PGA Tour 2K21 teszt

2020. szeptember 05.
78.0641
iPet profilja, adatai
iPet
Ahogyan megszokhattuk, augusztus végén, szeptember elején elkezdenek szállingózni a különféle sport játékok folytatásai. Ezeket jó eséllyel nem annyira várjuk/vártuk, mivel az utóbbi időben szinte csak a frissített rosterek kerültek előtérbe, az újdonságok nem annyira ültek. Idén ez a koronavírus miatt kicsit másképp néz ki, hiszen a nemzetközi sportélet ugyan folytatódott egy huzamosabb kihagyás után, viszont mindegy, hogy melyik ágról van, mindenhonnan száműzték a nézőket.


Az NBA egy buborékban folytatódott, a US Open szintén valami hasonlóval próbálkozik (lényegesen kevesebb sikerrel), de már zajlanak az NFL edzőtáborok, illetve útjára indult a közönség nélküli Bajnokok Ligája (meg a Mennyei Bajnokság, még jóhogy). Nem ragozom tovább, hiszen Ti is látjátok a helyzetet.

Visszakanyarodva a bevezetőre: másképpen várjuk tehát a fent említett címeket, hiszen ezeket olyan formában tárják elénk, mintha mi sem történt volna a világgal. Érdekes módon legelőször a PGA Tour 2K21 futott be laborunkba, amihez eddig nemigen volt szerencsénk, legalábbis nem emlékszem rá, mikor teszteltünk golf címet utoljára.

Most akkor mivan?

Most akkor mivan?


Ráadásul a licensz sztorija is egy kicit kacifántos. Ugye ebben a műfajban a PGA Tour név jelenti tulajdonképpen a lényeget, amit nagyon (nagyon-nagyon) sokáig az EA birtokolt. Jöttek is a különféle, Tiger Woods nevével fémjelzett produkciók, de ezek halálra voltak ítélve. Aztán sok ügyvédeskedés meg ilyen-olyan hercehurca után a 2K-hez kerültek, ők pedig köszönték szépen és egy nagyon korrekt, sőt, kifejezetten szórakoztató címmel hálálták meg a bizalmat.

Gondolom az értékelő boxot már átfutottátok, így tehát azt próbálom meg kifejteni a tesztben, hogy miért lett a végső pontszám (relatíve) magas. Saját magamat is meglepve, hatalmas lelkesedéssel vágtam neki virtuális másom megalkotásának.

Ahogy azt a kiadó más címeinél megszokhattuk, viszonylag korrekt mennyiségű változóval mókolhatunk, ugyanakkor Elder Scrolls-i magasságokra továbbra se számítsunk. Miután elégedetten hátradőlünk, anyagunk nagyon helyesen egyből a tutorialba rak minket, hogy (amennyire lehet) megtanuljuk ennek a különös sportnak a csínját-bínját.

Szettem közel tökéletes. Golfozni? Azt nem tudok

Szettem közel tökéletes. Golfozni? Azt nem tudok


A rendszer leginkább a különféle ütési kombinációkra fókuszál: elmagyarázza, hogy mit vegyél figyelembe, mikor milyen típusú ütőt használj, illetve hogyan tudsz szorultabb helyzetből viszonylag jól kikecmergni. Ez lefordítva úgy néz ki, hogy a bal analóg karral szabályozod a távolságot, a jobbal pedig az ütés erejét valamint szögét határozhatjuk meg, kicsit hasonlóan, mint az NBA 2K-ben a Pro Stick szisztéma.

Az eltérő szituációk természetesen más-más mechanikát kívánnak meg, de rendszerünk erre is felkészíti a hozzám hasonló mazsolákat. Ha baromságot akarunk csinálni, mondjuk pár méterre a lyuktól használni akarjuk a nyitó ütőt, vagy a homokból a befejezővel szeretnénk kimászni, akkor simán megtehetjük, de a gép figyelmeztet azért a nyilvánvalóra. Ezek mellett temérdek más összetevőt úgyszintén figyelembe kell vennünk.

A szél irányát és sebességét, a talaj dőlését, meg persze az adott szakasz egyedi karakterisztikáit. Szóval azt felejtsd el, hogy odállsz osztán' lesz valami. Az alapos betanítás mellett játékunk nagyon jól van paraméterezve nehézség ügyileg. Három fokozatot találunk, viszont mindegyik tovább variálható, tehát ha túl könnyűnek érzünk valamit, akkor pár csúszka átállítása után egyből más lesz a helyzet.

Nem kéne eltaláni a fákat

Nem kéne eltaláni a fákat


Ami a lényeg, hogy az instant sikerélmény garantált. Érted és érzed hogy mit kell tenni, ezt pedig honorálni kell. Aztán a kezdeti eufóriából egy picit döbbent csend lesz, amint bemászol a játék főmenüjébe. Itt egészen pontosan három dolgot tudsz csinálni. Indíthatsz egy új karriert (ez lenne a lelke anyagunknak), játszhatsz online, valamint kedvedre alkohatsz pályákat a rendelkezésre álló editorral. Ez elsőre, másodikra, de még harmadikra is igencsak karcsúnak tűnik ennyi pénzért cserébe és sajnos ez az érzés nem fog elmúlni még tíz óra múlva sem.

