PES 2018 teszt

2017. szeptember 25.
68.8391
iPet profilja, adatai
iPet
Semmi sem bizonyítja jobban azt, hogy eltelt egy újabb év, mint az aktuális sportjátékok megjelenése. Kis túlzással órát lehetne igazítani hozzájuk, annyira precízen lépnek fel a színpadra. Ezzel együtt a minőség mindig kérdéses, mert a legtöbb esetében van egy korrekt alap (mínusz NBA Live) és elég csak egy kicsit reszelniük rajta, a többit elintézi a PR osztály meg az adott tevékenység rajongója.
 


Nincs ezzel máshogyan a Pro Evolution Soccer sem. A két évvel ezelőtti gyengébb részt sikerült a tavalyi, nagyon összetett, már-már újító epizóddal kijavítani, így nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tudnak a 2018-as iterációba kitalálni, amit aztán a marketinges emberek véres kardként hordoznak körbe és ezekre a kulcs pontokra fűzik fel a kampányt.

Tudom, hogy magyar emberként kvázi az anyatejjel együtt kellett volna magamba szívni a foci iránti szeretetet, de valahogy ez nálam kimaradt. Ettől függetlenül azért nagyobb baráti összejöveteleken örömmel térünk rá a zöld gyepre. Oké, kicsit elkalandoztam, de térjünk is vissza gyorsan a PES 2018-ra és nézzük, hogy mit tud felmutatni az áráért cserébe.

Ünnepeljük a kiválasztottakat, yeeeey!

Ünnepeljük a kiválasztottakat, yeeeey!


Idén végre górcső alá tudjuk majd venni a rivális Fifát, így talán kellő támpontot tudunk nyújtani a vásárláshoz, mert ugye az, hogy melyik a jobb, szinte örök kérdés. Ezt idén sem egyszerű megfejteni, de az igazság az, hogy mindkettő tökjó, csak egy picit máshogy.

Miután feltelepült a stuff és leszívta a kötelező (szerencsére kicsi) első patch-et egy, a tavalyihoz nagyon hasonló főmenü fogad minket. Tudom, ez talán egy picit vesszőparipám, de a régebbi részeknél hihetetlen módon frusztrált, hogy egyszerűen semmit sem találtam, annyira kaotikus volt. Minden az alapokkal kezdődik, így kezdjük a Skills Challange-el, ahogy eddig is.

Ez tulajdonképp a tutorial, ahol négy egyre nehezedő fejezeten keresztül mutatja be nekünk a program a kezelhetőség csínját-bínját. Azért is érdemes végig rágnunk magunkat ezen, mert a PES idén is a rendkívül élethű, ugyanakkor szórakoztató játékmenetre helyezte a hangsúlyt.

Megtanuljuk a sima passzt, emelést, lövést, szabadrúgást, tizit, kapussal védést, plusz a látványos cseleket, dekázásokat. Ettől függetlenül nem lesz ezeket egyszerű előcsalni éles meccsen, bár a PES veteránok nyilván előnyben vannak. A szabadokon amúgy változtattak egy kicsit, sokkal nehezebb lesz gólt rúgni belőlük (mondjuk eddig sem volt könnyű).

Ha innen sem megy, akkor inkább gyurmázni fogok

Ha innen sem megy, akkor inkább gyurmázni fogok


Gyorsan essünk is túl az egyik nyavaján, ami szintén örök kérdés a PES-sel kapcsolatban. Igen, a licenszek hiányára gondolok, ami most is ugyanúgy jelen van, mint eddig és igen, most is pontosan ugyanolyan zavaró, mint eddig. Persze, áthidaló meg homebrew megoldások vannak, de itt talán egy picit többről van szó mint a rendkívül idétlen North London meg hasonló fantázianevekről.

Amikor például a Barcelonával vagyunk, ahol minden rendben van, akkor igazi foci mágiának vagyunk szem és fültanui. Szól a himnuszuk, gyönyörűen fest a Nou Camp, tehát tényleg minden rendben van. Ezzel szemben ha mondjuk ellátogatunk a Stamford Bridge-re, akkor jól érzékelhetően visszaesik az élmény és csak egy általános morajlást kapunk.

A csapatneveket visszaállíthatjuk, de sajnos a hangulaton ez nem sokat javít, mivel a fentieket nem tudjuk kijavítani. A szituáció fonáksága ugyanakkor durva, mert a BL és EL viszont a PES-hez tartozik, így hivatalosan ezeket csak itt találjuk meg. Szóval idén újfent választanunk kell és ez tényleg egyéni preferencia kérdése.

A nyüszögést félretéve azonban meg kell említeni, hogy a tartalom teljesen rendben van, bár újdonságot ezen a téren ne keressünk. Szinte az összes bajnokságban indulhatunk, sőt, ezek másod, akár harmadosztálya is elérhető ha ezekre vagyunk rágerjedve. Sajnos a megye 2 továbbra sem szerepel, pedig örömmel vezettem volna mondjuk Mosonmagyaróvár legényeit idővel BL döntőbe, de erre még várnom kell.

