk a Tokyo-Osaka kettősre is. A szintek finoman szólva sem túlzottan hosszúak, így simán a stuff végére érhetünk két rövidebb délután alatt. Találunk a kampány mellett egy Rampage módot, ahol killstreakek segítségével kell minél nagyobb pontszám-kombót összehoznunk. Sajna a netes mókát kiszedték a konzolos verzióból, így egyedül tudunk csak nekiülni.

A külcsín tulajdonképpen olyan, mint 97-ben volt. Kicsit szebbek az animációk, összeszedetebb a látkép, nagyobb a felbontás, de itt véget is ér. Valamiféle perverz báj felfedezhető az egészben, de ettől még természetesen tisztán funkcionális minden. Szóval ahogy látjátok, nem a PR lesz az etalon ami a fel vagy átdolgozásokat illeti. Kicsit szigorúbb akartam lenni vele, viszont a barátságos ár meglágyította szívemet.

Postal Dude vs rendőrség

Postal Dude vs rendőrség


Ettől függetlenül ma már olyan extrém magasan van a játékokban található brutalitás, hogy egy ilyen, ahogy a tanult német mondaná, blast from the past nem igazán fogja újra felborzolni a kedélyeket. Talán ha elővennék a folytatást, kapna egy teljes ráncfelvarrást, az lehet, hogy tolna egyet újra a megítélésén.

Mindazonáltal ezt itt és most viszonylag kevés embernek tudnám ajánlani. Rossznak nem nevezném, de 2021-ben már nem szól akkorát, mint tette azt 1997-ben. Az ára miatt azonban tehettek vele egy próbát, plusz a sonka-kalács-pálinka okozta delirium miatt még akár szórakoztató is lehet. Persze csak ha van gyomrod és sötét humorérzéked hozzá.
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Ez a játék egyelőre nem kapható a Play 24/7 kínálatában.Klikk ide több ezer másik játékért!

Postal Redux / Tesztplatform: PlayStation 4

ne várj sokat tőle...
  • Stílus: Akció
  • Megjelenés: 2021. április 09.
  • Ár: 3.590 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Ha van gyomrod hozzá, még most is tud szórakoztató lenni
  • Korrekt árazás
  • A világ átlépett felette
  • Túl sok energiát nem feccöltek a PS4-es portba
  • Hang
    6
  • Grafika
    4
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    6
5.8
5 hozzászólás

Mordorer

5 hónapja, 3 hete és 3 napja

Én a 3D-s Postalokat szeretem (vagyis szerettem anno), ez az izometrikus már nem az igazi.

válasz erre

VaPe

5 hónapja, 3 hete és 3 napja

Ennyiért jó móka kicsit nosztalgiázni, de lesz ez még olcsóbb is szerintem.

válasz erre

Tommy

5 hónapja, 3 hete és 4 napja

Hát igen, ennyi idő után ez már nem ugyanaz...

válasz erre

Patrik94

5 hónapja, 3 hete és 4 napja

Ó én azt hittem ez is egy rendes Postal, nem ilyen felülnézetes izé.

válasz erre

muki

5 hónapja, 3 hete és 4 napja

Nem túl drága, talán ennyit megér. Talán...

válasz erre
Postal Redux
3.590 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profiljarDAVE profilja