A pályaszerkesztő tulajdonképpen pontosan az, amit a neve is sugall. Cserébe roppant intuitív a kezelése, döbbenetesen sok opció közül szelektálhatunk, így tehát ha az volt a fétisünk gyerekkorunkban, hogy pályakarbantartók leszünk, nos, minden további nélkül kiélhetjük ezt a szenvedélyünket. Anyagunk gerincét a 2K játékokból megszokott MyCareer menüpontban találjuk.

Itt a kezdetekkor megalkotott szereplővel kell addig machinálni a kisebb tornákon, amíg elég pontot gyűjtünk ahhoz, hogy induljunk a PGA szériában. Körítés szempontjából meglehetősen fapados az egész: nincs sztori, se átvezető, se semmi. Még annyi sem, mint mondjuk az NBA-ben szokott lenni.

Igen, oda kellene eljutatni a golyóbist

Igen, oda kellene eljutatni a golyóbist


Szóval lépkedünk menüről menüre, indítjuk az új versenyeket és, hát, versenyzünk. Nincsenek interjúk, kis színesek, egyéb intermezzok. Pedig nagyon szívesen elmentem volna feltörekvő hősünkkel mondjuk piálni a jó öreg Tigerrel vagy más hírességgel. Annyival próbálták meg feldobni az egészet, hogy ha befejezünk egy adott mini-bajnokságot, akkor a helyezésünktől függően kapunk tapasztalati pontot, valamint egy csomó (virtuális) zsetont.

Utóbbit nem csak kozmetikai motyókra költhetjük, hanem fejleszthetjük belőle táskánkat is mondjuk új ütőkkel, esetleg egy nagyobb zsákkal, satöbbi. A szintlépésnek amúgy pusztán annyi értelme van, hogy így nyithatunk meg új órákat, pulcsikat, nadrágokat meg egyéb, csupa hasznos holmit.

Nyilván a divat a fontos itt is! Utoljára maradt az online szegmens. Itt indíthatunk egy sima meccset amit kedvünkre paraméterezhetünk. Részt vehetünk mindenféle internetes bajnokságban ha olyanunk van, viszont talán a legérdekesebb, hogy tudunk 2v2 meccseket játszani.

Csak megoldom. Valahogy.

Csak megoldom. Valahogy.


Szóval a belbecs elég karcsú. Technikai oldalról bugokkal nem találkoztam, valamint a töltési idők ugan nem villámsebesek, de azért nem is kell hideg élelmet hoznunk. A grafikáról sajnos olyan túl sokat nem lehet mondani, mivel ez egy golfjáték.

Emberünk nem fest rosszul, bár elég messze található azért az élmezőnytől. A környezet, valamint a közönség azonban elég csapnivalóan sikerült, mondhatni nem raktak túl nagy melót ezek korrekt ábrázolásába. Sajnos a fizika sem sikerült túl jól, ami leginkább ott érhető tetten, hogy szerencsétlen labda néha meglehetősen érdekesen pattog a homokban vagy a füvön.

Igen, nyilván akkor amikor a legjobban kéne teljesítenünk. Zene, mint olyan nincs nagyon benne, cserébe a kommentátorok vérlázítóan unalmasak és gyengék. Konfettit tudunk a levegőbe hajigálni, ha éppen jól reagálnak egy adott szituációra. Kicsit becsapósak lehetnek azért a fenti sorok, mert a hibái ellenére egészen jól lehet szórakozni vele.

Kissé sok itt az árnyék

Kissé sok itt az árnyék


Adott egy nagyon jó tutorial, ahol bravúrosan megmutatják, hogy tudunk a legjobban virtuálisan golfozni. Instant sikerélmény, PGA Tour, hivatalos licenszek, valamint nyugalmat árasztó hangulat - szerintem ezek egy jó játék ismérvei. Persze technikailag nem 2020-as szint, finoman szólva is karcsú a tartalom, valamint a fizikával is vannak gondok, tehát messze nem hibátlan az anyag.

Ha viszont onnan nézzük, hogy a 2K lefektetett egy nagyon korrekt alapot, amire a későbbiekben, akár már a következő generáció elején, is lehet építkezni, az bizony komoly bizakodásra adhat okot. Szóval, ha kedveled ezt a sportot, akkor szerintem nyugodtan ruházz be rá.
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

PGA Tour 2K21 (XBOX ONE)19.199 Ft

PGA Tour 2K21 (Nintendo Switch)19.199 Ft

PGA Tour 2K21 (PS4)19.199 Ft

PGA Tour 2K21 teszt / Tesztplatform: PlayStation 4

jó lesz ez!
  • Stílus: Sport
  • Megjelenés: 2020. augusztus 21.
  • Ár: 19.199 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Gyorsan megtanulható, de összetett mechanika
  • Pályaszerkesztő
  • Hivatalos licenszek
  • A külcsín nem túl szívderítő
  • Karcsú tartalom
  • Kissé drága ehhez képest
  • Hang
    7
  • Grafika
    7
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    8
7.5
5 hozzászólás

zender

2 hete és 5 napja

Kell ilyen is, nah...

válasz erre

petrovicsz

2 hete és 6 napja

Ahhoz képest igen jó pontot kapott.

válasz erre

Patrik94

2 hete és 6 napja

Karácsonyi akcióban nagyszerű lesz ez nekem.

válasz erre

muki

2 hete és 6 napja

Régen nagyon le tudtak kötni ezek a golfjátékok, de manapság mind egy kaptafa sajnos.

válasz erre

Hentes

2 hete és 6 napja

Végre egy golfjáték. Erre ilyen drága...

válasz erre
PGA Tour 2K21
19.199 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

darkomen profilja