Pillars of Eternity: Complete Edition teszt

2017. szeptember 16.
74.5831
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Bevallom őszintén, rettenetesen rég találkoztam olyan típusú játékkal, mint a Pillars of Eternity. A tesztelés időszaka alatt egy egészen másik korba kerültem. Hirtelen valamilyen kocsmában találtam magam, előttem a karakterlapom, épp egy elég durva tűzmágussal voltam, kezem ügyében a söröm néhány dobókocka társaságában és hallgatom, ahogy a csapat mesélője belekezd az életút játékunk egy újabb fejezetébe.
Advertisement


Volt egy olyan kor, amikor a csilivili grafika még nem volt adott, ellenben a történet mindennél fontosabb szerepet játszott. Olyan klasszikusok születtek ebben az időben, mint a Baldur's Gate vagy az Icewind Dale. Letehetetlen, megunhatatlan szerepjátékok voltak ezek, tonnányi olvasnivalóval. Nem profi CGI videók mutatták be a váratlan eseményeket, hanem a narrátor, aki élettel töltötte meg kalandjainkat.

Nyilván emelt szintű angol kellett hozzá, de olyan lebilincselő volt az, amit értettem az egészből, hogy bőszen szótáraztam, szinte párbeszédenként. Be is fejezném a nosztalgiázást, de kicsit fel kellett vezetnem jelen tesztünk alanyát, a Pillars of Eternity: Complete Editiont, különben furán néznétek az értékelőben szereplő számot.

És akkor jött a Télapó!

És akkor jött a Télapó!


Szóval ez egy igazán oldschool játék, valamennyire 2017-es köntösbe csomagolva. Pár éve teszteltük az eredeti, PC-s kiadást, viszont a konzolos port most futott be, minden elérhető extra tartalommal megpakolva. Mielőtt ráböknél a rendelés gombra (amit erősen támogatok), nagyon fontos megjegyeznem, hogy megfelelő angoltudás hiányában nem feltétlenül éri meg belevágni a kalandba.

Sok dolog változott a régmúlthoz képest, viszont itt tényleg az olvasáson van a hangsúly: több kötetre rúgó dialóguson kell átrágni magunkat, illetve az eseményeket is állókép formájában kapjuk meg egy kellemesen búgó bariton társaságában. A PoE tehát szerepjáték, de nem a Witcher által kitaposott utat követi, ami hihetetlenül jól áll neki.

Már a karaktergenerálásnál is látszik, hogy itt valami sokkal mélyebb dolgot kapunk. A szokásos paraméterek (nem, faj, kaszt) megadása után olyan opciók közül kell választanunk, hogy milyen istenben hiszünk, a világ melyik pontjáról származunk, milyen alfajt választunk. Ráadásul ezek nem csak felesleges pimpelések, ugyanis minden dolog kihat szereplőnk viselkedésére, megítélésre.

Ha nekiülünk, érdemes nagyon alaposan meggondolni, kit akarunk terelgetni 100 órán keresztül. A sztori viszont minden túlzás nélkül magába szippantó. A nemrég függetlenedett Drywood területére érünk, mint karavánkísérő. Az alapok elsajátítása után nem várt események láncolata indul el, aminek eredményeképp bepillantást kaphatunk más emberek lelkébe. Mivel ez nem egy hétköznapi dolog, ezért nyilván segítséget akarunk keresni a közeli városkában.

Milyen buliról maradtam le?

Milyen buliról maradtam le?


Amint megérkezünk, rögtön szembesülünk vele, hogy bizony más probléma is adódott: valamiért a kontinensen lakó nők lélek nélkül született gyermekeket hoznak világra. Jól gondoljátok, a két dolog teljes mértékben összefügg, nekünk pedig fel kell fedeznünk ezt a kapcsolatot. Nem nagyon szeretnék erről többet beszélni, mert egy komplex, mély és nagyon felnőtt elbeszélést kapunk.

Ez szó szerint és átvitt értelemben is igaz: a készítők egy irdatlanul részletes világot hoztak létre, amit mi csak és kizárólag rengeteg olvasás segítségével tudunk befogadni. Érdemes mindennek utána nézni, már csak azért is, mert tényleg köröket ver az utóbbi idők fantasy regényeire mind tartalomban, mind hosszúságban. Adott tehát a környezet, nézzük a többi komponenst.

Döntött, Diablo-jellegű nézettel operál játékunk, ami nagyon jól áll neki. Mivel ez egy szerepjáték, így a felszerelésünk menedzselése valószínűleg ismerős lesz: különféle fegyvereket, páncélokat, talizmánokat, gyűrűket meg egy kazalnyi mást aggathatunk magunkra, míg a felesleget hátizsákunkban tároljunk. A leölt gaztevők lootot dobnak, így kapunk egyre jobb motyót, persze vásárolhatunk is némi pénzmagért cserébe. Ezt nem ragoznám túl, egyszerű, de jól működő a szisztéma.