David Luiz kissé megfáradt

David Luiz kissé megfáradt


Ezeken kívül lehetünk menedzserek vagy klubtulajok is a megfelelő módokban, de ezek konkrétan annyira összetettek (és mérsékelten szórakoztatóak), hogy egy élet is kevés a kiismerésükhöz. Van azonban egy dolog, amit már tavaly is ekéztem és ezt sajnos újra meg kell tennem, mivel alig reszeltek valamit a Be a Pro móduszon. Ez lenne a PES kvázi kampánya, de annyira kusza, sótlan és átláthatatlan, kiismerhetetlen, hogy megint abba kellett hagynom.

Önmagában véve talán még nem is akkora probléma, hiszen ez mégis csak egy focis játék, ahol nem ezen van a lényeg. Viszont tavaly óta a rivális franchise-nak is van valami hasonlója, ami a bárgyúsága ellenére sokkal jobban összerakott, szóval ezen a téren szintén kompromisszumot kell hoznunk.

A jó hír viszont az, hogy a játékmechanika még az elődhöz képest is fejlődött, ami hatalmas szó, hiszen már az is nagyon közel állt a valósághoz. Bátran le merem írni, sosem játszottam még ennél realisztikusabb, dinamikusabb focis programmal. Sokszor tényleg annyira folyékony volt az egész, hogy azt hittem, valami közvetítést nézek felvételről.

Játékosaink animációja páratlan, tényleg hozzák azokat a mozdulatokat, labdakezeléseket, mint azt megszoktuk tőlük. Még tovább javult a labda fizikája, pontosan úgy pattog, pattan, gurul, mint ahogy egy labdának kell. Nagyon nehéz ezekről írni, tényleg látni kell, sőt, inkább próbáljuk ki, ha tehetjük.

Visszajátszásos támadás

Visszajátszásos támadás


És igen, ebben a pontban továbbra is előrébb tart, mint a Fifa. Ráadásul már minimális gyakorlás után sikerélményben van részünk, ami szintén nagyon fontos. Persze ekkor még nem vezetünk ultralátványos támadásokat, de egy-egy kifejezetten szép megoldásra már futni fogja. Térjünk rá a grafikára, ami azért eléggé kétarcú volt az előzményekben.

Hála a jó égnek ebben is fejlődött a 2018: játékosaink animációját már dicsértem, de ezzel együtt a másodhegedűsök fizimiskája is sokkal jobban hasonlít tulajdonosaikra, mint eddig. A sztárok nyilván más szintet képviselnek, de ők már eddig is rendben voltak.

A körítés viszont egy érdekes kérdés. Szőrmentén említettem, hogy a lincensszel rendelkező klubok egészen máshogy festenek, mint azok, ahol ez hiányzik. Továbbra is necces viszont a meccsek felvezetője, vagy valami olyasmi, amivel a hangulat jobban magával ragad minket. Pár közeli snitt a kivonulásról továbbra sem számít ennek. A riporterek újfent gyalázatosak, nemhogy hozzáadott értékük nincs, de a monoton károgásukkal inkább idegesítőek.

Nem, az enyimé a laszti

Nem, az enyimé a laszti


Nem követik az eseményeket, sokszor össze-vissza motyognak, olyan adatokat közölnek, amiknek köze sincs egyrészt az adott meccshez, másrészt a valósághoz. Tudom, hogy viszonylag pici szelete ez az egésznek, de szerintem a PES hívők örömtüzeket gyújtanának, ha a jövőben változtatnának rajtuk. Az amibent szekció amúgy teljesen rendben van, nagyon jó például a tracklist, kifejezetten jó nótákat válogattak össze.

Nem beszéltem még az online felületről, pedig az is akad itt. Szerencsére nem szó szerint, mert a netes kapcsolat teljesen stabil. Nagyon sok játékmód érhető el, így mindenki meg fogja találni a számítását. A sima meccstől kezdve indulhatunk különféle bajnokságokban, sőt, egy egész szezont is letolhatunk ha érzünk hozzá kellő indíttatást. Játszatunk barátainkkal természetesen, ami mindig nagyobb fun, mint random online emberek jóindulatára várni. Ennek a szegmensnek az egyetlen negatívuma viszont ehhez köthető.

Mintha a GC szerkesztőségét látnám!

Mintha a GC szerkesztőségét látnám!


Nem tudom miért, de tízből nyolcszor hosszú percekig kellett várakoznom, amíg végre talált nekem a rendszer egy ellenfelet. Pedig eltérő időkben próbálkoztam, ráadásul a napokban jelent meg a stuff, szóval játékos biztosan van, így kissé értetlenül állok a probléma előtt.

Mondjuk amikor összejött egy meccs, abban sem volt túl sok köszönet, mivel úgy vertek el, mint szódás a lovát, de a fantasztikus gameplay-nek köszönhetően még így is élveztem (és igen, gólt is lőttem, kis rosszmájúak). Fontos megemlítenem, hogy a játék borítóján ugyan még a Barca színeiben pózol Neymar, de van beépített transzfer figyelő, így ha ő a kedvenced, akkor már a PSG-nél találod természetesen.

Az összegzésnél nincs túlzottan nehéz dolgom, mivel a legtöbb dologban egy kicsit előrébb lépett a tavalyi kiadáshoz képest a PES 2018. Fejlődött a grafika, már-már tényleg a realitás mezsgyéjén mozgunk a játékmechanikával. Ki lehet még emelni az animációkat valamint a labda fizikáját, de elérhető játékmódokban sem fogunk hiányt szenvedni, így egy évig, a következő kiadásig nevetve ellát minket tartalommal a stuff.

Kék 42. Kék 42! Hopp, hopp!

Kék 42. Kék 42! Hopp, hopp!


Ugyanakkor egyre idegesítőbb a licenszek hiánya, ami nem csak a csapatnevekben mutatkozik meg. A grafikán azért lenne még mit reszelni csakúgy, mint a körítésen, jó lenne például kukázni a nevetségesen rossz kommentátorokat. Ezzel együtt teljesen rendben van, így ebben az évben is jó döntés lehet az aktuális Pro Evo.
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Ez a játék egyelőre nem kapható a Play 24/7 kínálatában.Klikk ide több ezer másik játékért!

PES 2018 teszt / Tesztplatform: PlayStation 4

a polcon a helye
  • Stílus: Sport
  • Megjelenés: 2017. szeptember 14.
  • Ár: 14.990 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Abszolút valósághű a gameplay
  • A realitás határát súroló fizika és dinamika
  • Akár egy évre is elegendő tartalom
  • Nevetséges a licensz hiány
  • Szörnyű kommentátorok
  • Ingerszegény körítés
  • Gyenge Be a Pro
  • Hang
    8
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    8
8.3
7 hozzászólás

TitanFang201

2 hete és 3 napja

Ezt leírtam, erre mondom játszok még egyet, adok esélyt a játéknak. Barcelona-Eibar 87.percig 0-0. Megszerzem a vezetést, erre 91. percben egyenlítés. EZ KÉSZ!!! EZ egy ......!

válasz erre

TitanFang201

2 hete és 3 napja

grafika, dinamika, fizika...mind nagyon szép meg jó meg minden. DEEE! A bírók! Könyörgöm ez mi??? Annyira rossz, hogy az már fájdalmas. A hangulat egy gól után... szörnyű, a kommentátor sértően gyenge és akkor nincs is más... Legalább olasz vagy német lenne. A meccs Top playertől felfelé bajnokságban szörnyű. Csal a gép, ez röhej. Mind Chelsea, Manchester stb ellen hozom a meccseket sima meccsben, bajnokságban zsinórban 8 döntetlen és egy vereség. Eszméletlen bután és erőltetetten tolja a játék az arcodba ezt a szutyok japán mentalitást. Ha nem lősz gólt 0-0 ha 3-at akkor 3-3, vagy 3-2. Reallal, Atleticoval, Valenciaval, Alavessel mind x. Idegesítő. Ahogy utol érnek, ahogy direkt rossz helyre passzol az enyém, ahogy indokolatlanul vár egy passznál. Persze egy 65 ös játékos egyből tud passzolni. Ezeknek elmentek otthonról. És a védekezési rendszert, meg az üres kapus szitukat nem is említettem ....

válasz erre

Santonio

2 hete és 3 napja

Szerintem elérkezett az idő amikor a PES elveri a FIFA-t. Viszont a licenszek hiánya tényleg gond, amíg ezt nem oldják meg valahogy, esélye nincs az igazi tömegsikerre.

válasz erre

totyak

3 hete és 1 napja

Na, ők is kiadták még előző genre? Nem akarnak lemaradni a Fifa-tól? Amúgy elég szép még PS3-on is, most néztem összehasonlító videót.

válasz erre

Mordorer

3 hete és 4 napja

Határozottan jól néz ki. Rengeteget fejlődött a játék, megérdemli a 8.3-at!

válasz erre

VaPe

3 hete és 4 napja

Nem vagyok egy nagy sportjáték rajongó, de ha már... Akkor inkább ez mint a Fifa.

válasz erre

Ronalddo

3 hete és 4 napja

Whoá de jó pont! Ez el fogja verni a Fifát!

válasz erre
PES 2018
14.990 Ft-tól
kövesd a játékot!

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Imperator profiljagery1113 profiljaVictorHUN profiljaLaci721 profilja