Ennél jóval érdekesebb a harc. Mivel egy kis csapatot terelgetünk, nyilván kiemelt szerephez jut az összecsapás menedzselése. Itt egy gombnyomás segítségével megállíthatjuk az időt, kioszthatjuk a feladatokat, majd társaink a tőlük telhető legjobb módon végre is hajtják azokat. Ezzel mindössze az a baj, hogy iszonyú mennyiséget kell harcolnunk, ami a fentebbi időigényes metodikával együtt már-már a kényelmetlenség határát súrolja.

Ütlek borulsz, rúglak fekszel

Ütlek borulsz, rúglak fekszel


Van más, sokkal nagyobb gond is: nem mozdíthatjuk a kamerát, azaz fix lesz nézőpontunk. Ez beakadásokhoz, eltűnésekhez vezet, ami nagyjából az egekbe képes felpumpálni a vérnyomásunkat. Sajnos technikai hibák is akadnak, amik egyértelműen a néha hihetetlen mértékű töltési időben mutatkozik meg. Az apróbb bugok felett akár át is léphetünk, de azért van egy-kettő, amik szintén homlokráncolásra adnak okot.

A grafikáról elég nehéz egyértelműen állást foglalni. Ha 2017-es szemüvegen keresztül vizsgáljuk, akkor a rajzolt hátterek és szereplők inkább egyediek, karakteresek mint szépen festők, főleg egy 4K-s tévén. Hőseink portréja hiába néz ki amúgy pofásan, ha a játék állóképekben és narráció segítségével mondja el hogy mi a szitu.

Persze ezt lehet a másik oldalról is nézni, de sajnos még így is eléggé ingerszegény a körítés, nem igazán vetekedhet a hasonló kaliberű programokkal. Ettől függetlenül semmilyen formában sem lehet azt mondani rá, hogy ronda vagy elavult, egyszerűen csak más, amit szokni kell.

A tartalmon nem lehet fogást találni, mivel 70 órányi masszív kalandozás vár ránk, kiegészítve egy vár menedzselésével, ami már önmagába véve is megállná a helyét, mint különálló produktum. Ráadásul ez ugye a kibővített verzió, így a White March küldetései szintén elérhetőek.

Nahát, milyen decens kis növény!

Nahát, milyen decens kis növény!


Az értékelést nem kicsit bonyolítja maga a műfaj. A portolás PC-ről egészen kiválóan sikerült, megmaradt a stuff esszenciája, valamint a kezelhetőséget is sikerült egészen jól joystickra szabni, noha jóval körülményesebb, mint az egér plusz billentyűzet kombó.

Egy zseniális, kifejezetten mély történetet kapunk az oldschool szerepjáték mellé, ami minden hibájával együtt abszolút szerethető. Angol tudás nélkül tényleg ne nagyon kezdjünk bele, de mindenki mást csak bátorítani tudok a beszerzésére, mert a bosszantó hibák ellenére egy roppant mód szórakoztató játékkal gyarapíthatjuk szerepjátékos gyűjteményünket.

Pillars of Eternity: Complete Edition / Tesztplatform: PlayStation 4

a polcon a helye
  • Stílus: RPG
  • Megjelenés: 2017. augusztus 29.
  • Ár: 11.290 Ft-tól
  • Multiplayer: nincs
  • Zseniális elbeszélés és hozzá passzoló narráció
  • Mély, komor sztori
  • Brutális tartalom
  • Stílusos külcsín (ha kedveled az ilyet)
  • Erős nyelvtudás kell hozzá
  • A túl sok olvasást nem mindenki viseli el
  • Technikai hibák garmadája
  • Fix kamera
  • Hang
    9
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    7
  • Hangulat
    9
8
6 hozzászólás

sjoca

5 éve, 8 hónapja és 24 napja

nagyon jó játék csak egy probléma van vele
megvettem mindkét részt
elsőnél tartok mikor megjelenik a menü
a folytatás és a load opcio használhatatlan nem jelzi választhatonak
közel 20 ora játék után elég szivás eredeti szoftverrel

válasz erre

Ronalddo

7 éve, 22 napja

Meglepően jó játék lett. mosolygó smiley

válasz erre

zender

7 éve, 23 napja

Megjött a kedvem hozzá, elő is kapom PC-n! mosolygó smiley

válasz erre

Patrik94

7 éve, 23 napja

Nagyon jó értékelést kapott! Nem rossz. mosolygó smiley

válasz erre

petrovicsz

7 éve, 23 napja

Korrekt pontszám. Ritka az igazán jól sikerült RPG - legalábbis ez a fajta - konzolon, ezért ez külön öröm!

válasz erre

Hentes

7 éve, 23 napja

Na hát akkor ez most nekem kell. mosolygó smiley

válasz erre
Pillars of Eternity: Complete Edition
11.290 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja